24. fejezet

sziasztok! :d Meglepetés! :)) Tudom hogy keddre ígértem, de végül is kész lett ma és gondoltam felrakom :P Remélem örültök neki, és komiztok! 5 komi a határ aztán jön a kövi feji! :) Ja és télleg nézzetek be a z új blogomra! *-* Katt IDE!! Köszi előre is (L) 


A búcsú

Hétfő reggel kilenc volt. Felvettem a köntösömet. Rob még aludt. Hála istennek már nem voltam beteg csak kicsit köhögtem, de az már semmi volt az egy héttel ezelőtti vírusomhoz. De Rob és Emily segítségével ebből is szépen kigyógyultam, és ezért nagyon hálásnak kell lennem nekik.

   Még Emily sem volt sehol tehát még a kávéfőző is üresen állt. Míg lefőtt a kávém kimentem a postaládához. Odakint nem volt hideg, de azért elálltam a köntöst. Kinyitva a postaládát láttam, hogy van benne egy pár levél. Csekkek, egy-két szórólap, és egy cirkalmas borítók, ami nekem és Robnak volt címezve. Szinte sejtettem a lila abstract mintákról hogy Ashley küldte, de erről csak akkor bizonyosodtam meg mikor kinyitottam a levelet:

Kedves Rob és Kris!

Végre sikerült kitűznöm az úgynevezett "After-Party"- nk időpontját. Ez pedig nem más, mint Augusztus 26, délután négy óra. Remélem nektek is megfelel az időpont és el tudtok jönni. Maga a buli egyébként itt a stúdióhoz közeli étteremben lesz, amit mind ismerünk már. :) Az udvarában van egy sátor ott tarjuk. Szorítsunk, hogy ne legyen vihar!

  Szeretettel várlak titeket!

Ashley

Elmosolyogtam magam és a levelekkel együtt bementem a házba. Kitöltöttem a kávémat egy bögrébe, és szürcsölgetés közben bejelöltem a kis falinaptárunkon a buli napját. Ezen a héten szombaton lesz.  

Leültem az étkezőasztalhoz és elmerengve iszogattam a koffeint. A felét megittam már, mikor meghallottam a lépcső nyikorgását. Hamarosan megjelent Rob. Elmosolyodott mikor meglátott és ideérve adott egy csókot.

- Ha kérsz, kávét ott van még lefőzve. - mutattam befelé a konyhába.

- Gondolatolvasó vagy. - ásított aztán átcsoszogott a szomszéd helységbe. Nevettem.

- Annak nem neked kéne lenned?

- Az lehet. - hallottam, hogy nevet, majd visszatért egy bögrével a kezében. Leült velem szemben és belekortyolt a kávéba.

- Ashley küldött meghívót. - mondtam egy mosollyal az arcomon.

- Meghívót mire? - ráncolta a homlokát. Azt hittem azonnal tudni fogja, miről beszélek. Hát igen, még reggel van.

- Arra az After-Party-ra. - frissítettem az emlékezetét.

- Ja, most már beugrott. - vakarta meg a fejét. - Mikor lesz és hol?

- Most szombaton lesz, abban az étteremben, ami a stúdió mellett van. - válaszoltam, és ittam egy kicsit. - Tudom voltunk már ott egyszer-kétszer.

- Igen emlékszem. - bólintott. - Csak azért kérdezem, mert anya tegnap este, mikor te már aludtál felhívott, hogy hazautazhatnék pár napra.

- Ó - igyekeztem elrejteni a lehangoltságomat. - És mikor mész?

- Hát holnap délután, és pénteken jönnék akkor haza. - felelte miközben beleivott a bögrébe. - Ne haragudj, hogy előbb nem beszéltem meg veled, de olyan spontán hívott fel.

- Rob, nem kell velem megvitatnod semmit. - tettem a bögrét fogó kezére az enyémet.  - A szüleid abba nem szólhatok bele, hogy mikor menj haza. Természetes hogy látni akarnak. Menj csak!

- De te nem akarod, hogy menjek. - hamiskásan elmosolyodott.

- Hiányozni fogsz az tény. - mosolyodtam el. - De szeretném, hogy meglátogasd a szüleidet. Komolyan, menned kell! Emily itthon lesz vele, rendezünk csajos napokat, és kész.

- Biztos? - kérdezte már szélesebb mosollyal.

- Persze. - áthajoltam az asztalon egy csókért. Meg is kaptam ezt tőle.

- De nagyon fogsz hiányozni! - biggyesztette le az ajkát. Ilyenkor olyan édes volt.

