25. fejezet

Na, meghoztam a fejit ahogy ígértem ;) Komikat! Lehetne 6 a komihatár? Írjatok!! :)) Remélem tetszik majd :P

 Emilyvel...

- Kris! - valaki megrángatta egy kicsit a vállamat. - Kris, kelj fel!

Mormogva megpróbáltam kinyitni a szemem.  Mindenem elgémberedett itt a kanapén. Mikor aludtam el?

- Emily... - krákogtam és megpróbáltam felülni. A félhomályban is felismertem az arcát. - Hány óra van?

- Este fél tizenegy. - felelte, kicsit hangosabban az előbbinél. - Mióta alszol itt?

- Nem tudom. - beletúrtam a hajamba és összeráncolt homlokkal néztem körül. Sötét volt, ezt észrevettem. A dohányzóasztalon csak egy gyertya lobogott. - Miért gyújtottál gyertyát.

- Mert hirtelen megimádtam a gyertyákat. - Láttam, ahogy megforgatja a szemét. - Amúgy nem, csak elment a villany és vak sötét lett. - Vihar van odakint.

Akkor éretem, meg hogy folyik rólam a víz.

- Forgolódtál és sikítoztál álmodban. - közölte mikor látta hogy furcsán méregetem a ruhámat. - Mit álmodtál.

- Nem emlékszem. - mondtam az igazat.

- És az beugrott hogy nagyjából mikor aludtál el? - kérdezte furcsán nézve rám.

- Hát délelőtt kikísértem Robot a reptérre, aztán hazajöttem, és nagyon álmos lettem, nem tudom miért hiszen, ittam kávét is. - emeltem égnek a szemem. - Aztán csak ledőltem egy kicsit, hogy megvárjalak, de aztán ezek szerint elaludtam.

- Hát jó sokat aludtál. - mondta megütközve. - Éjjel aludtál te rendesen.

A gyomrom görcsbe rándult, a gondolatra hogy akkor még Rob velem volt.

Megráztam a fejem és felsóhajtottam.

- Mi történt? - kérdezte gyanút fogva. - Valami baj van veletek?

- Nem, együtt voltunk éjjel. - ráztam a fejem, és akkor jöttem rá, hogy ezt talán nem kellett volna mondanom.

- Együtt... - ízlelgette a szót aztán összehúzott szemekkel végigmért. - Lefeküdtetek!

- Nem kell ezt ilyen hanggal mondani. - kértem ki magamnak.

- Szóval tényleg megtörtént! - ujjongott. - És milyen volt?

- Tökéletes. - mondtam mosolyogva, idézve fel a tegnap este élményeit.

- Meg sem lepődtem. - vigyorgott. - Rob maga is tökéletes.

- Már foglalt. - böktem oldalba.

- Tudom nyugi. - lehajtotta a fejét, és a mosoly kissé lehervadt az arcáról. Az eső odakint még jobban rákezdett. - Mostanában azt hiszem, nem mernék senkivel járni.

- Sajnálom, Em. - sóhajtottam.

- Én is, Kris. - vallotta be rám emelve a szemét. - Pedig David, azt hittem, hogy tökéletes lesz a számomra és mégis... mégis mit tett volna.

- David egy tuskó volt. - helyeseltem. - De most már vége van, oké?  Davidet lecsukták, te pedig biztonságban vagy!

- Ja, habár a szerencsétlenségemtől senki nem tud megvédeni. - nyelt egy nagyon, mire megcsóváltam a fejem.

- Nem a te hibát volt. - vágtam rá. - Én sem hitte volna, hogy ez lesz, és lehet, ha a te helyedben vagyok én is járok vele. Ez teljeséggel kiszámíthatatlan volt.

- Nem gondoltam volna, hogy képes lenne ilyesmire. - a hangja megremegett.

- Én sem. - átkaroltam a vállát. - Próbáld meg elfelejteni. Nekem is nehéz, de muszáj lesz.

Egy percig csendben ültünk, csak a vihar hangjait lehetett hallani. Aztán barátnőm törte meg a hallgatásunkat.

- Rob keresett. - mondta. - A tiéden. Felvettem, mondtam neki, hogy alszol, úgyhogy azt mondta, majd hívd ha tudod.

