2. ~ 6. fejezet 2/2

Sziasztok! :)) Ígéret szép szó. ház itt a fejezet! :D Köszönöm a komikat az előzőhöz, remélem ehhez is kapok ugyanennyit :)) *-* Na de irány olvasni!
Regina

Jesse és a váratlan vendég.

- Cam… - pislogtam. Bátyám egy nagy sporttáskával ácsorgott az ajtóban szomorú szemekkel, ami alatt lila karikák éktelenkedtek. Mióta nem aludhatott?

- Szia Kris… - köszönt színtelen hangon. – Bocsi, felébresztettelek?

- Nem, már fent voltunk. – ráztam a fejem. – Mi történt, Cameron?

- Lehetek itt nálatok egy darabig? – kérdezte sóhajtva, de ez nem volt válasz a kérdésemre.  – Susie visszaköltözött a városba egy időre, és nem bírok ott lenni.

- Persze! – vágtam rá, és beengedtem az ajtón. Nagyon sajnáltam szegényt. – De mond mi történt bővebben?

- Elmesélem, csak hadd zuhanyozzak le. – kérte könyörgő szemekkel. Ekkora a baj?

- Csak nyugodtan. – bólintottam. – Az emeleten rögtön balra. Zárd be az ajtót!

- Okés kösz, húgi. – Szorosan magához ölelt, már amennyire tudott a táskától, aztán elindult felfelé, épp mikor Rob leért.

- Oh, Cameron! – lepődött meg Szerelmem is. – Helló!

- Helló! – intett bátyám. – Bocs hogy csak így rátok török, de volt otthon egy kis gondom, és nem tudtam hová mehetnék.

- Oké, semmi gond. – mosolyodott el Rob, és kezet fogott Cam-mel. – De minden oké?

- Fogjuk rá. – ingatta a fejét testvérem majd most már tényleg elindult fürdeni.

Rob furcsállkodva nézett rám miközben bementünk a konyhába, hogy lefőzzek egy kis kávét.

- Mi történt a bátyáddal? – kérdezte azonnal.

- Részleteket én sem tudok, csak annyit hogy Susie visszaköltözött a városba és eljött hazulról. – mondtam, beindítva a kávéfőzőt. – De ugye nem gond hogy itt van?

 - Dehogy gond! – legyintett Robert. – Legalább lesz társaságom, míg nem vagy itthon. Emily gondolom úgyis Jesse-vel lesz.

- Igen, elmennek megnézni azt a lakást… - mondtam csöndesen és kinyitottam a hűtőt, hogy kivegyek belőle a joghurtot.

- Tudom, hogy szomorú vagy amiért elköltözik, de az úgyse most lesz még. – jött oda hozzám és eltűrje a hajam. – Még csak megnézik a házat. Úgyis csak pár hónap múlva költöznének.

- Tudom. – sóhajtottam. – Te is kérsz?

- Kris… - forgatta a szemét. – Barátnők maradtok, hidd el.

- Remélem. – haraptam be az alsóajkam. – Na de ne beszéljünk erről… Kérsz joghurtot? – nyújtottam felé a dobozt.

Idehajolt, egy szenvedélyes csókért, s közben vette át a reggelijét.

- Köszi. – vigyorgott és fogva egy kanalat le is ült az egyik székre. Én is mellé telepedtem volna, ha nem fogja meg a derekamat és nem húz az ölébe. Kinyitottam a dobozkát és együtt álltunk neki majszolni a könnyű reggelit. Épp végeztünk vele, mikor, Emily és Jesse léptek be a konyhába, s rögtön ezután homlokráncolva néztek egymásra.

- Mi az? – kérdeztem tőlük, miközben kitöltöttem a kávénkat a bögrékbe.

- Ha ti idelent vagytok, ki fürdik? – kérdezett vissza megütközve barátnőm.

- Ja, a bátyám, Cameron. – válaszoltam. – Akadt egy kis gondja otthon és most egy pár napig itt lesz. Remélem nem gond.

- Nem, persze! – rázta a fejét Em. – Csak meglepődtem. Jaj, kávé életmentő vagy!

- Em, neked nem kéne innod most ilyen erős kávét, nem gondolod?  - szólt Jesse, elvéve barátnője kezéből a kávét. 

- Jaj, bocsi, erre nem is gondoltam. – szabadkoztam rögtön, és inkább Robnak adtam a másik kezemben lévő bögrét. – A megszokás nagyúr!

