2. ~ 7. fejezet- Extra

Na sziasztok! :)) Meghoztam, de csak futtában tudtam átnézni, mert edzésem volt ma, úgyhogy ha teláltok benne hibát ezer bocsi :$ De ettől függetlenül, én úgy éreztem, hogy jó lett :$ :)) De komikat kérek hogy nektek hogy tetszett!!! :D <3 *-*

Hihetetlen…

(Cameron szemszöge)

Sajnáltam, hogy Kris és Rob elmentek. Amíg itt voltak valahogy feldobódtak a napjaim, most viszont újra zuhanhatok vissza a szürke hétköznapjaimba. Ráadásul a szüleim nyakán így lassan harminc éves létemre. nevetséges tudom, mindig is el akartam költözni, és a munkából, el is tudnék, de egy költözés nagy szervezéssel, sok macerával jár. Bár most hogy Susie visszajött lehet meg kéne fontolnom egy saját lakást…

  - Cameron, el kéne menned a boltba egy-két dologért. – lépett be a nappaliba anya, ahol éppen a tévét bámultam minden érdeklődés nélkül.

- Oké. – kikapcsoltam a tévét és felálltam a kanapéról. Nem volt túl sok kedvem kimozdulni, most de anya egyébként se tud semmiről, meg szívesen segítek neki.

- Itt a lista. Nem sok minden, de ha vacsorázni szeretnénk, akkor kellenének. – nyújtotta felém a cetlit.

- Mindjárt itt leszek. – Összehoztam egy mosolyt és elvéve tőle a papírt, felvettem egy kabátot és elindultam.

 A közért alig volt tíz percre innen gyalog. Ha siettem volna még kevesebb lett volna, de egyfolytában járt az agyam, és az én rossz szokásom, hogyha gondolkodok, akkor mindig lelassulok, ami így gyalog még nem id gáz, na de ha vezetek…

 Az ABC-ben hamar összeszedtem, amik kellettek anyunak, igaz a pénztárnál állnom kellett a sorban pár percet, de még így is negyedóra alatt lezavartam mindent. visszafelé menet jobban akartam sietni, mert kezdett nagyon esőre hajló idő lenni, úgyhogy gondoltam levágom az utat az egyik parkon keresztül, ahol szoktam. Ám néhány méter után azt kívántam bár ne tettem volna.

  Susie kocogott erre. Szőke haja csak úgy lobogott, ahogy futott. sose értettem minek teszi, hiszen nagyon jól nézett ki. De ő mindig azt hajtogatta, hogy fogyni akart…

  Úgy akartam tenni mintha észre sem venném, - még akkor is, ha férfi létemre ilyen szánalmas vagyok-, leszegeztem a tekintetem a földre és megszaporáztam a lépteimet, de sas szeme van, vagy nem tudom. Valahogy azonnal kiszúrt.

- Cam, szia! – kiabálta, s nem tudom minek, de megálltam és hátrafordultam. Fülig érő szájjal szökdelt ide hozzám. – Mi újság?

- Semmi különös. – feleltem próbálva közönyös maradni. – és veled? Hogyhogy visszajöttél L.A.-be? – Nem tudom miért érdeklődtem, hiszen az lenne a célom, hogy minél előbb elhúzzak innen.

- Áh, csak kirúgtak a munkahelyemről, és amúgy is meguntam San Francisco-t… - legyintett. –Most új állás után nézek….

 Néhány percig csöndesen álltunk aztán megszólalt:

- Nagyon hiányoztál… - mondta olyan szemekkel nézve rám, amitől két centivel a föld felett lebegtem.

- Igen? – húztam fel a szemöldököm.

- Bizony!

Most az egyszer hálát adtam érte, hogy elkezdett esni. Nem bírtam volna még ki egy percet se vele itt.

- Hát akkor azt hiszem mennem kéne. – intettem fejemmel az ég felé. – meg anyu is várja a cuccokat…

- Igen nekem is. – bólintott.

A következő eseménysor olyan villámgyorsan történt meg, hogy kis híján észre se vettem. Susie idehajolt, ajkát az enyémre, nyomta és ugyanúgy csókolt, mint akkor rége. Én meg isten tudja miért, visszacsókoltam, de aztán elhúzódtam tőle, mivel észbe kaptam.

