1. fejezet

Na itt az 1. fejezet! Remélem nem lett annyira rossz! kérek komikat!

Az út New York-ig.

(Kristen szemszöge)

- Kristen! - hallottam meg a kiáltást az ajtó túloldaláról, és ezzel együtt felhangzott egy türelmetlen kopogás is. - Kristen, ébredj fel! - újabb kopogtatás.

- Gyere be! - morogtam álmosan és felültem az ágyban. Képzelem milyen jól nézek ki.

Emily úgy toppant be az ajtón, mint egy bűnügyi filmben, a helyszínelők. Már komolyan azt vártam, hogy rám fogja a stukkert és elkiáltja magát:"Kezeket fel!"

- Le akarjuk késni a repülőt, Kristen? - fonta össze a karját a mellén. - Ha nem akkor ajánlom, hogy azonnal kezdj el készülődni! Én már kész vagyok!

- Nem vagy a pótanyám tisztázzuk, oké? - Kimásztam az ágyból és a falra akasztott tükörbe meredtem. Jesszus! Azt hiszem alaposan meg kell fésülködnöm.

- Tisztában vagyok vele, de ha nem vagy hajlandó, beállítani, az ébresztődet...  - csóválta a fejét.

- Ú, a francba tényleg elfelejtettem! - szisszentem fel, mert közben egy csomót igyekeztem kibontani, a hajamból.

- Na, ugye nem is olyan rossz nekem a pótanya szerep. - a tükörből láttam, hogy kihúzza magát.

Pedig nem szokott ilyen lenni. Legalább annyira trehány és nem törődöm, mint én, de most ő is fel van villanyozva a New York-i utamtól. Nem, helyesbítek, csak ő van felvillanyozva ettől. Felkértek egy új filmre. Alkonyat a címe, és állítólag, a könyv nagy sikert aratott ezért csinálnak belőle filmet is. Ezt nem tudom, mert tudniillik hogy én nem olvasok egyáltalán szóval... De a forgatókönyv jónak ígérkezett, és jól van, bevallom, én is odáig voltam az örömtől, mikor bejelentették, hogy engem választottak főszereplőnek. Úgy értem, az egyik főszereplőnek, mert a másik, egy srác lesz, Robert Pattinson. Valahogy rémlik a neve, de nem sokat tudok róla...

- Tők jó lehet romantikus filmben játszani. - ujjongott Emily. - Én még sose játszottam.

Emily is színésznő, ahogy én. Ő is tehetséges, és mikor megismertük egymást és jó barátnők lettünk, összeköltöztünk, ebbe a házba. Emily a világ legjobb lakótársa...

  Úgy gondoltam, hogy ennél többet nem tehetek a hajamért, úgyhogy letettem fésűt és bementem a fürdőszobába arcot mosni.

- Ne mond, hogy csak ennyi? - kérdezte ledöbbenve Emily és visszairányított a fürdőbe. - Smink nélkül akarsz New York-ba menni?

- Öö... igen. - bólintottam nem értve hogy mi itt a probléma.

- Na, gyere! - csóválta a fejét és maga felé fordított.

Pár perc múlva már úgy ki lettem sminkelve, mint a legnagyobb sztárok. Csak álltam ott ledöbbenve a tükör előtt. Ez tényleg én vagyok? az lehetetlen.

- Na, tetszik? - kérdezte kíváncsian Emily.

- Szép. - nyögtem ki.

- Választhatok neked egy ruhát? - ez számára nyilván csak költői kérdés volt, de számomra egyáltalán nem.

- Arról szó sem lehet! - mentem utána a szobámba. - Nem!

- Kristen, nem lehet mindenhová egyszerű farmerben és egy pólóban menni! - nézett rám. - Egyszer ki kell rúgni a hámból, és ez egy pont ilyen alkalom!

- Emily, nem kell! - mondtam nyomatékosan, de rám se bagózott.

- A te ruhatáradból választok, nyugi! - mondta kitárva a szekrényemet.

- De annak a felét te vetted! - tettem csípőre a kezem. Tudtam, hogy már nincs értelme vitáznom, vele, mert ha már beletúrt a szekrényembe nincs visszaút.