- Na de… - hebegte Emily. – Tudjátok, hogy nem tudok létezni kávé nélkül!

- Márpedig most egy darabig nélkülöznöd kell. – csóváltam a fejem. – De még így az elején szerintem, ihatsz olyat, ami nem ennyire erős.

- Szóval kakaót…

- Jobb a semminél. – jegyezte meg Jesse. – Na, ne durcáskodj, Cica, tudod, hogy csak jót akarunk.

- Jól van! – sóhajtotta bosszúsan. – Győztetek, majd később iszok olyan langyi kávét. Gyere, menjük fel átöltözni. – azzal már húzta is ki a konyhából barátját.

Rob csak kuncogva iszogatta a saját koffeinadagját.

- Ne nevess. – mutattam rá, de az én szám szegletében is ott bujkált egy mosoly. – Elkészülődök, aztán akkor elviszel a stúdióba?

- Elviszlek. – kacsintott rám, én pedig gyorsan legurítottam az én kávémat, és felsiettem felköltözni. Csak egy fekete nadrágot húztam, kiválasztottam egy mintás felsőt, meg egy hozzá illő pulcsit. Rob is hamarosan feljött, mikor én már fésülködtem és gyorsan ő is felvett egy farmert, meg egy pólót, fölé egy fekete pulcsival. Kifelé menet, összefutottunk Cameronnal, aki éppen felfelé igyekezett a lépcsőn.

- Pont titeket kerestelek. – mosolyodott el kicsit fáradtan.

- Itt vagyunk. Rob elvisz engem forgatni, aztán jön haza, addig is, ha Emilyék is elmennének, csak érezd otthon magad!

- Szerintem ledőlök aludni, úgyis. – legyintett, és hogy nyomatékot adjon szavainak ásított is egyet.

- Oké. – bólintottam. – De ha hazajöttem, mindent elmesélsz! – figyelmeztettem.

- Rendben. - sóhajtott és egy intéssel, bevonult a vendégszobába, mi pedig elindultunk Robbal lefelé.

- Remélem semmi komoly nem történt. – húztam el a szám miután kocsiba ültünk. – Mi lehetett Susie-val?

- Kris, drágám, délután úgyis minden kiderül. – veregetett vállon, miközben becsatoltuk magunkat. – Ne törd ezen a fejed, oké?

- De annyira aggódom érte!

- Tudom, én is sokszor aggódom a nővéreimért, de… ők is és Cameron is felnőttek már, ahogy mi is.

- Ezt is tudom, de hozzánk jött el, szóval jogom van kérdezősködni, nem? – fontam össze a karomat a mellemen.

- Persze, csak hagyd, hogy hadd eméssze meg, még ha nem is tudod mi történt. – tanácsolta indítás közben. – Nyilván azért jött el hozzánk, mert otthon sok volt az emlék, és ott volt Susie is. Itt pedig nincs itt se ő, se fájó emlékek. Úgyis el fogja mondani!

- Igazad lehet. – fújtam ki a levegőt. – Majd elmondja, ha akarja…Köszi, hogy néha segítesz tisztán látnom.

- Igazán nincs mit!

*

   A forgatás ma valamivel jobban telt, mint tegnap. Hát igen azt mondják, az idő mindent megszépít… Holnap majd még könnyebb lesz Rob nélkül játszani. Eléggé keményen kellett dolgoznunk, így kevés időm volt Cameronon, vagy éppen Roberten gondolkodni, de az ebédszünetemben csak kettőjükön járt az eszem.

- Kris, itt vagy?? – integetett az orrom előtt Taylor.

- Gyakorlatilag. – pislogtam egyet-kettőt. – Tessék?

- Minden oké? – kérdezte bizonytalanul.

- Persze, csak elbambultam, kérdeztél valamit?

- Csak annyit hogy mit csinálsz délután? – ismételte meg korábbi általam nem hallott kérdését. – Mert ha ráérsz, akkor esetleg elmehetnénk egyet kávézni valahová. Csak szigorúan baráti lenne, jönne velünk Julia meg Chaske is.

- Áh, ma biztos nem érek rá. – húztam el a szám. – Otthon van egy pár elintézni valóm.

