2. ~ 8. fejezet

Sziasztok! Jól látjátok itt a fejezet! :)) Jó szívű vagyok és gondoltam adok egy kis erőt a következő héthez ezzel a fejezettel :)) ;)  Kitartás, mindjárt itt az őszi szünet! :D Jó olvasást!! :D <3 Komikat kérek!
Pusszatás:
Regina

Első látásra

(Kristen szemszöge)

 Odakint veszett hideg volt. Nem lehetett több fok 10-nél, a fogaim vacogtak, és csak addig, hogy kiértem a kocsihoz majd’ megfagytam. Még Rob is fázott egy kicsit, pedig nem fagyos típus.

- Jön a tél. – dideregtem, miután beülve a kocsiba feltekertem a fűtést. – Remélem a stúdióban rendesen fűtenek.

- Egészen biztos. – bólintott, majd egyesbe tette a kocsit, és megvárta míg nem jön autó, hogy kimehessen az útra.

- Ó és Holly-t se etettem meg! – csaptam a homlokomra, ahogy eszembe jutott kutyosom. – Megetetnéd, ha hazaértél?

- Hát persze. – mosolygott rám. – Remélem, kibírja addig, míg aláírom a szerződést.

- Kibírja, sőt már nem is lenne muszáj, adnom neki reggelenként semmit, de már úgy megszokta és mindig odajön hozzám, azokkal a szemekkel és… - magyaráztam.

- Olyan, mint te. – jegyezte meg nevetve, s kérdő nézésemre folytatta. – ha valamit nagyon szeretnél, olyan arccal nézel rám hogy…

 Elpirultam.

- Na, igen… - túrtam a hajamba gépiesen, és bámultam ki az ablakon. – Nem izgulsz egy kicsit?

- Dehogynem. – vallotta be egy fél mosollyal. – Mint minden filmem előtt.

Legalább nem csak én vagyok ideges minden új dolog miatt…

Néhány perc múlva megálltunk a stúdió előtt, és én már is hiányoltam Robertet, pedig még itt ült velem.

- Sok sikert. – vigyorogtam rá. – Már ha kell ilyet mondani ilyenkor.

- Nem tudom, de köszi. – kuncogott és idehajolt egy hosszú búcsúcsókra. – Neked meg jó filmezést!

- Kösz. – forgattam a szemem, de a mosoly azért még ott volt az arcomon. – Szeretlek!

- Én is téged! – még egy utolsó puszit kaptam, aztán kiszálltam a kocsiból. Ám ami a járdán várt rám az eléggé váratlanul ért: Mindenhol vigyorgó és sikítozó emberek álltak és telefonjukkal vagy a fényképezőgépükkel fényképeztek engem.

- Adsz egy aláírást?

- Te vagy a legjobb imádunk!

- A kezemre is adsz autogramot?

Ezek a kérdések záporoztak felém, a lányoktól, miközben felém nyújtották a tollaikat meg a cetlijeiket, egymást lökdösve, a ruhámat tépve.  És csak akkor tűnt fel egy riporter.

  Rob kiugrott a kocsiból és azonnal mellettem termett. A csajok, ha lehet még jobban beindultak, engem széttaposva és félrelökve igyekeztek Szerelmemhez jutni.

- Szóval akkor ti most együtt vagytok? – jött a kérdés a nőtől, aki hatalmas mikrofont tartott a kezében, mögötte a kamerással.

 Furcsán hangzik, de kezdtem kissé rosszul lenni. Ezt hívják tömegiszonynak? Mindenki kiabált, lökdösődött, sikítozott, azt se tudtam mi van, miközben Rob igyekezett kirángatni a tömegből.

- Kristen, Szívem, jól vagy? – kérdezte aggódva Rob, mikor már beértünk a stúdió falaki közé.

- Öhm… azt hiszem csak… le kell ülnöm. – motyogtam, és lerogytam a folyosón lévő székre.

- Mi baj? – kérdezte fürkésző tekintettel, leguggolva elém.

