Friss

Sziasztook!! :)

Nagyon örültem a komiknak, és köszönöm mindenkinek aki írt, és olvasott :)) Most pedig bejelentem a friss időpontját. június 6-án jön a következő fejezet. Sokat írtátok, hogy ezt a 4 napot szeretnétek Robunk szemszögéből is olvasni, hát most, gondoltam megírom! :D Remélem szerettek és sok kommentet dobtok majd :))

Véleményeket kérek az ötlethezz :)) (L)

Regina

25. fejezet

Na, meghoztam a fejit ahogy ígértem ;) Komikat! Lehetne 6 a komihatár? Írjatok!! :)) Remélem tetszik majd :P

 Emilyvel...

- Kris! - valaki megrángatta egy kicsit a vállamat. - Kris, kelj fel!

Mormogva megpróbáltam kinyitni a szemem.  Mindenem elgémberedett itt a kanapén. Mikor aludtam el?

- Emily... - krákogtam és megpróbáltam felülni. A félhomályban is felismertem az arcát. - Hány óra van?

- Este fél tizenegy. - felelte, kicsit hangosabban az előbbinél. - Mióta alszol itt?

- Nem tudom. - beletúrtam a hajamba és összeráncolt homlokkal néztem körül. Sötét volt, ezt észrevettem. A dohányzóasztalon csak egy gyertya lobogott. - Miért gyújtottál gyertyát.

- Mert hirtelen megimádtam a gyertyákat. - Láttam, ahogy megforgatja a szemét. - Amúgy nem, csak elment a villany és vak sötét lett. - Vihar van odakint.

Akkor éretem, meg hogy folyik rólam a víz.

- Forgolódtál és sikítoztál álmodban. - közölte mikor látta hogy furcsán méregetem a ruhámat. - Mit álmodtál.

- Nem emlékszem. - mondtam az igazat.

- És az beugrott hogy nagyjából mikor aludtál el? - kérdezte furcsán nézve rám.

- Hát délelőtt kikísértem Robot a reptérre, aztán hazajöttem, és nagyon álmos lettem, nem tudom miért hiszen, ittam kávét is. - emeltem égnek a szemem. - Aztán csak ledőltem egy kicsit, hogy megvárjalak, de aztán ezek szerint elaludtam.

- Hát jó sokat aludtál. - mondta megütközve. - Éjjel aludtál te rendesen.

A gyomrom görcsbe rándult, a gondolatra hogy akkor még Rob velem volt.

Megráztam a fejem és felsóhajtottam.

- Mi történt? - kérdezte gyanút fogva. - Valami baj van veletek?

- Nem, együtt voltunk éjjel. - ráztam a fejem, és akkor jöttem rá, hogy ezt talán nem kellett volna mondanom.

- Együtt... - ízlelgette a szót aztán összehúzott szemekkel végigmért. - Lefeküdtetek!

- Nem kell ezt ilyen hanggal mondani. - kértem ki magamnak.

- Szóval tényleg megtörtént! - ujjongott. - És milyen volt?

- Tökéletes. - mondtam mosolyogva, idézve fel a tegnap este élményeit.

- Meg sem lepődtem. - vigyorgott. - Rob maga is tökéletes.

- Már foglalt. - böktem oldalba.

- Tudom nyugi. - lehajtotta a fejét, és a mosoly kissé lehervadt az arcáról. Az eső odakint még jobban rákezdett. - Mostanában azt hiszem, nem mernék senkivel járni.

- Sajnálom, Em. - sóhajtottam.

- Én is, Kris. - vallotta be rám emelve a szemét. - Pedig David, azt hittem, hogy tökéletes lesz a számomra és mégis... mégis mit tett volna.

- David egy tuskó volt. - helyeseltem. - De most már vége van, oké?  Davidet lecsukták, te pedig biztonságban vagy!

- Ja, habár a szerencsétlenségemtől senki nem tud megvédeni. - nyelt egy nagyon, mire megcsóváltam a fejem.

- Nem a te hibát volt. - vágtam rá. - Én sem hitte volna, hogy ez lesz, és lehet, ha a te helyedben vagyok én is járok vele. Ez teljeséggel kiszámíthatatlan volt.

- Nem gondoltam volna, hogy képes lenne ilyesmire. - a hangja megremegett.

- Én sem. - átkaroltam a vállát. - Próbáld meg elfelejteni. Nekem is nehéz, de muszáj lesz.

Egy percig csendben ültünk, csak a vihar hangjait lehetett hallani. Aztán barátnőm törte meg a hallgatásunkat.

- Rob keresett. - mondta. - A tiéden. Felvettem, mondtam neki, hogy alszol, úgyhogy azt mondta, majd hívd ha tudod.

-  Ilyen nincs.  - hitetlenkedtem. - Elszúrtam, pedig megígértem neki, hogy beszélünk, ha leszállt a gépről és megígértem neki, hogy esténként is hívjuk egymást, de már az elején elcsesztem.

- Ez hülyeség, tökre megértette. - rázta a fejét.

- Biztos, hogy belül irtó csalódott volt belül. - túrtam a hajamat. - hihetetlen vagyok, hallod? - Elvettem a telefonomat az asztalról.

- Majd felhívod holnap reggel. - vigasztalt Emily. - Biztos meg fogja érteni.

Megtaláltam Rob számát és a fülemhez tettem a mobilt.

- vagy most. - hümmögte Em. - Csinálok, popcorn-t. - azzal már itt sem volt.

Biztos voltam benne, hogy Rob már alszik, és hogy álmos meg minden, de nem érdekelt. Önzőség tudom, de hallanom kell a hangját, és amúgy is tartanom kell magam az ígéretemhez. Másképp nem működik.

- Szia, Kicsim. - úgy hangzott friss a hangja. Jaj tényleg hiszen ott még csak fél négy van.

- Rob, szia! - szinte úgy üvöltöttem a telefonba.

-  Hogy vagy? - érdeklődött.  

