2.~ 13. fejezet

Hellósztok!! Megjöttem!! Elmondom nektek, hogy amint megláttam a sok  pipát meg a komikat - amikért ezer köszöneet<3 -meg is írtam a fejezetet, pedig még mindig hátra van egy házim! De a kedvetekért siettem! 
  Holnap tz- t írok egy tantárgyból és röpi versenyem is lesz szóval azzal szurkoltok, ha sokat komiztok és pipálgattok ;) (L)
Puszi!!
Regina

Apróságok…

 (Kristen szemszöge)

- Emily ne csináld ezt velem! – kértem a nappaliban ülve. – Szeretnék elmenni veled fitneszezni, ahogy régen!

- Tudom, és én is, de most nem lenne jó ötlet. – tette a vállamra a kezét. – Nem szeretném, hogy baj lenne belőle, hiszen most jöttél ki a kórházból.

- Könyörgöm, egy egyszerű eszméletvesztés volt. – puffogtam. – Túllihegtétek a dolgot, jól vagyok!

- Kris, elmehetünk pizzázni, vagy kávézni, beülhetünk egy moziba – hozta fel az ötleteket. – Másképp is eltölthetünk egy csajos napot.

- Hát jó. – sóhajtottam. – Akkor egy óra múlva mehetünk?

- Persze! – bólogatott hevesen.

Nagyon nem tetszet ez nekem. Nem szerettem, ha gyengeként kezelnek.

- Na, meghoztam a forró csokit! – jelentette be Rob belépve a szobába. – Ez kell a hideg novemberi napokon.

- Vicces hogy csak ma van elseje. – kuncogott Emily miközben átvette a bögréjét.

- Felmegyek, szólok Camnek. – álltam fel félretéve a bögrémet. – Biztos megint Nikkivel beszél.

- Szívem! – jött utánam Robert.

- Igen? – fordultam felé. Gyönyörű szemei most sem voltak rám kisebb hatással, mint eddig.

- Baj van? – kérdezte vesébe látó pillantással, megfogva két kezemet.

- Miért lenne? – kérdeztem, úgy tettetve mintha tényleg semmi nem lenne.

- Csak mert olyan… szomorkás vagy. – találta meg a jó szót, én pedig felsóhajtottam.

- Semmi különös. – ráztam meg a fejem.

- Kristen…

- Rob, tényleg! – vágtam közbe. – El fog hűlni a csoki, inkább felmegyek, szólok Cameronnak.

- Hát jó! – egyezett bele, de láttam rajta, hogy még nem zárta le ezt a témát. Adott egy puszit, aztán visszament a nappaliba, én meg felmentem. Hallottam, hogy Cam elmélyülten beszél telefonon. Lottóznom kéne.

- Bocs… - szabadkoztam benyitva. – Gyere kész a forró csoki!

Bólintott, hogy vette az adást, de aztán tovább beszélt, úgyhogy visszacsuktam az ajtót, csakhogy egyenesen Robba ütközzek, aki két bögrével a kezében állt előttem.

- Hát te? – kérdeztem meglepetten.

Válaszként csak felém nyújtotta a forró csokit, majd mikor átvettem, behúzott a szobába és mosolyogva nézett rám.

- Kristen, megbeszéltük, hogy mindent elmondunk egymásnak. – kezdte csöndesen. – Ismerlek és tudom, hogy bánt valami szóval, most gyere üljünk le, és a forró csoki mellett beszéljük meg!

 Elmosolyodtam és leültünk a puha ágyunkra.

- Na, szóval? – kérdezte belekortyolva a csokiba.

- Csak nem érzem, hogy minden oké lenne. – ráztam meg a fejem, és én is ittam egy kicsit.

- Ezt hogy érted? – ráncolta a homlokát értetlenül.

- Nem tudom, én sem. – nyeltem egy nagyot. – Nem tudom megmagyarázni magamnak ezt az érzést.

- Nem értem, hiszen most van csak minden igazán rendben. – mosolyogva megsimogatta a karomat. – Jövő héten újra együtt forgatunk, Cameronnal is minden rendben, Emily is még sokáig marad.

- Tudom…

- Talán köze van ahhoz, ami történt? – kérdezett ismét.

- Egy kicsit talán igen. – ismertem be. – Én nem szeretném, hogy úgy lássatok, mint egy gyenge nyuszit, akit védelmezni kell.