- Nem tudom… csak annyira hirtelen támadtak le és… - temettem az arcomat a tenyerembe. – Én sem tudom mi volt velem!

- De jobban vagy?

- Azt hiszem. – sóhajtottam fel és tényleg kezdtem lehiggadni. – Nem tudom, hogy fogjuk ezután a rajongókat lerázni.

- Ott leszek veled, mindig. – ígérte a karomat dörzsölgetve. – Hozok neked egy kis vizet, jó?

- Oké, kösz. – Megeresztettem felé egy mosolyt, aztán néztem, ahogy odamegy a vizes palackhoz és leengedett a műanyagpohárba a tartalmából.

- Ha nem vagy jól hazaviszlek. – mondta, átadva a poharat.

- Áh, dehogyis, semmi bajom. – bizonygattam neki, majd megittam a vizet. – Ne aggódj, menj, csak mert elkésel!

- Rendben, de hívj, ha van valami! – figyelmeztetett és nyomott egy puszit a fejem búbjára.

- Hívlak! – biztosítottam és felálltam, hogy bemenjek a sminkeshez. Nem tudom mi lesz ezután a fanokkal, ha egyfolytában így reagálok rájuk. és Rob se biztos, hogy mindig ott lesz, hogy félrevonjon a tömegtől.  

*

  A nap végére már ismét a régi voltam, s Robet is itt várt rám az ajtó előtt, és hála a sötétségnek, meg a hidegnek, senki nem volt erre, és pláne nem rajongó. Gyorsan beültem az anyósülésre és nyomtam egy csókot Rob szájára.

- Minden oké? –kérdezte vesébe látó pillantással nézve rám.

- Persze! – bólogattam nagyokat. Akkor láttam meg valamit a szemében, amit nem tudtam kivenni, de azt láttam, hogy nem volt pozitív. – És veled? valami baj van?

- Tulajdonképpen… nem is tudom. – sóhajtott indítás közben. -  Elvoltam aláírni a szerződést, de… de nem az egészet itt forgatjuk.

- Hát hol? – ráncoltam a homlokomat. Kezdtem nagyon rosszat sejteni.

- Magyarországon. – bökte ki végül keserves hangon. Elhűlten néztem rá. Magyarországon. Európa és nem London, hanem még attól sokkal távolabb lévő ország, ami kicsi és egy teljesen külön nyelvet beszélnek, amit senki más. na ne!

- És… és mennyi ideig leszel ott? – kérdeztem próbálva lenyelni a gombócot, ami a torkomban keletkezett.

- Két hétig… - sóhajtott föl. – Fogalmam sincs, hogy fogom kibírni nélküled… Megfordult a fejemben hogy nem írom alá hiszen…

- Rob! – szóltam rá. – Le is nyakaztalak volna, ha ezt meg mered tenni miattam! Szeretnéd ezt a szerepet!

- Most már egyre kevésbé…

- Ez nem igaz. – mondtam lágyan. – Rob, én is szeretem, ha velem vagy, sőt egész nap folyamatosan hiányzol, de szeretnéd ezt a szerepet és játszani is fogsz benne.

 Hálásan rám nézett, de a szomorúság még mindig ott bujkált a szemében.

- Mikor mentek? – kérdeztem.

- Még ők se tudják pontosan, de még nem mostanában lesz. – itt elmosolyodott egy pillanatra. – A forgatás is csak egy hónap múlva kezdődik el.

 - akkor addig még van idő. – Nyugtattam magamat is. – És egyébként is két hét… Tudom hogy hosszúnak fog tűnni, de aztán hazajössz, és minden megy tovább.

 Ekkor álltunk meg a ház előtt, s Rob idehajolt, hogy egy szenvedélyes csókkal ajándékozzon meg.

- Köszönöm, hogy vagy nekem. – suttogta miután kissé elhúzódott, de mielőtt válaszolni tudtam volna ajkai már ismét az enyémeken voltak, és ez fellobbantotta bennem a tüzet.

- Cam elment itthonról. – közölte rekedtesen. – Emily Jessevel van… És én nem bírok estig várni.

