Tudom hogy ígértem még szeptemberre, de nem volt időm rá, ajnos. De most itt van és remélem nem lett olyan rossz, mint amilyen rövid! :) Na jó olvasást és írjatok komikat!! :)
Adam
Teljes megkönnyebbülésben, mentünk, ki a stúdióteremből, mikor végeztünk az interjúval. Nem kérdeztek semmi nem publikus dolgot, csak, a filmről, mit gondolunk, a színészekről, a karakterekről, ki mennyire hasonlít az általa megalakított személyhez satöbbi.
Robbal éppen a ebédlő felé, sétáltunk, már nem mintha enni akartunk, volna, csak, megbeszéltük, a többiekkel hogy ott találkozunk. Közben vettünk, ki az ajtó előtt álló automatából, két kólát, és úgy mentünk, tovább.
- Ma pakolni fogunk ám. - figyelmeztettem Robot. - A cuccaid még mindig a bőröndben vannak.
- Tudom. - vigyorgott. - csak mindig halogatom.
- Ez a baj, ha hamarabb túlesel rajta, utána már tök jó érzés. - magyaráztam. - Én legalábbis így vagyok.
- Mindenki ezt mondja, de akkor se úgy csinálom. - nevetett.
- Mint egy rossz kisgyerek. - nevettem vele, és mikor ránéztem újra, csak akkor esett le valami. - Tee! Tegnap egyszer se mentél ki cigizni és ma sem... Te jó ég! - egy hatalmas mosoly terült szét az arcomon és felpattantam a székről. - Te leszoktál.
Ő és felállt és elkapott mikor a nyakába ugrottam és meg is pörgetett.
- Bizony ám! - mondta csillogó szemmel, és egy szerelmes csókot adott. - Csak miattad!
- Ez megtisztelő. - mosolyogtam, és tovább csókoltam. Aztán mikor abbahagytuk, leültem vissza a helyemre és ő is.
- Büszke vagyok ám rád! - kacsintottam rá.
- Magadra is legyél büszke. - mutatott rám. - te segítettél, ezt ne felejtsd el!
- Akkor kettőnkre vagyok büszke. - vontam vállat boldogan. - Na, egy pillanat elnézek, a többiekhez, meg közben szerintem beugrok a mosdóba!
- Oké, itt várok. - mosolygott, én meg otthagytam az ebédlőben. Mosolyogva mentem végig, a folyosókon.
Hihetetlen hogy leszokott, azt hittem nem fog menni neki bevallom. De mit is gondoltam! Hiszen Robert Pattinsonnak, mi nem megy, most őszintén?
- Kristen! Szia!
Azt hittem ott helyben szív infarktust kapok. Akkorát ugrottam, mint egy nyúl, de aztán láttam, hogy Adam az... Várjunk csak. Adam? Hogy a fenébe kerül ide?
- Adam! - fújtam ki a levegőt. - megijesztettél!
- Bocs! - szabadkozott.
- Mit keresel itt? - kérdeztem.
- Gondoltam meglátogatom a barátomat, aki, nagyjából, öt hónapja, azt ígérte, hogy barátok leszünk, és az óta nem is hívott fel. - tette csípőre a kezét.
- Ó. - elvörösödtem és a szám elé kaptam a kezemet. - Annyira sajnálom, Adam, tényleg! Ne haragudj, de utaztunk, és Emilyvel is gubancok voltak, meg a színészet, nem értem rá bocsi.
- Most már mindegy. - legyintett durcásan. - Túléltem valahogy. Csak mindennap azt vártam, hogy hívsz, de hát...
- Figyelj, akarsz találkozni, valamelyik nap? - vetettem fel. - kiengesztelés gyanánt, hm? Most már vége a forgatásnak ráérek!
- Én nem akarom, hogy szánalomból, legyél velem! - mondta a lábával is dobbantva hozzá.
- Mi az, hogy szánalomból, barátok vagyunk! - néztem a szemébe. - Sajnálom, hogy elhanyagoltalak, tényleg! Többet nem fordul elő, ígérem.
- Ja persze, azt is megígérted, hogy barátok, maradunk. - most már felemelte a hangját. - És betartottad? Nem!
- Nem, igazad van, de hányszor kérjek, még bocsánatot tőled? - én is felemeltem a hangomat.
- A bocsánatkérésessel nem megyek semmire. - forgatta a szemeit, majd közelebb hajolt. - Engesztelj ki.
- Felvetettem, hogy találkozzunk, valahol, igyunk meg egy kávét, vagy mit tudom én. - mondtam, ismét a tervemet. - De úgy tűnik, hogy nem...
Félbeszakítottam, mondatomat, mert a száját az enyémre tapasztotta. Mikor észbe kaptam, ellöktem és szörnyülködve néztem rá.
- Szeretnék, járni veled, Kris. - vallotta be. - Szeretlek. Ne érted?
- De értem, de én nem tudok veled járni! - mondtam szépen tagoltan. - és ha még egyszer hozzámérsz, nem tudom, mit csinálok!
- Miért nem tudnánk járni? - kérdezte kétségbeesetten. - Hiszen szeretlek.
- De én nem értsd meg - adtam a tudatára, mire elhűlten meredt rám.
- Értem... mondta nagyon lassan.
- Sajnálom. - mondtam. - Ha akarod, azt a találkát hívj fel. És ezt eddig is megtehetted volna... De most el kell mennem! Szia, Adam!
Azzal, otthagytam és bementem a női mosdóba. Hihetetlen hogy nem tud leszállni, rólam. Meg vagyok én állva ezekkel!
- Mi volt az, odakint, ha megkérdezhetem? - Ashley, ott ált az ajtó mellett és kicsit furcsán nézett rám.
- Egy barátom járni szerette velem, de én nem szeretem. - feleltem. - És nehezen akarta felfogni. de azt hiszem, most már érti és elfogadja.
- Ahha. - Ashley, lassan bólintott. - Hát szerintem jól döntöttél. Robbal jobban jársz.
- Tudom, Ash. - mosolyogtam. - Köszi.
- Nincs mit! - mosolygott.
- Végeztetek is? - érdeklődtem.
- Én meg Jay igen, Jay, elment az ebédlőbe. - válaszolta. - A többiek még, odabent vannak, de szerintem nemsokára végeznek ők is.
- Okés.
- Van ám egy jó ötletem! - mondta izgatottan. - Majd ha mindenki ott lesz, elmondom!
- Rendben, sietek! - vigyorogtam.
- Oksi! - azzal már ki is ment, én pedig elfoglaltam egy vécéfülkét, és a gondolataimba mélyedtem. Na most ez már tényleg sok. És még Rob nem halotta a story-t.