-  Ilyen nincs.  - hitetlenkedtem. - Elszúrtam, pedig megígértem neki, hogy beszélünk, ha leszállt a gépről és megígértem neki, hogy esténként is hívjuk egymást, de már az elején elcsesztem.

- Ez hülyeség, tökre megértette. - rázta a fejét.

- Biztos, hogy belül irtó csalódott volt belül. - túrtam a hajamat. - hihetetlen vagyok, hallod? - Elvettem a telefonomat az asztalról.

- Majd felhívod holnap reggel. - vigasztalt Emily. - Biztos meg fogja érteni.

Megtaláltam Rob számát és a fülemhez tettem a mobilt.

- vagy most. - hümmögte Em. - Csinálok, popcorn-t. - azzal már itt sem volt.

Biztos voltam benne, hogy Rob már alszik, és hogy álmos meg minden, de nem érdekelt. Önzőség tudom, de hallanom kell a hangját, és amúgy is tartanom kell magam az ígéretemhez. Másképp nem működik.

- Szia, Kicsim. - úgy hangzott friss a hangja. Jaj tényleg hiszen ott még csak fél négy van.

- Rob, szia! - szinte úgy üvöltöttem a telefonba.

-  Hogy vagy? - érdeklődött.  

- Rob, annyira sajnálom, hogy nem tudtunk beszélni. - kezdtem bele rögtön. - Mi lesz, így ha már az elején sem veszem fel a telefont?

- Kristen, semmi gond, Emily mondta, hogy aludtál. - hallottam a hangján hogy mosolyog.

- Komolyan beszélni akartam veled! - panaszkodtam. - Elrontottam.

- Nem rontottál el semmit. - ellenkezett. - aludtál ezzel semmi baj nincs. Érthető, hiszen fél éjjel fent voltunk, úgymond. Lazíts, jó?

- Tényleg sajnálom. - motyogtam.

- Rá se ránts. - szinte láttam, ahogy legyint egyet. - Mi újság?

- Semmi, itt dörög, villámlik, és esik. - válaszoltam unottan. - És ott?

- Itt csak esik, de ez London- hoz képest normális. - nevetett. - Most ébredtél fel? Otthon már nincs egy kicsit késő?

- De, igen. - ingattam a fejem. - Most Emily éppen kukoricát pattogtat, szóval nyilván csajos estének nézünk elébe.

- Hajrá. - kuncogott fel.

- Hiányzol, Robert. - suttogtam.

- Te is nekem, Szívem.

- Mi újság a szüleidnél? - érdeklődtem, csak hogy tereljem a témát, nem ám elsírom magam.

- Semmi különös. - felelte egyszerűen. - Épen tévéztünk, de mikor láttam, hogy te hívsz elvonultam a fürdőbe.

- Nem is zavarlak tovább. - mondtam és reméltem, hogy nem hallja ki a hangomból a szomorúságot. - Ha jól hallom a Popcorn is kész.

- Jó szórakozást. - mondta vidámabb hangon.

- neked is!

Elköszöntünk aztán letettünk, Emily pedig visszatért a kukoricával.

- Te hogyhogy felkelték? - kérdeztem rá. - Ugye nem én keltettelek fel?

- Áh nem! - legyintett. - Valamiért nem tudtam aludni. Talán a vihar ébresztett fel... Vak sötét volt az egész házban, úgy tapogatóztam le ide, mivel itt bejött az utcalámpa fénye. Előkerestem, ezt az ősrégi gyertyát és, meggyújtottam.

Bólogattam.

- Aztán leültem ide és nézegettem egy magazint, mikor sikítoztál. - fejezte be,. - De komolyan nem emlékszel, hogy mit álmodtál?

- Nem. - ráztam meg a fejem. - Fura, mert tudom, hogy álmodtam, valamit, de nem jut eszembe, hogy mit, csak így részletek ugranak be, de nem tudom...

- Ismerős... - mosolygott. - Van ilyen.

Pár percig csöndben ültünk, csak a pattogatott kukoricát, ropogtattuk, aztán lassan megszólalt.

- Kristen... - kezdte és összeráncolt homlokkal néztem rá. - Nem tudtam kinek mondjam el... Szóval. Van egy srác, akivel együtt játszom, Jesse és már régen jó barátok lettünk...

- A lényeget! - vágtam közbe.

- Meghívott randizni. - bökte ki, a száját rágva.

- Mit mondtál? - követeltem a választ.

