2. - 14. fejezet

Na itt is vagyok  a fejivel!! Remélem tetszeni fog, habár ez se egy nagy akciókkal teli jelenet lett! :$ Azért szeretnék kapni komikaat! *-*

Már csak egy nap és hétvégee! 

Regina

Kikapcsolódás, hívások és beszélgetések

(Kristen szemszöge)

Robnak volt egy ötlete. Kitalálta, hogy egy egész napot amikor nem forgatunk, - vagyis vasárnap – töltsünk el kettesben egy fürdőben. Úgy terveztük, hogy szombaton forgatás után amint elkészültünk elindulunk.

  Sok volt a stressz. megmagyarázni nem tudom miért, de annyira tudok mindenen idegeskedni. Ez nálam már berögzült szokás, mint az alvajárás. Rob ezért hozta fel a kikapcsolódás témát.

  Mindig hihetetlenül megértő velem szemben, és nem is tudom, milyen lenne velem nélküle. Úgy érzem, hogy nem érdemlek meg egy ilyen pasit, egy ilyen problémás személyiséggel.

- Hol a bőrönd Kristen? – kérdezte Robert bekiáltva a fürdőbe péntek este, mikor éppen fogat mostam. Kiléptem a fürdőből és átnéztem a szobánkba, számban a fogkefével. Rob az ágy mellett térdelt, úgy lesett be alá, a szokásos helyén keresve az említett tárgyat.

- Nincs ott? – kérdezte kissé érthetetlenül, a fogkefe miatt.

- De, itt van, csak poén ból kérdeztem. – tápászkodott fel Szerelmem, majd rám nézett. – Nem, nincs itt.

- Pedig én nem raktam el. – ráncoltam a homlokom. – Várj! – mutattam fel a mutatóujjam, majd visszasietve a fürdőbe kiöblítettem a számat, és immár fogkefe nélkül mentem át Emily szobájába. Barátnőm az ágyon hasalt és egy magazint lapozgatott elmélyülten. Jesse kivételesen nem volt itt, mert éppen egy meghallgatáson volt az új filmjéhez.

- Nézd ezt a felsőt! – ámuldozott Em mikor beléptem. – Marha jól néz ki, kell nekem egy ilyen! – mutatta fel az újságot.

- Jól néz ki! – hagytam rá pedig nekem már kicsit csicsás volt. – Figyi, azért jöttem mert nem találtuk a bőröndömet. Tudsz róla valamit.

- Ó igen a gardróbba tettem. – bólogatott mosolyogva. – Múltkor takarítottam és útban volt, csak elfelejtettem visszatenni.

- Mikor takarítottál? – Nem igazán rémlett a dolog.

- Egy-két napja, mikor forgattatok. – vont vállat és félretette a magazint. -  Mostanában, valahogy olyan máshogy érzem magam. Eddig simán lekötöttem magam tévénézéssel, vagy újságokkal, de most… Valamit mindig csinálnom kell, mozognom, takarítanom, sétálnom.

- Ez a baba miatt lehet. – mosolyogtam rá, és leültem mellé az ágyra. – De szerintem ezzel semmi gond nincs, legalább nem tunyulsz el.

- Ja… - kuncogott, majd felült ő is. – Ja és képzeld tegnap elmentünk a délelőtti séta közben Jessevel egy zöldséges előtt, és megkívántam az almát, pedig én sosem ettem almát. Sőt nagyon gyümölcsöt se. Aztán meg mikor bementünk hirtelen az összes gyümölcs nagyon jól nézett ki, úgyhogy Jesse ragaszkodott hozzá hogy mindenből vegyünk. Szóval tele van a hűtő velük…

- Azt láttam. – nevettem. – De ez nagyon jó, legalább eszel egy kis egészségeset is!

- Mostanában egyfolytában azt eszek. – húzogatta a száját. – Várod már, hogy induljatok?

- Persze! – helyeseltem. – Robbal kettesben majdnem két napot, nagyon jó lesz! Jó is hogy kicsit kikapcsolódunk.

- Én is így látom! – veregette meg a vállam. – Mostanában túl sokat idegeskedsz, de isten tudja miért! Most legalább kicsit felengedsz!

- És reméljük, hogy miután hazaértünk is nyugisabb leszek. – bólintottam egyetértve, épp mikor Rob megállt az ajtóban.

- Bocs, lányok. – mosolyodott el. – Tudsz valamit Em a bőröndről?

- Igen, már mondtam Krisnek, a gardróbban van. – felelte újra barátnőm.

- Oh kösz!

- Akkor megyek, segítek pakolni. – álltam fel Emily mellől.  – Ha unatkozol, gyere át! – tettem még hozzá neki, aztán átmentem a szobánkba, ahová hamarosan jött is Robert a bőröndömmel, hogy belepakoljunk.

*

- Hívj ha bármi lenne jó? – mosolyogtam búcsúzáskor barátnőmre.

Sóhajtott, de aztán megrázta a fejét, és megfogta a két vállamat.

- Nem foglak. – jelentette ki, mire leesett az állam. -  Mert kikapcsolod a mobilodat. Itt, most előttem. – parancsolt rám.

- De…

- Gyerünk! – szakította félbe az ellenkezésemet. – Pihenni mentek, és különben is Jesse végig velem lesz, és ha nem is őt mindig tudom hívni. Ne aggódj, csak élvezd a hétvégédet! – kacsintott rám.

- Jól van! – adtam be a derekam, és elővéve a telefonomat kikapcsoltam, majd ismét eltettem. – Örülsz?

- Aha! – bólogatott, és még utoljára megölelt. – Jó mulatást! És Rob, ne engedd neki bekapcsolni!

- Rajta tartom a szemem. – ígérte viccelődve Szerelmem, aztán mindketten beszálltunk a kocsiba, és elindultunk.

  Az út bár egy órás volt a hotelig, kevesebbnek tűnt. Persze hiszen Robbal voltam. Remekül elmulattuk az időt: Amikor jó szám ment a rádióban énekeltünk, amikor nem akkor meg jókat beszélgettünk, vagy hülyéskedtünk. Már most remekül éreztem magam, nem is kellett hogy elérjünk odáig. Ám ez is eljött, s Rob leparkolt a hotel parkolójában. Alig szálltunk ki, már egy harminc év körüli férfi itt is volt, hogy elvegye a csomagjainkat. Én csak a kistáskámat vittem magammal, a többit mind felvitte a szobánkhoz, míg mi bejelentkeztünk. Már most nem bírtam a recepciósnőt tekintve, hogy egyfolytában flörtölgetett Robbal, és a végén még egy autogramot is kért tőle. azt már nem is mondom, hogy engem levegőnek nézett.

- Ez a nő! – puffogtam mikor beálltunk a liftbe. A hatodikon volt a szobánk. – Hihetetlen!

- Zavart, hogy tőled, nem kért aláírást? – hülyült Szerelmem, mire csak figyelmeztetően ránéztem, hogy vegyen komolyan. – Nyugodj meg, Szívem, csak a tiéd vagyok!

- Akkor is. – Bújtam bele ölelő rajaiba. – Nem tetszik nekem…

- Jól áll neked a féltékenykedés. – jegyezte meg kuncogva mire elpirultam, és inkább nem mondtam semmit. Nem is kellett mivel kinyílott a lift ajtaja és már ott is voltunk a szobánknál, ahol ugyanaz a pasi várt minket aki a földszinten elvette a cuccainkat.

- Köszönjük. – biccentett Rob, de nem tudtam hova tenni a hangnemét. Ám pár perc múlva mikor magunkra csukta az ajtót erre is fény derült.

- Láttad hogy bámult rád? – mutatott kifelé a hüvelykujjával, a férfira gondolva. Elkuncogtam magam.

- Nem. – ráztam meg a fejem. – Nyugodj meg Szívem csak a tiéd vagyok! – idéztem őt.