- Hát én sem. – ziháltam és azonnal kipattantunk a kocsiból. Besiettünk a házba és Rob a karjába kapva futott fel velem az emeletre egyenesen a szobánkba. Becsukta az ajtót mögöttünk és nekitámasztva csókolt tovább olyan vadul, hogy percről percre egyre jobban kívántam. De aztán végre valahára nekiállt megszabadítani a felsőmtől, ahogy én is az övétől. Csókunkat csak nyögéseinkkel szakítottuk meg, Rob pedig egyre követelőzőbb lett, ahogy én is, főleg mikor végre lekerült rólunk minden ruha és  Szerelmem az ágyra döntött. Már indult volna lefelé, de nem hagytam neki. Magam alá fordítottam és inkább én okoztam örömöt neki, először a kezemmel, majd a számmal is, s Rob nemsokára a tudatomra is adta, hogy elérte a mennyországot. Én sem maradtam ki a szórásból, most ő kerekedett felülre és csókokkal halmozta el egész testemet. A melleimnél többet időzött, de ezt cseppet sem bántam, sőt még többet akartam.

- Robh… - nyögtem fel, de a következő pillanatban hatalmas sikkantás hagyta el a számat, amint megéreztem nyelvét odalent. Addig kényeztetett, míg én is el nem értem a gyönyör kapuját, majd miután sikerült éppen észhez térnem óvatosan belém hatolt. Mind a kettőnk egy hatalmasat nyögött, de Rob már el is kezdett mozogni. Körmeimmel piros csíkokkal tarkítottam a hátát, de ő nem panaszkodott. Sőt ez őt ez csak még gyorsabb mozgásra ösztönözte, amit nem bántam. Nem is kellett sok hozzá, hogy mindketten újra megjárjuk az imádott Paradicsomot.

- Szörnyen imádlak. – kuncogott Rob, miután sikerült lehiggadnunk, és bebújnunk a takaró alá.

- Ahogy én is téged. – Adtam egy puszit az arcára. Ekkor csörrent meg a mobilom, a táskámban mi az ágy végében hevert. Felülve túrtam bele, és halásztam ki a telefont. Nikki száma villogott a kijelzőn.

- Helló Nikki! – köszöntem bele kissé meglepetten, de vidáman.

- Szia Kris! Mi újság?

- Semmi különös. – vontam vállat persze feleslegesen. – És veled?

- velem se sok. – válaszolt. – Csak azért hívtalak, hogy mi lenne, ha egyik nap elmennénk vásárolni egyet? Vagy ha azért nem rajongasz, pizzázhatnánk is. Ash is jönne. Úgyse pótoltuk még be azt az estét, mikor volt az a kis balesetünk.   

- Benne vagyok. – vágtam rá. Már hiányoztak a csajok főleg, hogy most már jó ideje nem forgattunk együtt. – Mikor?

- Mondjuk holnap délután? – vetette fel Nikki.

- Nekem jó.

- Akkor ezt megbeszéltünk. – ujjongott. – Megyünk érted kocsival, csak mond meg hányra?

- Olyan fél hatra, mert előtte forgatok.

- Akkor fél hatra ott leszünk érted!

Ezután nem sokkal elköszöntünk. Robert persze kíváncsi volt mit akart a barátnőm, úgyhogy beavattam, miközben felöltöztünk. Ezt követően szépen nekiálltam csinálni vacsorára egy kis melegszendvicset.

- Emily mikor ment el? – kérdeztem Robtól, bedobva az első adagot a sütőbe.

- Nem sokkal azelőtt hogy elindultam érted. – felelte ő.

- Csak nem tudom, hogy hazajön-e vacsira… - húztam el a szám. – Szerinted felhívjam?

- Szerintem ne. – mosolyodott el. – Emily is felnőtt nem kell mindig vacsorára hazajönnie.