- Igent, de csak hogy ne sértsem meg. - hadarta. - Kris, nem tudom, mit csináljak! Elmenjek, vagy mondjam le, arra hivatkozva, hogy valakim kórházba került??

- Nyugodj meg szépen. - fogtam meg a kezét. - Ismered Jesse-t nem?

- De, ismerem, de Davidről is azt hittem, hogy ismerem. - mondta hisztérikusan. - Mi lesz, ha ő is olyan.

- Figyelj ide! - kezdtem. - Itt csak te dönthetsz, érted? Ha úgy érzed, hogy jó barátja vagy Mattnek akkor találkozz vele!

- Tudom, hogy ezt kéne, de félek, hogy megint lesz valami. - hajtotta le a fejét.

- Tudod mit? Hívd el, ide! - vetettem fel. - Hiszen te is itt laksz! Mond, hogy van egy dolog, ami miatt nem akarsz házon kívül találkozni vele, és hogy jöjjön ide! Én felszívódhatok, perszer csak annyira, hogy halljam, ha van valami.

- Komolyan? - nézett rám.

- Hát persze! - paskoltam meg a kezét. - Csak hívd fel! Amúgy mikor találkoznátok?

- Vasárnap. - mondta tétován. - Robertet is kidobjuk?

- Elleszünk mi odafent, ebben biztos lehetsz. - vigyorogtam.

- Elmondjam neki, ami történt? - kérdezte bizonytalanul. - Végül is muszáj lesz....

- Barátok vagytok, már pár hónapja, nem? - vontam vállat. - Szerintem meg fogja érteni. Én nem ismerem, de akivel te barátkozol,  és aki neked tetszik, az már nem lehet akkora tapló...

- Na, ja...- sóhajtotta. - Köszi...

- Szívesen. - bekaptam pár kukoricát.

- De régen beszélgettünk így. - csóválta a fejét. - Nem szabad így elhanyagolnunk egymást.

- Ne haragudj. - öleltem át. - Sajnálom, hogy több időt szántam Robra, mint rád! Pedig a legjobb barátnőm vagy!

- Már kezdtem is félni, hogy vele beszéled meg, hogy milyen gyantát vegyél. - nevetett, és elengedtük egymást. - Én is Arielle - vel voltam, sokat, bocsi.

- Én is kezdtem megijedni, hogy más veszi át a legjobb barátnő posztot nálad. - Vigyorogtam, de tényleg féltem egy kicsit. - Hiányoztál!

- Te is nekem.

*

  Emilyvel csodás programot szerveztünk erre a pár napra. Rögtön másnap, - miután délelőtt kialudtuk magunkat rendesen - elmentünk egy kiadós ruhavásárlás-terápiára. Délutánra, kivettünk, a TK-ból, egy horrorfilmet, és azt sikítoztuk végig.  

- Nem mostanában láttam ilyen szörnyű filmet. - borzongtam meg, mikor már sak a szereplők, és munkatársak felsorolását néztük.

- Hát én sem. - Emilynek még a szája is tátva maradt.

- Egyáltalán miért Bárányok hallgatnak, a címe? - kérdeztem értetlenül. Jó nagyjából értem, hogy lányok a bárányok, és mivel megöli őket így... De akkor se ezt a nevet adtam volna neki.

- Nem vagyok jó a címadásban, szóval, és nem tudom mit adtam volna neki. - nevetett. - Akkor is ijesztő volt.

- Nem véletlenül nem néztünk, sok horror filmet azelőtt sem. - helyeseltem. - Egy sokk- elterelő forró csoki?

- Jöhet! - vigyorgott

Másnap reggel korábban felkeltünk, és ezt a koránt, úgy értem, hogy fél nyolckor. Felöltöztünk, sportos ruhába, és beültünk Emily kocsijába.

- Jó rég nem voltam már fitnesz- teremben. - csóváltam a fejemet, mikor elindultunk. - Sok minden elmaradt, a szereplésekkel.

- Az biztos. - mosolygott. - Ma forgatjuk az esti részeket, úgyhogy csak sötétedés után kell csak bemennünk. Szerencséd van!

- Hát persze, hiszen tegnap találtam a kertben egy négylevelű lóherét. - viccelődtem, és mindketten nevettünk.  - De örülök, hogy eltöltünk egy kis időt együtt. Tényleg tegnap meg se kérdeztem, miért nem kellett bemenned?