- Nem tudok, amikor ez van! – forgatta a szemét, mire két kezem közé vettem borostás arcát.

- Na, ugye, ugye? – nevettem. – Pedig alig öt perce, te is ezt mondtad nekem! – emlékeztettem.

- Jó, igaz! – mosolyodott el, és közelebb vont magához. –Fifti-fifti. – tette még hozzá aztán az ajkát az enyémhez érintve kezdtünk el araszolni az ágy felé.

- Jól áll neked a féltékenység. – vigyorogtam, mikor már ledöntött az ágyra, de egy csókkal fojtotta belém a szót, és nem is hagyta, hogy többet beszéljek az elkövetkezendő időben…

*

- Le kéne mennünk vacsorázni. – jegyezte meg Rob, suttogva, mikor már pár órája nem is mozdultunk ki az ágyból. Odakint már ment le a nap, és ezzel idebent is kezdett beköszönteni a félhomály.

- Le kéne… - motyogtam, még jobban magamhoz szorítva. – Dee… kérhetnénk ágyba is a vacsorát, nem? – néztem fel rá bevetve a boci szemeket.

Elnevette magát.

- Kérhetnénk, de én után úgyis le akarok menni veled a medencékhez. – kacsintott rám. – Szóval öltözzünk! – tette hozzá, egy utolsó csók kíséretében. – A reggelit majd ágyba kérjük. – kacsintott rám, aztán mindketten kimásztunk az ágyból, és felvettünk egy fürdésre alkalmas ruhát, meg fölé valamit, aztán lementünk az ebédlőbe, ahol előkelő kiszolgálásban részesítettek bennünket, így tele is ettem magam.

- Nem volt rossz ötlet az úszás. – ismertem el, mikor még felmentünk a fürdős cuccainkért. – Legalább ledolgozom a vacsorát.

- Bolond! – csípett bele gyengéden az arcomba, majd átkarolt és úgy mentünk a medencékhez. – De így szeretlek!

 A medence helyiség gyönyörű volt. Négy medence volt benne. Az egyik egy nagy kétméteres volt, a másik egy annál kisebb és állítólag melegebb vizű, a harmadik a gyerekmedence, ahol még csúszda és különféle vizijátékok is voltak. A negyedikről már most tudtam, hogy kedvencem lesz, hiszen az volt a pezsgőfürdő.

  Roberttel persze az összeset kipróbáltuk, mindegyikben jó negyedórát eltöltöttünk kivéve az utolsót. Abban legalább egy órát áztattok magunkat, ha nem többet. Utána átmentünk a szaunába is, és még egy utolsó csobbanás után – amit Rob azzal kezdeményezett, hogy minden további nélkül belelökött a vízbe – felvonultunk a szobánkba, hiszen már jócskán estefelé járt az idő, és a medencénél is egyre kevesebben voltunk.

- Ez hihetetlenül jó volt! – adtam hangot érzéseimnek, mikor már átöltözve igyekeztünk felfelé a szobánkba.

- Szerintem is. – vigyorgott Rob is. – Holnap még feltétlenül lejövünk ide mielőtt még hazamegyünk.

- Mindenképpen. – helyeseltem. – Sajnálom, hogy ilyen gyorsan haza is kell menni.

- Én is. – húzta a száját, majd kizárta az ajtót, és beengedett előre. – Visszajövünk még, jó?

- Ajánlom is. – bólogattam, aztán kinézve az ablakon hirtelen eszembe jutott valami. – Gyere csak! – intettem és meg is fogtam a kezét, hogy kihúzzam az erkélyre. Mégpedig azért, mert az ég és a város ezen része egyszerűen gyönyörű volt. A fények világítottak már, sok színes csillagként ragyogott minden és még a hold is bevilágította mindezt.

  Rob átkarolt hátulról, ahogy a korláthoz álltam, csakhogy még így is eléggé hűvös volt. Ezt nyilván ő is észrevette, mert a következő pillanatban már két pulcsival, meg egy pléddel tért vissza. Adtam neki egy hálacsókot aztán belebújtam ölelő karjaiba.

- Nagyon szép igaz? – mosolyogtam továbbra is.

- Határozottan. – adott egy puszit a vállamra. – De, te azért még mindig szebb vagy. – tette hozzá, azért, amire persze elpirultam.

- Te meg hazudós. – kuncogtam.

- Aljas rágalom, kérem szépen! – mondta tettetett felháborodással. – Ilyet feltételezni rólam! Most megharagudtam. – játszotta a durcást. Így hát megfordultam a kajaiban, és egy szerelmes csókkal ajándékoztam meg.

- Hmm… talán megbocsátok. – mormogta, de alig hagytam befejezni, máris újra csókolt, de most egyikünk se akart tovább menni. Csak csókolóztunk ott az erkélyen, amíg tényleg el nem kezdünk fázni. Akkor aztán bevonultunk, és átöltözve már be is bújtunk a meleg ágyba.

  Álmosabb voltam, mint hittem, ahogy ráhajtottam a fejem Rob mellkasára azonnal elnyomott az álom.

*

  Sajnos a kikapcsolódásunk túl hamar ért véget, hiszen másnap délután már jöttünk is haza. Pedig nagyon jól éreztem magam Roberttel, ráadásul egyszer sem jutott eszembe stresszelni, sőt késztetést se éreztem, hogy megszegjem Emily parancsát, miszerint ne kapcsoljam be a telefonomat. Csak hazafelé tettem meg ezt.

  Otthon ugyanaz várt, mint amire számítottam. Holly kutyuskám azonnal elém rohant és addig kellett vakargatnom, míg meg nem nyugodott. Emily rögtön kérdezősködött, hogy hogy éreztük magunkat, és hogy kikapcsolva hagytam-e a mobilomat. Cam, is örült nekem, de ő inkább Robtól kérdezgetett, akárcsak Jesse. Miután meséltünk nekik egy kicsit, hagytak minket felmenni, hogy kicsomagoljunk, és elpakoljuk a cuccainkat.

(Cameron szemszöge)

Miután Krisék felmentek, és vége lett a meccsnek, kettesben hagytam Jesset és Emily-t a nappaliban és felvonultam a szobámba. Nikki nem volt itthon a hétvégén sajnos, mert a testvére kisajátította magának, de megígérte, hogy hétfőn, ha elmegyek a stúdióhoz Kristenékkel, akkor találkozhatunk, úgyhogy ez tartotta bennem a lelket két napon át. De már hiányzik! Nagyon!

  Ekkor, mint egy illúziórombolóként, megcsörrent a telefonom. De nem csak ez volt az illúzióromboló, hanem az, ami a kijelzőjén villogott. Az egyik felem nem akarta felvenni, mert nem érdekelte a csaj nyomora, a másik felem viszont, unszolt, hogy tegyem meg, és hajtsam el én magam is. Gonosz voltam, és tisztázni akartam Susie-val ezt az egész dolgot, szóval felvettem.

- Helló. – köszöntem bele minden kedvesség nélkül.

- Szia, Cam! – Ő viszont eléggé nyálas volt, még mindig. – Ugye tudod, hogy szörnyen hiányzol? – Legszívesebben most rögtön lecsaptam volna a telefont, de nem tettem meg.

- Igen? – morogtam. – Figyelj Susie, szeretném ezt tisztázni…

- Jaj, igen jó lenne, mert múltkor a húgod eléggé bunkón eligazított. – panaszkodott. – Beszélned kéne vele, hiszen…

- Nem, Susie. – szakítottam félbe.  – Nekünk kell beszélnünk… Kristennek igaza volt. Mindenben. Susie, te nem vagy a barátnőm. Sőt már mást szeretek, és nagyon jól megvagyunk. Szóval szeretném, ha leszállnál rólam.

