2. ~ 19. fejezet

Sziasztok! Ahogy ígértem, meghoztam a fejezetet! Igazából úgy gondoltam, hogy holnap, hozom, de végül is elmaradt a röpiedzésem, így már ma sikerült végeznem vele. Remélem örültök neki! Írjatok komikat! Megint 5-öt szeretnék kapniii!!

Ötletek

(Kristen szemszöge)

A nappaliban aludtam el. A nyakam elgémberedett, a karom lezsibbadt, és a hátam is elkezdett fájni egy kicsit. A falióra szerint már elmúlt reggel nyolc is, de a tévé már nem ment, és a redőny is le volt engedve. Kinyújtóztattam fáradt tagjaimat és erőt vettem magam, hogy felüljek és kimásszak a pokróc alól, amivel nyilván, vagy Emily vagy Cameron takart be az este.

  Barátnőmet a konyhában találtam, mint minden reggel. Ám észrevettem, hogy a kezében bögrét tart, és a tartalmát iszogatja, mialatt a rántottát készíti.

- Hát te mit iszol? – kértem számon, mivel megéreztem a kávé illatát. Engem nem lehet átejteni. – Ugye nem kávét?

- Nem sokat csak egy keveset. – mentegetőzött, de azonnal letette a bögréjét. Tényleg nem volt benne sok, csak éppen negyedig volt, de akkor is.  – De én már nem bírom, esküszöm! A doki is azt mondta, hogy egy keveset szabad innom.

- Ejnye! – forgattam a szemem és én is töltöttem magamnak egy kis kávét. – De tényleg ne vidd túlzásokba.

- Nem fogom, de vannak napok, mikor úgy érzem magam, mint aki másnapos. – morogta. – Koffeinhiány, úgy hívják.

- Egy igazi függő vagy. – kuncogtam bele a bögrébe.

- Még jó, hogy nem drogfüggő vagyok. A koffeinfüggőség mégiscsak jobb.

- Ebben egyetértünk. – bólintottam rá, majd a tányéros szekrényhez léptem, hogy megterítsek a reggelihez. – Cameron itthon van?

- Nem, akkor hívta őt Nikki, hogy hazaért, mikor én felébredtem, és el is ment hozzá. – vont vállat. – Úgyhogy ketten eszünk csak.

- Okés. – vigyorogtam és kitettem a két tányért az asztalra, villával együtt. – Mikor aludhattam el kábé?

- Nem igazán tudom. – rázta a fejét, és lekapcsolta a gáztűzhelyt, hogy idehozza a serpenyőt, meg a szedőkanalat. – Olyan fél tíz körül mentem el zuhanyozni, akkor volt a Jóbarátok közben reklám. Mire lejöttem, már aludtál és vége volt a filmnek. Fel akartalak ébreszteni, de úgy aludtál, mint egy mormota, úgyhogy hagytalak. Kikapcsoltam a tévét, betakartalak és feljöttem. Remélem nem baj…

- Nem még jobb is volt így. – legyintettem, és nyomtam egy kis ketchupot a rántottámra. – Ha felkeltettél volna, nem biztos, hogy odafent már vissza tudtam volna aludni.

- Mostanában nem alszol valami jól, mi? – húzta a száját.

- Nem igazán. – sóhajtottam. – Pedig már egyre könnyebb, hogy napközben nincs itt, de… de még csak négy nap telt el! Én bele fogok őrülni ebbe!

- Kris, nyilván nem ez lesz az egyetlen ilyen alkalom, hogy elutazik, vagy hogy éppen te. – mondta. – Ezek mind próbák, amiket ki kell állnotok, hogy együtt lehessetek. Ezzel mutatjátok meg egymásnak, mennyire szeretitek a másikat. Tudom, hogy hiányzik, de nem kell ezt ennyire… - kereste a szót. – túldramatizálni.