- Rob, annyira sajnálom, hogy nem tudtunk beszélni. - kezdtem bele rögtön. - Mi lesz, így ha már az elején sem veszem fel a telefont?

- Kristen, semmi gond, Emily mondta, hogy aludtál. - hallottam a hangján hogy mosolyog.

- Komolyan beszélni akartam veled! - panaszkodtam. - Elrontottam.

- Nem rontottál el semmit. - ellenkezett. - aludtál ezzel semmi baj nincs. Érthető, hiszen fél éjjel fent voltunk, úgymond. Lazíts, jó?

- Tényleg sajnálom. - motyogtam.

- Rá se ránts. - szinte láttam, ahogy legyint egyet. - Mi újság?

- Semmi, itt dörög, villámlik, és esik. - válaszoltam unottan. - És ott?

- Itt csak esik, de ez London- hoz képest normális. - nevetett. - Most ébredtél fel? Otthon már nincs egy kicsit késő?

- De, igen. - ingattam a fejem. - Most Emily éppen kukoricát pattogtat, szóval nyilván csajos estének nézünk elébe.

- Hajrá. - kuncogott fel.

- Hiányzol, Robert. - suttogtam.

- Te is nekem, Szívem.

- Mi újság a szüleidnél? - érdeklődtem, csak hogy tereljem a témát, nem ám elsírom magam.

- Semmi különös. - felelte egyszerűen. - Épen tévéztünk, de mikor láttam, hogy te hívsz elvonultam a fürdőbe.

- Nem is zavarlak tovább. - mondtam és reméltem, hogy nem hallja ki a hangomból a szomorúságot. - Ha jól hallom a Popcorn is kész.

- Jó szórakozást. - mondta vidámabb hangon.

- neked is!

Elköszöntünk aztán letettünk, Emily pedig visszatért a kukoricával.

- Te hogyhogy felkelték? - kérdeztem rá. - Ugye nem én keltettelek fel?

- Áh nem! - legyintett. - Valamiért nem tudtam aludni. Talán a vihar ébresztett fel... Vak sötét volt az egész házban, úgy tapogatóztam le ide, mivel itt bejött az utcalámpa fénye. Előkerestem, ezt az ősrégi gyertyát és, meggyújtottam.

Bólogattam.

- Aztán leültem ide és nézegettem egy magazint, mikor sikítoztál. - fejezte be,. - De komolyan nem emlékszel, hogy mit álmodtál?

- Nem. - ráztam meg a fejem. - Fura, mert tudom, hogy álmodtam, valamit, de nem jut eszembe, hogy mit, csak így részletek ugranak be, de nem tudom...

- Ismerős... - mosolygott. - Van ilyen.

Pár percig csöndben ültünk, csak a pattogatott kukoricát, ropogtattuk, aztán lassan megszólalt.

- Kristen... - kezdte és összeráncolt homlokkal néztem rá. - Nem tudtam kinek mondjam el... Szóval. Van egy srác, akivel együtt játszom, Jesse és már régen jó barátok lettünk...

- A lényeget! - vágtam közbe.

- Meghívott randizni. - bökte ki, a száját rágva.

- Mit mondtál? - követeltem a választ.

- Igent, de csak hogy ne sértsem meg. - hadarta. - Kris, nem tudom, mit csináljak! Elmenjek, vagy mondjam le, arra hivatkozva, hogy valakim kórházba került??

- Nyugodj meg szépen. - fogtam meg a kezét. - Ismered Jesse-t nem?

- De, ismerem, de Davidről is azt hittem, hogy ismerem. - mondta hisztérikusan. - Mi lesz, ha ő is olyan.

- Figyelj ide! - kezdtem. - Itt csak te dönthetsz, érted? Ha úgy érzed, hogy jó barátja vagy Mattnek akkor találkozz vele!

- Tudom, hogy ezt kéne, de félek, hogy megint lesz valami. - hajtotta le a fejét.

- Tudod mit? Hívd el, ide! - vetettem fel. - Hiszen te is itt laksz! Mond, hogy van egy dolog, ami miatt nem akarsz házon kívül találkozni vele, és hogy jöjjön ide! Én felszívódhatok, perszer csak annyira, hogy halljam, ha van valami.

- Komolyan? - nézett rám.

- Hát persze! - paskoltam meg a kezét. - Csak hívd fel! Amúgy mikor találkoznátok?

- Vasárnap. - mondta tétován. - Robertet is kidobjuk?

- Elleszünk mi odafent, ebben biztos lehetsz. - vigyorogtam.

- Elmondjam neki, ami történt? - kérdezte bizonytalanul. - Végül is muszáj lesz....

- Barátok vagytok, már pár hónapja, nem? - vontam vállat. - Szerintem meg fogja érteni. Én nem ismerem, de akivel te barátkozol,  és aki neked tetszik, az már nem lehet akkora tapló...

- Na, ja...- sóhajtotta. - Köszi...

- Szívesen. - bekaptam pár kukoricát.

- De régen beszélgettünk így. - csóválta a fejét. - Nem szabad így elhanyagolnunk egymást.

- Ne haragudj. - öleltem át. - Sajnálom, hogy több időt szántam Robra, mint rád! Pedig a legjobb barátnőm vagy!

- Már kezdtem is félni, hogy vele beszéled meg, hogy milyen gyantát vegyél. - nevetett, és elengedtük egymást. - Én is Arielle - vel voltam, sokat, bocsi.

- Én is kezdtem megijedni, hogy más veszi át a legjobb barátnő posztot nálad. - Vigyorogtam, de tényleg féltem egy kicsit. - Hiányoztál!

- Te is nekem.

*

  Emilyvel csodás programot szerveztünk erre a pár napra. Rögtön másnap, - miután délelőtt kialudtuk magunkat rendesen - elmentünk egy kiadós ruhavásárlás-terápiára. Délutánra, kivettünk, a TK-ból, egy horrorfilmet, és azt sikítoztuk végig.  