- De hát… - megremegett a hangja, de tudtam, hogy ez csak hiszti. – de hát, én szeretlek! Nem emlékszel, hogy…

- Hagyjuk ezt! – kértem erélyesen. – El akarom felejteni, és nem lesz nehéz. Én nem szeretlek Susie, csak te másztál rám ennyi volt.

- De hát miért?

- Nem működne, ezt te is tudod. – ráztam a fejem. – És nem mostanában megyek haza se, úgyhogy kérlek, ne hívj többet. – Azzal választ sem várva letettem a telefont.

Ekkor hallatszott kopogtatás az ajtómon.

- Gyere be! – kiáltottam ki, és csodák csodájára húgom lépett be rajta kíváncsi arccal. Szinte sejtettem.

- Csak hangokat hallottam, és… érdekelt, hogy mi van. – ismerte be vállat vonva és leült mellém az ágyra.

- Micsoda meglepetés. – kuncogtam fel.

- Susie volt az, jól hallottam? – kérdezett rá vesébe látó pillantással.

- Igen ő. – forgattam a szemem. – Ne értsd félre, nem szeretem már , csak idegesít. Mi lesz, ha ezzel bekavar nekünk?

- Ne idegeskedj, Cam! – tette a vállamra a kezét. – Te és Nikki szeretitek egymást. Az igaz szerelmet semmi nem választhatja szét.

- Ez az a mű szöveg mi?- húztam fel fél szemöldököm. – Annyira nem vagyok jó pasi, hogy Nikki mindenáron kitartson mellettem. Főleg ha egy másik csaj hívogat.

- Ennyire ne becsüld le magad. – csóválta a fejét. – Látom rajta, Nikki szeret téged. És ha tényleg nem akarod, hogy Susie bekavarjon, cseréld le a számod! Meg van oldva. Elég messze vagy ahhoz tőle, hogy megtaláljon.

- Ez lesz a legjobb, igen. – helyeseltem. – Eszembe se jutott.

- Hát persze, én vagyok az ész. – heherészett húgom. – Viccen kívül, tényleg ne aggódj. Susie egy hülye csitri, ne érdekeljen mit akar. Hajtsd el!

- Kösz húgi. – vigyorogtam és átöleltem, csakhogy a következő pillanatban a telefonom csörgése miatt kellett elengednem. Megint ő hívott, ám mire odanyúltam volna érte Kristen megtette ezt, de csak lenémította és félretette a készüléket.

- Holnap menj be és kérj új számot. – tanácsolta majd felállt az ágyról. – És ne vedd fel újra!

- Oké. – bólintottam rá, és meg is fogadtam a tanácsát, rá se néztem többet a telefonomra a nap folyamán, csak mikor Nikki hívott. Akkor viszont egy óráig le se tettem. 

Frissel kapcsolatban :)

Sziasztok!!

A frisshez már nem kell sokat írni szóval holnap este lehet hogy már fel is tudom rakni, de persze semmi nem 100%. De szerintem meglesz, de addig szeretnék komikat kapni még! :)) *-* <3 

Puszi

Regina

Breaking Dawn ~ Élménybeszámoló! *-*

Sziasztok!

Most nemrég értem haza, és meg kell mondjam fenomenális volt a film!!! Minden perce fenomenális volt, és érzelemmel teli!! Más volt mint a többi, de pozitív értelemben.
 Nekem tetszett:
- A sok humor amit beletettek, mert hiányoltam az előzőkből.
- Edward mosolya, mert azt se gyakran láttuk az előbbiekben :P
- Az esküvő, természetes, de az álombeli ruha jobban bejött
-  A zenék természetesen, mindegyik illett a jelenethez, és jó hogy voltak benne az elsőből is
- A Színészek munkája, mint mindig, egyszerűen tökéletesek voltak!
- Ahogy Jacob bevésődését és a farkasok gondolatait mutatták!

Ami nem tetszett annyira az szülős jelenet, mert nekem túl... hogy mondjam, morbid volt. Nem részleteztem volna ennyire. De persze ettől függetlenül jó volt az egész!

Ez volt eddig a kedvencem, de igaz még hátra van a 2. rész! ;) Biztos az is ennyire nagyon jó lesz!! Én nem csalódtam! :D (L)

Ez az én véleményem. Örülnék ha ti is itt megosztanátok velem, hogy ti mire jutottatok. mivel értetek egyet velem, mivel nem? Hogy nektek mennyire tetszett? :)) Kíváncsi vagyok rá! :P
Szóval ide komiba lehet írni véleményeket, számítok rájuk! ;) (L)

Jó hétvégét mindenkinek!
Regina

2.~ 13. fejezet

Hellósztok!! Megjöttem!! Elmondom nektek, hogy amint megláttam a sok  pipát meg a komikat - amikért ezer köszöneet<3 -meg is írtam a fejezetet, pedig még mindig hátra van egy házim! De a kedvetekért siettem! 
  Holnap tz- t írok egy tantárgyból és röpi versenyem is lesz szóval azzal szurkoltok, ha sokat komiztok és pipálgattok ;) (L)
Puszi!!
Regina

Apróságok…

 (Kristen szemszöge)

- Emily ne csináld ezt velem! – kértem a nappaliban ülve. – Szeretnék elmenni veled fitneszezni, ahogy régen!

- Tudom, és én is, de most nem lenne jó ötlet. – tette a vállamra a kezét. – Nem szeretném, hogy baj lenne belőle, hiszen most jöttél ki a kórházból.

- Könyörgöm, egy egyszerű eszméletvesztés volt. – puffogtam. – Túllihegtétek a dolgot, jól vagyok!

- Kris, elmehetünk pizzázni, vagy kávézni, beülhetünk egy moziba – hozta fel az ötleteket. – Másképp is eltölthetünk egy csajos napot.

- Hát jó. – sóhajtottam. – Akkor egy óra múlva mehetünk?

- Persze! – bólogatott hevesen.

Nagyon nem tetszet ez nekem. Nem szerettem, ha gyengeként kezelnek.

- Na, meghoztam a forró csokit! – jelentette be Rob belépve a szobába. – Ez kell a hideg novemberi napokon.

- Vicces hogy csak ma van elseje. – kuncogott Emily miközben átvette a bögréjét.

- Felmegyek, szólok Camnek. – álltam fel félretéve a bögrémet. – Biztos megint Nikkivel beszél.

- Szívem! – jött utánam Robert.

- Igen? – fordultam felé. Gyönyörű szemei most sem voltak rám kisebb hatással, mint eddig.

- Baj van? – kérdezte vesébe látó pillantással, megfogva két kezemet.

- Miért lenne? – kérdeztem, úgy tettetve mintha tényleg semmi nem lenne.

- Csak mert olyan… szomorkás vagy. – találta meg a jó szót, én pedig felsóhajtottam.

- Semmi különös. – ráztam meg a fejem.

- Kristen…

- Rob, tényleg! – vágtam közbe. – El fog hűlni a csoki, inkább felmegyek, szólok Cameronnak.

- Hát jó! – egyezett bele, de láttam rajta, hogy még nem zárta le ezt a témát. Adott egy puszit, aztán visszament a nappaliba, én meg felmentem. Hallottam, hogy Cam elmélyülten beszél telefonon. Lottóznom kéne.

- Bocs… - szabadkoztam benyitva. – Gyere kész a forró csoki!

Bólintott, hogy vette az adást, de aztán tovább beszélt, úgyhogy visszacsuktam az ajtót, csakhogy egyenesen Robba ütközzek, aki két bögrével a kezében állt előttem.

- Hát te? – kérdeztem meglepetten.

Válaszként csak felém nyújtotta a forró csokit, majd mikor átvettem, behúzott a szobába és mosolyogva nézett rám.

- Kristen, megbeszéltük, hogy mindent elmondunk egymásnak. – kezdte csöndesen. – Ismerlek és tudom, hogy bánt valami szóval, most gyere üljünk le, és a forró csoki mellett beszéljük meg!

