2. ~ 15. fejezet

Sziasztok! Igen meghoztam, bár szerintem kicsit rövid lett, úgyhogy, nem is tudom... De remélem azért tetszeni fog nektek! ;) 

Két hónap múlva – avagy tervezgetések

(Kristen szemszöge)

- Mi lenne ha megint csapnánk egy bulit a forgatás végének alkalmából? – hozta fel Ash, miután együtt ültünk az Újhold utolsó forgatási napja után. Furcsa volt, hogy megint befejeztünk, egy részt. Olyan gyorsan elmentek ezek a hónapok.

- Szerintem nem kell ennyire felfújni, most. – vélekedett Nikki. – Maximum összeülünk valakinél, egy vacsira aztán kész.

- Ne legyetek már ennyire buli-ellenesek! – húzta a száját Ashley. – Milyen az már hogy csak vacsizunk? Azt bármikor megtehetnénk, mi az alkalom?

- Nikkinek igaza van. – mondtam. – Mindenkinek ezer dolga van, a forgatás után. Interjúk, fotózások, tévéshow-k, premier. Egy vacsora is lehet ugyanannyira klassz, mint akármilyen buli.

- Ezt kétlem, de ha annyira akarjátok, lefoglalok egy asztalt valahol majd. – hümmögte a barátnőnk.

- Megyünk, Kris? – kérdezte Rob. Egyikőnk se evett semmit, csak a többieket kísértük el.

- Mehetünk. – mosolyogtam rá és felállva kivittük a tálcánkat, majd elköszöntünk mindenkitől.

 Nem akartam elhinni, hogy Rob mindössze 4 nap múlva elmegy innen több száz kilométerre! És ez a négy nap is milyen lesz? Holnap két interjúnk lesz, a filmmel kapcsolatban, nekem egy fotózásra kell mennem. A szombat, vasárnap maradt csak nekünk, abból is a vasárnap már csak a tervezgetésből fog állni, meg a pakolásokból fog állni, ráadásul már most tudom, hogy ez a négy nap olyan gyorsan elszáguld majd hogy észre se veszem, és már mehetünk is ki a reptérre.

- Kristen! – szólt Robert, az arckifejezéséből ítélve nem is először. – Itt vagy?

- Elméletileg… - pislogtam és összehoztam egy mosolyt. Fel se tűnt, hogy már mindjárt otthon vagyunk. - Bocs csak elgondolkodtam, mit mondtál?

- Csak annyit kérdeztem, hogy jó lesz-e ebédre, ha csak krumplit sütünk? – ismételte meg korábbi általam nem hallott kérdését. Ja persze Emily most addig Jesse-vel lesz, míg Rob el nem megy. Hagyni akar nekünk egy kis időt, hogy kettesben lehessünk.

- Ja, persze! – bólintottam, miközben Rob leállította a motort a ház mellett.

- Jól vagy? – kérdezte fürkészve.

- Igen, miért?

- Mert olyan furcsa vagy. – sóhajtotta el a végét, mert nyilván rájött hangulatom okára, aztán kiszállt a kocsiból. Én is követtem a példáját, és csendben lépkedve mentünk be a házba. Kínos volt ez a hallgatás, és mondani akartam valamit, de semmi nem jutott eszembe.

  Beérve, levettük a kabátot, meg a sálat, sapkát, aztán bementünk a konyhába. ha ez így fog menni tovább, még rosszabb lesz, ez a pár nap. De aztán hála istennek megszólalt:

- Furcsa, nem, hogy megint vége egy forgatásnak?

- De, nagyon. – helyeseltem. – Biztos jó film lesz belőle megint.

- Valószínű. – megeresztett egy fél mosolyt, de az sem volt az igazi.

Közben bedobta a fagyasztott krumplit a sütőbe, s mire észbe kaptam, már előttem állt és engem csókolt. De ez a csók nem tetszett. Kétségbeesett volt, talán? De azért persze nem tudtam megállni, hogy ne csókoljak vissza. Keze a válaszomra, megindult a felsőm alja felé, és nekiállt felgyűrni azt, hogy végigsimíthasson a bőrömön. Egy sóhaj szaladt fel belőlem, miközben ő áttért a nyakamra. Nagy nehezen leszedte rólam a felsőmet, és közben az ölébe kapva indult el velem a nappaliba.

