2. ~ 9. fejezet

Sziasztook! Igen megjöttem. Szerintem, kicsit rövid lett... :// Majd ti megmondjátok milyenre sikerült :)) (L) Komikat kérek! Jó olvasást!

Ötletek

(Kristen szemszöge)

Az ajtó becsukódott Cameron mögött, és én bármennyire is nem akartam lerohanni, odaszaladtam hozzá.

- Na, mi volt? – kíváncsiskodtam, aztán megláttam a kezében szorongatott fehér zsebkendőt. – Megadta a számát?

- Meg igen. – mosolygott bátyám.

- Ugye elhívod vacsorázni? – dobtam felé az újabb kérdésemet.

- Ezért a telefonszám. – kuncogott Cam felmutatva a zsepit. – Ne pörögj Kristen…

- Bocs nem szándékos tényleg! – szabadkoztam kissé leállítva magam, mire Rob is kiért a nappaliból. – Csak annyira örülök neked. Nikki nagyon kedves csajszi, jól ismerem.

- Annak tűnik. – helyeselt bátyám.

- Mert az is! Jaj, mikor vacsoráztok? Mesélj már, Cam!

- Egyelőre még nem tudom, valamikor hétvégén szeretném elhívni. – felelte elgondolkodva. – De majd adj ötleteket az éttermekkel kapcsolatban, mert nem vagyok erre jártas…

- Nem kell izgulnod, olyan éttermeket tudok, amiktől elájultok! – ugrándoztam. – Ez tök szuper!

- Szokott ilyet csinálni? – mutatott rám Cameron, de közben kérdőn nézett Robra, aki csak nevetett.

- Ha nagyon izgatott előfordul. – bólogatott Szerelmem. – Nikki tényleg illik hozzád…

- Jó hogy így látod!

Ekkor jött le Emily a lépcsőről, már köntösben, kisé vizes hajjal.

- Miről van szó? – kérdezte. – Kris mit vettél be? – húzta fel fél szemöldökét, látva izgatott képemet, gondolom.

- Mi is éppen ezt szeretnénk kideríteni. – röhögött fel testvérem, mire vállba bokszoltam.

- Hagyjatok már, csak örülök!

- Akkor hűtsd le magad, szabad a fürdőszoba. – mondta barátnőm félig nevetve. – De megtudhatnám mi történt?

- Cameronnak randija lesz. – vigyorogtam, felfelé menet.

- Ó gratulálok! – kacsintott Em. – És kivel?

- Nikkivel.

- Nikki Reed-del?

- Aha.

- Reed a vezeték neve? – kérdezett közbe Cameron, de látva hogy mi túlságosan is elcsacsogunk, inkább Rob adott neki választ.

  Miután már eléggé kiörömködtem magam, felszökdeltem a fürdőbe, és beálltam a zuhany alá, ami tényleg kicsit lelassított, mert eléggé el is álmosodtam tőle. Robert már a szobában várt rám, az ágyban nézet valamit a laptopján.

- Na mi újság? – érdeklődtem bebújva mellé a takaró alá.

- Küldtek egy e-mailt a részletekről. – sóhajtotta. – November első hetében megyünk Magyarországra, és októberben kezdünk el itt forgatni.

- Majdnem van másfél hónap addig. – állapítottam meg. – De nekem az kevés…

- Igen nekem is… - sóhajtott egy mélyet miközben félretette a laptopot. – De legalább jövő héten együtt forgathatunk.

- Végre! – helyeseltem, és szorosan hozzábújtam. – Szörnyen fogsz hiányozni!

- Te is nekem, elhiheted! – Viszonozta az ölelésem. – De majd beszélünk minden nap többször is de egyszer biztos.

- ha rajtam múlik többször! – vágtam rá, mire csak felkuncogott.

*

  Másnap kávé illatára ébredtem, és anélkül hogy kinyitottam volna a szemem, tapogattam a bögre után.