- Nem mostanában láttam ilyen szörnyű filmet. - borzongtam meg, mikor már sak a szereplők, és munkatársak felsorolását néztük.

- Hát én sem. - Emilynek még a szája is tátva maradt.

- Egyáltalán miért Bárányok hallgatnak, a címe? - kérdeztem értetlenül. Jó nagyjából értem, hogy lányok a bárányok, és mivel megöli őket így... De akkor se ezt a nevet adtam volna neki.

- Nem vagyok jó a címadásban, szóval, és nem tudom mit adtam volna neki. - nevetett. - Akkor is ijesztő volt.

- Nem véletlenül nem néztünk, sok horror filmet azelőtt sem. - helyeseltem. - Egy sokk- elterelő forró csoki?

- Jöhet! - vigyorgott

Másnap reggel korábban felkeltünk, és ezt a koránt, úgy értem, hogy fél nyolckor. Felöltöztünk, sportos ruhába, és beültünk Emily kocsijába.

- Jó rég nem voltam már fitnesz- teremben. - csóváltam a fejemet, mikor elindultunk. - Sok minden elmaradt, a szereplésekkel.

- Az biztos. - mosolygott. - Ma forgatjuk az esti részeket, úgyhogy csak sötétedés után kell csak bemennünk. Szerencséd van!

- Hát persze, hiszen tegnap találtam a kertben egy négylevelű lóherét. - viccelődtem, és mindketten nevettünk.  - De örülök, hogy eltöltünk egy kis időt együtt. Tényleg tegnap meg se kérdeztem, miért nem kellett bemenned?

- Mert előre megkaptuk a szabadságunkat ugyanis vasárnap, is be kell mennünk. - homlokráncolva nézett rám. - De már kérdezted, amúgy.

- Komolyan? - meglepődtem. - Az előtt kérdeztem, mielőtt Robbal beszéltem?

.- Öö... Asszem. - próbált visszaemlékezni.

- Akkor érthető. - kuncogtam. - mondtál még valamit közvetlenül előtte, mert akkor a kiment a fejemből.

- Nem rémlik. - rázta a fejét. - Mivel hogy úgy rohantál fel az emeletre a telefonodért, mint egy őrült, gondoltam semmi értelme.

- Bocsi. - pirultam el, és csak kibámultam a szélvédőn.

- Semmiség. - legyintett, miközben bekanyarodott egy utcába.

- Milyen messze van a fitnesz- terem? - kérdeztem meg csak úgy mihez tartás végett.

- Mindjárt ott vagyunk. - felelte. - New York-ban vagyunk, barátnőm, itt minden egy köpésre van innen.

- Oh, igaz, majdnem elfelejtettem. - nevettem.

Pár perc múlva leparkoltunk, egy nagy fitnesz épület, persze fizetős parkolójába, és bementünk az épületbe. Minden gépezetet kipróbáltunk, még azt is, amiről gőzünk nem volt, hogy működik.  De azért elég jól kimelegedtünk, és szerintem le is adtunk jó sok kalóriát. Egy óra után használatba vettük, a zuhanyzókat, aztán, felöltöztünk, rendes ruhába, és beültünk egy kávézóba. Nem csak egy kávézóba, abba a kávézóba ahol Adam dolgozott. Nem mondtam meg Emilynek, hogy az óta, találkoztam vele a stúdióban, ahogy Robnak se, úgyhogy muszáj volt bemennem vele. Leültünk egy aszalthoz. Csak reménykedni tudtam, hogy ő nem dolgozik. De hiába.  Kijött a pultból, és azzal a fejjel nézett rám, ahogy egy bérgyilkosra szokás, és ide se jött, hanem inkább egy másik asztalt igyekezett kiszolgálni.

- Na, látod, itt van Adam. - mondta Emily. - Beszéltetek az óta mióta utoljára találkoztatok? Barátok vagytok?

- Nem tudom... - motyogtam, és erősen fixíroztam az étlapot.

- Nem tudom, hogy beszéltetek-e? - kérdezte értetlenül. - Te tényleg amnéziás vagy!

- Azt nem tudom, hogy barátok vagyunk-e. - mormogtam magam elé.

- Hogy érted? - firtatta.

- Úgy hogy... - felsóhajtottam. - Mikor az interjúkat adtuk le, bejött a stúdióba, és ki kérte magának, hogy miért nem találkoztunk, majd mikor határozottan nem mondtam, megcsókolt. - suttogva beszéltem. - Ellöktem, és kiabáltam vele majd otthagytam.

- Hát én tudom, hogy mi van most. - csóválta a fejét. - szerintem dühös rád, amiért mással jársz. De az ő baja, ha nem fogja fel, akkor így járt. Hogy volt képe megcsókolni... - hirtelen elharapta a mondatot, aztán hirtelen egy hang szólalt meg mellőlem.

- Helló. - köszönt egyszerűen. - Mit hozhatok?

- Szia, Adam...- nyeltem egy nagyot, majd köhintve válaszoltam. - Én egy kólát kérek, jéggel és sültkriplit kechuppal.

- Én is azt, csak a kólát jég nélkül. - bólintott Emily, és furcsán jártatta kettőnk között a szemét. Adam, biccentett és elsietett a pult mögé. Fellélegeztem.

- Ez egész jól ment. - ingattam a fejem.

- szerinted feltűnt neki hogy te vagy? - húzta fel fél szemöldökét.

- Egyenesen az arcába bámultam. - tártam szét a karom. - Vaknak, vagy legalábbis gyengén látónak kéne lennie, hogy ne vegyen észre.

- Nem vett rólad tudomást! - mondta felháborodva. - Miért csinálja?

- Tőlem, kérdezed? - mutattam magamra. - Ha tudnám, tennék ellene.

Barátnőm megforgatta a szemét és elbámult a pult felé.

- Nem értem a férfiakat.

- Én sem. -k9övettem a tekintetét. - Hiányzik Rob.

- Holnap látod! - mosolygott rám bíztatóan. - És tényleg ma még a ruhádat is ki kell választanunk, a holnapi bulihoz.