 Elmosolyodtam és leültünk a puha ágyunkra.

- Na, szóval? – kérdezte belekortyolva a csokiba.

- Csak nem érzem, hogy minden oké lenne. – ráztam meg a fejem, és én is ittam egy kicsit.

- Ezt hogy érted? – ráncolta a homlokát értetlenül.

- Nem tudom, én sem. – nyeltem egy nagyot. – Nem tudom megmagyarázni magamnak ezt az érzést.

- Nem értem, hiszen most van csak minden igazán rendben. – mosolyogva megsimogatta a karomat. – Jövő héten újra együtt forgatunk, Cameronnal is minden rendben, Emily is még sokáig marad.

- Tudom…

- Talán köze van ahhoz, ami történt? – kérdezett ismét.

- Egy kicsit talán igen. – ismertem be. – Én nem szeretném, hogy úgy lássatok, mint egy gyenge nyuszit, akit védelmezni kell.

- Senki nem néz így rád. – mondta ismét ivás után. – Csak szeretnénk, ha minden rendben lenne.

- Én nem így érzem. – félretettem a bögrét, amiből kiittam a maradék csokit. Ő is így tett majd, hagyta, hogy megcsókoljam, de mikor a kezem az ingjével kezdett bajlódni, megállított.

- Kris szívem, most nem lehet. – mondta rekedten. – Legalább pár napig.

Csalódottan és kissé dühösen húzódtam hátra.

- Mondtam… - morogtam magamnak.

- Édes, tudod, hogy én is akarom, mindig, csak most…

- Tudom. – motyogtam, és felálltam az ágyról. – Megyek, készülődnöm kell. Emilyvel nemsokára indulunk.

- Kris…

Nem figyeltem, csak összeszedtem a ruhámat és átmentem a fürdőbe.

 

*

  Ahogy beléptünk a pizzázóba, finom illatok csapták meg az orrunkat, és erre az én gyomrom reagált is. Nyilván nem volt neki elég az a kis adag popcorn, amit a moziba, a kólával együtt magamba tömtem.

- Szerintem nem volt rossz film. – vélekedett Em, mikor a nagy pizzánkkal leültünk az egyik asztalhoz az ablak mellé.

- Szerintem se. – vontam vállat. – De még egyszer nem biztos, hogy megnézném.

- Ez tipikus egyszeri film volt. – helyeselt beleharapva a pizzájába. – A színészek jók voltak, csak maga a sztori. Nem így fejeztem volna be.

- Ja én sem. – bólogattam.

Pár percig csönd volt, aztán ismét ő törte meg a hallgatást:

- Mi a baj?

- Semmi csak… kicsit összevitatkoztunk Robbal. – sóhajtottam.

- Összevitatkoztatok?

- Na jó nem, igazából, csak nagyon „védelmezni” akart, én pedig utálom ha nyusziként kezelnek. – magyaráztam meg. – De egész végig nem is hívott fel.

- Figyelj, bedurciztál rá, nem várhatod, hogy egyfolytában hívogasson. – nyámmogta. – Majd ha hazamegyünk, szépen megbeszélitek.

- Igazad van. – húztam el a számat, és folytattam az evést.

- Én nem kéne így felkapnod a vizet ezeken. – folytatta tovább. – Rob nagyon kedves srác, aki vigyázni akar rád. Szerintem szerencsés vagy egy ilyen pasival, és ha mindenen összebalhézol vele…

  Elszégyelltem magam, mert tudtam, hogy barátnőmnek igaza van. Rob a világ legtökéletesebb barátja, akit valaha is kívánhatnék magamnak, és én úgy hálálom meg a törődését, hogy megharagszom rá! Tényleg szörnyen viselkedtem vele, és tudtam hogy jóvá kell tennem.

- Ez nagyon finom volt. – jelentette ki elégedetten Emily, miután letettem a félig megüresedett poharát is. – Te nem vagy még éhes?

Erre el kellett mosolyognom.

- Látszik rajtad, hogy babát vársz. – kuncogtam. – Én tökre jóllaktam ezzel az eggyel. De ha gondolod, kérj még egyet elvitelre. – kacsintottam rá.

- Á nem, úgyis megyek át Jessehez, biztos készül valami kajával. – legyintett. -  Mehetünk.

- Akkor jó! – azzal felálltunk, majd fizetés után kimentünk a kocsihoz. Az eső esett, de hála istennek itt parkoltam le a közelben, úgyhogy nem áztunk meg mire elértük az autót.

- Szóval minden rendben Jessevel? – kérdeztem vigyorogva miután a kocsiba ültünk, és indítottam.

- Persze! Nagyon szeretem őt, nem tudom mihez kezdenék nélküle!

- Remek szülők lesztek, hidd el! – mondtam neki őszintén.

- Gondolod?

- Szeretitek egymást, és a picit is már most, ez többet jelent bárminél. – mosolyogtam rá. – Majd veszünk sok babakönyvet, és együtt addig olvasgatjuk, míg tökéletes anyuka nem lesz belőled.

- Kösz mindent Kris! – mondta hálás szemekkel.

- Ez természetes, a legjobb barátnőm vagy!

Nem sokkal később megálltunk a ház előtt, de az eső már egyre jobban rájött, így mire beértünk a házba, eléggé vizesek lettünk.

  Beérve alig vártam, hogy levegyem magamról a vizes göncöket, és mivel Robertet nem láttam a nappaliban feltételeztem, hogy odafent van. Gyorsan fel is szaladtam a szobánkba, ahol ahogy sejtettem ott volt Robert. Elnyúlva feküdt az ágyon fejét a háttámlának támasztva, olvasott. Mikor beléptem rám kapta a tekintetét és félretette a könyvet.

- Szia! – mosolyogtam rá kissé félszegen és becsukva magam után az ajtót, neki is dőltem annak.

- Szia! – viszonozta a mosolyomat, halványan. Láttam rajta, hogy nem tudja mihez kezdjen magával, úgyhogy a hajába túrt, ahogy szokott. – Csurom vizes vagy… Ennyire esik odakint?

- Igen… - sóhajtottam, nem törődve a hajamból a padlóra csöpögő víztől.  – Nézd Rob én nagyon rosszul érzem magam! Szörnyen hülyén viselkedtem délelőtt és ne haragudj rám! Pontosan tudom, miért nem lehet, hogy megtörténjen. Te olyan kedves vagy velem, annyira törődsz a dolgaimmal, én meg… Én gyűlölném magam a helyedben! És meg is értem, ha így érzel, csak bocsánatot szerettem volna kérni!

- Én nem gyűlöllek Kristen. – Erre a mondatára felnéztem rá, ugyanis eddig a cipőmet néztem. Ajkán lágy mosoly játszott. – Mégis hogy gondolod, hogy képes lennék rá?

- Úgy hogy borzasztóan viselkedtem veled!

- Mostanában feszült vagy. – mondta. – Érthető hogy néha kicsit kijössz a sodrodból. Nem mondom, hogy nem esett egy kicsit rosszul, hogy nem fájt, de ez megbocsátható dolog! Egymás mellett élünk, ezt kölcsönösen el kell fogadnunk.

- Hihetetlen… - suttogtam magam elé.

- Mi?

- Hogy annyi minden történt már, és te még mindig ennyire megértő, ennyire imádnivaló vagy. – csóváltam a fejem. – Még jobban szégyellem magam…

- De nem kell… - rázta a fejét. – Gyere ide hozzám!

Nem tudtam ellenállni, eleget tettem a felszólításnak, odamentem hozzá és szorosan hozzábújtam.

- Összevizezlek. – motyogtam, de azért nem mozdultam.

- Nem számít. – simogatta meg a hátam. – De le kéne zuhanyoznod, vagy legalább át kéne öltöznöd, nehogy megfázz.