- Csak rossz hogy nemsokára elköltözik, és még így is alig látom, pedig még itt van. – sóhajtottam és megöleltem Szerelmemet. – Olyan furcsa hogy egy éve még minden más volt. Annyi minden megváltozott…

- Igen, az biztos…

- Persze jó értelemben is, hiszen jöttél te és ez fantasztikus, csak azután jött Jesse, ő előtte meg David és annyi minden történt. – csóváltam a fejem. – Ő a legjobb barátnőm, Rob… Mintha a húgom lenne.

- Nem veszíted el, tudod! – simogatta meg a hátamat. – Ugyanúgy barátnők maradtok, csak nem együtt laktok majd.

- Tudom… - vettem egy mély levegőt aztán kibontakoztam Rob öleléséből, hogy újra a szendvicsek felé forduljak. Közben hallottunk odakintről egy kopogtatást, úgyhogy Robert ki is ment ajtót nyitni., kisvártatva pedig Cameronnal tért vissza, aki kissé, úgy láttam be van csípve. Nem volt kifejezetten részeg, de józan se.

- Fáradt vagyok. – ásította bátyám beérve a konyhába. – Ugye nem gond, ha nem vacsorázok és lefekszem?

- Enned kéne valamit, ami felszívja a piát. – jegyeztem meg, de ő már nem is figyelt rám csak felvonult a vendégszobába. Na, szép tíz főre való vacsorát csináljak kettőnknek?

- Szerintem ez kellett neki. – vont vállat Rob, utána nézve. – De nyugi én éhen halok.

Mosolyogva megráztam a fejem és feltornáztam magam a pultra. Rob elém jött és egy puszit nyomott a számra.

- Nagyon feszült vagy mostanában. – jegyezte meg mélyen a szemembe nézve.

- Tudom, és nem tetszik. – sóhajtotta fel a homlokának döntve az enyémet. – És sajnálom, ha néha eleged van belőlem csak…

- Ne beszélj butaságokat! – szólt közbe. – Nincs elegem előled. Csak nem jó látnom, hogy ennyire… nyugtalan vagy.

- bocsi. – néztem a szemébe őszintén. – De itt van Emily költözése, Cameron problémái, a filmezés, az hogy  egy hónap múlva még kevesebbet látlak, ha elkezdődik a másik filmed.

- Emily csak egy utcával költözik lejjebb. – mondta. – Cameron problémája az övé, és ahogy ismerem meg fogja tudni oldani. A forgatást biztos remekül csinálod. Én pedig igyekezni fogok, hogy minél többet lehessünk együtt. Ezek miatt felesleges aggódnod.

- Köszönöm. – hálásan magamhoz öleltem, beszívtam az illatát.

- Szívesen. – kuncogott fel és a nyakamba csókolt. – Nem jó még a szendvics?

- Ó de! – jutott hirtelen eszembe és leugorva a pultról, gyorsan kivettem a vacsoránkat, majd be is raktam a második adagot. Míg az sült Robbal szépen megeszegettük a meleg szendvicset, és közben jókat beszélgettünk. mosogatás után kivettem a második adagot is aztán kitettem a pultra letakarva, hogyha Cam esetleg leszédü,l tudjon enni belőle, na meg Emily is ha még ma hazajön.

 Ezután Robbal beiktattunk egy romantikus kis fürdést, ami kissé hosszúra nyúlt, majd mindketten bebújtunk a meleg takaró alá.

- Már csak három nap és jövő héten újra együtt forgathatunk. – szólaltam meg hirtelen.

- Bizony! – vigyorodott el boldogan szerelmem is. – Szóval szombaton is forgattok?

- Igen, este. – húztam el a szám. – Úgyhogy éjjel fogok megjönni. Vasárnap meg Emilyvel megyek fitneszezni. Csajos programot csinálunk, mint régen!

- Na, látod! – csókolt a hajamba. – De ugye… estére itthon leszel?

Olyan aranyos volt, ahogy ezt kérdezte, ráadásul mikor megfordultam olyan kiskutya szemekkel nézett rám, hogy szinte elolvadtam.

- Hát persze! – nevettem fel csöndesen, majd egy csókot nyomtam a szájára. – Na de jó éjszakát!

- Neked is jó éjt, Kris! – Átkarolt hátulról majd lassacskán mindkettőnket beszippantott az éjszaka.