- Én még mindig szeretlek. – közölte mélyen a szemembe nézve, mielőtt akármit is reagálhattam volna előbbi akciójára.

 Most viszont nem kellett tettetnem az ingerültséget, vagy a közönyösséget.

- Akkor nyilván nem így gondoltad, mikor megcsaltál. – jegyeztem meg gúnyosan. – Bocs de el kell mennem! – azzal sarkon is fordultam, és faképnél hagytam a szőke lányt.

  Hazafelé menet, szinte majd szétrobbantam. Egyrészt a dühtől hogy, hogy van képe még azt mondani, hogy szeret, mikor úgy megcsalt akkor? Na és hogy merészelt, így megcsókolni? Egyáltalán minek jött oda? És minek nézett úgy rám? Persze tudom, én sem vagyok semmi… Nem is én lennék, ha nem csókolnék vissza neki. Magamban, jól le is kevertem egy-két pofont magamnak. Istenem miért kellett kerülnöm? Kit érdekelt volna, ha megázom – úgy, mint most ha nem húzok bele – és ha többet kell gyalogolnom? Ezek eltörpülnek az mellett ami Susie-val történt. Miért vagyok ilyen nyámnyila? Miért nem vagyok képes megmondani neki, hogy kopjon le rólam? Miért nem osztom már ki végre, pofozom fel, amiért így játszik velem?

Megtorpantam és egy hatalmasan sóhajtottam, az égre emelve az arcom hadd essen rám az eső. Megvolt a válaszom. Hogyhogy erre még csak most jöttem rá? Én még mindig szeretem. Nem tudom miért nem jöttem rá hamarabb, hisz olyan nyilvánvaló volt. Nem kéne, hogy szeressem, tudom, főleg nem azok után amiket velem tett, de hiába akartam eddig se tudtam elfojtani ezt az érzést, még akkor sem ha eddig nem ismertem be. Ó bárcsak tudnám utálni! De ez hogy lenne lehetséges, hiszen akkor se utáltam meg mikor megcsalt. Ahj már!

  Továbbmentem, s pár méter után be is nyitottam a kapunkon. Mielőtt beléptem volna a bejárati ajtón nagy levegőt vettem és egy normális kifejezést igyekeztem ölteni vele az arcomra. nem tudom mennyire sikerült, de azért bementem. A konyhában odaadtam anyának, aki amennyire láttam nem vett észre semmit, aztán felmentem a szobámba és bevágtam az ajtót. Hihetetlen! Úgy éreztem, azt reméltem, hogy ez csak egy rossz álom, és mindjárt felébredek az ágyamban, s megkönnyebbülhetek, hogy nem történt meg. Meg is csíptem a bőrömet, de semmi. És amúgy is… túl valóságos el az egész.

 Ledőltem az ágyamra, és hosszú ideig csak a plafont néztem a gondolataimba mélyedve, s nem tudom mikor folytak össze a gondolataim az álmokkal, de azt tudom, hogy elgémberedve ébredtem fel ugyanabban a pózban, amikor már félhomály volt a szobában. Felültem, hogy kinyújtóztassam magam, a csontjaim csak úgy ropogtak. Anya éppen akkor kopogtatott az ajtón.

- Jössz vacsorázni? – kérdezte. – Csak nem aludtál?

- De elbóbiskoltam… - ásítottam egyet, és feltápászkodtam az ágyról. – Megyek. – azzal követtem őt lefelé a konyhába. Apa dolgozott, úgyhogy ketten ettünk anyával. Bár az igazat megvallva nem volt sok étvágyam még ehhez a tésztás húsos öntetes vacsorához sem, amiből máskor kétszer is mertem. Most is csak kevés adagot fogyasztottam el, azt is elég nehezen. Igaz hogy anyuval beszélgettünk, ami többé-kevésbé elterelte a figyelmemet, de nem teljesen, sajnos.

  Ez után az édeskevés evés után, segítettem elmosogatni, aztán beültem megnézni a nyomozós sorozatomat, amit mindig nézek.

 Mi a francért nem tudom kiverni a fejemből Susie-t? Mit kéne tennem, hogy ez sikerüljön? Nem rágódhatok ezen, heteken át, valamit ki kell találnom méghozzá sürgősen!