- Nem akarok innen mozdulni. – makacskodtam. – Olyan jó így…

- Tudom, de ha beteg leszel, az nem lesz jó, főleg mert holnap már együtt forgatunk. - suttogta a fülembe.

- Igazad van. – sóhajtottam és kimásztam az öléből. Női okok miatt jobb volt, ha most egyedül zuhanyozok, és ezt ő is tudta, ezért hagyta csakis, hogy egyedül menjek át fürdeni.

  Gyorsan le is tudtam a zuhanyozást, és míg én a szobában szárítottam a hajamat addig ő vette át a helyemet a zuhanykabinban. Mire végzett addigra én is szárítottam annyit a hajamon, hogy jó legyen. Épphogy lehettem a hajszárítót, Rob a derekamnál fogva be is húzott az ágyba, ezzel kicsalva belőlem egy apró meglepett sikolyt.

- Css, nem bántalak. – nevetett majd jól betakargatott minket. – Nagyon jó illatú a samponod.

- Ugye? Epres.

- Mmm. – mormolta, a hajamba, majd még jobban magához húzott. – Beállítottad az ébresztőt? – jutott eszébe.

- Mindig be van állítva hétköznapokra. – motyogtam, már kissé álmosan és félig csukott szemmel.

- Akkor jó éjt! – nyomott egy csókot a számra, amitől még jobban elkábultam. – Holnap ismét forgatok.

- És én ennek mennyire örülök! – simogattam meg az ölelő karját.

- Akárcsak én!

*

  - És ennyi! – kiáltotta a producer. – Nagyon jó! Nagyon jól alakíttok együtt! – tette hozzá elismerően.

- Köszönjük. – mosolyogtunk egymásra Robbal.

- Mára ennyi!

Mindenki kiment a stúdióból, mint ahogy mi is Robbal. Mivel Emily a lelkemre kötötte, hogy ne együnk semmit, nem ültünk be az ebédlőbe. Barátnőm házi készítésű Takkoval meg akar lepni minket.

- Hiányoztál már a forgatásokról. – vallottam meg Robnak miután elköszöntünk a többiektől, és elindultunk a kocsihoz.

- Tudtam én! – nevetett és egy puszit nyomott a fejemre.

Ekkor csörrent meg a telefonom, de a biztonság kedvéért megvártam, míg beülünk a kocsiba, hátha egy-két rajongó feltűnik a színen.

- Szia, Em! – köszöntöttem barátnőmet.

- Helló Kris, én vagyok. – Ez kétségtelenül nem Emilyé volt. Jesse beszélt.

- Jesse! – pislogtam meglepetten, mire Rob is rám kapta a szemét.

- Mikor értek haza? – kérdezte, és feltűnt, hogy eléggé halkan beszél.

- Most indultunk, miért?

- Emily nincs jól. – felelte és én persze rögtön a legrosszabbra gondoltam.

- Ezt hogy érted? Mi történt? – záporoztak a kérdéseim. Robert közben indított, de közben suttogva bekapcsoltatta velem az övemet.

- Szédült, és hőemelkedése is van. – folytatta a srác. – Most végre elaludt, de jó lenne, ha felhívnánk az orvosát. Én nem tudom a számát.

- Már megyünk hazafelé, Jesse. – mondtam neki. – Öt perc és ott vagyunk.

- Rendben!

Elköszöntünk, és letettem. Szerelmem persze azonnal tudni akart mindent, én pedig elmeséltem mit mondott Emily barátja. Rob összeráncolt homlokkal hallgatta végig a dolgokat.

- Biztos semmi baj, ne aggódj. – nyugtatott. – Talán csak egy egyszerű vírus, vagy a terhesség miatt.

- Nagyon remélem, hogy igazad lesz. – szusszantottam.

A kocsink megállt a felhajtón én pedig azonnal kipattantam, és berohantam a házba. Azonnal az emeletre mentem. Barátnőm szobaajtaja csak be volt hajtva, de azért óvatosan nyitottam be. Em az ágyban feküdt és békésen aludt, bár arca már piros volt. Jesse a másik oldalán ült, nekidőlve a háttámlának.

- Helló! – köszöntem halkan és közelebb mentem az ágyhoz. – Hogy van?

- Annyit tudok amennyit elmondtam. – rázta meg a fejét a fiú. – Nagyon remélem, hogy semmi komoly. Beszélnünk kéne az orvossal.

Én is ezt akartam, de mégsem.

- Várjunk szerintem. – vélekedtem. – Ez csak hőemelkedés, és egy kis szédülés, lehet, hogy csak egy kis vírusról van szó. Mire felébred, csinálok neki egy forró teát, és majd elmondja, hogy érzi magát.

 Robert ekkor ért be a szobába.

- Helló Jesse! – intett, és idejött mellém.

- Helló! – viszonozta Jesse majd elkerekedet a szeme, ahogy rá is nézett Szerelmemre. – Hűha.

- Mi az? – kérdezte Rob értetlenül.

- Semmi Edward Cullen. – heherészett Jesse, és akkor értettük meg. Robert tele volt fehér alapozóval és a haja is Edwardosan állt. Nekem már nem tűnt fel, de másoknak nyilván furcsa látványt nyújtott.

- Ó, ja hogy ez. – tapogatta meg az arcát barátom. – Mindjárt lemosom… Mi a helyzet? – pillantott Emilyre.

- Egyelőre semmi. – sóhajtott megsimogatva Em kezét, barátja. – Akkor igazad van Kris, meg kéne várni még felébred. Megcsinálnád neki azt a teát?

- Meg hát! – bólogattam, holott gőzöm nem volt hogy fogok teát főzni, mert soha az életben nem csináltam még. Rob is csodálkozva nézett rám, de én igyekeztem bíztatóan mosolyogni. Jesse nem látott át rajtam, szerencsére.

- Okés, köszi. – hálásan nézett rám, majd újra barátnőmre pillantott. – Sajnálom szegényt!

- Tudom, én is. – veregettem meg a vállát vigasztalóan. Idiótának éreztem, de megölelni, csak nem ölelhettem meg. – Na, megyünk, lemossuk a sminket, aztán nekiállunk a teának.

- Rendben.

Együtt indultunk egy Szívemmel ki a szobából, és csak akkor szólaltunk meg mikor más beértünk a fürdőbe.

- Teát fogsz főzni?  - kérdezte óvatosan.

- Igen szeretnék, de fogalmam sincs hogy kell! – puffogtam, miközben vadul nekiestem az arcomnak egy vizes vattával. – Még életemben nem főztem teát, de szeretnék segíteni Emilynek!

- Nyugi, Kris, felhívhatom anyut. – ajánlotta fel nyugtatóan, miután megtörölgette a vizes arcát. – Isteni teát tudott főzni, leírom a receptjét, és kész!

- jaj, az jó lenne, köszi! – hálálkodtam és én is megtöröltem magam, majd szorosan átöleltem őt. – jó hogy itt vagy velem!

- Nem is lennék máshol szívesebben. – mosolygott angyalian, majd hirtelen odanyúlt egy vattáért, bevizesítette és nekiállt még törölgetni a szemem alatt. – Maradt rajt még egy kicsi. – magyarázta, miközben megtisztított a sminktől, amit én kuncogva tűrtem.

- Jó elég! – nevettem most már és inkább megtöröltem a szemem a törülközővel. – Menjünk le!

- Jó, hívom anyut. – bólintott, de az a csibészes mosoly még mindig ott játszott az ajkán.

  Rob mamája, hamar lediktálta fiának a receptet, aki szorgosan leírta az instrukciókat, majd nekiláttunk a főzésnek. Meg kell hagyni nem egy hagyományos, teafőzős teareceptet kaptunk. Gázon kellett főzni, de azért együtt sikerült, és a végeredmény még finom is lett. Cameron éppen akkor ért haza a Nikkivel közös vásárlásukról, mikor a bögrével indultunk felfelé.