*

- Rob, nem láttad a fehér pólómat? – kérdeztem bekiáltva a fürdőbe ahol borotválkozott, ugyanis már vagy tíz perce azt a felsőt kerestem.

- Látnom kellett volna? – jött a válasz kérdésként. Egyszóval fogalma sincs róla.

- Nem tudom ezért kérdeztem. – Kezdtem áttúrni újra a fiókomat. Azt gondolná az ember, hogy csak tudja, milyen ruhában vagyok, főleg mikor leveszi rólam.

 Végre megtaláltam a fiók alját, úgyhogy gyorsan felvettem, meg a farmert is hozzá egy farmerdzsekivel. Előkerestem a fehér tornacipőmet hozzá, de közben csengettek.

- Cameron! – kiáltottam le elővéve a fésűmet hogy valami normális frizurát csináljak magamnak. – Nyiss ajtót légyszi, a barátnőim lesznek azok!

- Oké! – jött a válasz.

(Cameron szemszöge)

  Kinyitottam a hűtőt és kivettem belőle a kólás palackot, hogy töltsek magamnak inni, de egy csengetés félbeszakított odakintről. Ezt pedig Kristen kiáltása követte:

- Cameron! Nyiss ajtót légyszi, a barátnőim lesznek azok!

- Oké! – szóltam vissza. Kérés nélkül is ajtót nyitottam volna, nem vagyok teljesen zakkant.

  Visszatettem a frigóba az üveget, aztán kisiettem az ajtóhoz. Mikor kinyitottam, két Kristennel nagyjából egy idős lány állt ott egy mosollyal az arcukon. Egyik se nézett ki rosszul, de aki előrébb állt közelebb hozzám egyszerűen… elrabolt. Hosszú barna haja nagy loknikban hullott a vállára, barna szemeivel pedig kissé meglepetten mért végig.

- Sziasztok! – köszöntem észbe kapva. – Kristen mindjárt jön, még készülődik. – félreálltam az ajtóból hogy beengedjem őket.

- Oké. – néztek egymásra, aztán beljebb is jöttek.

- Cameron vagyok, Kris bátyja. – mutatkoztam be.

- Én Ashley vagyok ő meg Nikki! – mutatta be magukat a szintén barna hajú kicsit alacsonyabb lány, mivel a Nikki nevű lány csak nézett rám és mosolygott. A szívem kétszeresével vert.

- Örülök!

- Itt vagyok csajok! – szaladt le a lépcsőn húgom Nikki pedig pironkodva elkapta rólam a tekintetét. Mikor Kristen ideért mindkettőjüket megölelte. – Indulhatunk?

- Persze! – felelték a csajok, majd el is indultak kifelé, de Kris mielőtt követte volna őket idejött hozzám és halkan ezt mondta:

- Nincs barátja. Csak el ne felejts pislogni! – azzal rám kacsintott és kisietett a házból. Ennyire látszott? Na igen egy vagyok én! De szóval nincs barátja? és valóban tetszik ő nekem? És egyáltalán lenne nála esélyem? Épp nekem? Hiszen ő olyan csinos, és szép én meg egy szerencsétlen hülye vagyok! De valami van bennem… csak mi lesz belőle azt nem tudom.

(Kristen szemszöge)

Nyilvánvaló volt, hogy Cameron beleesett Nikkibe, és ahogy barátnőm nézett rá az se arról árulkodott, hogy semmit nem érez. Örültem neki hogy így van, hiszen éppen erre lenne szüksége most, és Nikki ezerszer jobb lenne annál a Susie-nál a számára.

- A bátyád hogyhogy itt van nálatok? – érdeklődött Nikki miután beültünk a kocsiba és ő indított. Éreztem, hogy szinte remegve várja a válaszomat.

- Volt otthon egy kis gondja és úgy gondolta jót tesz neki, ha kicsit távol van Los Angeles-től. – feleltem a féligazságot. Nikki vigyora csak még szélesebb lett amit Ash nem is hagyott szó nélkül.

