2. ~ 10. fejezet 1/2

Helló! Megjöttem a fejezettel, de csakis azért korábban, mert ketté kellett szednem a fejezetet, ugyanis vendégek jönnek hozzánk délután és nem lesz időm megírni :/ De itt az első fele és szerintem holnap vagy holnapután jövök a másik felével! ;) 

A pizsamaparti 

 (Kristen szemszöge)

Iszonyatos égdörgésre riadtam fel, nem mellesleg az éjszaka közepén. A szívem ezerrel vert odabent, miközben felültem az ágyban. Odakint tombolt a vihar, szakadt az eső, Robert pedig nem volt mellettem. Tudom, hogy nem tud viharban aludni, de attól még hol van?

  Éppen készülődtem, hogy a keresésére induljak mikor nyílott az ajtó, és a keresett pasi be is lépett rajta.

- Hová készülsz? – kérdezte csöndesen, mialatt idejött az ágyhoz.

- Téged kerestelek. – feleltem mosolyogva.

- Mosdóban voltam, de miért nem alszol? – húzta végig a szemét a szemem alatt. – Holnap délelőtt megyünk a buliba, szerintem aludt ki magad.

- Vihar van. – forgattam a szemem, de azért visszabújtam az ágyba, Rob meg mellém. – És felébredtem rá.

 Rob elhúzta a száját, majd idehajolt egy csókért. Persze azonnal lelkesen viszonoztam azt. Addig csókolóztunk, míg el nem fogyott a levegőnk, aztán egymást ölelve próbáltunk meg elaludni, esélytelenül…

 - Mennyi az idő? – sóhajtottam.

- Fél öt. – felelte Rob, ránézve a telefonjára.

- Ahj már! – nyöszörögtem és kimásztam az ágyból, hogy előkeressem a fülhallgatómat, meg a telefonomat. – nem hiszem el, hogy mindig az éjszaka közepén kell rákezdenie.

- Most mit csinálsz?

- A fülesemet keresem, ami sosincs meg akkor, amikor kéne, persze! – bosszankodtam a fiókomban turkálva. – Miben fogadunk, hogy Emily csórta el megint! Egy igazi zenefüggő, az egyszer biztos.

Hirtelen karok öleltek magukhoz hátulról.

- Én elterelhetem a figyelmedet. – duruzsolta a fülembe, amitől azonnal vágtázni kezdett a szívem, és libabőrös lettem mindenütt. – Mit mondasz?

- Hmm… - sóhajtottam fel, mikor keze simogatni kezdte a hasamat. – Jól hangzik…

Azzal megfordultam a karjaiban és éhes vadként támadtam le az ajkait, miközben az ágy felé vitt. Mondanom se kell, hogy aznap éjjel, vagyis hajnalban, nem nagyon érdekelt a vihar.

*

  Úgy éreztem alig aludtam el egy órája, mikor valaki dörömbölni kezdett az ajtómon. Ezt nem hiszem el!

- Kris, Rob! – jött Emily tompa kiáltása a túloldalról.

- Mi van? – kérdeztem rekedten.

- Reggel, mindjárt indulnunk kell!

- Ó a fene. – morogtam.

- Mi az? – dünnyögte Robert félig nyitott szemekkel.

- Nem állítottam be, az ébresztőt, mert szombat van, és akkor sosem állítom be. – magyaráztam, magam köré tekerve a takarómat, hogy kimászhassak az ágyból. – Elfelejtettem… Te is kászálódj ki az ágyból! Elmegyek zuhanyozni.

- Ó akkor megyek. – vigyorodott el.

- Rob, most sietnünk kell. – pirultam el, pontosan tudtam, hogy én is szeretnék vele fürdeni.

- Hát jó…- kámpicsorodott el, és ült vissza az ágyra. Olyan kiskutya arcot vágott, persze hogy megsajnáltam.

- Haragszol? – kérdeztem félszegen mosolyogva, mire mutatóujjával intett, hogy menjek oda. Eleget tettem a kérésének, őn pedig nagyon lágyan megcsókolt, ahogy reggel szokott.

- Kiengeszteltél. – kuncogott. – Mehetsz fürödni!