- Legalább ülj fel, mert ki fogod borítani. – mondta Rob nevetve, mire feltornáztam magam ülőhelyzetbe, de a szememet csak az első korty után bírtam kinyitni. Szörnyen korán volt még, Rob nyilván felkelt az ébresztőmre, amit én csak a húszadik csörgés után tudtam kinyomni.

- Nem akarok menni. – nyöszörögtem, mint egy nyűgös gyerek, miközben a kávémat szürcsöltem. – Aludni akarok.

- Majd alszunk délután. – vigasztal, összecsípve az arcom bőrét egy pillanatra. – Az arcod egy nyolcszöget formál.

- Ne gúnyolódj velem kora reggel, amikor eléggé sebezhető vagyok… főleg vizuálisan. – puffogtam és letéve a félig teli poharat, nekiálltam átöltözni, mivel láttam, hogy Robert már útra készen állt előttem. – De nem lenne muszáj elvinned, aludhatsz nyugodtan.

- Ha már felkeltem elviszlek, ne is próbálj lebeszélni!

- Sajnálom, hogy felkeltél a telefonomra. – sajnálkoztam felkapva egy pólót.

- Én nem, szeretlek hozni-vinni. – vigyorgott lelkesen.

- Tutira hulla fáradt vagy. – forgattam a szemem felrángatva magamra a farmeremet is. – Én is úgy érzem magam, hogy sehogy.

- Annyira nem, miért te mikor aludtál el? – ráncoltam a homlokát, én pedig visszaültem mellé, az ágy szélére, hogy megigyam a maradék koffeinadagomat.

- Nem, tudom. Későn…

- Nem tudtál aludni?

- Ja, de nem tudom miért. – sóhajtottam fel. – A végén már ideges lettem és nyilván ezért nem tudtam elaludni.

- Mitől lettél ideges?

- Attól hogy nem tudok aludni. – magyaráztam, és felvettem a vállamra a táskámat.

- Világos… - pislogott és követett kifelé. Még Emily és Cameron is aludt, nem csoda, hiszen még hét óra se volt. Csak tudnám, miért nem lehet délutánonként forgatni mindig? Akkor addig alhatok, ameddig akarok, és Robnak sem kell korábban kelnie miattam… Csak az az egy vigasztalt, hogy ma végre Ashley is forgat velünk.

  Az úton nem sokat beszélgettünk, hiszen én is fáradt voltam, és reggelenként Rob se mindig túl bőbeszédű. A stúdiónál szokás szerint megállt, váltottunk egy búcsúcsókot, aztán kiszálltam és bementem. Ám ezután nem az történt, ami szokott. Máskor robotpilótán bemegyek a sminkeshez, és mire megcsinálják, az arcom felébredek. Most viszont drága Ashley futott felém lelkesen.

- Jó reggelt Vietnam! – vigyorgott.

- Szia! – mosolyogta rá. – mi újság?

- Van egy tök jó ötletem! – ecsetelte vidáman, miközben folytattuk utunkat a sminkeshez. – Akarod hallani?

- Ha nem akarnám, megkímélnél tőle? – kérdeztem, de persze hogy kíváncsi voltam rá.

- Kris! – Ezt nemnek vettem.

- Akarom hallani. – feleltem.

- Egy pizsamaparti-t tervezek, a hétvégére! – cincogta izgatottan, miközben beléptünk a szobába, és beültünk a székbe. – Meghívnálak titeket, Nikkiéket, Cameronnal esetleg, Kellanékat, jöhetne Emily is, őt is nagyon megkedveltük. A nővéremnek és a férjének vagy egy nagy nyaralójuk pár órányira innen.

- Nem hangzik rosszul. – Most hogy belegondolok tényleg nem. Elvégre mostanában úgyse kapcsolódtam ki rendesen.

- Na, látod! – mutatott rá. – Akkor szombat?

- Oké.

- Majd küldök egy kör e-mailt a részletekkel. – mondta Ash.