- Értem…

- Tudod, mostanában kevés időm van mindenre, és ha van is azt is Robbal töltöm. – magyaráztam. – Mostanában keveset vagyunk együtt…

- Világos… - bólogatott Taylor. – De ha legközelebb megyünk, akkor gyere és Robertet is hozd!

- Rendben. – vigyorodtam el. Tök jó fej ez a gyerek! – Na, gyere, menjünk vissza! Chris mérges tud lenni, ha késünk!

- Oh, igaz! – kapott észbe és gyorsan jött utánam kifelé.

A hátra lévő pár óra viszonylag gyorsan elment, úgyhogy végre végeztem, Robert pedig már kint várt a bejárat előtt a fekete kocsijában. Azonnal beugrottam az anyós ülésre.

- Szia! – mosolygott és megcsókolt.

- Szia! – örvendeztem, és nem hagytam, hogy elhúzódjon, inkább tovább csókoltam, míg végül levegőhiány miatt el kellett válnunk, így Rob kimehetett az útra.

- Milyen volt a napod? – érdeklődött pár perc után.

- Tűrhető. – vonogattam a vállam. – És neked?

- Nekem is. – hümmögött. – Cameron nagyjából végig aludt, szóval nem volt nagy társaság, kábé egy órája jött le meginni egy kávét, meg megnézni velem egy meccset félidőig aztán nekem el kellett jönnöm. Jesse és Emily pedig nemrég mentek el házat nézni.

- Értem. De azért Cam jobban néz ki?

- Mint reggel? Klasszisokkal jobban. – helyeselt.

- Az jó!

Egy tíz perc múlva értünk végre haza. Kiszálltunk a kocsiból, és elindultunk befelé. A meccs hangjai kiszűrődtek a nappaliból, és az egész házban popcorn illata terjengett.

- Hahó, megjöttünk! – kiáltottam be, és kilépve a cipőmből azonnal a nappaliba mentem ahol is a bátyám épen kukoricával tömte magát.

- Hellósztok! – integetett. – Pattogtattam kukoricát, nem baj?

- Nem hát! – ráztam meg a fejem. – hogy vagy?

- Egy fokkal jobban. – ingatta a fejét. – Rob 3:2 az állás az Angolok javára!

- Az király! – lelkesült fel Rob és ledobta magát a fotelbe. – Gyere, ülj ide te is Szívem! – intett nekem.

- Ez engem annyira nem köt, le inkább felmegyek zuhanyozni. – hárítottam. Semmi kedvem nem volt meccset nézni, még ha Robbal tehettem volna sem. Most nem voltam ráhangolva a labdajátékra. – De jó mulatást!

  Otthagytam őket a tévével és elindultam felfelé, épp mikor Emily megérkezett, egyedül, de vidáman.

- Szia, nagy színésznő! – vigyorgott rám, és megölelt mikor ideért. – Mi a helyzet?

- Nem sok minden. – rángattam a vállam, miután elváltunk. – Milyen a lakás?

- Nagyon szép, két és fél szobás, és nem rég tatarozták ki. – mesélte lelkesen. – Ráadásul csak egyutcányira van innen, úgyhogy bármikor átugorhatunk egymáshoz!

- Ez szuper! – mosolyodtam el. – Szóval megveszitek?

- Ja, majd pár hét múlva. – bólogatott.  –De nehezen fogom tudni itt hagyni, ezt a házat, meg titeket!

- Ne hidd, hogy nekem olyan könnyű lesz. – összeszorítottam a számat, nehogy könnyezzek. – De majd naponta beszélünk, és minden hétvégén átugrunk egymáshoz.

- Persze! – hevesen bólogatott. – Apropó hétvége. Nincs kedved eljönni velem hétvégén valahová? Egy csajos napot akarok szervezni. Olyan rég voltunk már például fitneszben.

- Benne vagyok! – vágtam rá azonnal. – Mint régen!

- Mint régen. – kuncogott. – Na, összeütök valamit vacsorára. Mi legyen?

- Kérdezd a fiúkat nekem mindegy. – legyintettem rá. – Mindent szeretek, amit te csinálsz!

- Ez hízelgő. – heherészett, majd bement a fiúkhoz, én meg felmentem fürdeni. A zuhanyzás most is egy felüdülés volt a hossz nap után. Lemostam magamról az összes sminket, meg a hajlakkot is. Éppen a hajamat szárítottam, mikor Rob átölelt hátulról. Úgy megijedtem, hogy sikítva ugrottam félre és majd kiejtettem a kezemből a hajszárítót.