- Helló, sziasztok! – köszönt vidáman. -  Minek a tea?

- Emily kicsit beteg, teát főztünk neki. – feleltem felfelé menet.

- Juj, szegény. – húzta a száját, és követett is minket a szobába. – De azért jól van?

- Enyhén lázas, most alszik. – vázoltam a helyzetet csöndesen majd benyitottam a szobába. Emily már mocorgott, gondolom Jesse felébresztette, hogy még forrón ihassa a teát.

- Fáj a fejem. – panaszkodott Em, az említett testrészre szorítva a kezét. – Oh, Kris, Rob… Sziasztok!

- Szia, Em! – köszöntünk, majd leültem az ágy szélére, és felé nyújtottam a bögrét. – Csináltunk neked teát, hogy kikúráljunk.

- De rendesek vagytok! – vette át csillogó szemmel a bögrét. – köszi!

- Nincs mit! – mosolyogtam rá biztatóan.

- Jobban vagy, Cica? – kérdezett közbe Jesse.

- Csak a fejem fáj, de meg kéne mérni a lázamat is újra. – válaszolt barátnőm, miután elemelte a szájától a poharat. – Összességében nem vagyon annyira rosszul…

- Itt a lázmérő. – adta oda neki Rob az éjjeliszekrényről az említett tárgyat. Emily fél kézzel, és barátja segítségével betette a hóna alá azt, aztán tovább iszogatott.

  A lázmérő Jesse szerint alacsonyabb fokot mutatott, mint nemrég amitől mind megkönnyebbültünk. Miután végzett az ivással felhívta az orvosát, hogy mitől lehet, ez, aki szintén nem tudott másra gyanakodni, mint én, szóval kérte, hogy Em holnap délután menjen el hozzá. Persze Jesse azonnal ajánlkozott, hogy elviszi, majd mi ott is hagytuk őket hagy legyenek kettesben egy kicsit.

- Hála istennek semmi komoly. – nyugtáztam lefelé menet. – És Cam mi újság veletek? – kacsintottam rá.

- Nagyon jól megvagyunk! – újságolta vidáman. – Nikki nagyon rendes és gyönyörű lány, ráadásul okos is, na meg a humora! Imádom!

Robbal csak nevettünk.

- Te nagyon beleestél, bátyó! – bokszoltam a karjába. – De gratulálok. Végre sínen vagy! – Csak maradjon is minden sínen, tettem még hozzá gondolatban. Nem csak Cameronnal velünk is, és minden mással a környezetünkben. 

2. ~ 13. - Ízelítő!

Hellósztok! Hazaértem, ettem, megtanultam, és most hogy itt vagyok felteszem a megígért részletet! :)) Ha minden igaz holnap este ilyen tájban felkerül a teljes feji!! Pipálgassatok!! ;) :P 

- Baj van? – kérdezte vesébe látó pillantással, megfogva két kezemet.

- Miért lenne? – kérdeztem, úgy tettetve mintha tényleg semmi nem lenne.

- Csak mert olyan… szomorkás vagy. – találta meg a jó szót, én pedig felsóhajtottam.

- Semmi különös. – ráztam meg a fejem.

- Kristen…

- Rob, tényleg! – vágtam közbe. – El fog hűlni a csoki, inkább felmegyek, szólok Cameronnak.

- Hát jó! – egyezett bele, de láttam rajta, hogy még nem zárta le ezt a témát. Adott egy puszit, aztán visszament a nappaliba, én meg felmentem. Hallottam, hogy Cam elmélyülten beszél telefonon. Lottóznom kéne.

- Bocs… - szabadkoztam benyitva. – Gyere kész a forró csoki!

Bólintott, hogy vette az adást, de aztán tovább beszélt, úgyhogy visszacsuktam az ajtót, csakhogy egyenesen Robba ütközzek, aki két bögrével a kezében állt előttem.

- Hát te? – kérdeztem meglepetten.

Válaszként csak felém nyújtotta a forró csokit, majd mikor átvettem, behúzott a szobába és mosolyogva nézett rám.

- Kristen, megbeszéltük, hogy mindent elmondunk egymásnak. – kezdte csöndesen. – Ismerlek és tudom, hogy bánt valami szóval, most gyere üljünk le, és a forró csoki mellett beszéljük meg!

Válaszok :)

Sziasztok csajok! Most tudok válaszolni a komikra, és alul találtok infót a frissről is ;) 

Szandi: Örülök neki! :D Igen nekem is kéne egy ilyen pasi! ;) Sietek a köviveel!! :))

Reni: Örülök hogy tetszett! :)) Persze hogy nem lett! Igen meghatóra sikerült! :$ Itt látszik kikre számíthat úgy igazán! Jól látod a helyzetet, de Krisszel nem lesz egyszerű. Majd köviben meglátod amivel igyekszem :))

JoJo: Köszi! :$ Igen ennek lehet csak igazán örülni! A RobSten baba még nem most lesz, de majd eljön az is ;) Igazad van, ami késik nem múlik! Sietek vele!

Netty:  Jó hogy neked is tetszett! Igen, semmi baja! :)) Aranyosak voltak, és elhiheted, hogy ha Kristen nem is Rob annál inkább figyel majd rá ;) <3

Minie95: Örülök hogy tetszett neked is! Ez a két srác, igazad van nagyon szeretik őt. Az már mindegy hogy másmilyen módon... :P Sietek megírni a folytatást!

Ágika:   Igen, szerencsére :P Rob tényleg nagyon szereti őt, imádni való! És igen végre sok minden újat megtudott szerelméről :) Sietek!

Köszönöm a komikat nektek, nagyon jólesik, hogy írtok! A pipákért is köszönet jár a többieknek!! :P <3 A kövi, vagy szerdán vagy csütörtökön érkezik, de holnap kaptok belőle egy részt ha sikerül! Addig még többiek lehet komikat írni!! ;) (L) 
Mindenkinek jó hetet! 
Regina

2. ~ 12. fejezet

Na sziasztok! Meghoztam a fejezetet!! :)) Kicsit későn tudom, de most jutottam ide! Azért remélem tetszeni fog, és írtok komikat!!

Kórházban

(Robert szemszöge)

Felkaptam a karomba és csak akkor vettem észre, hogy eléggé vérzik, odalent. Jeges rémület egyre jobban átjárt, és csak rohantam a többiek felé. Jack lekapcsolta a zenét ahogy meglátott a többiek meg iderohantak.

- Mi történt? – sikkantotta Nikki.

- Egyszer csak összeesett nem tudom. – hadartam, félig meddig sírva. – Valaki hívja a mentőket!

- Hívom már! – pattant fel Cam és már vette is elő a telefonját.

- Kris, kérlek, nem hagyhatsz itt! – Ráztam meg csak azért is. – Szeretlek, ébredj fel!

- A mentők mindjárt itt lesznek. – mondta Cameron, aki legalább annyira kétségbe volt esve, mint én.

A mentők tényleg hamar ideértek, de nekem többnek tűnt. Hoztak be egy hordágyat, amin kivitték Kristent, és azonnal lélegeztető gépre tették. Azt megengedték, hogy felszálljak mellé a mentőre, Cameronnal, a többiek pedig megígérték, hogy jönnek.

- Robert mi történt? – nézett rám nyomatékosan Cameron. – Részletesen szeretném tudni.

- Igen, nekem is könnyebb lenne, ha mesélne róla. – szólt közbe az orvos, aki éppen végzett szerelmem ellátásával. – Dr. Summer vagyok.

- Robert Pattinson. – fogtam vele kezet. a nevemen kissé elcsodálkozott, de aztán nem szólt semmit.

- Cameron Stewart. – mutatkozott be Cam is. – Ő a húgom Kristen.