- Igazad van, lehet, hogy tényleg egy kicsit túlreagálok mindent. – adtam igazat neki. Tényleg nem kéne ennyire mellre szívnom ezt az egészet. Vannak párok, akik havonta látják egymást egy hétre, s mégis milyen boldogok! Egy hétbe még senki sem halt bele! – De te mióta lettél ilyen bölcs?

- Nem tudom, a terhesség előhoz belőlem, olyan tulajdonságokat, amikről nem is tudtam. – nevetett fel.

- Szeretlek, Emily. – mosolyogtam rá. Persze ez nem olyan vallomás volt, mint amit Robnak mondok, minden beszélgetésünk alkalmával. Barátként szerettem, majdnem húgomként. – Köszönöm, hogy a legjobb barátnőm vagy!

- Miért úgy beszélsz, mintha búcsúzkodnál? – ráncolta a homlokát. – Az hittem megbeszéltük, hogy mindig itt leszünk egymásnak, hiába lesz kisbabám,. vagy esetleg hiába megyek férjhez. Itt leszek egy köpésre, s akármi van csak átjössz, és kész!

- Rendben. – bólintottam. Hálás voltam neki ezekért a szavakért, de az egyik különösen megmaradt bennem. – Tényleg terveztek házasságot esetleg?

- Beszéltünk már erről. – felelte, és az arca kissé pirosabb lett. Közben felállt, hogy mindkettőnknek töltsön vizet. – Miután megszületett a kicsi, és minden elrendeződött, mikor már belejöttünk a gyereknevelésbe, akkor össze akarunk házasodni. De ez majd csak kábé a gyerek fél éves, egy éves kora felé lesz.

- Ez jó hír!

- És ti?

Ez a kérdés valahogy elgondolkodtatott. É és Rob? Szeretem mindennél jobban, de hogyhogy ez méh nem kerülsz szóba? Hogyhogy még sosem jutott eszébe egyikünknek sem hogy legalább eljegyzésről beszéljen. Hirtelen kezdett úrrá lenni rajtam a kétségbeesés. De Em a válaszomat várta, nem filózhattam sokáig.

- Hát erről még nem esett szó köztünk. – vallottam be neki. – De talán majd egyszer, egy-két év múlva…

- Csodálom, hogy erről még nem beszéltetek. – mosolyodott el. – Éppen ti, akik lassan másfél éve együtt jártok. Lakótársak, ha úgy tetszik, élettársak vagytok. – leküldte az utolsó korty vízzel, az utolsó falatot. – Még csak fel sem pendítette? Egyikőtök sem?

  Nagyon rossz érzés kezdett kerülgetni. Mi van ha Rob direkt kerüli ezt a témát? Na nem mintha én sokat utaltam volna rá…

- Én sem tudom, igazándiból. – Tettem le a villám, és ittam egy korty vizet. – Egyszerűen csak… fogalmam sincs.

- Bocsi, ha ezzel most… felzaklattalak, csak – pislogott Emily, de félbeszakítottam.

- Nem, jogosan kérdezted. – bólogattam, és felálltam, a tányérommal együtt, hogy a mosogatóhoz vigyem. Barátnőm is így tett. – Nem is tudom miért nem beszéltünk még erről.

- Nem akartok elsietni semmit, végül is világos. Mi sem akarnánk ilyen gyorsan összeházasodni, ha nem születne gyerekünk, hidd el. Sőt talán még később is tennénk meg ezt, mint ti.

 Attól még hogy láttam értelmet abban, amit Emily mondott, még szöget ütött a fejem, és ezek a gondolatok egész nap egymást kergették a fejemben, és igazán nagyon idegesített ez az egész! Robertet akarom, most!

(Robert szemszöge)

- Kedvesek ezek a magyarok. – jegyeztem meg. Dianával ketten sétálgattunk a kávéval a kezünkben, és Budapest látványosságait nézegettük, persze, csak az elzárt részen belül, ahová a rajongók nem jutottak be.  Ugyanis odakint szinte feldöntötték a rácsokat.

- Igen. – bólintott rá Diana, és kidobta a kukába a megüresedett kávésdobozát. – Viszont a kávéjuk valami borzasztó. – fintorgott. – Pedig most négy cukorral kértem!

