2. ~ 9. fejezet - Részlet!

Sziasztok!! Elérkezett a hétvége ;) (L) De ez sajna még csak ízelítő, mert apum csütörtökön feküdt be a kórházba,-  mert műtötték - és kicsit összejött minden dolog, nem tudtam írni :// Viszont 90% hogy holnap estére már lesz friss! :)) Szóval jó olvasást a kis részlethez, holnap jövök!! :D
Puszi:
Regina

- Nem akarok menni. – nyöszörögtem, mint egy nyűgös gyerek, miközben a kávémat szürcsöltem. – Aludni akarok.

- Majd alszunk délután. – vigasztal, összecsípve az arcom bőrét egy pillanatra. – Az arcod egy nyolcszöget formál.

- Ne gúnyolódj velem kora reggel, amikor eléggé sebezhető vagyok… főleg vizuálisan. – puffogtam és letéve a félig teli poharat, nekiálltam átöltözni, mivel láttam, hogy Robert már útra készen állt előttem. – De nem lenne muszáj elvinned, aludhatsz nyugodtan.

- Ha már felkeltem elviszlek, ne is próbálj lebeszélni!

- Sajnálom, hogy felkeltél a telefonomra. – sajnálkoztam felkapva egy pólót.

- Én nem, szeretlek hozni-vinni. – vigyorgott lelkesen.

- Tutira hulla fáradt vagy. – forgattam a szemem felrángatva magamra a farmeremet is. – Én is úgy érzem magam, hogy sehogy.

- Annyira nem, miért te mikor aludtál el? – ráncoltam a homlokát, én pedig visszaültem mellé, az ágy szélére, hogy megigyam a maradék koffeinadagomat.

- Nem, tudom. Későn…

- Nem tudtál aludni?

- Ja, de nem tudom miért. – sóhajtottam fel. – A végén már ideges lettem és nyilván ezért nem tudtam elaludni.

- Mitől lettél ideges?

- Attól hogy nem tudok aludni. – magyaráztam, és felvettem a vállamra a táskámat.

- Világos… - pislogott és követett kifelé. Még Emily és Cameron is aludt, nem csoda, hiszen még hét óra se volt. Csak tudnám, miért nem lehet délutánonként forgatni mindig? Akkor addig alhatok, ameddig akarok, és Robnak sem kell korábban kelnie miattam… Csak az az egy vigasztalt, hogy ma végre Ashley is forgat velünk.

  Az úton nem sokat beszélgettünk, hiszen én is fáradt voltam, és reggelenként Rob se mindig túl bőbeszédű. A stúdiónál szokás szerint megállt, váltottunk egy búcsúcsókot, aztán kiszálltam és bementem. Ám ezután nem az történt, ami szokott. Máskor robotpilótán bemegyek a sminkeshez, és mire megcsinálják, az arcom felébredek. Most viszont drága Ashley futott felém lelkesen.

- Jó reggelt Vietnam! – vigyorgott.

- Szia! – mosolyogta rá. – mi újság?

- Van egy tök jó ötletem! – ecsetelte vidáman, miközben folytattuk utunkat a sminkeshez. – Akarod hallani?

- Ha nem akarnám, megkímélnél tőle? – kérdeztem, de persze hogy kíváncsi voltam rá.

- Kris! – Ezt nemnek vettem.

- Akarom hallani. – feleltem.