- Jaj, tényleg. - kaptam észbe.

 - Ugye milyen jó hogy eszedbe jutattam? - kacsintott. - Na, én kimegyek a mosdóba. Egy perc és jövök.

- Oké.

Visszatettem én is az étlapot a műanyagtartóba és az asztalon lévő virágot kezdtem nézegetni. Igaza van Emilynek, én se értem a férfiakat. Legalábbis őt nem. Nehogy még neki álljon följebb, nem tudom ki smárolt le a folyosón, úgy hogy a barátom egy pár méterre lévő teremben, ült. Tényleg Robnak hogy mondjam, meg? Azt ígértük, hogy mindent megmondunk egymásnak.

- Tessék. - Adam letette elém, és Em helyére a tányért, meg az italokat.

- Köszi. - motyogtam.

- Miért jöttél ide? - kérdezte még mindig minden él nélkül a hangjában.

- Mert ez egy kávézó azért. - néztem rá értetlenül. - És meg, mert éhesek voltunk. Baj?

- Nem, csak érdeklődtem. - vont vállat. - Figyelj bocs azért a dologért ott a stúdióban. Nem volt szép tőlem.

- Tényleg nem. - bólintottam rá.

- Kiengesztelésül eljössz velem moziba, valamikor a héten? - kérdezte könnyedén. - Szigorúan csak barátilag.

- Bocsi, de ez a hét tényleg nem jó. - sajnálkoztam.

- Holnap sem? - kérdezte csalódottan.

- Nem, egy buliba megyek, a színészekkel, akikkel együtt játszottam. - magyaráztam.

- És a hétcégén?

- Ne akard, hogy ismertessem veled a programomat. - morogtam. - A lényeg hogy nem érek rá.

- Miért? - tette csípőre a kezét. - Miért bújsz ki a találkák alól?

- Mert nem érek rá.

- Itt másról van szó. - mutatta rám a mutatóujját. - Mégpedig arról, hogy te nem bocsátottál meg!

- Még szép hogy nem, hiszen megcsókoltál akaratom ellenére a stúdióban. - kezdtem én is kijönni a sodromból. - Ez nem igazság, hogy csak én tehetek arról, hogy elhanyagoltuk egymást. Te is hívhattál volna, sőt neked kellett volna hívnod, mert a fiúnak kell fölhívni a lányt és nem fordítva. Szóval, ha találkozni akarsz, velem hívj fel, oké?

- Minek, te nyilván nem akarsz velem lenni!

- Ezt hadd ne itt kelljen ecsetelnem. - zártam le a témát, mivelhogy a fél a kávézó minket bámult. Emily is épen kijött a mosdóból. Csak zavartan nézett ránk.

-  Akkor majd "felhívlak" - húzta össze gúnyosan a szemét. - Jó étvágyat!

- Kösz, most ment el! - szóltam utána, és letettem annyit az asztalra amennyibe került a kaja, majd elindultam kifelé. Emily csak követett kifelé. A sírás határán álltam.

- Kristen! - kapta el a kezem a barátnőm. - Mi történt? Veszekedtetek?

- Nem kicsit. - fontam össze a karom és nekidőltem a falnak. - El akart hívni, találkozni, de én még mérges voltam rá, és azt mondtam, hogy nem érek rá a héten, ő meg kezdett vitatkozni velem.

- Ne foglalkozz vele. - simogatta meg a karomat. - Nem érdemes. Ha így viselkedik, tojd le magasról!

- Hagyjuk, jó? - ráztam meg a fejem. - Gyere, üljünk be máshová, ott is én fizetek. - azzal belé karoltam és elindultunk az utcán.

- ne már! - csóváltam a fejem. - Itt is egyáltalán miért te fizettél. Hagyd, hogy visszaadja.

- Azért én, mert miattam kellett eljönnünk és otthagynunk a kaját meg mindent. - mondtam sóhajtva.

Hogy fogok én így Robert szemébe nézni, ezek után? Nem titkolózhatok előtte örökké. Valahogy el kell mondanom neki, csak még ki kell találnom, hogy hogyan!

Friss....... :)

Sziasztok!

Köszönöm a komikat, jól esnek tényleg :D Remélem már várjátok a fejezetet, mert úgy terveztem hogy jövő hét szerdára hozom :D A változtatás jogát azért fenntartom ugyanis rengeteget kell tanulnom, de ha változik a terv írni fogok ígérem :D 

Regina 

24. fejezet

sziasztok! :d Meglepetés! :)) Tudom hogy keddre ígértem, de végül is kész lett ma és gondoltam felrakom :P Remélem örültök neki, és komiztok! 5 komi a határ aztán jön a kövi feji! :) Ja és télleg nézzetek be a z új blogomra! *-* Katt IDE!! Köszi előre is (L) 


A búcsú

Hétfő reggel kilenc volt. Felvettem a köntösömet. Rob még aludt. Hála istennek már nem voltam beteg csak kicsit köhögtem, de az már semmi volt az egy héttel ezelőtti vírusomhoz. De Rob és Emily segítségével ebből is szépen kigyógyultam, és ezért nagyon hálásnak kell lennem nekik.

   Még Emily sem volt sehol tehát még a kávéfőző is üresen állt. Míg lefőtt a kávém kimentem a postaládához. Odakint nem volt hideg, de azért elálltam a köntöst. Kinyitva a postaládát láttam, hogy van benne egy pár levél. Csekkek, egy-két szórólap, és egy cirkalmas borítók, ami nekem és Robnak volt címezve. Szinte sejtettem a lila abstract mintákról hogy Ashley küldte, de erről csak akkor bizonyosodtam meg mikor kinyitottam a levelet:

Kedves Rob és Kris!

Végre sikerült kitűznöm az úgynevezett "After-Party"- nk időpontját. Ez pedig nem más, mint Augusztus 26, délután négy óra. Remélem nektek is megfelel az időpont és el tudtok jönni. Maga a buli egyébként itt a stúdióhoz közeli étteremben lesz, amit mind ismerünk már. :) Az udvarában van egy sátor ott tarjuk. Szorítsunk, hogy ne legyen vihar!