Nevetve vettem az irányt ismét a fürdő felé. Gyorsan lezuhanyoztam, nem volt kedvem sokáig időzni a víz alatt. Magamra vettem a köntösömet és helyet cseréltem Robbal. Míg ő fürdött én felvettem valamit magamra, meg beraktam néhány ruhát a kisebb sporttáskába. Pizsamát, másnapra ruhát, ilyesmiket. Ezek után Robert is visszaért, ő is elkezdett felöltözni, de én inkább lementem, kávézni, nehogy a végén elkéssünk.

  Emily is már készen volt, és éppen valamiféle müzli szeleten nyámmogott. 

- Na, gyere csak! – szólt azonnal és vészesen elindult felém. – Ne mond, hogy nem sminkelsz…

- Emily…

- Igen az a nevem, gyere!

- Én csak kávét szerettem volna inni! – sóhajtottam fel.

- Oké, tessék! – töltött ki nekem egy bögrébe és nyomta a kezembe. – Most már hajlandó vagy jönni?

 Fejcsóválva követtem barátnőmet az emeletre, ahol a szobájában leültetett a tükör elé, s előszedte a sminkkészletét.

- Egy buliba mindig sminkben kell menni, ez a szabály! – ecsetelte miközben telekente alapozóval az arcomat. – Főleg ha karikásak a szemeid.

- De ezek a barátaink, mindenki ismer és bőven látott már smink nélkül! – forgattam a szemem, de azért én is észrevettem a karikákat a szemem alatt. Gyorsan ittam egy kis kávét…

- Az mindegy. – legyintett és kifestette a szemet is, meg a szempillámat is. – Már csak egy kis szájfény és kész is vagy!

 Ekkor hallatszott a kopogtatás az ajtón, majd Rob benyitott rajta.

- Oh, téged kerestelek Kris. – mosolyodott el. – Szia, Emily!

- Helló Rob! – viszonozta a köszönést Em, aztán Szerelmem felé fordított. – Na mit szólsz?

- Azt hogy szép, mint mindig. – kacsintott rám Robert, amire persze elpirultam a smink alatt.

Csöngettek, úgyhogy Emily azonnal felkapta a fejét.

- Ez Jesse lesz! – ugrándozott. – Szólnátok helyettem Cameronnak, hogy kész az extraerős kávéja? Nem tudom, meddig tollászkodik még! – azzal már rohant le hogy ajtót nyisson, én pedig felkapva a bögrémet elindultam Robbal a vendégszoba felé.

- Cam! – kopogtattam be az ajtón. 

- Tessék? – jött a kérdés, és a hang tulajdonosa ajtót nyitott. A parfümillat beterítette az egész szobát, így magát Cameront is, és talán még sosem láttam ennyire kicsípve. És itt most nem így értem a „kicsípve” szót, hogy öltönyt vett fel és nyakkendőt kötött, hanem olyan jól felöltözött. Egy kockás inget vett fel amit legutóbb Szilveszterkor vett fel, a kerti partinkon, meg egy farmert, a haját pedig szépen felzselézte, holott azt se tudtam, hogy van zseléje. Eddig csak bevizezte a kezét és beletúrt a bozontjába most meg... Na, igen a szerelem!

- Mindjárt indulunk. – mondtam neki. – Jól nézel ki. – tettem hozzá kacsintva.

- Kösz. – vont vállat, majd együtt mentünk le a földszintre.

- A konyhában van a kávé! – közöltem vele lefelé menet. – A kamrában meg keress valami reggelit, csak siess, jó?

- Oké, csak egy kávét iszok. – bólintott és a kávéfőzőhöz ment. – Amúgy ti tudjátok, merre kell menni?

- Nem, de Ashley-vel a házánál találkozunk, ő vezet el minket oda. – feleltem, épp mikor Jesse és Emily is beléptek az ajtón, hatalmas mosollyal.

- Helló, Jesse! – üdvözöltük a srácot, aki vissza is köszönt. Nagyon látszott rajtuk, hogy boldogok.

  Cameron, gyorsan megitta a kávéját, aztán elindultunk. Kellan és Lindsay is ott voltak már, ahogy Nikki is, az ő kocsijával. Persze Cameronon azonnal látszott, hogy izgatott lett, de próbáltam úgy tenni, mintha észre se venném. Ashleyre nem kellett sokat várni, hamar kiért Jacksonnal az oldalán. Köszöntek nekünk, aztán beültek Ashley kocsijába, és a vezetésükkel elindultunk. Útközben jókat beszélgettünk, és sokkal kevesebbnek tűnt az út ennek köszönhetően, mint háromnegyed óra.