- Te is nekem.  - megittam az utolsó korty kávét is és felálltam a székről, hogy kivigyem a bögrémet. - De a szüleidnek meg nyilván te hiányzol.

- Na, igen. - bólogatott beletörődve, és ő is elfogyaszva a maradék koffeint utánam jött. - De ugye segítesz elpakolni? - hátulról megölelt és puszit adott a vállamra. Borzongás futott végig rajtam tőle, és majdnem a bögre is beleesett a kezemből a mosodatóba.

- Mindenképpen. - vigyorogtam, és miután elmostam mindkét bögrét (azt is amit az ő kezéből vettem ki) megfordultam a karjában hogy meg tudjam csókolni. - Legálabb látom a ruhatáradat.

- Mintha bizony olyan érdekes lenne. - kuncogott és most ő csókolt meg.

- Nem tudom, amíg nem láttam. - vontam vállat és mikor meghallottunk Em- et lejönni, kimentünk a konyhából.

- Jó reggelt! - krákogta barátnőm.

- Szia! - köszöntünk vissza neki. Mikor feküdhetett le éjjel, ha ilyen nyúzott a képe? Azt tudom, hogy mikor mi bementünk a szobánkba, még valami "nagyon jó" filmet nézett a tévében.

- Kávé, kávé, kávé! - mondta, mintha az élete függnek tőle, és úgy indult meg a konyha felé, mint egy holdkóros.

- Még maradt. - szóltam utána aztán Robbal felmentünk, hogy összeszedjük magunkat. Miközben én fogat mostam, Rob, felvett egy V nyakú sötétkék pólót, hozzá egy farmert, miután végeztem a fogmosással, én magamra kaptam egy narancssárga felsőt, meg szintén egy famert, aztán átfésültem a hajamat. 

- Keresd elő a bőröndödet. - mondtam neki közben, nevetve.

Visszakiáltott egy "oké"-t aztán mire kimentem a nagy utazóbőröndje már a szoba közepén hevert, Rob pedig éppen a kitárt ajtajú szekrény előtt állt. Elmosolyodtam é oda mentem, hogy átöleljem. Mennyire fog hiányozni!

- Szeretlek. - nyomott egy puszit a fejemre.

- Én is téged, Rob. - mormogtam, épp mikor Emily kopogott az ajtón. Elengedtem Robertet és úgy kiáltottam ki

- Gyere!

Em belépett az ajtón. Nagy csodálkozásomra, már útra kész volt. Szépen felöltözött sminkelt, megcsinálta a frizuráját, és még a kis retikülje is nála volt.

- Figyeljetek, én elugrok Ariellével, még a délutáni forgatás előtt, egyet vásárolni. - jelentette be vigyorogva. - Gondoltam szólok, hogy eltűnök erre a napra.  Majd olyan este hét-nyolc óra tájban érek haza. Remélem nem gond...

- Dehogy, érezd jól magad. - legyintettem. - Robbal úgyis pakolunk!

 - Hová mentek? - döbbent le egy pillanatra.

- Csak én megyek, a szüleimhez. - mutatott magára Robert. - holnap.

- Ja, értem. - Em halálosan megkönnyebbült, hogy nem hagyom itt egyedül. Meg is értem őt. Amik történtek...

- Mulassatok jól. - integettem neki mikor elindult kifelé. Volt bennem valami fura érzés de nem értettem.  - Mond meg Arielle-nek hogy üdvözöljük!

- Megmondom. - Emily visszaintett aztán ránk csukta az ajtót, én pedig a szekrény felé fordultam és összeráncoltam a homlokom.

- Na, mit viszel? - kérdeztem Robra nézve, aki csak mosolyogva bámult rám. - Mi az?

- Nem akarsz velem jönni? - tette fel hirtelen a meglepő kérdést. Pislogtam párat és csak néztem.

- Tessék? - hebegtem. - Úgy értem jó lenne, de... Szóval, te is tudod és én is tudom, hogy ez nem egy futókapcsolat, és tényleg nagyon szeretjük egymást, de már most be akarsz mutatni nekik, igazából logikus lenne de...

- Héj.. - szólt közbe kedvesen. - Nem kötelezlek semmire csak felvetettem, de ha nem akarsz, nem kell.

- Oké, de csak szeretném, hogy megértsd. - fogtam meg a kezét. - Szeretnék elmenni, de nem most. Egyrészt mert Emily- nek most nagyon szüksége van rám, azok után, ami történt, és nem akarnám itt hagyni. Másrészt pedig, mert... Félek egy kicsit.