- Senki nem néz így rád. – mondta ismét ivás után. – Csak szeretnénk, ha minden rendben lenne.

- Én nem így érzem. – félretettem a bögrét, amiből kiittam a maradék csokit. Ő is így tett majd, hagyta, hogy megcsókoljam, de mikor a kezem az ingjével kezdett bajlódni, megállított.

- Kris szívem, most nem lehet. – mondta rekedten. – Legalább pár napig.

Csalódottan és kissé dühösen húzódtam hátra.

- Mondtam… - morogtam magamnak.

- Édes, tudod, hogy én is akarom, mindig, csak most…

- Tudom. – motyogtam, és felálltam az ágyról. – Megyek, készülődnöm kell. Emilyvel nemsokára indulunk.

- Kris…

Nem figyeltem, csak összeszedtem a ruhámat és átmentem a fürdőbe.

 

*

  Ahogy beléptünk a pizzázóba, finom illatok csapták meg az orrunkat, és erre az én gyomrom reagált is. Nyilván nem volt neki elég az a kis adag popcorn, amit a moziba, a kólával együtt magamba tömtem.

- Szerintem nem volt rossz film. – vélekedett Em, mikor a nagy pizzánkkal leültünk az egyik asztalhoz az ablak mellé.

- Szerintem se. – vontam vállat. – De még egyszer nem biztos, hogy megnézném.

- Ez tipikus egyszeri film volt. – helyeselt beleharapva a pizzájába. – A színészek jók voltak, csak maga a sztori. Nem így fejeztem volna be.

- Ja én sem. – bólogattam.

Pár percig csönd volt, aztán ismét ő törte meg a hallgatást:

- Mi a baj?

- Semmi csak… kicsit összevitatkoztunk Robbal. – sóhajtottam.

- Összevitatkoztatok?

- Na jó nem, igazából, csak nagyon „védelmezni” akart, én pedig utálom ha nyusziként kezelnek. – magyaráztam meg. – De egész végig nem is hívott fel.

- Figyelj, bedurciztál rá, nem várhatod, hogy egyfolytában hívogasson. – nyámmogta. – Majd ha hazamegyünk, szépen megbeszélitek.

- Igazad van. – húztam el a számat, és folytattam az evést.

- Én nem kéne így felkapnod a vizet ezeken. – folytatta tovább. – Rob nagyon kedves srác, aki vigyázni akar rád. Szerintem szerencsés vagy egy ilyen pasival, és ha mindenen összebalhézol vele…

  Elszégyelltem magam, mert tudtam, hogy barátnőmnek igaza van. Rob a világ legtökéletesebb barátja, akit valaha is kívánhatnék magamnak, és én úgy hálálom meg a törődését, hogy megharagszom rá! Tényleg szörnyen viselkedtem vele, és tudtam hogy jóvá kell tennem.

- Ez nagyon finom volt. – jelentette ki elégedetten Emily, miután letettem a félig megüresedett poharát is. – Te nem vagy még éhes?

Erre el kellett mosolyognom.

- Látszik rajtad, hogy babát vársz. – kuncogtam. – Én tökre jóllaktam ezzel az eggyel. De ha gondolod, kérj még egyet elvitelre. – kacsintottam rá.

- Á nem, úgyis megyek át Jessehez, biztos készül valami kajával. – legyintett. -  Mehetünk.

- Akkor jó! – azzal felálltunk, majd fizetés után kimentünk a kocsihoz. Az eső esett, de hála istennek itt parkoltam le a közelben, úgyhogy nem áztunk meg mire elértük az autót.

- Szóval minden rendben Jessevel? – kérdeztem vigyorogva miután a kocsiba ültünk, és indítottam.

- Persze! Nagyon szeretem őt, nem tudom mihez kezdenék nélküle!

- Remek szülők lesztek, hidd el! – mondtam neki őszintén.

- Gondolod?

- Szeretitek egymást, és a picit is már most, ez többet jelent bárminél. – mosolyogtam rá. – Majd veszünk sok babakönyvet, és együtt addig olvasgatjuk, míg tökéletes anyuka nem lesz belőled.

- Kösz mindent Kris! – mondta hálás szemekkel.

- Ez természetes, a legjobb barátnőm vagy!

Nem sokkal később megálltunk a ház előtt, de az eső már egyre jobban rájött, így mire beértünk a házba, eléggé vizesek lettünk.