Legalább lesz egy kis baráti hétvégém, kettesben meg majd vasárnap délután lógunk Emilyvel…

*

- Szóval azt akarja, hogy én is menjek el? – csodálkozott bátyám mikor otthon megmutattam neki, Emilynek és Robnak az Ashley által küldött e-mailt.

- Igen, erre utal a „Hozd magaddal Cameront is!” kifejezés. – heherészett Robert.

- Ott lesz Nikki is, nem? – krákogta Cam, próbálva úgy tenni, mintha nem érdekelné. Csakhogy engem nem tud becsapni.

- Bizony hogy ott lesz. – kacsintottam rá. – Nyugi már, bátyó, szerintem nagyon összeilletek, nem kell rágnod magad rajta. Itt az alkalom, hogy jól megismerjétek egymást. Így oldottabb lesz a hangulat a vacsorán, amire majd meghívod.

- Feltéve, ha eljön, miután megismert…

- Ez hülyeség, Cam. – pirítottam, rá. – A kocsiban rólad kérdezgetett és arról, hogy szerintünk tetszik-e ő neked.

- Komolyan?

- Halálosan komolyan. – mosolyogtam rá. – De te erről nem is tudsz, rendben?

- Rendben.

- Vihetem Jesse-t is, ha van kedve jönni? – kérdezett közbe Emily. – Úgyis akartunk valamit tervezni szombatra.

- Ashley csak örül, ha többen vagyunk. – kuncogtam. – a nővére nyaralója, pedig állítólag hatalmas, szóval…

- Azért majd kérdezz rá jó?

- Jó, de biztos jöhetsz. – bólintottam majd félretettem Rob laptopját az ölemből. – Na csinálunk valamit vacsorára?

- Gondoltam sütök ki krumplit, az hamar megvan, éhen halok. – azzal már sietett is le az emeletről. Na, igen, most kezdődik csak az igazán kívánós korszaka…

- Voltál mostanában dokinál? – érdeklődtem a konyhapultnál ácsorogva, miközben Em szorgoskodott.

- Egyik nap voltunk, Jesse-vel. – bólogatott hevesen. – minden rendben, most lesz majd két hetes a baba.

- Az szuper! – mosolyogtam, rá őszintén. – Jessevel mi újság?

- Egyre jobban imádom! – vigyorgott nagyokat. – Nagyon törődik velem, minden nap felhív! Kris én még sose éreztem ilyet, érted? Ő az igazi!

- Nagyon illetek egymáshoz, tehát nem kizárt. – heherésztem, felülve a pultra. – De ismerős az érzés.

- Te nem gondolkodtál még rajta, hogy egy kisbabát össze kéne hoznotok?

- De, csak nem most. – feleltem az igazat. Persze hogy eljátszottam már a gondolattal, de túl korai lenne még. – Itt van Rob új filmje, meg a Napfogyatkozás, meg a hajnalhasadás forgatása ezek után.

- Jó mondjuk én se terveztem volna még babát. – kuncogott. – Pont én beszélek, akinek csak úgy becsúszott…

- De nem bánod, hogy megtartod, ugye?

- Nem. – felelte csillogó szemekkel. – Most hogy Jessevel minden oké, és hogy ő is örül neki nem bánom, hogy így történt. Sőt mindig mikor belegondolok, hogy anya leszek, most már sokkal inkább kap el a boldogsághullám, mint a rettegés.

- Ezt örömmel hallom!

Barátnőm bedobta a sütőbe a krumplit aztán ő is felült mellém.

- Akkor vasárnapra tesszük ár a fitneszezést? – kérdezte.

- Valószínűleg. – helyeseltem. – Nem baj?

- Dehogy, Ash biztos remek bulit csinál! – legyintett. – Elvégre ő Ashley Greene. nincs olyan parti, ami ne lenne szuper!

- Ez igaz! – nevettem. – Szóval most akkor te leállsz egy időre a filmezéssel, mi?

- Muszáj lesz. – sóhajtott. – Pedig szerettem játszani.