  Szeretettel várlak titeket!

Ashley

Elmosolyogtam magam és a levelekkel együtt bementem a házba. Kitöltöttem a kávémat egy bögrébe, és szürcsölgetés közben bejelöltem a kis falinaptárunkon a buli napját. Ezen a héten szombaton lesz.  

Leültem az étkezőasztalhoz és elmerengve iszogattam a koffeint. A felét megittam már, mikor meghallottam a lépcső nyikorgását. Hamarosan megjelent Rob. Elmosolyodott mikor meglátott és ideérve adott egy csókot.

- Ha kérsz, kávét ott van még lefőzve. - mutattam befelé a konyhába.

- Gondolatolvasó vagy. - ásított aztán átcsoszogott a szomszéd helységbe. Nevettem.

- Annak nem neked kéne lenned?

- Az lehet. - hallottam, hogy nevet, majd visszatért egy bögrével a kezében. Leült velem szemben és belekortyolt a kávéba.

- Ashley küldött meghívót. - mondtam egy mosollyal az arcomon.

- Meghívót mire? - ráncolta a homlokát. Azt hittem azonnal tudni fogja, miről beszélek. Hát igen, még reggel van.

- Arra az After-Party-ra. - frissítettem az emlékezetét.

- Ja, most már beugrott. - vakarta meg a fejét. - Mikor lesz és hol?

- Most szombaton lesz, abban az étteremben, ami a stúdió mellett van. - válaszoltam, és ittam egy kicsit. - Tudom voltunk már ott egyszer-kétszer.

- Igen emlékszem. - bólintott. - Csak azért kérdezem, mert anya tegnap este, mikor te már aludtál felhívott, hogy hazautazhatnék pár napra.

- Ó - igyekeztem elrejteni a lehangoltságomat. - És mikor mész?

- Hát holnap délután, és pénteken jönnék akkor haza. - felelte miközben beleivott a bögrébe. - Ne haragudj, hogy előbb nem beszéltem meg veled, de olyan spontán hívott fel.

- Rob, nem kell velem megvitatnod semmit. - tettem a bögrét fogó kezére az enyémet.  - A szüleid abba nem szólhatok bele, hogy mikor menj haza. Természetes hogy látni akarnak. Menj csak!

- De te nem akarod, hogy menjek. - hamiskásan elmosolyodott.

- Hiányozni fogsz az tény. - mosolyodtam el. - De szeretném, hogy meglátogasd a szüleidet. Komolyan, menned kell! Emily itthon lesz vele, rendezünk csajos napokat, és kész.

- Biztos? - kérdezte már szélesebb mosollyal.

- Persze. - áthajoltam az asztalon egy csókért. Meg is kaptam ezt tőle.

- De nagyon fogsz hiányozni! - biggyesztette le az ajkát. Ilyenkor olyan édes volt.

- Te is nekem.  - megittam az utolsó korty kávét is és felálltam a székről, hogy kivigyem a bögrémet. - De a szüleidnek meg nyilván te hiányzol.

- Na, igen. - bólogatott beletörődve, és ő is elfogyaszva a maradék koffeint utánam jött. - De ugye segítesz elpakolni? - hátulról megölelt és puszit adott a vállamra. Borzongás futott végig rajtam tőle, és majdnem a bögre is beleesett a kezemből a mosodatóba.

- Mindenképpen. - vigyorogtam, és miután elmostam mindkét bögrét (azt is amit az ő kezéből vettem ki) megfordultam a karjában hogy meg tudjam csókolni. - Legálabb látom a ruhatáradat.

- Mintha bizony olyan érdekes lenne. - kuncogott és most ő csókolt meg.

- Nem tudom, amíg nem láttam. - vontam vállat és mikor meghallottunk Em- et lejönni, kimentünk a konyhából.

- Jó reggelt! - krákogta barátnőm.

- Szia! - köszöntünk vissza neki. Mikor feküdhetett le éjjel, ha ilyen nyúzott a képe? Azt tudom, hogy mikor mi bementünk a szobánkba, még valami "nagyon jó" filmet nézett a tévében.

- Kávé, kávé, kávé! - mondta, mintha az élete függnek tőle, és úgy indult meg a konyha felé, mint egy holdkóros.

- Még maradt. - szóltam utána aztán Robbal felmentünk, hogy összeszedjük magunkat. Miközben én fogat mostam, Rob, felvett egy V nyakú sötétkék pólót, hozzá egy farmert, miután végeztem a fogmosással, én magamra kaptam egy narancssárga felsőt, meg szintén egy famert, aztán átfésültem a hajamat. 

- Keresd elő a bőröndödet. - mondtam neki közben, nevetve.

Visszakiáltott egy "oké"-t aztán mire kimentem a nagy utazóbőröndje már a szoba közepén hevert, Rob pedig éppen a kitárt ajtajú szekrény előtt állt. Elmosolyodtam é oda mentem, hogy átöleljem. Mennyire fog hiányozni!

- Szeretlek. - nyomott egy puszit a fejemre.

- Én is téged, Rob. - mormogtam, épp mikor Emily kopogott az ajtón. Elengedtem Robertet és úgy kiáltottam ki

- Gyere!

Em belépett az ajtón. Nagy csodálkozásomra, már útra kész volt. Szépen felöltözött sminkelt, megcsinálta a frizuráját, és még a kis retikülje is nála volt.

- Figyeljetek, én elugrok Ariellével, még a délutáni forgatás előtt, egyet vásárolni. - jelentette be vigyorogva. - Gondoltam szólok, hogy eltűnök erre a napra.  Majd olyan este hét-nyolc óra tájban érek haza. Remélem nem gond...

- Dehogy, érezd jól magad. - legyintettem. - Robbal úgyis pakolunk!

 - Hová mentek? - döbbent le egy pillanatra.