- Mert előre megkaptuk a szabadságunkat ugyanis vasárnap, is be kell mennünk. - homlokráncolva nézett rám. - De már kérdezted, amúgy.

- Komolyan? - meglepődtem. - Az előtt kérdeztem, mielőtt Robbal beszéltem?

.- Öö... Asszem. - próbált visszaemlékezni.

- Akkor érthető. - kuncogtam. - mondtál még valamit közvetlenül előtte, mert akkor a kiment a fejemből.

- Nem rémlik. - rázta a fejét. - Mivel hogy úgy rohantál fel az emeletre a telefonodért, mint egy őrült, gondoltam semmi értelme.

- Bocsi. - pirultam el, és csak kibámultam a szélvédőn.

- Semmiség. - legyintett, miközben bekanyarodott egy utcába.

- Milyen messze van a fitnesz- terem? - kérdeztem meg csak úgy mihez tartás végett.

- Mindjárt ott vagyunk. - felelte. - New York-ban vagyunk, barátnőm, itt minden egy köpésre van innen.

- Oh, igaz, majdnem elfelejtettem. - nevettem.

Pár perc múlva leparkoltunk, egy nagy fitnesz épület, persze fizetős parkolójába, és bementünk az épületbe. Minden gépezetet kipróbáltunk, még azt is, amiről gőzünk nem volt, hogy működik.  De azért elég jól kimelegedtünk, és szerintem le is adtunk jó sok kalóriát. Egy óra után használatba vettük, a zuhanyzókat, aztán, felöltöztünk, rendes ruhába, és beültünk egy kávézóba. Nem csak egy kávézóba, abba a kávézóba ahol Adam dolgozott. Nem mondtam meg Emilynek, hogy az óta, találkoztam vele a stúdióban, ahogy Robnak se, úgyhogy muszáj volt bemennem vele. Leültünk egy aszalthoz. Csak reménykedni tudtam, hogy ő nem dolgozik. De hiába.  Kijött a pultból, és azzal a fejjel nézett rám, ahogy egy bérgyilkosra szokás, és ide se jött, hanem inkább egy másik asztalt igyekezett kiszolgálni.

- Na, látod, itt van Adam. - mondta Emily. - Beszéltetek az óta mióta utoljára találkoztatok? Barátok vagytok?

- Nem tudom... - motyogtam, és erősen fixíroztam az étlapot.

- Nem tudom, hogy beszéltetek-e? - kérdezte értetlenül. - Te tényleg amnéziás vagy!

- Azt nem tudom, hogy barátok vagyunk-e. - mormogtam magam elé.

- Hogy érted? - firtatta.

- Úgy hogy... - felsóhajtottam. - Mikor az interjúkat adtuk le, bejött a stúdióba, és ki kérte magának, hogy miért nem találkoztunk, majd mikor határozottan nem mondtam, megcsókolt. - suttogva beszéltem. - Ellöktem, és kiabáltam vele majd otthagytam.

- Hát én tudom, hogy mi van most. - csóválta a fejét. - szerintem dühös rád, amiért mással jársz. De az ő baja, ha nem fogja fel, akkor így járt. Hogy volt képe megcsókolni... - hirtelen elharapta a mondatot, aztán hirtelen egy hang szólalt meg mellőlem.

- Helló. - köszönt egyszerűen. - Mit hozhatok?

- Szia, Adam...- nyeltem egy nagyot, majd köhintve válaszoltam. - Én egy kólát kérek, jéggel és sültkriplit kechuppal.

- Én is azt, csak a kólát jég nélkül. - bólintott Emily, és furcsán jártatta kettőnk között a szemét. Adam, biccentett és elsietett a pult mögé. Fellélegeztem.

- Ez egész jól ment. - ingattam a fejem.

- szerinted feltűnt neki hogy te vagy? - húzta fel fél szemöldökét.

- Egyenesen az arcába bámultam. - tártam szét a karom. - Vaknak, vagy legalábbis gyengén látónak kéne lennie, hogy ne vegyen észre.

- Nem vett rólad tudomást! - mondta felháborodva. - Miért csinálja?

- Tőlem, kérdezed? - mutattam magamra. - Ha tudnám, tennék ellene.

Barátnőm megforgatta a szemét és elbámult a pult felé.