- Filmezhetsz még, csak pár év múlva. – vígaszaltam. - Miután egy éves lesz a kis prücsök, már ismét színésznőként nyomulhatsz!

- Imádom, hogy mindig fel tudsz vidítani! – nevetett fel. – És tudod mire gondoltam?

- Na, mire?

- Hogy csak akkor költözök el, mikor az utolsó hónapban vagyok. – jelentette ki. – Jessevel is megbeszéltem, megvesszük a házat, berendezkedünk, de csak a 9. hónapban visszük át az én cuccaimat. Hacsak nem baj hogy itt vagyok…

- Jaj, dehogy is, hát ez fantasztikus! – öleltem át szorosan. – Már úgy féltem, hogy egyedül leszek, ha Robert elutazik.

- Elutazik? Hová? – lepődött meg.

- Magyarországra. – grimaszoltam. – A jövő hónapban. Ott fogják forgatni az új filmjének egy jelenetét…

- Majd én elszórakoztatlak! – nevetett. – Nem fogsz unatkozni, elhiheted!

- Ebben biztos vagyok! Jaj, úgy örülök, hogy még maradsz!

- Én is! – tapsikolt. – Na de mesélj, milyen filmben fog játszani, Robert?

- A címe Bel Ami, és a nagy részét itt forgatjuk. – Jött a felelet Roberttől. – Mi volt ez a nagy üdvrivalgás?

- Emily még marad nyolc hónapot! – újságoltam vidáman szerelmemnek, miközben idesétált hozzám.

- Tényleg?

- Ha nem gond…

- De nagyon nagy gond, hogy főzöl ránk, mosol ránk, bevásárolsz nekünk… - viccelődött Robert. – Dehogy is baj, örülök, hogy maradsz még!

- Akkor jó! – csusszant le a pultról barátnőm. – Jut is eszembe, van még fehér mosnivalótok, mert beindítanék egy adagot?

- Azt hiszem nincs. – ráztunk a fejünket.

- Rendben, akkor megyek. – intett kifelé a fejével. – Majd figyeljetek a krumplira!- tette még hozzá a lépcsőről lekiáltva.

- Na, látod, marad még. – simított végig az arcomon Robert mosolyogva. – Tudtam én, hogy nem tud elmenni ilyen könnyen.

- Ja, és nem leszek egyedül miután te elmész Magyarországra. – húztam el a számat egyre közelebb araszolva hozzá.

- Ühüm… - hümmögött, és mohón az ajkamra tapadt. Nagyon sokáig álltunk így ott egészen addig, míg nem jelentkezett a jól ismert levegőhiány.

- Ne menj el. – kértem köré fonva a lábaimat, mikor el akart lépni.

- Meg kéne nézni a krumplit. – kuncogott.

- Em nem rég rakta be, kizárt, hogy készen legyen. – suttogtam és újra megízleltem ajkait. Ő sem volt rest visszacsókolni, miközben olyan szorosan ölelt magához, ahogy csak tudott.

- Khm... – jött a hang az ajtóból. Cam ált ott az ajtófélfának dőlve. – Menjetek, szobára kérlek!

- Megfojtalak, Cameron. – morogtam, de azért nem hagytam, hogy Rob távolabb menjen. Olyan idilli pillanat volt, és jellemző hogy a bátyám akkor lép be, mikor nem kéne.

- Bocsi csak meg akartam kérdezni, mikor lesz kész a vacsora, mert éhes vagyok.

- Sokára, kimennél légy szíves? – kértem meg.

- Persze, bocs… tegyek be füldugót?

- Cam! – szóltam rá, mire nevetve visszavonult.

Rob csak nevetett. Lehelete csiklandozta a nyakam bőrét.

- Nem voltál túl kedves. – jegyezte meg.

- Mondtam már ennél cifrábbat is. – feleltem. – És szándékomban is áll, ha megint félbeszakít minket.

 Mosolyogva hajolt ismét az ajkamra, hogy most már megszakítás nélkül csókolhassuk egymást perceken át.