- Bocs hogy megijesztettelek. – nevetett. Nagyon őszintén hangzott.

- Ilyet többet nem csinálsz! – mutattam felé az ujjamat. – A szívbajt hoztad rám!

- Ne haragudj! Csak nem bírtam nélküled fel kellett jönnöm! – Olyan arcot vágott, amitől már olvadoztam, és ha akartam volna se tudtam volna rá haragudni. Magához húzott, egy vérpezsdítő csókra.

- Hajat kell szárítanom. – motyogtam, miután elhúzódott egy kicsit, de ő kivette a kezemből a hajszárítót és a mosdó mellé tette.

- Jó így a hajad… - csókolt meg ismét. – nekem tetszik.

Csak kuncogni bírtam, mert az ajka ismét az enyémen volt. Csak csókolózni akartunk. Addig ameddig csak lehet. Mert egész nap hiányoltuk egymást, de most semmi vágy nem volt bennünk. Hihetetlen mennyire hiányzott nekem egész nap!

- Vacsora! – hallottuk meg Emily kiáltását lentről, mire szétrebbentünk.

- Tessék! – róttam meg viccelődve. – Vacsora van és még vizes a hajam! A te hibád!

- Hah, azért te is mindent beleadtál. – nevetett felhőtlenül.

- De te kezdted!

- Így van én kezdtem. – adott egy puszit az arcomra. – Gyere! Rábeszéltük Emily-t a sajtos makarónira.

 Fej rázva hagytam, hogy megfogja a kezem és lehúzzon az emeletre. Az egész lakást belengte a makaróni illata és a gyomrom is megmordult az éhségtől. Em már kitálalt, mire leértünk, Cam pedig már éppen mert magának. Mi is csatlakoztunk hozzájuk.

  Vacsora közben jót beszélgettünk, nevettünk, és bátyámnak is kezdett jobb kedve lenni, mint pár órája. Evés után én vállaltam a mosogatást, Rob felment, hogy lefürödjön, Emily-t  Jesse hívta úgyhogy én és Cam maradtunk a konyhában. Majd megölt a kíváncsiság, de nem szóltam semmit. Ő kezdett bele:

- Susie hazaköltözött. – mondta csöndesen eltörölve a már elmosott edényeimet. – Azt hittem a múltkori dolog után, hogy csak hazalátogatott, de nem. Végleg ideköltözött vissza. Két utcával lejjebb laknak a szülei tőlünk.

Pár másodpercig nem folytatta csak nézett ki a fejéből, aztán mikor ránéztem újra megszólalt:

- Aznap, mikor elmentetek Robbal, anya kérte, hogy ugorjak le a közértbe, mert egy-két dolog elfogyott, úgyhogy elmentem, de visszafelé jövet le akartam vágni az utat, úgyhogy a parkon keresztül, jöttem. Bár ne tettem volna!

- Miért mi történt?

- Susie is ott volt. Kocogott. – felelte. – Mikor észrevett, megállt,. és odajött hozzám. Minden tétovázás nélkül… megcsókolt. Mintha a barátnőm lenne és már rég nem találkoztunk volna.

- Jaj…

- Na ja, én meg visszacsókoltam. – morogta. – Jó darabig csókolóztunk, mikor végre befejeztük, és akkor csak annyit mondott, hogy: „Én még mindig szeretlek. Tudod, hol találsz!„  Azzal elment. Nem bírtam kiverni a fejemből őt. Nem értettem mi volt ez, és fogalmam sem volt mit gondoljak.  Másnap, egyedül voltam otthon, ő jött át. És… majdnem megtörtént…

- Jézus, de… de hogyhogy?

- Mert ő Susie! – csapott a pultra teljes erejéből. – És ha Susie, úgy néz rám akkor, hirtelen nem gondolkodok. Ha megcsókol, visszacsókolok, ha azt akarja, feküdjünk le…

- Akkor lefekszel vele?? – forgattam a szemem.

- Nem, még volt annyi lélekerőm, hogy elküldjem, pedig már vízszintesben voltunk. – sóhajtotta bosszúsan. – Este összepakoltam, és felszálltam az éjféli gépre.

- Istenem. – csóváltam a fejem. Szegény bátyámnak nincs szerencséje a csajokkal. – És anyáék mit szóltak?