  Beérve alig vártam, hogy levegyem magamról a vizes göncöket, és mivel Robertet nem láttam a nappaliban feltételeztem, hogy odafent van. Gyorsan fel is szaladtam a szobánkba, ahol ahogy sejtettem ott volt Robert. Elnyúlva feküdt az ágyon fejét a háttámlának támasztva, olvasott. Mikor beléptem rám kapta a tekintetét és félretette a könyvet.

- Szia! – mosolyogtam rá kissé félszegen és becsukva magam után az ajtót, neki is dőltem annak.

- Szia! – viszonozta a mosolyomat, halványan. Láttam rajta, hogy nem tudja mihez kezdjen magával, úgyhogy a hajába túrt, ahogy szokott. – Csurom vizes vagy… Ennyire esik odakint?

- Igen… - sóhajtottam, nem törődve a hajamból a padlóra csöpögő víztől.  – Nézd Rob én nagyon rosszul érzem magam! Szörnyen hülyén viselkedtem délelőtt és ne haragudj rám! Pontosan tudom, miért nem lehet, hogy megtörténjen. Te olyan kedves vagy velem, annyira törődsz a dolgaimmal, én meg… Én gyűlölném magam a helyedben! És meg is értem, ha így érzel, csak bocsánatot szerettem volna kérni!

- Én nem gyűlöllek Kristen. – Erre a mondatára felnéztem rá, ugyanis eddig a cipőmet néztem. Ajkán lágy mosoly játszott. – Mégis hogy gondolod, hogy képes lennék rá?

- Úgy hogy borzasztóan viselkedtem veled!

- Mostanában feszült vagy. – mondta. – Érthető hogy néha kicsit kijössz a sodrodból. Nem mondom, hogy nem esett egy kicsit rosszul, hogy nem fájt, de ez megbocsátható dolog! Egymás mellett élünk, ezt kölcsönösen el kell fogadnunk.

- Hihetetlen… - suttogtam magam elé.

- Mi?

- Hogy annyi minden történt már, és te még mindig ennyire megértő, ennyire imádnivaló vagy. – csóváltam a fejem. – Még jobban szégyellem magam…

- De nem kell… - rázta a fejét. – Gyere ide hozzám!

Nem tudtam ellenállni, eleget tettem a felszólításnak, odamentem hozzá és szorosan hozzábújtam.

- Összevizezlek. – motyogtam, de azért nem mozdultam.

- Nem számít. – simogatta meg a hátam. – De le kéne zuhanyoznod, vagy legalább át kéne öltöznöd, nehogy megfázz.

- Nem akarok innen mozdulni. – makacskodtam. – Olyan jó így…

- Tudom, de ha beteg leszel, az nem lesz jó, főleg mert holnap már együtt forgatunk. - suttogta a fülembe.

- Igazad van. – sóhajtottam és kimásztam az öléből. Női okok miatt jobb volt, ha most egyedül zuhanyozok, és ezt ő is tudta, ezért hagyta csakis, hogy egyedül menjek át fürdeni.

  Gyorsan le is tudtam a zuhanyozást, és míg én a szobában szárítottam a hajamat addig ő vette át a helyemet a zuhanykabinban. Mire végzett addigra én is szárítottam annyit a hajamon, hogy jó legyen. Épphogy lehettem a hajszárítót, Rob a derekamnál fogva be is húzott az ágyba, ezzel kicsalva belőlem egy apró meglepett sikolyt.

- Css, nem bántalak. – nevetett majd jól betakargatott minket. – Nagyon jó illatú a samponod.

- Ugye? Epres.

- Mmm. – mormolta, a hajamba, majd még jobban magához húzott. – Beállítottad az ébresztőt? – jutott eszébe.

- Mindig be van állítva hétköznapokra. – motyogtam, már kissé álmosan és félig csukott szemmel.

- Akkor jó éjt! – nyomott egy csókot a számra, amitől még jobban elkábultam. – Holnap ismét forgatok.

- És én ennek mennyire örülök! – simogattam meg az ölelő karját.

- Akárcsak én!

*

  - És ennyi! – kiáltotta a producer. – Nagyon jó! Nagyon jól alakíttok együtt! – tette hozzá elismerően.

- Köszönjük. – mosolyogtunk egymásra Robbal.

- Mára ennyi!