- Ez tök jó lesz! - mutatott fel egy barnásszürke combközépig leérő felsőt és egy fekete halásznadrágot.

- Oké, ez még elviselhető! - sóhajtottam fel és kivettem a kezéből, de azért mosolyogtam.

- Hagylak öltözni! - vigyorgott és kipattogott a szobából.

Én úgy vagyok, hogy néha akarom, hogy velem jöjjön, néha azt akarom, hogy ne. Ilyenkor például azt akarom, hogy ne mert ez idegesítő, de mikor máskor kussban kéne ülnöm a kocsiban, a repülőn, vagy akárhol, akkor jó, hogy tudok beszélgetni valakivel. És legalább lesz szobatársam is. De ő igazából nem csak ezért jön velem, hanem mert felkérték egy új filmre, amit szintén New Yorkban forgatnak, és így jöhet velem. A filmjének a címe asszem Hívatlan vendég, de neki a forgatás csak pár hónap múlva kezdődik el.

  Ahogy felöltöztem kimentem a szobámból. Emily-t a konyhában találtam. Éppen kávét főzött.

- Gondolom te is kérsz. - bökött a kávéfőzőre.

- Mi az, hogy! - vigyorogtam és odaálltam mellé.

- Mikor jön a bátyád? - kérdezte mikor már a kávét ittuk.

- Tíz órát mondtam neki. - pillantottam a karórámra. - Ha nem késik tíz perc és itt van.

Cameron visz ki minket a reptérre. Nem azért mert nem tudunk vezetni vagy ilyesmi, hanem mert nem akarjuk otthagyni a kocsit a reptéren.

 Pont mikor megittuk a kávét, akkor csengettek. Én nyitottam ajtót Cameronnak.

- Helló! - öleltem át a bátyámat. Már vagy két hónapja nem láttam.

- Szevasz! - veregette meg a hátam aztán elengedtem.

- Gyere be! - invitáltam be és félreálltam az útból. A bátyám bejött és leült a fotelba.

- Egy perc és kész vagyunk, csak még lehozzuk a cuccainkat. - mondtam neki és felszaladtam az emeletre. Em már ott várt a folyosón a két bőröndjével, meg a sporttáskájával.

- Vidd csak le, megyek én is. - intettem lefelé és beszaladtam a szobámba a két bőröndömért. Nekem nem kellett még egy sporttáska, elég volt a válltáskám. Ezeket is alig bírtam levonszolni a lépcsőn. Cameron és Emily már kint vártak rám, a bátyám kocsijánál. Kivittem a cuccaimat, Cameron segített berakni a csomagtartóba, aztán beültünk a kocsiba. Én ültem az anyósülésen, Emily meg hátul.

- Anyáék is jöttek volna, de sok a dolguk. - mondta Cameron.

- Hát persze. - bólogattam. - És jól vannak?

- Aha. - ez volt a válasza.

- És te hogy vagy? - érdeklődtem felőle.

- minden oké. - vigyorgott. - Igaz hogy Bell szakított velem, de ilyen az élet.

- Ezt te ilyen könnyen kezeled? - hüledezett Emily. Én nem lepődtem meg, mindent ilyen egyszerűen át tudott ugrani.

- Nem, volt az igazi. - rázta a fejét Cameron. - Őszintén szólva csak a pénzemért szeretett. Biztos ismeritek ezt az érzést.

- Igen. - mondtuk teljesen egyszerre. Én éppen pár hónapja szakítottam ezért a barátommal, név szerint Rick-kel.

A repülőtérig, egy másfél óra volt az út. A nagy részében beszélgettünk, és zenét hallgattunk. De mikor kifogytunk a témákból, csak néztünk ki a fejünkből. Én minden esetre már alig vártam, hogy odaérjünk New Yorkba, nem tudom miért...

(Robert szemszöge)

Ugyanúgy ébredtem fel, mint máskor. Kihagytam a reggelit - mert a gyomoridegemtől úgyse menne le egy falat se a torkomon - és miután felvette egy inget, meg egy fekete nadrágot és rendes kinézetűvé tettem a hajamat, megittam egy kávét. Éppen, mikor a cigimet szívtam az ajtó előtt, akkor érkezett meg Lizzy kocsija. Ő lesz a taxisom a reptérre.