- Tudod, hogy nem kell. - simította meg szabad kezével az arcom.

- Igen, tudom, de akkor is ez van. - haraptam be az alsóajkam. - Ugye nem haragszol? Elmondhatod, hogy járunk, hogy együtt vagyunk, mindent, és mondhatod, hogy legközelebb én is elmegyek, jó?

- Jó. - vigyorgott. - Megértelek, egyébként. Hülyeség volt, hogy ezt kérdeztem.

- Nem volt az. - tiltakoztam. - Csak kicsit váratlanul ért, de semmi gond. Jogos volt. És lehet hogy egy normális lány elmenne veled, de...

- Én így szeretlek, Kris. - közel hajolt hozzám. - Hogy más, vagy mint a többi lány, akikkel eddig találkoztam.

- Mert annyi sok lánnyal volt már dolgod, mi? - mondtam kissé morcosan, de egyre közelebb volt hozzám az arca.

- De eggyel, sem akihez ennyire ragaszkodtam volna, mint hozzád. - szenvedélyesen megcsókolt, és úgy éreztem forog velem a világ. Aztán szerintem túl hamar engedet egy, és tűrte el a hajamat, én pedig újra a szekrényét vettem szemügyre.

- Aszta! Nem is tudtam, hogy van ilyen inged! - vettem ki az említett ruhadarabot nevetve. Valami ilyen westernes beütése volt. A cowboy-okat juttatta eszembe.

- Lizzy-től kaptam, a nővéremtől egyik karácsonyra. - forgatta a szemét.  - Egyszer volt rajtam, mikor rávett, hogy a szülinapjára vegyem fel. - fintorgott.

Gonoszan elmosolyodtam.

- Megnéztelek volna benne! - nevettem ki. Nagyon gonosz voltam, tényleg. - Szerintem rakd be!

- Csak szeretnéd! - kivette a kezemből és visszaakasztotta a fogasra.

- Igen szeretném. - veregettem meg a vállát. - De ha nem hát nem... De ez az ing menjen. - mutattam rá a fehérre. - Ez a kedvencem rajtad. - vallottam.

Megsimogatta piros arcom.

- Ez mehet. - engedélyezte és kitette az ágyra. Ez után ő válogatta én meg behajtogattam a bőröndjébe. Aztán mikor nem volt több, ő is leült mellém hogy segítsen.

- Szépen hajtogatsz. - bókolt nekem. - Nekem sose jön össze.

Tényleg. Minden egyes ruhadarabot, amit ő összehajtott nekem újra át kellett hajtanom.

Nevettem.

- Csak ne kapkodj. - tanácsoltam. - Figyelj engem.

Lassan összehajtottam, előtte az egyik pólóját és behelyeztem, majd ránéztem. Ő idehajolt. Száját az enyémre nyomta és lassan elkezdett csókolni. El is felejtettem, hogy éppen pakolni kéne. Hirtelen a kezem megindult a pólója aljához, hogy felgyűrjem. Elnyílt az ajka.

- Biztos akarod? - susogta.

Bólintottam, és újra csókoltam.

- Emily nincs itthon. - suttogtam, és kis segítséggel, levettem róla a pólóját, majd ő eldöntött az ágyon. Azon a délelőttön a mennyországban éreztem magam.

*

   A nap betűzött az ablakon felmelegítve mindkettőnket. Be voltunk takarózva, a bőrönd pedig még mindig pakolásra várt az ágy végében. De nem akartam elengedni. Olyan jó volt így, olyan idilli, itt feküdni a karjaiban, miközben ő a hajamat simogatja. Egy örökkévalóságig itt lennék vele.

- Pakolni kéne, Szívem. - jegyezte meg, mormogva, de ő sem mozdult.

- Hmm. - morogtam nemlegesen és még szorosabban bújtam hozzá. - Még ne...

Kaptam egy gyengéd csókot aztán, újra rádöntöttem a fejemet a mellkasára.

- ugye jól vagy? - kérdezte kissé aggódva, de boldogan.

- Sosem voltam még ilyen jól. - Néztem a szemébe. - Minden oké volt, jó?

- Szeretlek. - Újabb csókra húzott magához, de ez egy hosszabb volt, mint az előző. El akart húzódni, de én utána kaptam. Ő csak nevetett.

- Így sosem végzünk a pakolással, Édesem. - búgta a fülembe. - Gyere...