  Meg se vártam, hogy vége legyen az epizódnak, amúgy se értettem belőle semmit, kikapcsoltam a tévét, és felmentem, zuhanyozni abban a reményben, hogy majd sikerül kicsit megnyugodnom, ellazulnom, de csak részben jött össze, pedig ott álltam vagy fél órát a forró víz alatt, mire észbe kaptam és kiázott bőrrel kiléptem a fülkéből.

  Aznap éjjel hihetetlenül keveset aludtam. Csak forgolódtam, egyik oldalamról a másikra, és járt az agyam. Az ajkamon még mindig ott éreztem a csókot, hiába akartam elfelejteni. Legszívesebben a falba vertem volna a fejem. A fene abba a kerülőbe! És miért nem löktem el magamtól… Igen újra itt tartok. Ezek a témák ismétlődnek újra meg újra a fejemben, és akármennyire is szeretném, hogy eltűnjenek akármennyire is unom őket, csak újra csilingelnek az agyamban. Dühömben fogtam a párnámat és a szemközti falnak vágtam, aztán felfogtam milyen szánalmas vagyok, úgyhogy kimásztam az ágyból, felvettem a párnámat és ahelyett hogy visszafeküdtem volna az ágyba megálltam az ablak előtt és kibámultam a városra.

  Mit csinálhat most? Ő sem tud aludni? Az kétlem. Biztos tud, ugyanis csak játszik velem. De ha mégsem alszik, akkor nyilván rajtam röhög, ráadásul győzedelmesen, hogy ismét megkapta, amit akar, ismét elcsavarta a fejem. Épp mikor már kezdtem túllépni rajta. Ez így olyan kicseszés az élettől. Annyira igazságtalan…

  Volt vagy hajnali négy mikor az álmosság győzött, és tudtam aludni reggel hétig. Haladunk… Kimásztam az ágyból, megmosakodtam, felöltöztem. Főztem magamnak egy kávét, hogy legalább a munkahelyemen ne legyek olyan mint egy zombi, aztán nyolckor elindultam, remélve hogy ott legalább kikapcsolhatok egy időre.

*

  Este nyolc felél járt az idő és éppen olvastam. Elméletileg. Ugyanis gyakorlatilag, azt se tudtam miről szólt az az öt oldal, amit elolvastam. Esküszöm, beszélek Susie főnökével, hogy vegyék vissza, még fizetek is nekik, csak menjen el innen az a csaj még ha szeretem is. Tűnjön el az életemből! Keresek neki munkát valahol messze.

  Kopogtak és mivel nem volt itthon senki más, nekem kell ajtót nyitnom. Felálltam a kényelmes fotelből és sóhajtva összecsuktam a könyvet, hogy kimenjek a hallba, mialatt a kopogtatás újra felhangzott.

- Megyek már! – kiáltottam ki, és néhány perc múlva ki is nyitottam az ajtót, s nem mondom legszívesebben vissza is csuktam volna, hogy visszasétálhassak a könyvemhez olvasni.

- Szia, Cam! – jött a köszönés Susie-tól, miközben száját a szokásos mosolyra húzta.

- Susie. – állapítottam meg nyersen. – Hát te?

- Hozzád jöttem… - mondta megrebegtetve hosszú kifestett szempilláit. – Bemehetnék?

- Mit akarsz tőlem? – kérdeztem kissé ingerültem. Még csak meg se kellett játszanom. Még túl dühös voltam rá.

- Beszélgetni, Cameron, semmi mást. – felelte védekezőn feltéve két kezét. – Sok idő telt el…

- Az biztos. – forgattam meg a szem és álltam félre, hogy bejöhessen. Ám mikor elment mellettem megcsapott az illata, ami teljesen elbódított. Mikor nem látta meg is ráztam a fejem, hogy kitisztuljon.

  Behívtam a nappaliba, és minden udvariaskodás nélkül leültünk.

- Nézd, én tudom, hogy mit tettem, és sajnálom. – kezdett magyarázkodni. – De, hidd el hogy nem volt semmi csak szex.

- Ez nálam pont a semmi ellentéte. – morogtam sötéten. – Az ember nem használja úgy a szex szót, hogy elé teszi a „csak”-ot.