- Szervusz, öcsi! - üdvözölt lelkesen és odasietett hozzám. - Jól nézel ki!.

- Kösz. - vontam vállat. - Te is!

- Most felszedtem egy pár kilót, de azért köszi! - vigyorgott.

- Na, hozom a cuccaimat és mehetünk! - léptem vissza házba. nem szerettem a kinézetünkről folytatni társalgást. A bőröndjeim, már a nappaliban álltak. Kihúztam őket nővérem kocsijához a számban a cigimmel, aztán elindultunk.

- Egy új film, he? - rötyögött Lizzy.

- Ja, két év után most már jó újra forgatni. - vigyorogtam rá.

- Tetszik a forgatókönyv? - kérdezte rögtön. persze hogy érdekli, hiszen forgatókönyv író.

- Igen egész jó. - rángattam a vállam. - Egy emberlányról meg egy vámpír srácról szól.

- És te leszel a vámpír srác? - kiáltott fel, aztán elkezdett röhögni.

- Ezen mi olyan vicces? - játszottam a morcos gyereket.

- Bocsi... bocsi csak - alig kapott levegőt a nevetéstől. - elképzeltelek, nagy agyarakkal és... és vörös szemekkel.

- Rohadt vicces. - mondtam, de én se tudtam megpállni mosolygás nélkül. - De állítólag nem lesznek se agyaraim se vörös szemeim. A szemem arany lesz.

- Ó. - gondolkodott el. - Mi is film címe?

- Alkonyat.

- Azt mondják, jó nagy sikere lett a könyvnek. - mesélte. - Hát nekem nem volt időm elolvasni, de miután az öcsikém megkapta a fővámpír szerepét a filmben el kell olvasnom.

- Azt hiszem én is el fogom majd olvasni. - ingattam a fejem. - Ja és amúgy kösz hogy kiviszel a reptérre, a sok munkád mellett.

- Ma nincs semmi dolgom. - rázta a fejét. - Egyébként szívesen!

- Azon csodálkoztam, hogy Victoriát nem rángattad el. - néztem rá. A két testvére mindig úgy össze volt ragadva, mint két ikerpár, még hasonlítottak is egymásra. mindenhová együtt mentek.

- Most nem vagyunk valami jóban. - morogta egyenesen a szélvédőn bámulva kifelé.

- Na, hogyhogy? - lepődtem meg.

- Azért mert egy... hülye bunkó. - mondta kikanyarodva az utcából.

- Mit csinált? - firtattam, és ha lehet még jobban kitágult a szemem.

- Igazán semmit! - mondta megvetően. - Csak elszedte a pasimat.

- Nem mondod! - próbáltam valami jobb válasszal előrukkolni, de most más nem jutott eszembe.  

- De. - bólogatott, olyan lendületesen, hogy attól féltem lefejeli a kormányt. - A barátom akivel, meg tök jól alakult minden közölte, hogy nagyon tetszik neki, a tesóm, és egyik nap rajta kaptam őket, amint... khm.

- Jesszus oké. - ráncoltam össze a homlokom és elfordultam. - Sajnálom.

- Én is. - dühöngött. - Utálom, mind a kettőt.

- Elhiszem. értettem egyet.

A repülőtérig csak egy óra volt az út, és közben nekiáll csöpögni az eső. Hát igen ez itt Anglia. Furcsa lesz újra Amerikában lenni.

  Lizzy megvárta, amíg felszállok a repülőre, csak aztán indult el visszafelé.

  Már szerettem volna találkozni a szereplőkkel. Aki a másik főszereplő Kristen Stewart, ő róla már hallottam, a Pánikszobában játszott Jodie Fosterrel, meg a Hírnök nevű horrorfilmben is ő játszott, ha jól emlékszem. biztos játszott még filmekben, de én róla csak ezeket láttam. A többieknek nem tudom a nevét, de várom már a találkozást.