- Csak én megyek, a szüleimhez. - mutatott magára Robert. - holnap.

- Ja, értem. - Em halálosan megkönnyebbült, hogy nem hagyom itt egyedül. Meg is értem őt. Amik történtek...

- Mulassatok jól. - integettem neki mikor elindult kifelé. Volt bennem valami fura érzés de nem értettem.  - Mond meg Arielle-nek hogy üdvözöljük!

- Megmondom. - Emily visszaintett aztán ránk csukta az ajtót, én pedig a szekrény felé fordultam és összeráncoltam a homlokom.

- Na, mit viszel? - kérdeztem Robra nézve, aki csak mosolyogva bámult rám. - Mi az?

- Nem akarsz velem jönni? - tette fel hirtelen a meglepő kérdést. Pislogtam párat és csak néztem.

- Tessék? - hebegtem. - Úgy értem jó lenne, de... Szóval, te is tudod és én is tudom, hogy ez nem egy futókapcsolat, és tényleg nagyon szeretjük egymást, de már most be akarsz mutatni nekik, igazából logikus lenne de...

- Héj.. - szólt közbe kedvesen. - Nem kötelezlek semmire csak felvetettem, de ha nem akarsz, nem kell.

- Oké, de csak szeretném, hogy megértsd. - fogtam meg a kezét. - Szeretnék elmenni, de nem most. Egyrészt mert Emily- nek most nagyon szüksége van rám, azok után, ami történt, és nem akarnám itt hagyni. Másrészt pedig, mert... Félek egy kicsit.

- Tudod, hogy nem kell. - simította meg szabad kezével az arcom.

- Igen, tudom, de akkor is ez van. - haraptam be az alsóajkam. - Ugye nem haragszol? Elmondhatod, hogy járunk, hogy együtt vagyunk, mindent, és mondhatod, hogy legközelebb én is elmegyek, jó?

- Jó. - vigyorgott. - Megértelek, egyébként. Hülyeség volt, hogy ezt kérdeztem.

- Nem volt az. - tiltakoztam. - Csak kicsit váratlanul ért, de semmi gond. Jogos volt. És lehet hogy egy normális lány elmenne veled, de...

- Én így szeretlek, Kris. - közel hajolt hozzám. - Hogy más, vagy mint a többi lány, akikkel eddig találkoztam.

- Mert annyi sok lánnyal volt már dolgod, mi? - mondtam kissé morcosan, de egyre közelebb volt hozzám az arca.

- De eggyel, sem akihez ennyire ragaszkodtam volna, mint hozzád. - szenvedélyesen megcsókolt, és úgy éreztem forog velem a világ. Aztán szerintem túl hamar engedet egy, és tűrte el a hajamat, én pedig újra a szekrényét vettem szemügyre.

- Aszta! Nem is tudtam, hogy van ilyen inged! - vettem ki az említett ruhadarabot nevetve. Valami ilyen westernes beütése volt. A cowboy-okat juttatta eszembe.

- Lizzy-től kaptam, a nővéremtől egyik karácsonyra. - forgatta a szemét.  - Egyszer volt rajtam, mikor rávett, hogy a szülinapjára vegyem fel. - fintorgott.

Gonoszan elmosolyodtam.

- Megnéztelek volna benne! - nevettem ki. Nagyon gonosz voltam, tényleg. - Szerintem rakd be!

- Csak szeretnéd! - kivette a kezemből és visszaakasztotta a fogasra.

- Igen szeretném. - veregettem meg a vállát. - De ha nem hát nem... De ez az ing menjen. - mutattam rá a fehérre. - Ez a kedvencem rajtad. - vallottam.

Megsimogatta piros arcom.

- Ez mehet. - engedélyezte és kitette az ágyra. Ez után ő válogatta én meg behajtogattam a bőröndjébe. Aztán mikor nem volt több, ő is leült mellém hogy segítsen.

- Szépen hajtogatsz. - bókolt nekem. - Nekem sose jön össze.

Tényleg. Minden egyes ruhadarabot, amit ő összehajtott nekem újra át kellett hajtanom.

Nevettem.

- Csak ne kapkodj. - tanácsoltam. - Figyelj engem.

Lassan összehajtottam, előtte az egyik pólóját és behelyeztem, majd ránéztem. Ő idehajolt. Száját az enyémre nyomta és lassan elkezdett csókolni. El is felejtettem, hogy éppen pakolni kéne. Hirtelen a kezem megindult a pólója aljához, hogy felgyűrjem. Elnyílt az ajka.

- Biztos akarod? - susogta.

Bólintottam, és újra csókoltam.

- Emily nincs itthon. - suttogtam, és kis segítséggel, levettem róla a pólóját, majd ő eldöntött az ágyon. Azon a délelőttön a mennyországban éreztem magam.

*

   A nap betűzött az ablakon felmelegítve mindkettőnket. Be voltunk takarózva, a bőrönd pedig még mindig pakolásra várt az ágy végében. De nem akartam elengedni. Olyan jó volt így, olyan idilli, itt feküdni a karjaiban, miközben ő a hajamat simogatja. Egy örökkévalóságig itt lennék vele.

- Pakolni kéne, Szívem. - jegyezte meg, mormogva, de ő sem mozdult.

- Hmm. - morogtam nemlegesen és még szorosabban bújtam hozzá. - Még ne...

Kaptam egy gyengéd csókot aztán, újra rádöntöttem a fejemet a mellkasára.

- ugye jól vagy? - kérdezte kissé aggódva, de boldogan.

- Sosem voltam még ilyen jól. - Néztem a szemébe. - Minden oké volt, jó?

- Szeretlek. - Újabb csókra húzott magához, de ez egy hosszabb volt, mint az előző. El akart húzódni, de én utána kaptam. Ő csak nevetett.

- Így sosem végzünk a pakolással, Édesem. - búgta a fülembe. - Gyere...