  Ash-ék egy nagy nyaraló mellett parkoltak le, ami csak pár méterre feküdt a parttól. A ház persze nagyon szép volt és nagy. Látszott, hogy szépen rendben van tartva illetve hogy többet költöttek rá, mint a mi házunkra.

- Tegnap eljöttünk ide Jack-kel és már szépen feldíszítettünk mindent. – csicseregte Ash, miközben bevezetett minket. A kinézet nem hazudtolta meg a szavait. Sőt! Mindenhol lufik, és lampionok voltam, színes izzókat függesztettek fel a lámpákra és a falra, konfettit szórtak a földre, és még sok minden más. Ashley szokás szerint kitett magáért, nagyon buli hangulatú lett a hely, ami egyébként is gyönyörű volt.

- Nagyon klasszul néz ki! – ámultam el körülnézve.

- Egyetértek! – bólogatott Rob!

- Mi is – jött hátulról Kellan és Lindsay

Ekkor indította el Jackson a zenét.

- Vacsorára kínait, és pizzát rendelünk, pia van dögivel, de csak olyanok, amiben kevés az alkohol. Ez nem olyan buli lesz. – magyarázott Jack. – A szobák odafent vannak Ashley kiosztja őket, és körbemutatja a házat!

  Mielőtt bárki bármit mondhatott volna, Ash már folytatta is:

- Gyertek, gyertek! – intett és már szökdelt is felfelé az emeletre a csigalépcsőn. – Na, itt az első szoba lesz Kellané és Lindsay-é. A második, Krisé és Robé, a harmadik, Cameroné. A mellette lévőt kapja Nikki, az a szoba pedig ott Emily-é és Jesse-é. Az utsó a miénk. A végén van a fürdőszoba, de odalent is van egy. Rendezkedjetek be! – indítványozta, majd lesietett a lépcsőn.

  Mi is izgatottan lementünk, hogy behozzuk a cuccainkat, aztán mindenki elfoglalta a saját szobáját.

- Biztos nagyon jó buli lesz! – vigyorogtam rá Robra.

- Ashley melyik bulija volt rossz? – nevetett ő, Aztán kézen fogott és elindultunk kifelé.

- Ez is igaz! – mutattam rá, majd szembe fordultam vele és egy apró puszit nyomtam a szájára. – Tényleg kell ez a kikapcsolódás.

- Ugye megmondtam? – kuncogott, és adott még egy csókot, majd ismét megfogta a kezemet. – Na gyere!

  Odalent már hangosabban szólt a zene és Ash-ék éppen a Twistert szedték elő.

- Twisterezni fogunk? – nézett nagyot Rob.

- Milyen lenne egy pizsamaparti a régi jó játékok nélkül? – tette fel a költői kérdést Ashley. – Üvegezni is fogunk, ha mindenki benne van Monopoly- zunk is.

- Szóval már van egy terved. – állapítottam meg a nyilvánvalót, heherészve.

- Úgy ismersz mint akinek nincs?

(Cameron szemszöge)

Becsuktam a szobaajtót és letettem a táskámat az ágyra. Nagy sóhajtás szaladt fel belőlem. Nikki itt van. Itt van mellettem a szobában, de egyszerűen tehetetlen vagyok. Átmenjek? Ne menjek át? Fogalmam sincs mire, hogy reagálna! És ami a legszebb, hogy még sose törtem azon a fejem, hogy mi hogyan lesz, ha egy lányról volt szó. Mentem az érzéseim után. Azért van ez, mert fontos nekem! Fontos hogy ezt most ne szúrjam el, mint az előzőt. Ő, Nikki fontosabb nekem mindennél. Még Susie-nál is.

  Talán abból nem lesz baj, ha átmegyek. – gondoltam és nagy levegőt vége elindultam a szomszéd szoba irányába. Ám az ajtó előtt tétováztam. A kezem háromszor is megindult az ajtó felé, hogy kopogjak, de mindannyiszor meggondoltam magam. Aztán negyedszerre végre sikerült is.

- Igen? – hallatszott Nikki hangja, az ajtón keresztül, mikre a szívem úgy vert mint az őrült.

- Cameron vagyok. – feleltem.

- Gyere csak! – Hallottam a hangján, hogy mosolyog, miközben ezt mondja, én pedig mosolyogva léptem be.

Nikki az ágyon ült és éppen a telefonját tette zsebre mikor beléptem.

- Szia! – üdvözölt kedvesen.