Nem tudtam miről beszél, szerintem egészen finom íze van. Jó, nem mondanám, hogy annyira, mint amit Amerikában csinálunk, de nem volt ennyire rossz, mint ahogy állította.

- Szerintem egész jó. – vontam vállat, de erre már nem válaszolt semmit, csak tovább fintorgott. Jó, az már kiderült róla, hogy finnyás. Tegnap este, éppen összefutottunk az étteremben, így egy asztalhoz ültünk le, és a vadasra – ez egyébként magyar specialitás – amire korábban azt mondta guszta, mikor belekóstolt gyakorlatilag közölte, hogy szar, pedig szerintem nagyon finom volt. Már bele is gondoltam, hogy elkérem a konyháról a receptjét, Krisnek is meg kell kóstolnia. Na de a lényeg, hogy menedzseremmel, nem egyezik az ízlésünk.

- Még egy órát forgatunk ma, aztán szerintem, mehetünk is. – közölte Diana pár perces csönd után. Igaz, ami igaz, nem mindig találtuk meg a közös hangot, néha csak ültünk egymás mellett, anélkül, hogy bármelyikünk megszólalt volna, sőt egy csomó témában nem értettünk egyet. – Viszont szerintem, nem úszhatod meg, hogy nekik ne adj egy-két aláírást. – tette hozzá a rajongók felé bökve.

- Rendben. – Semmi bajom nem volt ezzel. A lányok egészen csendesek voltak, ahhoz képest, hogy az elején még sokat sikítoztak.

Hiányzott Kristen. Függetlenül attól, hogy nap közben kevesebbet jut eszembe, mert elég sokat forgatok, attól még hiányzik, mindig és legszívesebben a nap minden percében a telefonon lógnék, hogy hívhassam. És még három nap hátra van, meg fogok zavarodni! Magyarország szép, de nem így hogy a nap nagy részében forgatok este pedig hulla fáradtan érek a hotelbe. Sétálni akarok kávéval a kezemben, beülni néhány étterembe, enni a magyar ennivalókból, s megnézni a nevezetességeket, amiket Kristen összeírt nekem. De eddig ezek közül semmire nem volt időm. A taxiból láttam csak a „O” km követ, és éppen hogy meg tudtam nézni. Pedig meg is ígértem Szerelmemnek, hogy fényképezek, ha megnéztem őket. Na, szép…

  A forgatás utolsó fele valahogy elég lassan akaródzott eltelni, a rendező többször is félrehívott, hogy tanácsokat adjon, és figyelmeztessen egy-két dologra, aztán mikor bégre befejeztük mára, még vagy tíz percig a fanoknak osztogattam az autogramokat. Alig vártam, hogy a hotelbe érhessek, de csak lezuhanyoztam átöltöztem, felvettem a baseballsapkát, meg a napszemüveget és elindultam felfedezni Budapestet, amit már oly’ régen terveztem.

(Kristen szemszöge)

- Szerintem nem volt rossz film, de ijesztő volt. – ecsetelte Emily, miközben még mindig a maradék popcornon nyámmogott, kifelé menet a moziból. – Majd újra meg kell egyszer néznem!

- De csak velem, mert iszonyatosan tetszett. – vigyorogtam. – Sajnáltam a srácot, de legalább a végére meggyógyult.

- Borzasztó volt, ahogy az anyja ott imádkozott, hogy ébredjen fel. – húzta a száját. – De bátor srác, azt meg kell hagyni.

- Na, hát az biztos. – helyeseltem. – Viszont lehet, hogy nem alszunk ma éjjel. – tettem hozzá.

- Az könnyen lehet. – vont vállat. – Majd társulunk egymáshoz… Hopsz, bocsi, de Jesse az, felveszem. – vette elő a csörgő telefonját.