Mindenki kiment a stúdióból, mint ahogy mi is Robbal. Mivel Emily a lelkemre kötötte, hogy ne együnk semmit, nem ültünk be az ebédlőbe. Barátnőm házi készítésű Takkoval meg akar lepni minket.

- Hiányoztál már a forgatásokról. – vallottam meg Robnak miután elköszöntünk a többiektől, és elindultunk a kocsihoz.

- Tudtam én! – nevetett és egy puszit nyomott a fejemre.

Ekkor csörrent meg a telefonom, de a biztonság kedvéért megvártam, míg beülünk a kocsiba, hátha egy-két rajongó feltűnik a színen.

- Szia, Em! – köszöntöttem barátnőmet.

- Helló Kris, én vagyok. – Ez kétségtelenül nem Emilyé volt. Jesse beszélt.

- Jesse! – pislogtam meglepetten, mire Rob is rám kapta a szemét.

- Mikor értek haza? – kérdezte, és feltűnt, hogy eléggé halkan beszél.

- Most indultunk, miért?

- Emily nincs jól. – felelte és én persze rögtön a legrosszabbra gondoltam.

- Ezt hogy érted? Mi történt? – záporoztak a kérdéseim. Robert közben indított, de közben suttogva bekapcsoltatta velem az övemet.

- Szédült, és hőemelkedése is van. – folytatta a srác. – Most végre elaludt, de jó lenne, ha felhívnánk az orvosát. Én nem tudom a számát.

- Már megyünk hazafelé, Jesse. – mondtam neki. – Öt perc és ott vagyunk.

- Rendben!

Elköszöntünk, és letettem. Szerelmem persze azonnal tudni akart mindent, én pedig elmeséltem mit mondott Emily barátja. Rob összeráncolt homlokkal hallgatta végig a dolgokat.

- Biztos semmi baj, ne aggódj. – nyugtatott. – Talán csak egy egyszerű vírus, vagy a terhesség miatt.

- Nagyon remélem, hogy igazad lesz. – szusszantottam.

A kocsink megállt a felhajtón én pedig azonnal kipattantam, és berohantam a házba. Azonnal az emeletre mentem. Barátnőm szobaajtaja csak be volt hajtva, de azért óvatosan nyitottam be. Em az ágyban feküdt és békésen aludt, bár arca már piros volt. Jesse a másik oldalán ült, nekidőlve a háttámlának.

- Helló! – köszöntem halkan és közelebb mentem az ágyhoz. – Hogy van?

- Annyit tudok amennyit elmondtam. – rázta meg a fejét a fiú. – Nagyon remélem, hogy semmi komoly. Beszélnünk kéne az orvossal.

Én is ezt akartam, de mégsem.

- Várjunk szerintem. – vélekedtem. – Ez csak hőemelkedés, és egy kis szédülés, lehet, hogy csak egy kis vírusról van szó. Mire felébred, csinálok neki egy forró teát, és majd elmondja, hogy érzi magát.

 Robert ekkor ért be a szobába.

- Helló Jesse! – intett, és idejött mellém.

- Helló! – viszonozta Jesse majd elkerekedet a szeme, ahogy rá is nézett Szerelmemre. – Hűha.

- Mi az? – kérdezte Rob értetlenül.

- Semmi Edward Cullen. – heherészett Jesse, és akkor értettük meg. Robert tele volt fehér alapozóval és a haja is Edwardosan állt. Nekem már nem tűnt fel, de másoknak nyilván furcsa látványt nyújtott.

- Ó, ja hogy ez. – tapogatta meg az arcát barátom. – Mindjárt lemosom… Mi a helyzet? – pillantott Emilyre.

- Egyelőre semmi. – sóhajtott megsimogatva Em kezét, barátja. – Akkor igazad van Kris, meg kéne várni még felébred. Megcsinálnád neki azt a teát?

- Meg hát! – bólogattam, holott gőzöm nem volt hogy fogok teát főzni, mert soha az életben nem csináltam még. Rob is csodálkozva nézett rám, de én igyekeztem bíztatóan mosolyogni. Jesse nem látott át rajtam, szerencsére.

- Okés, köszi. – hálásan nézett rám, majd újra barátnőmre pillantott. – Sajnálom szegényt!

- Tudom, én is. – veregettem meg a vállát vigasztalóan. Idiótának éreztem, de megölelni, csak nem ölelhettem meg. – Na, megyünk, lemossuk a sminket, aztán nekiállunk a teának.