- Ugye nem zavarlak? – kérdeztem leülve mellé az ágyra.

- Dehogy is! – rázta a fejét, aztán pár perces csed telepedett ránk amit ő tört meg:

- Nagyon szép ez a ház, nem?

- De, nagyon! – helyeseltem. – És Ashleyék nagyon szépen feldíszítették.

- ja, Ash nagyon ért ehhez. – bólintott elismerően. –De nem mondom hogy pályát tévesztett, mert színésznőnek is nagyon jó!

- Gondolom! – mosolyogtam rá. – Szerintem jó buli lesz!

- Az egyszer biztos.

(Nikki szemszöge)

- Igen? – szóltam ki. Nem tudom, ki kopogtathat. Ám mikor megkaptam a válasz a szívem azonnal százhússzal kezdett verni.

- Cameron vagyok!

- Gyere csak! – nyögtem ki a választ, nagy nehezen a meglepettségtől. Eltettem zsebre a telefonom, miután elküldtem az SMS-t az egyik barátnőmnek.

 Cam belépett az ajtón, egy félszeg mosollyal az arcán. Lehetséges, hogy a szívem még gyorsabban ver?

- Szia! 

- Ugye nem zavarlak? – kérdezte és leült mellém az ágyra. A közelsége kellemesen hatott rám.

- Dehogy is! – vágtam rá talán túl gyorsan is, de úgy tűnt nem vette észre. hihetetlen, ilyet még sosem éreztem. Mi van, ha meghallja a szívverésemet? – Nagyon szép ez a ház nem? – kérdeztem csak, hogy megtörjem a csendet. Igazából, most a ház érdekelt a legkevésbé.

- De nagyon! – helyeselt. – És Ashleyék nagyon szépen feldíszítették.

- Ja, Ash nagyon ért ezekhez. De nem mondhatnám, hogy pályát tévesztett, mert színésznőnek is nagyon jó! –Jó ég, én most tényleg Ashley-ről beszélek neki?

- Gondolom! – jött a mosolygós válasz. – Szerintem jó buli lesz!

- Az egyszer biztos! – bólintottam rá. Igyekeztem valami új témát keresni, de ő már megtalálta:

- Te New Yorki vagy? – érdeklődött.

- Nem Los Angelesben születtem… mint ti. – tettem hozzá. Erre nem is gondoltam, tényleg egy a szülővárosunk!

- Tényleg? Hogyhogy nem láttalak még? – csodálkozott el.

- Elég nagy város! – nevettem. – De egyébként csak gyerekkoromban éltem ott, mert utána színésznő lettem és mindenfelé utazgattam. Most meg nem vagyok túl jóban a szüleimmel úgyhogy…

- Sajnálom.  – húzta el a száját, én meg csak megrándítottam a vállamat, mintha semmi baj nem volna ezzel.

- És neked van tesód? – kérdezett tovább.

- Igen, egy bátyám. – feleltem. – Nathan, vele nagyon jó a kapcsolatunk, de már ő sem L.A-ben él.

- Értem.

- Hát azt már tudom, hogy neked van egy húgod. – heherésztem. – Kris említette, hogy gondjaid voltak otthon azért jöttél ide.

- Na, igen. – bólintott.

- De azért minden rendben ugye? – kérdeztem rá.

- Persze.

Azt vettem észre, hogy egyre közelebb hajol hozzám, és eszemben sem volt elhajolni tőle. Az arcunkat nem sok centiméter választotta el, mikor egy kiáltás hallatszott fel a földszintről.

- Mindenki jöjjön le!

Cameron sóhajtva elhúzódott, és bűnbánóan nézett rám.

- Menjünk. – mondta.

- Oké. – Csak remélni mertem, hogy a hangomból nem lehetett kihallani a csalódottságot.

 Adtam neki pár másodperc előnyt, aztán én is követtem lefelé, a többiekhez.

- Na akkor vázolom, a buli programját. – kezdte izgatottan Ash. – most Twisterezni fogunk, aztán ahogy megjön a kaja ebédelünk,majd sort kerítünk üvegezésre, és más ilyesmi játékra. Aztán a nagy LCD tévén, megnézzük az új vígjátékot az „Ébredj velünk!”  - öt. Azután este még táncolunk, bulizunk! De csak pizsamában!

 Erre többen felvettünk.

- Na akkor Twister! – kiáltotta Jackson, és ezzel el is kezdődött az izgi hétvége.