- Nem hagyhatjuk itt a krumplit. – nyögtem ki nagy nehezen, de nem törődött velem, csak egy csókkal hallgattatott el. Én azonban nem akartam, hogy elégjen az ebédünk.

- Fél óra a sülési ideje. – suttogta, mikor látta a tétovázásomat. Erre kacéran elmosolyodtam, és amint az ágyra kerültünk én is elkezdtem őt vetkőztetni. Nemsokára, már mindketten ruha nélkül kényeztettük egymást, addig míg én nem vetettem véget a játéknak.

- Szörnyen kívánlak. – nyögtem az ajkai közé, mire nem kínzott tovább, hanem belém hatolt. Egy sikítás szaladt fel a torkomból, ő pedig egy férfias morgást hallatott. Pár pillanatig élveztük ezt az érzést, majd elkezdett mozogni. Kisvártatva mindegyikőnket elért a jól ismert,-  de mégis ugyanolyan csodás, - érzés.

  pihegve feküdtünk egymáson, aztán Robert levett egy plédet a háttámlól, mivel látta, hogy vacogok. Hiába, most hogy nincs itthon senki egész nap, senki nem fűt be.

- Fel kéne kapcsolni a fűtést. – dideregtem.

- Én innen ki nem mászok. – rázta a fejét Rob szorosan ölelve engem. – Túl kényelmesen érzem magam. – tette hozzá egy kacsintás kíséretében, mire elpirultam. Még mindig tudja, mivel hozhat zavarba.

  Megérintette a piros testrészemet, és felkuncogott, de aztán ez sóhajtásba fulladt.

- Viszont az ebédünket is meg kéne nézni, úgyhogy muszáj lesz. – azzal óvatosan kiszállt alóla, felkapta a boxerét, meg az ingjét, aztán kisietett a konyhába. Bár hideg volt és fáztam, de azért kimásztam a takaró alól, és én is felöltöztem, hogy utána tudjak, menni, de csak miután felkapcsoltam a fűtést.

  Robbal eztán leültünk, az asztalhoz, és kisebb beszélgetésekkel elfogyasztottuk az ebédünket.

*

  Rob még aludt, mikor én már felébredtem. Nem is csoda hisz, még csak hajnali négy volt. Egyszerűen hiába próbáltam nem tudtam visszaaludni. Egész éjjel álmok gyötörtek, s mindegyikben valamilyen formában már a reptéren álltam és sírva integettem Robnak. Szörnyű ez.

  Kimásztam az ágyból, mivel meguntam a próbálkozást. Kiosontam a szobánól, nehogy felébresszem Robertet, aztán elmentem mosdóba, majd egy köntösben lementem meginni egy kávét. Miközben elgondolkodva ittam a napi koffeinadagomat, megláttam Rob laptopját az asztalon, ahol tegnap este hagyta. Akkor elmosolyodtam és leültem mellé.

  Abból semmi jó nem sül ki, ha mindketten szomorkodva várjuk a hétfőt, mikor majd elbúcsúzhatunk egymástól. És még akkor is szeretném neki jobbá tenni azt az egy hetet is kicsit. Szóval, olyat tettem, amit eddig nem gondoltam volna, hogy megteszek: Rákerestem Magyarországra.

  Be kellett vallanom attól függetlenül, hogy kicsi ország volt sok nevezetessége volt, és nagyon szép vidékei. Főként pestet néztem hiszen Rob úgyis ott lesz, de rákerestem, már városokra is, hátha lesz egy kis szabadideje, hátha tud utazgatni.

  Annyira belemerültem a jegyzetelésbe, meg a nézegetésbe, hogy észre se vettem, hogy közben fél hat is elmúlt, csak akkor mikor hallottam, hogy Rob kicsoszog a fürdőbe, úgyhogy gyorsan felszaladtam egy bögre kávéval, meg a jegyzeteimmel az emeletre és felültem az ágyra, mint a jó kislány. Szerelmem nemsokára vissza is jött, de álmos szemekkel méregetett.

- Te ugye… uh… - megdörzsölte a szemét, majd újra rám nézett. – ugye nem ültél itt az előbb is, és én csak nem vettelek észre. – Még álmos volt ez nyilvánvaló.