Mindketten gyorsan felöltöztünk, aztán befejeztük a rakodást. A bőröndöt kivittük az előszobába, ő pedig belepakolta egy külön táskába néhány cuccát. Aztán csináltunk magunknak ebédet, és leültünk vele a tévé elé. Ebéd után, a kanapén aludtunk, egyet, aztán délután csak beszélgettünk, ott.

  Imádok Robbal lenni. Legszívesebben el se engedném.

  Emily délután jött haza, együtt vacsoráztunk, aztán Emily hullaként ment el lefeküdni. Mi még lezuhanyoztunk.

- olyan rossz hogy holnap már mész. - szomorkodtam, mikor már sötétben, csendben, beszélgettünk. A homályban épp csak hogy láttam az arcát.

- Tudom... - sóhajtott fel. - Nekem is, de asszem muszáj.

- Mi lenne, ha egész éjszaka fönt lennénk? - vetettem fel vidoran. - Délután úgyis aludtunk, nem?

- jól van. - egyezett bele. - Megcsókolhatlak?

- Nem kell engedélyt kérned. - kuncogtam fel, de az ajka már az enyémeken mozgott. Szenvedélyes csókból vad csók lett aztán továbbmentünk. Eldöntött az ágyamon, és ott folytattuk ahol délelőtt abbahagytuk.

   Az óra cs9rgésére ébredtem, fel, de Rob csak egy esélyt adott neki, hogy ébresszen. Miután lenyomta kimászott az ágyból. Kinyitottam a szemet, és nyújtózkodtam. Ő már öltözött.

- Nem maradtunk fent egész éjjel, a fenébe. - morogtam csalódottan. - Most meg ár mész is!

Felkászálódtam, hogy felvehessem a hálóingemet.

- héj, nyugi. - húzott magához. - Szerintem az ébrenlét nélkül is remek esténk volt, nemde?

- De igen... - sóhajtottam fel. - De én több időt szerettem volna veled eltölteni.

- Még kikísérsz a reptérre, és míg felszállok, bőven egy másfél órát együtt lehetünk. - elengedett, hogy a gatyáját is magára húzza.

- Az nem ugyanaz. - álltam én is a szekrényem elé, hogy felöltözzek. Hátulról megölelt, és a nyakamra adott egy puszit. - de én is jól éreztem magam.

- Akkor jó. megpuszilta az arcomat és átment a fürdőbe, hogy rendbe szedje magát. Nem hiszem el hogy mindjárt itt hagy és nem is láthatom csak három négy nap múlva.

- Akkor péntek délelőtt jössz haza? - kérdeztem, miközben kifésültem a hajamat.

- Valószínűleg. - felelte. A lépcsőn akkor jelent meg, Emily.

- Csak köszönni akartam, hogy elindulok. - mondta és rám mosolygott majd mikor Rob kijött felé fordult. - Érezd jól magad, Rob.

- Kösz, szia, Emily!

A barátnőm egy integetéssel, lesietett a lépcsőn.

- Mikor indul a géped.? - kérdeztem lefelé menet. - Egy kávéra kell hogy legyen idő.

- Csak délben indul. - nyugtatott meg. - Még simán van időm egy kávéra.

Lefőztem a kávét, persze Rob néha elterelte a figyelmemet, néha egy csókkal, néha csak azzal hogy átölelt. aztán kiültünk a teraszra kávézgatni,. Ilyet nem mindennap csinálunk.

- Két tesód van, igaz? - érdeklődtem csak, hogy legyen miről beszélgetnünk.

- Igen, Lizzy és Victoria. - válaszolta rám mosolyogva. - Kiskoromban eléggé össze voltunk nőve. Talán ezért is lett belőlem először modell...

- Modell? - annyira ledöbbentem, hogy még a szám is tátva maradt.

- Az. - morogta bosszúsan. - Most így utólag örültem, hogy áttértem a színészi pályára

- Én is. - vigyorogtam rá. - Máskülönben kizárt, hogy találkoztunk volna... egyébként szívesen megismerném majd a nővéreidet. Ők még otthon élnek?

- Áh nem. - legyintett. - Lizzy egyetemre jár, Victoria pedig sokat dolgozik.

- Azt hiszem halottam valahol énekelni Lizzy-t. - ráncoltam a homlokomat.

- Igen régebben együtt énekeltünk. - bólogatott.

- együtt? - csodálkoztam el. - úgy érted, te is énekeltél?

- Ja...

- Komolyan? - belecsíptem a karjába. - Ezt eddig nem is mondtad, nekem.  Miért nem?

- Nem tudom.. - nevetett. - gitároztam is és tudok zongorázni.

- a zongorázást már tudom, hiszen a filmben is játszottál. - ittam a kávémból. - Nagyon szépen csináltad!

- Köszönöm. - letette a már megüresedett bögréjét az asztalra. - Miért nem ültünk ide ki mi még sosem?

- Nem tudom. - húztam el a szám. - De ezen túl többet kellene. Jó itt ücsörögni.

- Egyetértek. - megfogta a kezemet. - Szép helyen béreltek házat.

- Emily sosem bérel, ronda helyen házat, ezt jegyezd meg! - mutattam fel a mutatóujjamat, miután letett én is bögrémet. - Em mindig a tökéletességre hajaz, szinte ikertestvére Ash-nek.

- Az biztos. - kuncogott fel. - Nagyon jó barátnők vagytok, ez látszik.

- Igen, nagyon. - helyeseltem. - Mindig számíthatunk egymásra, sőt, még a sminkelési titkokba is beavat.

- Akkor tényleg nagy szerencséd van vele. - megpaskolta a karomat. - Na, gyere! Ki is kell érni a reptérre.

Felnyaláboltuk a poharainkat és bementünk a házba. Elmosogattuk őket, miközben tovább csevegtünk, aztán beszálltunk Rob kocsijába. Ragaszkodott hozzá, hogy az övével menjünk ki.

- De én ezt nem fogom tudni hazavezetni! - mutattam a kocsira. - Ez nekem nagy!