- Te teljesen belezúgtál, csajszi! – jött a kijelentés hátulról, mire Nikki persze elvörösödött. Én csak kuncogtam. Remélem azért vezetés megy még neki.

- Ennyire látszik? – nézett rám zavartan pislogva.

- Fogjuk rá. – feleltem nevetve. – De hidd el Cameron is hasonlóképpen érez.

- Áh, az kizárt! – legyintett Nikki.

- Dehogy kizárt. – kontrázott Ashley. – Láttad, hogy nézett rád?

- Jó, de akkor is…

- Szerintem igen is tetszel neki. – tettem még hozzá én is.

- És nincs is barátnője? – lepődött meg Nikki.

- Nincs már egy jó ideje. – feleltem. Tudtam, hogy Susie-val nem fog újból összejönni, vagyis csak reméltem.

- És gondolod, hogy van nála esélyem? – sóhajtott fel.

- Szerintem van. – mosolyogtam rá. – És pár napon belül te is így fogod látni, hidd el!

- Nem szeretem elbízni magam, mert általában olyankor mindig pofára esek.

- Ezzel én is így vagyok. – jegyezte meg Ashley.

- Apropó, mi újság Jacksonnal? – húzogattam a szemöldököm, a visszapillantó tükörből nézve Ash-re, aki szintén elpirult.

- Semmi új… - kuncogott fel zavartan. – Jól megvagyunk… sőt csodásan.

- Ennek örülök!

Erre csak egy zavart kuncogást kaptam válaszul.

- Amúgy hová megyünk? – kérdeztem összeráncolt homlokkal.

- Elmegyünk egy kicsit vásárolni, aztán beülünk egy pizzázóba. – vázolta fel a tervet Nikki. – Ash talált egy tök jó helyet, ahol olyan jó pizzát sütnek!

- Szuper! – lelkesedtem fel. – Már rég volt részem ilyen csajos programban!

(Cameron szemszöge)

Robban a tévét néztük miközben popcornt ettünk, és sört ittunk. A focimeccs már most nem ért semmit, mert egyrészt nem játszottak az angolok, akik profik, másrész meg mert alig figyeltem oda rá. Egyfolytában a körül járt az agyam, hogy Kristenék mikor jönnek, meg, mert akkor majd láthatom Nikki-t. Ez nem rám vall, hogy én első látásra beleszeretek valakibe. Nekem mindig is gondjaim voltak az ilyesmikkel. De ő… Nikki valahogy másnak tűnik mint a többi lány. Lehet hogy ő lesz az aki mindent megváltoztat?

  Ekkor hallottam meg egy kocsi hangját a ház előtt és azonnal felpattantam. Rob csak nézett rám értetlenül, de most semmi nem érdekelt, kirohantam a nappaliból. Krisék még az ajtó előtt búcsúzkodtak amennyire hallottam, de aztán Kris végül benyitott az ajtón, integetve a kocsihoz sétáló barátnőinek.

  Most vagy soha! – gondoltam és elsietve húgom mellett odaszaladtam Nikkihez, aki egy kicsit meglepődött hirtelen megjelenésemen, de megajándékozott szép mosolyával.

- Sziasztok! – üdvözöltem őket.

- Helló! – jött a felelet, majd Ashley folytatta az útját a kocsihoz, amiért hálás voltam neki.

- Mi lenne, ha… ha valamikor majd eljönnél velem vacsorázni? – kérdeztem hadarva, remélve hogy azért érti.

És értette:

- Oh, jól hangzik! – vigyorodott el kivillantva szép fehér szabályos fogait. – Öhm… - beletúrt a táskájába, majd kisvártatva kivett onnan egy tollat meg egy papírzsebkendőt. Gyorsan ráfirkantott valamit, majd átadta nekem. – Ez a számom, majd hívj, hogy mikor!

- Hívlak! – bólogattam, de belül már ugráltam. – Akkor, szia!

- Szia! – intett és odament a kocsihoz, meg bementem a házba, felkészülve rá, hogy húgom azonnal le fog támadni kérdéseivel.