- Neem. – nevettem el magam, és megpaskoltam magam mellett a helyet. – Lent voltam, hoztam kávét is.

- Istennő vagy. – mosolygott rám bágyadtan, s miközben elvette tőlem a kávéját, egy csókot nyomott a számra. Kuncogtam a kijelentésén,.

- Miért keltél fel korán? – kérdezte miután ivott egy pár kortyot.

- Nem tudtam aludni, de ki is használtam az időmet. – úőjságoltam. – Infókat kerestem Budapestről.

- Igen? – morogta ő, már kevésbé mosolygósan, mint az imént.

- Ne vágj ilyen képet, csak kedvet akarok csinálni az úthoz. – dorgáltam meg, mire felhorkant.

- Azon kívül, hogy velem jössz, más nem csinálhat kedvet hozzá. – csóválta a fejét, a szemközti falat fixírozva.

Nagyot sóhajtottam.

- Figyelj Rob, nézz rám. – kértem komolyan. – Én is utálom azt, hogy el kell menned, és igen nehéz lesz nekem is. De csak még rosszabb, ha így is gondolunk rá. Nézzük már kicsit pozitív oldalról, jó? És nem azzal töltsük ezt a pár napot, hogy azon szomorkodunk, hogy elmész!

 Gyengéden elmosolyodott és közel intett magához, majd egy szenvedélyes csókot adott.

- Köszönöm. – mondta hálásan miután elváltunk.

- Szívesen. – mosolyogtam rá. Nem kellet kérdeznem hogy mit köszön meg. – Szóval akkor akarod hallani azokat a nevezetességeket?

- Ne kímélj! – vigyorodott el, s mintha a szemében tényleg kíváncsiság csillant volna.

- Na, szóval, Budapest. – néztem a füzetemre. – Ott van a Budai vár, ami állítólag nagyon szép, főleg este mikor ki van világítva. Hatalmas nagy egyébként a képeken is és szépnek tűnik.

- Szóval azt este nézzem meg. – bólintott.

- Aha. Aztán meg ott van a „0” km kő. – folytattam.

- A mi? – nézett nagyot. – Mi az, hogy „0” km kő?

- A Clark Ádám téren van, innen számítják, a Magyarországi országutak távolságát innen mérik.

- Kész lexikon vagy! – nevetett.

- Na, ja… Ezen a téren van még amúgy a budavári sikló. Azt írták, hogy érdemes kipróbálni. na meg aztán a Citadella a Gellért-hegy tetején. Gyönyörű a kilátás.

Rob csak figyelmesen hallgatott, és nyilván igyekezett mindent elraktározni.

- Amúgy nem csak Budapestről gyűjtöttem, elutazhatsz Székesfehérvárra is, vagy Mórra. Mór állítólag borokban gazdag, és még finomak is. Fehérvár meg a királyok városa.

- Gondolod, hogy lesz időm utazgatni?

- Csak annyit tudok, hogy akármi lehet. – vontam vállat. – Még egy hét alatt is.

- Ugye tudod, hogy nagyon fogsz hiányozni. – kérdezte magától értetődően, egy fél mosollyal az arcán.

- Ahogy te is nekem. – Igyekeztem én is elmosolyodni, majd gyengéden mellkason böktem. – De minden este beszélünk telefonon.

- Nem csak minden este, mindig felhívlak, ha ráérek. – fogadkozott mire felkuncogtam, és szorosan átöleltem.

- Megteszel nekem még egy valamit? – kérdeztem miután elengedtem. Bólintott, úgyhogy folytattam: - Fényképezz sokat. – kértem csibészes mosollyal.

 Nevetve csóválta a fejét.

- Bolond!

Én is vele nevettem. Most végre teljesen könnyedén tudtuk venni az elutazás témát. De vajon ilyen egyszerű lesz ez hétfőn reggel is? Kétlem…


Komikat kérek! Ja és tudom, hogy most elég nagy időtartamot ugrottunk át, de úgy gondoltam, hogy majd Karácsonykor írok egy Karácsonyi kis novellát, egy kisebb fejezetet! ;) Mit szóltok?
Regina