- Menni fog az. - bizonygatta, lecsukva a csomagtartót. - Ez egy Ford, azokat könnyű vezetni.

- Mondod te! - forgattam a szemem, de azért beültem az anyósülésre. - Remélem, nem fogsz haragudni ha, összetöröm hazafelé jövet.

- Nem fogod összetörni. - sóhajtotta, beülve a volánhoz. - Ügyesen vezetsz, és neked is volt már Fordod, nem?

- De, de az másmilyen volt. - mondtam. - Ennél mindenképpen sokkal kisebb.

- A Ford az Ford, ha kicsi, ha nagy. - veregette meg a kormányt, aztán indított. - Szerintem nem kéne ezen tovább vitatkozni, mert nevetséges.

- Csak nehogy kikönnyezz a röhögéstől, amikor karambolozunk. - fintorogtam.

- valószínűleg akkor nem a nevetéstől sírnék. - jegyezte meg. - Ezzel ne is viccelj.

- Ennyire ne féltsd az autódat.

- Asszed a kocsit féltem? - nevetett fel sötéten. - Téged, de butus!

Elmosolyodtam.

- Talán megpróbálom, nem összetörni magam. - motyogtam.

- Helyes, helyes! - bólogatott hevesen és ezzel le is zártuk ezt a témát. Egész úton zenét hallgattunk, és dumálgattunk. Ma nagyon beszélgetős kedvünkben vagyunk.  Azt kívántam bár örökké tartana ez az út, de sajnos alig 35 perc alatt kiértünk a reptérre. Míg Rob becsekkolta a bőröndjét, én addig a falnál ácsorogtam, aztán együtt felmentünk. A kapuig kísértem őt, ahol a kézipoggyászát is átnézik.

- Tessék itt a forgalmi engedély a kocsihoz. - nyomta a kezembe a kártyát. - meg a slusszkulcs is.  - ezt is nekem adta.

Nyeltem egy nagyot.

- El se hiszem, hogy azok után, ami történt itt hagylak. - sóhajtott fel, és tehetetlenül elnézett a futószalagok felé. - Megígérsz nekem valamit?

- Meg! - bólogattam.

- Vigyázz magadra, és Emilyre! - szorosan átölelt.

- Te meg azt, hogy miben este felhívsz, jó? - már könnyes lett a szemem. Nem tudom miért, hiszen csak a szüleihez megy. De azért London és New York között van pár kilométer.

- Felhívlak. - elengedett. - És ha leszálltam, akkor is.

- Rendben. - letöröltem a könnyeimet.

- Ne sírj. - simogatta meg az arcomat. - Minden oké lesz!

- Csak érezd jól magad. - próbáltam mosolyogni. Valamennyire sikerült is. - És üdvözlöm, a családodat!

Magához húzott, hogy adhasson egy hosszú, szerelmes búcsúcsókot, aztán, egy utolsó szoros ölelés után köszönt egy "Szia!"-t és odament a kapuhoz. Egy nő elkérte a jegyét, mi meg addig integettünk egymásnak. Addig álltam ott míg láttam őt, de aztán eltűnt. Nagyot sóhajtottam és elindultam lefelé a parkolóhoz. Már most hiányzik...

Frissről :)

Helló mindenki!

Megkaptam az 5 komit, szóval, ha mindenkinek megfelel, kedden hozom a következő fejezetet. :)) Köszönöm a 

kommentárokat, és remélem majd a következő rész is tetszeni fog. 

Regina

Új blogról

Sziasztok!

Most nyitottam egy új blogot a címe: Live your Dream~Gilmore Girls. A "Szívek szállodája" sorozathoz írok fanficet. A sorozat - ha ismeritek - csak 7 évados, de szerintem sokan -köztük én is - szeretnék látni/olvasni a folytatást. Én elkezdtem írni a 8. évadot.Az első fejezet már fent is van a blogon ha érdekel katt IDE!! Nem gond ha nem ismered annyira a sorozatot, írtam hozzá előzményt is ;) Remélem lesztek olyan jók és oda is komiztok nekem *-*

Regina

U.I: Köszönöm a komikat, ha még legalább egy bejön, akkor hozom a fejit ahogy megbeszéltük, úgyhogy pötyögtessetek emberek! :P :)) *-*

Jó hír!! :)) :P

Hahó!! :D 

Remélem örültök nekem! Láttam hogy írtatok egy páran a fejezethez, és ez tök jól esik! Így úgy döntöttem, hogyegyezkedhetnénk. Én hétfőn írok egy OKÉV mérést addig tuti nem lesz nyugtom, ráadásul, a hétvégén se nagyon érek rá, de beszéljük meg hogy keddig ha kapok még két komit akkor szerdán hozok egy új fejezetet. Ha ez a két komi később jön akkor annál később lesz meg az új rész, és ha egyáltalán nem lesz akkor nyárig nem kaptok újat. :/ De azért remélem hogy ti vagytok olyan jó hogy írtok kommentárt és köszönöm azoknak akik eddig írtak! :P :)) *-*

U.i: Írjatok ide komiba hogy mit szóltok ehhez :D :))

....

Helló mindenki! 

Nyugi nem zárom be a blogot, mielőtt még valaki azt hinné! :) A helyzet a következő: Feltettem ugye a következő fejezetet, de látom, nem írtok komikat. Ezzel semmi gond elvégre nem kötelező, de mondjuk jól esne, de tudom hogy sok dolga van így év vége felé mindenkinek.Nekem is itt vannak a témazáró dogák, a nyelvvizsgám, az OKÉV mérés, ballagás... Úgyhogy beszéljük meg, hogy ahogy elkezdődik, a nyári szünet hozni fogom a következőt, de addig olvasni sincs időtök, nekem meg írni úgyhogy szerintem így lesz jó. Csak ezért írtam... Legyen mondjuk addig is 5 komi a határ, de télleg nagyon örülnék, annak, hogy aki elolvassa az legalább pár szót ír vagy komiba vagy chatbe. :)) de persze nem kötelezek senkit