- Azt mondták, hogy felnőtt vagyok, mehetek, nem kell az ő engedélyük. – vont vállat. – Csak anya mondta, hogy az sosem válik erényemé, ha elszökök egy lány elől.

- Ez így van. – helyeseltem, leengedve a vizet, és megtörölve a kezemet. – Tudod, hogy addig maradsz, ameddig akarsz, de legyél férfi, és mutasd meg hogy te nem futamodsz meg csak azért, mert Susie visszajött. Próbálj meg, ha hazamész erélyesen beszélni vele, állj a sarkadra. Nem játszhat veled!

- Tudom, hogy hülye voltam de… - Kifújta a levegőt – maradhatok még pár napot?

Elmosolyodtam.

- Hát persze, Cameron! – paskoltam meg a karját. – Ameddig szeretnél!

- Kösz húgi! – szorosan magához ölelt, majd kiszorította belőlem a szuszt, de aztán elengedett. – Délután egész jót aludtam! Tényleg jót tesz a távolság.

- Cam… te még mindig szereted őt? – húztam fel a szemöldökömet, csípőre tett kézzel.

- Ne tudom… - rázta a fejét. – Azt hiszem igen, de nem akarom érted? Nem akarom szeretni, azok után, amit tett velem! Ahogy tönkretett, nem akarom szeretni! De sajnos az érzéseinket nem tudjuk irányítani…

- Akkor tényleg jobb, ha itt maradsz egy kicsit. – vélekedtem. Ekkor lépett be Robert egy mosollyal az arcán.

- Minden oké? – kérdezte végignézve rajtunk.

- Hát persze! – sétáltam oda hozzá és fogtam meg a kezét. – Felmegyünk? Kezdek álmos lenni.

- Mehetünk. – egyezett bele Rob.

- Jó éjt Cam! – fordultam ismét bátyám felé. – És fel a fejjel!

- Okés. – vigyorodott el végre. – Ti meg szóljatok, ha tegyek be füldugót!

A kezembe vettem a konyharuhát csomóba gyűrtem, és úgy vágtam neki. A két fiú csak nevetett, és meg kiöltöttem rájuk a nyelvem, majd kitessékeltem Robertet a konyhaajtóból.

- Szóljunk neki, hogy vegyen fel füldugót? – rötyögött Szerelmem, felfelé menet.

Csak a szememet forgattam.

- Nyugi, Szívem, tudom, hogy mostanában nem lehet. – húzta el a száját. – Korán kell kelned…

- Ne haragudj! – hajtottam le a fejem, megállva a szoba közepén. – Tudod, hogy én is nagyon szeretném de…

- Tudom… - tette az ujját a számra. – Nem haragszom. Majd bepótoljuk. – cinkosan rám mosolygott aztán egy hosszú csókot adva bebújt velem az ágyba. Mindig olyan kellemes volt mellette feküdni, szinte már fizikai fájdalom lenne megválnom tőle.

- Szóval beszéltél Cameronnal? – érdeklődött néhány perc néma csend után.

- Aha.

- És tudhatom, hogy mit mesélt?

Mosolyogva a kérdésén kezdtem, elmondani, amit Camerontól hallottam. Eléggé ledöbbent a történteken Szerelmem is, akárcsak én az imént odalent.

- Szegény bátyád… - mormogta.

- Na, ja, nincs sok szerencséje a barátnőkkel. – sóhajtottam. – Remélem azért majd egyszer sikerül megtalálnia az igazit.

- Mindenki megtalálja. - cirógatta meg csupasz karomat, majd egy csókot is adott a bőrömre. – Ahogy én is…

 Elpirultam persze.

- Meg, mint ahogy én. – suttogtam és hátrafordulva adtam neki egy csókot, amit nem volt rest viszonozni.

- De ugye nem gond hogy Cam itt lesz egy darabig? – néztem a szemeibe, már amennyire láttam a sötétben.

- Már mondtam, hogy nem. – tűrte el a hajamat. – Jól kijövök vele…

- Akkor jó. – mosolyodtam el, és visszadőltem a párnára, ő pedig hátulról ölelt magához, ahogy az előbb, hogy hamarosan mindketten az álmok világába repüljünk.

Na remélem tetszett és kapok komikat :))

Itt egy kép Susie-ról, ahogy én elképzeltem: