Sziasztok!
Igen, tudom, hogy iszonyat sokat kellett várnotok, és ezért bocsánatot kérek, de annyi minden összejött itt nekem mostanában hogy se időm se energiám nem volt írni. Viszont most itt vagyok egy kis részlettel, és amint tudom, hozom a teljest! ;) Jó olvasást!
Regi
- Em, hányadika van? – szakítottam félbe a mondókáját hirtelen.
- Öö… húszadika, miért?
- Oh, nem! – Letettem a tálcát az asztalra és kirohantam a konyába a naptárhoz, amin be szoktam jelölni egy csillaggal a menzeszemet. És jól számoltam. Három napja késik, de annyira lefoglalt Rob, hogy észre sem vettem. Ez nagyon nem jó.
- Jó ég… - leheltem, és éreztem, hogy a fülem zúgni kezd, és a lábam lassan már nem tud megtartani, úgyhogy lerogytam egy székre. Tompán hallottam Emily kérdését:
- Kris, mi van? Jól vagy?
- Nem, asszem nem. – nyögtem ki, és igyekeztem mély levegőket venni.
- Nyugodj meg, és mond el, hogy mi történt? – ült le a mellettem lévő székre.
- Ez lehetetlen. – suttogtam magam elé.
- De hát mi?