Mindketten gyorsan felöltöztünk, aztán befejeztük a rakodást. A bőröndöt kivittük az előszobába, ő pedig belepakolta egy külön táskába néhány cuccát. Aztán csináltunk magunknak ebédet, és leültünk vele a tévé elé. Ebéd után, a kanapén aludtunk, egyet, aztán délután csak beszélgettünk, ott.

  Imádok Robbal lenni. Legszívesebben el se engedném.

  Emily délután jött haza, együtt vacsoráztunk, aztán Emily hullaként ment el lefeküdni. Mi még lezuhanyoztunk.

- olyan rossz hogy holnap már mész. - szomorkodtam, mikor már sötétben, csendben, beszélgettünk. A homályban épp csak hogy láttam az arcát.

- Tudom... - sóhajtott fel. - Nekem is, de asszem muszáj.

- Mi lenne, ha egész éjszaka fönt lennénk? - vetettem fel vidoran. - Délután úgyis aludtunk, nem?

- jól van. - egyezett bele. - Megcsókolhatlak?

- Nem kell engedélyt kérned. - kuncogtam fel, de az ajka már az enyémeken mozgott. Szenvedélyes csókból vad csók lett aztán továbbmentünk. Eldöntött az ágyamon, és ott folytattuk ahol délelőtt abbahagytuk.

   Az óra cs9rgésére ébredtem, fel, de Rob csak egy esélyt adott neki, hogy ébresszen. Miután lenyomta kimászott az ágyból. Kinyitottam a szemet, és nyújtózkodtam. Ő már öltözött.

- Nem maradtunk fent egész éjjel, a fenébe. - morogtam csalódottan. - Most meg ár mész is!

Felkászálódtam, hogy felvehessem a hálóingemet.

- héj, nyugi. - húzott magához. - Szerintem az ébrenlét nélkül is remek esténk volt, nemde?

- De igen... - sóhajtottam fel. - De én több időt szerettem volna veled eltölteni.

- Még kikísérsz a reptérre, és míg felszállok, bőven egy másfél órát együtt lehetünk. - elengedett, hogy a gatyáját is magára húzza.

- Az nem ugyanaz. - álltam én is a szekrényem elé, hogy felöltözzek. Hátulról megölelt, és a nyakamra adott egy puszit. - de én is jól éreztem magam.

- Akkor jó. megpuszilta az arcomat és átment a fürdőbe, hogy rendbe szedje magát. Nem hiszem el hogy mindjárt itt hagy és nem is láthatom csak három négy nap múlva.

- Akkor péntek délelőtt jössz haza? - kérdeztem, miközben kifésültem a hajamat.

- Valószínűleg. - felelte. A lépcsőn akkor jelent meg, Emily.

- Csak köszönni akartam, hogy elindulok. - mondta és rám mosolygott majd mikor Rob kijött felé fordult. - Érezd jól magad, Rob.

- Kösz, szia, Emily!

A barátnőm egy integetéssel, lesietett a lépcsőn.

- Mikor indul a géped.? - kérdeztem lefelé menet. - Egy kávéra kell hogy legyen idő.

- Csak délben indul. - nyugtatott meg. - Még simán van időm egy kávéra.

Lefőztem a kávét, persze Rob néha elterelte a figyelmemet, néha egy csókkal, néha csak azzal hogy átölelt. aztán kiültünk a teraszra kávézgatni,. Ilyet nem mindennap csinálunk.

- Két tesód van, igaz? - érdeklődtem csak, hogy legyen miről beszélgetnünk.

- Igen, Lizzy és Victoria. - válaszolta rám mosolyogva. - Kiskoromban eléggé össze voltunk nőve. Talán ezért is lett belőlem először modell...

- Modell? - annyira ledöbbentem, hogy még a szám is tátva maradt.

- Az. - morogta bosszúsan. - Most így utólag örültem, hogy áttértem a színészi pályára

- Én is. - vigyorogtam rá. - Máskülönben kizárt, hogy találkoztunk volna... egyébként szívesen megismerném majd a nővéreidet. Ők még otthon élnek?

- Áh nem. - legyintett. - Lizzy egyetemre jár, Victoria pedig sokat dolgozik.

- Azt hiszem halottam valahol énekelni Lizzy-t. - ráncoltam a homlokomat.

- Igen régebben együtt énekeltünk. - bólogatott.

- együtt? - csodálkoztam el. - úgy érted, te is énekeltél?

- Ja...

- Komolyan? - belecsíptem a karjába. - Ezt eddig nem is mondtad, nekem.  Miért nem?

- Nem tudom.. - nevetett. - gitároztam is és tudok zongorázni.