- Figyelj, igen lefeküdtem vele. – folytatta nyomatékosan. – De miután otthagytál, nem is kerestem többet. Csak téged akartalak visszakapni, de nem nyitottál ajtót, nem vetted fel a telefont, és semmi életjelet nem adtál magadról. De már nem bírtam tovább…

- És most mit vársz tőlem, hm? – néztem rá összeráncolt homlokkal. –Mit akarsz Susie?

- Azt hogy felejtsük el. – suttogta és közelebb húzódva újra megcsókolt, és az én védőpajzsom ismét semmivé foszlott. Visszacsókoltam és átöleltem, a következő pillanatban pedig már az ágyon feküdtünk, és ő az ingemet gombolta ki. Akkor valami belül ezt ordította: Állj!

- Susie, nem! – böktem ki rekedtesen, de határozottan és azonnal elhúzódtam tőle.

Úgy láttam, meg akart szólalni, de beléfojtottam a szót.

- Menj el! – kértem és begombolva az ingemet felálltam az ágyról. – Légy szíves, menj!

- Hát jó… - egyezett bele és kissé csalódottan ment ki a szobából, majd végül hallottam az ajtó csapódását is.

Most lett elegem! Ez nem normális dolog! Ideállít azzal a vigyorával, hogy beszélgetni akar aztán alig két mondat után, már rám is mászik!! A parkban is ezt akarta? Ott is letepert volna, ha nem megyek el? Ez az elmebaj első jele? Valahogy már a sokadik?

  Valamit tennem kell, ezt nem tűröm meg! – Fel alá járkálta a szobában. Fogalmam sem volt mit tegyek, azt tudtam, hogy el kell mennem egy időre. De hová?  Dan-hez nem mehet, ő most a csajával lakik együtt. Dave-hez mehetnék, de ő nem messze lakik innen, és Susie is tudja, hol van a lakása… Kéne egy lakatlan sziget!

*

- Szóval, biztos, hogy ezt akarod? – nézett rám anya fürkészve. A nappaliban ültünk és beszélgettünk. Neki elmeséltem mi történt persze csak nagy vonalakban. Apának nem igazán szerettem ilyesmikről mesélni, még akkor sem ha egyneműek voltunk. Valahogy ő sosem foglalkozott szerelmi ügyekkel, nem volt egy romantikus alkat.  – Elköltözöl Kristenhez?

- Nem, csak ott töltök pár napot. – ráztam a fejem.

- Azt teszed, amit jónak látsz, de… az sosem erény, ha elbújsz egy lány elől.

- Csak gondolkodnom kell egy kicsit. – fújtam ki a levegőt bosszúsan. – Ma este indulok, szóval megyek is összepakolni.

- És mi lesz a munkáddal?

- Erre a hétre adták ki a szabadságomat. – vonogattam a vállam.

- Rendben. – bólintott anya. – Szólj, ha segítsek valamit. Melyik géppel mész?

- Szerintem a tizenegyessel. – vélekedtem.

Nem vittem túlzásba a pakolást. Beraktam magammal tisztálkodási szereket, egy hétre elegendő ruhát, törülközőt, borotvát, mindent, ami kell, a kézipoggyászomba került néhány könyv, az iPhonom, újság, víz palackban, satöbbi. Nem rajongtam túlzottan az ilyen spontán utazásokért, a repülésért meg pláne nem, tekintve, hogy túl sok macerával jár, de kivétel erősíti a szabályt, és ennyibe én sem halok bele.

  Vacsorára apa is hazaért, vele is közöltem, hogy elmegyek egy pár napra. Mikor rákérdezett miért, csak lány dologra hivatkoztam, de ennél több nem is kellett neki. Igazából ő jobban beletörődött, hogy felnőttem, mint, anya nem igazán szól bele mit hogyan csinálok. de azért nem hagyta szó nélkül:

- Nem lesz… furcsa hogy Kristennél ott lakik a barátja? – Tudtam mire céloz.

- Krisék nem olyanok. – szögeztem le villámgyorsan. Nem tudtam volna elképzelni, hogy előttem vagy a fülem hallatára essenek egymásnak. – Itt is teljesen normálisak voltak.

- És az a másik lány?

- Emily- t jól ismerem hiszen Kristen ősrégi barátnője. – legyintettem. Em-től féltem a legkevésbé. Még bírtam is, persze csak baráti alapon.

- Te tudod. 