- Rendben.

Együtt indultunk egy Szívemmel ki a szobából, és csak akkor szólaltunk meg mikor más beértünk a fürdőbe.

- Teát fogsz főzni?  - kérdezte óvatosan.

- Igen szeretnék, de fogalmam sincs hogy kell! – puffogtam, miközben vadul nekiestem az arcomnak egy vizes vattával. – Még életemben nem főztem teát, de szeretnék segíteni Emilynek!

- Nyugi, Kris, felhívhatom anyut. – ajánlotta fel nyugtatóan, miután megtörölgette a vizes arcát. – Isteni teát tudott főzni, leírom a receptjét, és kész!

- jaj, az jó lenne, köszi! – hálálkodtam és én is megtöröltem magam, majd szorosan átöleltem őt. – jó hogy itt vagy velem!

- Nem is lennék máshol szívesebben. – mosolygott angyalian, majd hirtelen odanyúlt egy vattáért, bevizesítette és nekiállt még törölgetni a szemem alatt. – Maradt rajt még egy kicsi. – magyarázta, miközben megtisztított a sminktől, amit én kuncogva tűrtem.

- Jó elég! – nevettem most már és inkább megtöröltem a szemem a törülközővel. – Menjünk le!

- Jó, hívom anyut. – bólintott, de az a csibészes mosoly még mindig ott játszott az ajkán.

  Rob mamája, hamar lediktálta fiának a receptet, aki szorgosan leírta az instrukciókat, majd nekiláttunk a főzésnek. Meg kell hagyni nem egy hagyományos, teafőzős teareceptet kaptunk. Gázon kellett főzni, de azért együtt sikerült, és a végeredmény még finom is lett. Cameron éppen akkor ért haza a Nikkivel közös vásárlásukról, mikor a bögrével indultunk felfelé.

- Helló, sziasztok! – köszönt vidáman. -  Minek a tea?

- Emily kicsit beteg, teát főztünk neki. – feleltem felfelé menet.

- Juj, szegény. – húzta a száját, és követett is minket a szobába. – De azért jól van?

- Enyhén lázas, most alszik. – vázoltam a helyzetet csöndesen majd benyitottam a szobába. Emily már mocorgott, gondolom Jesse felébresztette, hogy még forrón ihassa a teát.

- Fáj a fejem. – panaszkodott Em, az említett testrészre szorítva a kezét. – Oh, Kris, Rob… Sziasztok!

- Szia, Em! – köszöntünk, majd leültem az ágy szélére, és felé nyújtottam a bögrét. – Csináltunk neked teát, hogy kikúráljunk.

- De rendesek vagytok! – vette át csillogó szemmel a bögrét. – köszi!

- Nincs mit! – mosolyogtam rá biztatóan.

- Jobban vagy, Cica? – kérdezett közbe Jesse.

- Csak a fejem fáj, de meg kéne mérni a lázamat is újra. – válaszolt barátnőm, miután elemelte a szájától a poharat. – Összességében nem vagyon annyira rosszul…

- Itt a lázmérő. – adta oda neki Rob az éjjeliszekrényről az említett tárgyat. Emily fél kézzel, és barátja segítségével betette a hóna alá azt, aztán tovább iszogatott.

  A lázmérő Jesse szerint alacsonyabb fokot mutatott, mint nemrég amitől mind megkönnyebbültünk. Miután végzett az ivással felhívta az orvosát, hogy mitől lehet, ez, aki szintén nem tudott másra gyanakodni, mint én, szóval kérte, hogy Em holnap délután menjen el hozzá. Persze Jesse azonnal ajánlkozott, hogy elviszi, majd mi ott is hagytuk őket hagy legyenek kettesben egy kicsit.

- Hála istennek semmi komoly. – nyugtáztam lefelé menet. – És Cam mi újság veletek? – kacsintottam rá.

- Nagyon jól megvagyunk! – újságolta vidáman. – Nikki nagyon rendes és gyönyörű lány, ráadásul okos is, na meg a humora! Imádom!

Robbal csak nevettünk.

- Te nagyon beleestél, bátyó! – bokszoltam a karjába. – De gratulálok. Végre sínen vagy! – Csak maradjon is minden sínen, tettem még hozzá gondolatban. Nem csak Cameronnal velünk is, és minden mással a környezetünkben.