- a zongorázást már tudom, hiszen a filmben is játszottál. - ittam a kávémból. - Nagyon szépen csináltad!

- Köszönöm. - letette a már megüresedett bögréjét az asztalra. - Miért nem ültünk ide ki mi még sosem?

- Nem tudom. - húztam el a szám. - De ezen túl többet kellene. Jó itt ücsörögni.

- Egyetértek. - megfogta a kezemet. - Szép helyen béreltek házat.

- Emily sosem bérel, ronda helyen házat, ezt jegyezd meg! - mutattam fel a mutatóujjamat, miután letett én is bögrémet. - Em mindig a tökéletességre hajaz, szinte ikertestvére Ash-nek.

- Az biztos. - kuncogott fel. - Nagyon jó barátnők vagytok, ez látszik.

- Igen, nagyon. - helyeseltem. - Mindig számíthatunk egymásra, sőt, még a sminkelési titkokba is beavat.

- Akkor tényleg nagy szerencséd van vele. - megpaskolta a karomat. - Na, gyere! Ki is kell érni a reptérre.

Felnyaláboltuk a poharainkat és bementünk a házba. Elmosogattuk őket, miközben tovább csevegtünk, aztán beszálltunk Rob kocsijába. Ragaszkodott hozzá, hogy az övével menjünk ki.

- De én ezt nem fogom tudni hazavezetni! - mutattam a kocsira. - Ez nekem nagy!

- Menni fog az. - bizonygatta, lecsukva a csomagtartót. - Ez egy Ford, azokat könnyű vezetni.

- Mondod te! - forgattam a szemem, de azért beültem az anyósülésre. - Remélem, nem fogsz haragudni ha, összetöröm hazafelé jövet.

- Nem fogod összetörni. - sóhajtotta, beülve a volánhoz. - Ügyesen vezetsz, és neked is volt már Fordod, nem?

- De, de az másmilyen volt. - mondtam. - Ennél mindenképpen sokkal kisebb.

- A Ford az Ford, ha kicsi, ha nagy. - veregette meg a kormányt, aztán indított. - Szerintem nem kéne ezen tovább vitatkozni, mert nevetséges.

- Csak nehogy kikönnyezz a röhögéstől, amikor karambolozunk. - fintorogtam.

- valószínűleg akkor nem a nevetéstől sírnék. - jegyezte meg. - Ezzel ne is viccelj.

- Ennyire ne féltsd az autódat.

- Asszed a kocsit féltem? - nevetett fel sötéten. - Téged, de butus!

Elmosolyodtam.

- Talán megpróbálom, nem összetörni magam. - motyogtam.

- Helyes, helyes! - bólogatott hevesen és ezzel le is zártuk ezt a témát. Egész úton zenét hallgattunk, és dumálgattunk. Ma nagyon beszélgetős kedvünkben vagyunk.  Azt kívántam bár örökké tartana ez az út, de sajnos alig 35 perc alatt kiértünk a reptérre. Míg Rob becsekkolta a bőröndjét, én addig a falnál ácsorogtam, aztán együtt felmentünk. A kapuig kísértem őt, ahol a kézipoggyászát is átnézik.

- Tessék itt a forgalmi engedély a kocsihoz. - nyomta a kezembe a kártyát. - meg a slusszkulcs is.  - ezt is nekem adta.

Nyeltem egy nagyot.

- El se hiszem, hogy azok után, ami történt itt hagylak. - sóhajtott fel, és tehetetlenül elnézett a futószalagok felé. - Megígérsz nekem valamit?

- Meg! - bólogattam.

- Vigyázz magadra, és Emilyre! - szorosan átölelt.

- Te meg azt, hogy miben este felhívsz, jó? - már könnyes lett a szemem. Nem tudom miért, hiszen csak a szüleihez megy. De azért London és New York között van pár kilométer.

- Felhívlak. - elengedett. - És ha leszálltam, akkor is.

- Rendben. - letöröltem a könnyeimet.

- Ne sírj. - simogatta meg az arcomat. - Minden oké lesz!

- Csak érezd jól magad. - próbáltam mosolyogni. Valamennyire sikerült is. - És üdvözlöm, a családodat!

Magához húzott, hogy adhasson egy hosszú, szerelmes búcsúcsókot, aztán, egy utolsó szoros ölelés után köszönt egy "Szia!"-t és odament a kapuhoz. Egy nő elkérte a jegyét, mi meg addig integettünk egymásnak. Addig álltam ott míg láttam őt, de aztán eltűnt. Nagyot sóhajtottam és elindultam lefelé a parkolóhoz. Már most hiányzik...