Ezzel lezártuk ezt a témát. Vacsora után most egyedül mosogattam el, míg apáék leültek filmet nézni. Anya már fél tízkor elköszönt tőlem, mert elment lefeküdni, de persze a lelkemre kötötte, hogy néha felhívom. Apával csak háromnegyedkor indultunk el a reptérre miután, már lezuhanyoztam és útra készen álltam.

  Útközben csak néhány szót beszéltünk, legtöbbször csak a rádió szólt. Én inkább a gondolataimmal foglalkoztam - még ha nem is szerettem volna – ő meg csak a vezetésre figyelt, és úgy láttam ő is inkább az ő fejében lévő dolgokkal van elfoglalva.

  Mikor elértük a Los Angeles-i repteret akkor engedtem fel többé-kevésbé. Itt kizárt dolog, hogy esetleg összefussak Susie-val.

  Apa megvárta még becsekkolok, aztán ő is elbúcsúzott tőlem.

- Ahogy anyád is mondta, hívsz minket, hogy mi van. – tette két kezét a vállamra.

- Persze! – bólogattam. – csak pár napot maradok, hogy kitisztuljon a fejem.

- Remélem sikerül. – mosolyodott el. – A lányok kiszámíthatatlanok, nem érdemes sokáig rágódni rajtuk. Akármi is történt.

- Ja. – sóhajtottam. – Hát akkor, szia, apa!

Még integettem egyet a kapuból, aztán feltettem a futószalagra a kézipoggyászomat hogy átvilágítsák én pedig mentem tovább. A másik oldalon visszakaptam a cuccomat, aztán leültem egy üres helyre a kényelmesnek mondható székre. A gépen negyed óra múlva szállt fel.

  Tudtam, hogy hosszú lesz az út, és tudtam, hogy fel kellett volna hívnom a húgomat, hogy érkezem, de nem voltam képes beszélni senkivel miután apám egyedül hagyott. Annyira jó volt csak a magam gondolataival foglalkozni, kicsit egyedül lenni. Pláne, hogy Kristen, nyilván kíváncsi lenne, és aggódni kezdene. Most a magány valahogy sokkal jobb volt, mint tegnap vagy ma délelőtt. A gyomrom görcsbe rándult ma délelőtti emlékekre, és még mindig alig hittem el, amit Susie művelt.  

  Jó lesz már egy kis időt máshol eltölteni nem L.A. – ben, még akkor, sem ha nem lakatlan szigetre visz az utam.

*

 Miután összeszedtem a csomagomat, rápakoltam a kocsira, és kitoltam a fotocellás ajtón, a tömeggel együtt. Már a nap fent volt az égen, de a borús felhők eltakarták, és az eső is csöpörögni kezdett. Fogtam egy taxit gyorsan, berakodtam a cuccokat a csomagtartóba, aztán beültem az anyósülésre. Szerencsére a sofőr nem volt túl beszédes, csak néhány szót beszéltünk, ráadásul az út is csak tíz perc volt Kristenék házáig.

  A pasi segített kipakolni a cuccomat, és fizettem, aztán ő elhajtott. Az órámra néztem, fél kilenc múlt. Reméltem, hogy Kristenék már nem alszanak. Nagyot sóhajtottam és megnyomtam a csengőt. Kisvártat, húgom álmos szemekkel nyitott ajtót.

- Cam… - pislogott nagyokat.

- Szia, Kris. – köszöntem neki kissé rekedten, a sok hallgatástól. – Bocsi, felébresztettelek?

- Nem, már fent voltunk. – felelte fej rázva. – Mi történt Cameron?

- Lehetek itt nálatok egy darabig? – kérdeztem, majd folytattam, válaszolva a kérdésére: - Susie visszaköltözött egy időre, és nem bírok ott lenni.

- Persze. – bólogatott és beengedett a hallba. – De mond, mi történt bővebben?

- Elmesélem, csak hadd zuhanyozzak le! – kértem. Bármit megadtam volna, egy felfrissítő zuhanyért.

- Csak nyugodtan! – válaszolta. – Az emeleten rögtön balra. Zárd be az ajtót!

- Okés, köszi, húgi. – Megöleltem, kissé nehezen a nagy táskától, aztán elindultam de Rob épp akkor jött le a lépcsőn meglepett arccal.