- Mi történt vele?

Nagyot sóhajtottam, Kristen arcát nézve.  

- Fent voltunk a szobában. – kezdtem bele szemlesütve. – És hát… lefeküdtünk. Addig nem volt semmi baj, míg el nem indultunk lefelé. A lépcsőn esett össze.

- Értem… - jegyzetelte fel az orvos. – És ne haragudjon, hogy így megkérdezem, de azt a testi kapcsolatot mindketten akarták?

Most arra céloz, hogy bántottam? Azt a nőt, aki a mindenem?! – Aztán eszembe jutott, hogy ő nem ismer és nyilván minden hasonló esetben megkérdezné ezt.

- Persze! – bólogattam. – Sőt, utána elég rosszul is éreztem magam, hogy itt egy buliban… csináltuk, de azt mondta, hogy ne bántson, mert ő is szerette volna–Természetes hogy ezt mondtam, de azért belül mardosott a bűntudat. Mi van, ha én tettem valami rosszat vele??

- Ezt tanúsíthatom. – mondta gyorsan Cameron. – A húgom és Rob nagyon szeretik egymást, és ha jól tudom nem ez volt az első, tehát…

- Rendben köszönöm. – biccentett a doktor. – És nem tudják, volt a lánynak valami betegsége, esetleg nemi betegsége?

- Nem hinném. – ráztam a fejemet. – Cameron te tudsz ilyesmiről?

- Nem én sem. –válaszolta. – Egészséges, talán a vérnyomása kicsit alacsony, de ennyi.

- Köszönöm. – írta le ismét a férfi. – Amint kivizsgáltuk, tudni fognak az eredményről. – tette hozzá.

- Doktor úr, esetleg nem lehet így tudni, hogy mi lehetett a baj? – kérdeztem tétován.

- Nem igazán. – csóválta meg a fejét. – Bármi lehetett. Az biztos, hogy sok vért vesztett, nyilván ez is hozzájárult. De ezt csak alaposabb vizsgálás után tudjuk csak meg.

- Értem. – Ismét szerelmemre néztem, és szörnyen éreztem magam. Nem tudnám feldolgozni, hogy valami történjen vele! Nem veszíthetem el!

  Ekkor érkeztünk meg a kórházhoz. Ott kiszálltuk, az orvosok, pedig kivették Kristen, hogy sietősen betolják az épületben. Mi is beszaladtunk a kórházba, és idegese ácsorogtunk az előcsarnokban amíg a portás nő oda nem szólt nekünk a pult mögül:

- Esetleg segíthetek valamiben? – kérdezte kedvesen az idős hölgy. – Kit keresnek?

- Most hozták be a húgomat, és most valószínűleg a sürgősségin van. A fejleményeket várjuk. – felelte Cameron, odalépve a pulthoz.

- Mi a húga neve? – kérdezte a portás.

- Kristen Stewart.

- Igen már szóltak hoz behozzák. – közölte a nő. – Oda le lehet ülni, értesítem önöket, ha megvannak az eredmények.

- Köszönjük! – mondtuk hálásan majd leültünk az említett székekre. Egyszerűen borzalmas volt itt ücsörögni, és várni, hogy mi lesz. Utoljára akkor éreztem így magam, mikor anyu volt kórházban. A sírása szélén álltam, és a gyomrom kavargott az idegességtől.

- Ne hibáztasd magad. – szólalt meg Cameron. – Tudod, hogy nem tettél semmit.

- Már fogalmam sincs. – fújtam ki az eddig benntartott levegőt.

- Ezt hogy érted? – a srác vészjóslóan összehúzta a szemöldökét.

- Csak úgy hogy mi van ha miattam történt? – tártam szét a karom. – Ami történt persze csodálatos volt, mint mindig, de ott vérzett érted?

- Nem tudom miért, de biztos nem te tehetsz róla! – veregette meg a vállam. – Talán valami egészen másról van szó.

- Gőzöm sincs…

Egy tíz múlva a portás nő idejött, és közölte, hogy átszállították a harmadikra. Így hogy gyomorgörccsel szálltunk be a liftbe, és bár csak 3 emeletet mentünk, egy örökkévalóságnak tűnt. Odafent éppen összefutottunk az orvossal.

- Megnyugtathatom önöket, hogy semmi életveszélyes nem történt. – kezdte rögtön ezzel, de még nem nyugodtam meg teljesen. – Erős volt a vérzés ami nem tudjuk, hogy előbb érkezett-e a kelleténél, de nyilván köze lehetett az előtte lezajló testiségnek. Az ájulást az alacsony vérnyomás okozhatja, talán esetleg túl erős kávét ivott, de ha szed valamilyen gyógyszert esetleg fogamzásgátlót amiatt is előfordulhatott. De a stressz miatt is előfordul. Erről többet tudunk meg, ha felébred, ami egy tíz percen belül megtörténik.

- Köszönjük! – hálálkodtunk.

Megkönnyebbültem bár még mindig semmit nem tudtam pontosan, de legalább jól van.

- Bemehetnek hozzá. Hívjanak egy nővért, ha felébredt és akkor megyek én is.  – mondta nekünk Dr. Summer. – Itt van a háromszáztízesben. – tette hozzá, majd elment a lépcsők felé, mi pedig az ajtóhoz siettünk, benyitva két ágyat találtunk ott, de csak egy volt foglalt, amiben az én Szívem feküdt. Az orrába még mindig csöveken át kapta a levegőt, és a kezébe egy infúziót tettek. Annyira kicsinek, és elesettnek tűnt, ahogy itt feküdt. Cameron az ágy szélére ült, vigyázva, én pedig a műanyagszékre. Szerelmem bátyja hagyta, hogy én fogjam meg a kezét, persze csak óvatosan.

- Emlékszem mikor egyszer régen volt kórházban akkor kiszáradt. – szólalt meg Cam. – Tíz éves lehetett, talán tizenegy. Anya volt itt vele, és Kristen szörnyen sírt. Haza akart menni és nagyon félt a vérvételtől is. Anya éjszaka is bent maradt vele, én meg otthon izgultam érte, pedig tudtam, hogy már semmi baja. Akkor is az volt a baja, hogy konok volt… - itt kissé felkuncogott. – Hiába mondta neki anya, hogy igyon hányás után, csak nem ivott, mert félt tőle, hogy a teától megint rókázik.

- Kristen mindig is makacs volt. – csöndesen felnevettem.

- Tudod, Rob örülök, hogy te vagy a barátja. – nézett rám komolyan. – Melletted, biztonságban van, és tudom, hogy te vigyázol rá.

- Mindig!

- Nagyon szeret téged. – tette még hozzá, amitől a szívem gyorsabban vert.

- Én is őt, mindennél jobban. – mosolyodtam el, épp mikor Kris mocorogni kezdett. Mindketten rákaptuk a tekintetünket és lélegzetvisszafojtva vártuk mi lesz, majd végül felnyitotta gyönyörű szemeit.

(Kristen szemszöge)

Fájt a fejem. Ez volt az első amit felismertem. A hangok bántották a fülem, pedig csak suttogtak mellettem. Pocsékul éreztem magam annyi szent, ráadásul nem tudtam holt vagyok és hogy mi történt.

  Lassan megpróbáltam kinyitni a szemem, és bár a villanyfény bántotta azt, nem csuktam vissza. Mihamarabb tudnom kellett mindent. Akit elsőként megláttam, az Cam volt, az ágyam szélén ülve rezzenéstelen arccal figyelve engem, aztán észrevettem, hogy Rob is itt van mellettem. A szobából ítélve a kórházban vagyok.

-  Mi van velem? – kérdeztem rekedten.

- Jól vagy, semmi bajod. – nyugtatott meg Rob rögtön. – Elájultál a bulin, és sok vért vesztettél. – Most hogy mondja, kezdenek derengeni a dolgok, és az utóbbit még mindig érzem.