- Csak nyugodtan. – intettem, és míg barátnőm végigcsacsogta a fél utat haza felé, amit sétálva tettünk most meg, én csak nézelődtem, és arra gondoltam, hogy jobb lenne, ha én is felhívnák Robertet, de aztán rájöttem, hogy egyrészt, alig két órája beszéltünk, másrészt pedig ott Magyarországon nyilván már eléggé késő van és biztosan már alszik.

  Viszont úgy tűnik, egész jól érzi magát, a beszélgetésünkből ítélve. Lelkesen mesélte, hogy megnézett egy pár nevezetességet, azok közül, amiket felírtunk, és hogy csinált nekem képeket is. Ahogy hallottam neki is egyre könnyebb a külön lét, viszont ez részben kissé aggasztott is hiszen, mi van, ha tényleg már alig hiányzom neki, és ezután már sokkal könnyebben, meggondolatlanul is igent mond bármilyen kis utazásra?

 Szememet forgatva, zártam el a csapot. Már megint minden hülyeségen jár az eszem! Ez is csak azért van, mert hiányzik, ez szüli ezeket a lehetetlen gondolatokat! Ismerem Robot, és szeretjük egymást, és ő is azt szeretné, ha minél többet lehetnénk együtt. Na de mi van a házasság dologgal? Azóta is ez motoszkál a fejemben… Áh, jó lenne, ha már hazajönne!

  Bebújtam az ágyba, és jól összekucorodtam, mert hideg volt, ahogy kijöttem a meleg fürdőből. De álom nem jött a szememre. Csak feküdtem ott és járt az agyam. Néha fordultam egyet, kettőt mikor kényelmetlenné vált az előző póz, de mind hiába. A végén már meguntam, és kimásztam az ágyból, majd fogva a párnámat, átsiettem Emily szobájába. Itt is szintén sötétség honolt, és hulla csend, talán Em már alszik is?

- Emily. – szólítottam meg suttogva.

- Hm? – jött a kérdés még csukott szemmel.

- Idejöhetek melléd? – kérdeztem továbbra is csöndesen.  – Nem tudok aludni?

- A film miatt? – nyílottak ki a szemei, és kicsit arrébb csúszott, hogy beférjek mellé én is. Még szerencse, hogy kétszemélyes volt az ágya.

- Nem… - Eszembe se jutott a film. – Rob miatt.

- Ja, értem. – halványan elmosolyodott, amennyire láttam a beszűrődő kis világosságtól. – Te, tudod mire gondoltam, vacsora közben?

- Nem, mire?

- Hogy el kéne menned Magyarországra. – mondta el frappáns ötletét. – Holnap lesz az utolsó fotózásotok délelőtt, utána nyugodtan mehetsz.

- Tessék? – lepődtem meg.

- Miért ne, hiszen, úgyis már csak három napotok van hátra, most már annyi se. – magyarázta. – Megvárod, aztán együtt szépen hazajöttök. Na?

- Nem is tudom. – húztam el a számat. – Rob forgat, és csak nyűg lennék neki, ha ott lógnék a nyakán.

- Ez butaság, szerintem ő is örülne, ha elmennél. Sőt! – csóválta a fejét. – Hiányoztok egymásnak, akkor meg? Amúgy se lógsz a nyakán, csak közelebb leszel hozzá. Megvárod a hotelben, este együtt vacsiztok, együtt alszotok, aztán kész! Mégiscsak jobb, mint több száz kilométerre itthon gubbasztani, nem?

  Erre nem válaszoltam, csak ledőltem a párnámra, és nagyot sóhajtottam. Iszonyatosan szerettem volna már látni, Őt, de mi van ha, most éppen azt akarja, hogy egyedül forgasson? Mi van, ha tér kell neki, mivel a saját munkája, és mégiscsak szeretne azzal foglalkozni. Örülne nekem, az biztos, de…

- Aludj rá egyet. – tanácsolta Em, és ő is lefeküdt. – Jó éjt!

- Neked is. – suttogtam, és pár perc múlva már hallottam is, hogy barátnőm már egyenletesen veszi a levegőt. Jellemző! Bogarat ültet a fülembe, ő bealszik én meg hadd gondolkodjak rajta egész éjjel!