- Oh, Cameron! Helló!

- Helló. – intettem neki. – Bocs, hogy csak így rátok török, de volt otthon egy kis gondom és nem tudtam hová mehetnék.

- Oké semmi gond. – mosolyodott el, de aztán szemöldöke ráncokba szaladt. – De minden oké?

- Fogjuk rá. – Azzal egy halvány mosollyal felmentem az emeleti fürdőbe. A táskámból kihalásztam egy törülközőt, meg a tusfürdőmet, aztán beszálltam a zuhanyzófülkébe. Most már sokkal jobban éreztem magam, mint órákkal ezelőtt. A távolság jót tesz hiába.

  Miután nagy nehezen befejeztem a zuhanyozást, megtörülköztem, és előhalásztam egy melegítőnadrágot, meg egy pólót és felöltöztem. A cuccomat átvittem a harmadik szobába, ami a vendégeké volt, aztán elindultam lefelé, de Kristenék nem voltak ott.

- Pont titeket kerestelek. – szaladtam fel a lépcsőn mikor megláttam őket kijönni a szobából.

- Itt vagyunk. Rob elvisz engem forgatni, aztán jön haza, addig is, ha Emilyék is elmennének, csak érezd otthon magad! – mondta Kristen.

- Szerintem ledőlök aludni úgyis. – legyintettem rá és ásítottam egyet.

- Oké. – mosolyodott el húgom. – De ha hazaérsz, mindent elmesélsz!

- Rendben. – sóhajtottam, majd egy intéssel elköszöntem tőlük és a bevonultam a vendégszobába.  

  Furcsa volt, de a körülményekhez képest hamar elaludtam. Csak az volt a kár hogy az álmaim már nem voltak ilyen jók hozzám…

*

 Vacsoránál igazán sikerült jól felengedtem. Kristenékkel jókat nevettünk, meg beszélgettünk, igazából már kezdtem elfelejteni a dolgokat, holott tudtam, Kristennek el kell mesélnem mi történt, ha már idejöttem. És mosogatásnál itt is volt az alkalom: Kettesben maradtunk a konyhában, mert Robert zuhanyozni ment, Emily meg telefonált. Mindent teljesen lépésről lépésre elmeséltem húgomnak aki teljes döbbenettel és hitetlenkedéssel hallgatta végig a tegnap és tegnapelőtt történteket, majd igyekezett jó tanácsokat adogatni, és persze korholni. jólesett hogy ezt így valakinek kiadhattam, és gond nélkül elmesélhettem, de nem volt könnyű….

- Tudom, hogy hülye voltam de… - fújtam ki az eddig benntartott levegőt. – maradhatok még egy pár napot?

- Hát persze, Cameron. – mosolyogva megveregette a karomat. – Amedig szeretnél.

- Köszi, húgi. – öleltem magamhoz jó szorosan. – Délután egész jót aludtam! Tényleg jót tesz a távolság…

- Cam… te még midig szereted őt?

- Ne tudom… - rázta a fejét. – Azt hiszem igen, de nem akarom érted? Nem akarom szeretni, azok után, amit tett velem! Ahogy tönkretett, nem akarom szeretni! De sajnos az érzéseinket nem tudjuk irányítani…

- Akkor tényleg jobb, ha itt maradsz egy kicsit. – vélekedett épp mikor barátja lépett be az ajtón, akihez oda is sétált.

- Minden rendben? – kérdezte Robert.

- Hát persze! – bólogatott Kris. – Felmegyünk? Kezdek álmos lenni.

- Mehetünk. – egyezett bele Rob.

- Jó éjt Cam! – fordult hozzám újra Kristen. – És fel a fejjel!

- Okés. – vigyorogtam. – Ti meg szóljatok, ha tegyek be füldugót! – Ezt nem tudtam kihagyni.

 Kris válaszként felém hajított egy konyharuhát és csúnyán nézett rám, de mi Roberttel csak nevettünk rajta. A végén húgom kiöltötte ránk a nyelvét és kitaszigálta barátját a konyhából.

 Én még egy darabig álltam ott a gondolataimba mélyedve aztán leoltottam a villanyt és én is felvonultam a vendégszobába. Emily még odalent volt, nagyban csevegett telefonon, úgyhogy nem is én voltam, aki utoljára álomra hajtotta a fejét.