- Nem értem a férfiakat.

- Én sem. -k9övettem a tekintetét. - Hiányzik Rob.

- Holnap látod! - mosolygott rám bíztatóan. - És tényleg ma még a ruhádat is ki kell választanunk, a holnapi bulihoz.

- Jaj, tényleg. - kaptam észbe.

 - Ugye milyen jó hogy eszedbe jutattam? - kacsintott. - Na, én kimegyek a mosdóba. Egy perc és jövök.

- Oké.

Visszatettem én is az étlapot a műanyagtartóba és az asztalon lévő virágot kezdtem nézegetni. Igaza van Emilynek, én se értem a férfiakat. Legalábbis őt nem. Nehogy még neki álljon följebb, nem tudom ki smárolt le a folyosón, úgy hogy a barátom egy pár méterre lévő teremben, ült. Tényleg Robnak hogy mondjam, meg? Azt ígértük, hogy mindent megmondunk egymásnak.

- Tessék. - Adam letette elém, és Em helyére a tányért, meg az italokat.

- Köszi. - motyogtam.

- Miért jöttél ide? - kérdezte még mindig minden él nélkül a hangjában.

- Mert ez egy kávézó azért. - néztem rá értetlenül. - És meg, mert éhesek voltunk. Baj?

- Nem, csak érdeklődtem. - vont vállat. - Figyelj bocs azért a dologért ott a stúdióban. Nem volt szép tőlem.

- Tényleg nem. - bólintottam rá.

- Kiengesztelésül eljössz velem moziba, valamikor a héten? - kérdezte könnyedén. - Szigorúan csak barátilag.

- Bocsi, de ez a hét tényleg nem jó. - sajnálkoztam.

- Holnap sem? - kérdezte csalódottan.

- Nem, egy buliba megyek, a színészekkel, akikkel együtt játszottam. - magyaráztam.

- És a hétcégén?

- Ne akard, hogy ismertessem veled a programomat. - morogtam. - A lényeg hogy nem érek rá.

- Miért? - tette csípőre a kezét. - Miért bújsz ki a találkák alól?

- Mert nem érek rá.

- Itt másról van szó. - mutatta rám a mutatóujját. - Mégpedig arról, hogy te nem bocsátottál meg!

- Még szép hogy nem, hiszen megcsókoltál akaratom ellenére a stúdióban. - kezdtem én is kijönni a sodromból. - Ez nem igazság, hogy csak én tehetek arról, hogy elhanyagoltuk egymást. Te is hívhattál volna, sőt neked kellett volna hívnod, mert a fiúnak kell fölhívni a lányt és nem fordítva. Szóval, ha találkozni akarsz, velem hívj fel, oké?

- Minek, te nyilván nem akarsz velem lenni!

- Ezt hadd ne itt kelljen ecsetelnem. - zártam le a témát, mivelhogy a fél a kávézó minket bámult. Emily is épen kijött a mosdóból. Csak zavartan nézett ránk.

-  Akkor majd "felhívlak" - húzta össze gúnyosan a szemét. - Jó étvágyat!

- Kösz, most ment el! - szóltam utána, és letettem annyit az asztalra amennyibe került a kaja, majd elindultam kifelé. Emily csak követett kifelé. A sírás határán álltam.

- Kristen! - kapta el a kezem a barátnőm. - Mi történt? Veszekedtetek?

- Nem kicsit. - fontam össze a karom és nekidőltem a falnak. - El akart hívni, találkozni, de én még mérges voltam rá, és azt mondtam, hogy nem érek rá a héten, ő meg kezdett vitatkozni velem.

- Ne foglalkozz vele. - simogatta meg a karomat. - Nem érdemes. Ha így viselkedik, tojd le magasról!

- Hagyjuk, jó? - ráztam meg a fejem. - Gyere, üljünk be máshová, ott is én fizetek. - azzal belé karoltam és elindultunk az utcán.

- ne már! - csóváltam a fejem. - Itt is egyáltalán miért te fizettél. Hagyd, hogy visszaadja.

- Azért én, mert miattam kellett eljönnünk és otthagynunk a kaját meg mindent. - mondtam sóhajtva.

Hogy fogok én így Robert szemébe nézni, ezek után? Nem titkolózhatok előtte örökké. Valahogy el kell mondanom neki, csak még ki kell találnom, hogy hogyan!