- De… mi történt? – Hangom nem volt több suttogásnál.

- Csak ennyi. – szólt most bátyám. – Összeestél, véreztél, hívtuk a mentőket, akik idehoztak, kivizsgáltak. Elmondták hogy semmi komolyabb bajod nincs, de az orvos kérdezni szeretne tőled pár dolgot, hogy biztosra mondani tudjanak valamit.

  Sok minden felvillant előttem ahogy Cam mesélt. Uram atyám…

- Hívni kell a nővért is. – jutott eszébe Robnak és már fel is állt hogy megnyomja a gombot.

- Rob! – szóltam neki mikor visszaért mellém.

- Mondjad, Szívem. – mosolygott rám. – Itt maradok, ígérem.

Ennél többet nem tudott mondani, mert a nővér és az orvos már be is léptek az ajtón. Kiküldték Robertet és Camront, a nővér ellenőrzött néhány dolgot, majd kiment így csak az orvossal maradtunk kettesben.

- Feltennék néhány kérdést, ha nem gond. – mondta leülve Rob helyére. 

- Rendben. – bólintottam, bár emiatt csak beleszúrt a fájdalom a fejembe.

- Van valami betegsége?

- Nincs semmi. – feleltem, és most hanyagoltam a fejrázást.

- Szed gyógyszer, esetleg fogamzásgátlót? – kérdezett újra.

- Szedek.

- Melyiket?

Furcsa volt erről beszélnem vele, tekintve hogy alig ismerem és férfi, szóval eléggé zavarban voltam miközben a nevét igyekeztem kimondani a gyógyszeremnek.

- Mostanában sokat stresszel?

- Mondhatjuk. – sóhajtottam fel. – Elég sok mindenen jár az agyam.

- Erős kávét iszik.

- Nem túlzottan erőset, de azért olyat, amitől nem alszom el napközben. – forgattam a szemem, míg írt és nem látta. Ez baromság, mindenki kávézik, ez Amerika! Nehogy már ennek köze legyen az ájulásomhoz!

- Ez segített valamit az ájulásom okának… felismerésében?

- Igen. – mosolyodott el a doki. – Valószínűleg a gyógyszer folyamatos szedésétől, indult meg ennyire a vérzés és ettől esett össze. Közrejátszott benne az is hogy a barátjával testileg is érintkeztek, de erről még pontosabb vizsgálatot végzek.

- Ki mondta, hogy lefeküdtünk? – rökönyödtem meg.

- A barátja. – válaszolta a doktor, majd felállt. – Köszönöm, sokat segített, Miss. Stewart. Most ha úgy érzi, beengedhetem a barátait, itt ácsorognak a váróban.

 Erre elvigyorodtam.

- Persze, jöhetnek! – vágtam rá. – És én köszönöm.

*

 Rob volt az utolsó, aki bejött a barátok közül, de ő itt is maradt.

- Na mit mondott az orvos? – kérdezte türelmetlenül. – Sietett nekem nem mondott.

- Semmi komoly, csak a gyógyszerek szedésétől véreztem ennyire, de szerinte közrejátszott benne az is hogy lefeküdtünk. – forgattam a szemem. – Apropó, miért avattad be abba a dologba??

- Mert ájultan feküdtél egy hordágyon és kérdéseket tett fel. – magyarázta. – Segíteni szerettem volna teljesen kétségbe voltam esve.

- Ezt megértem, de ezek orvosok szívem! – tettem a kezemet az övére. – Minél többet mondasz, annál több sületlenséget hordanak össze.

- Ez nem sületlenség – rázta a fejét.

- Figyelj, mikor egyik ismerősöm bent volt a kórházban, mert előbb indult meg a szülés ennek okán a nővérek feltettek neki pár kérdést: „Dohányzik?” „Rendszeresen fogyaszt alkoholt?” A csaj mindegyikre nemet mondott, erre a nővérek: „Akkor nem tudjuk mitől lehet.” – meséltem. – De ha azt mondta volna, hogy iszik rávágták volna, hogy: „Biztos attól van!” Érted már ezek nem a magyarázatot keresik. Csak azt szeretik mutatni, hogy foglalkoznak az üggyel. Tisztelet a kivételnek. – tettem hozzá.

-  Ettől függetlenül, te is ezt mondtad volna, ha fordított lett volna a helyzet, nem? - 

Nagyot sóhajtottam.

- De igen, ebben igazad van. – Ismertem be.

- Na, látod. – mosolyodott el lágyan. – És különben is, ez az orvos biztos, hogy törődik veled, már harmadszorra vizsgálódik ebben az ügyben. Szóval, higgadj le egy kicsit rendben?

- Rendben, bocs. - Mondtam röstelkedve.

- Semmi gáz!  - simogatta meg a kezemet, amiben nem volt infúzió. – Nagyon rám ijesztettél, remélem tudod. – Nézett rám boci szemekkel.

- Tudom, sajnálom!

- De nem emlékszel, mit éreztél mielőtt elájultál? – kérdezte. Kezdi már ő is!

- Csak arra, hogy kicsit zúgott a fejem és lefelé menet már szédültem. – kutattam a múltban. – Olyan érzés volt, mint mikor leesik az ember vércukra, és megszédül…

- Legközelebb, ha szédülsz, vagy rosszul érzed magad szólnod kell nekem. – kötötte a lelkemre halál komolyan. – Hogy tudjak segíteni…

- Persze, kicsit fáj a fejem, jól megijesztelek, aggódni fogsz, hogy összeesek, aztán kiderül, hogy csak érzékelem a frontot. – fintorodtam el.

- Miért front érzékeny vagy?

- Nem ez a lényeg…

- Tök mindegy ígért meg hogy szólsz nekem, rendben? – ismételte meg nyomatékosan.

- Jól van. – egyeztem bele. Addig úgysem nyugszik, míg meg nem ígérem. – Amúgy hol van Cameron?

- Lement a büfébe, meg gondlom elköszön a többiektől… legfőképpen Nikkitől. – tette hozzá vigyorogva.

- Visszamennek a házba?

- Igen, aztán majd holnap mindenki hazamegy. – felelte Rob. – Cam és én itt maradunk veled.

- Igazán nem kéne. – tiltakoztam. – Nektek is aludnotok kell! Itt nem lehet rendesen pihenni!

- Én nem vagyok nyugodt úgy. – csóválta a fejét. – És tudom, hogy Cameron sem lenne az.

- De hát…

- Nincs apelláta, itt maradunk és kész! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Tudtam hogy most már hiába is akarnék vitatkozni.

- És mi lesz ha még holnap is itt kell maradnom? – néztem rá. – Akkor is itt fogsz görnyedni, és automatákból fogsz enni?

- Kristen, te itt vagy. És ha nem muszáj nem válok meg tőled, még akkor se ha egy kórházban kell lennem. Hacsak te nem akarod ezt…

- Nem akarom. – mosolyodtam el most már én is. – Nagyon szeretem, ha velem vagy! Csak nem akarom, hogy… - nem hagyta, hogy befejezzem, mert az ajkát gyengéden az enyémhez érintette. Persze viszonoztam, de nem engedte, hogy tovább menjük, ezt egyikőnk se akarta.

- Nagyon fogok ezentúl figyelni. – sóhajtotta, visszaülve a székre. – Akármit is mondasz, nem volt helyes hogy megtörtént akkor.

 Megforgattam a szemem, és úgy gondoltam erre inkább nem mondok semmit. Beszélhetünk erről még ötezerszer, a Robbal eltöltött együttléteket sosem fogom megbánni…

(Robert szemszöge)

Kristen hamar elaludt, a beszélgetésünk után, és addigra Cameron is visszatért.

- Elmentek a többiek, de megígérték, hogy holnap is bejönnek. – közölte, majd leült az ablak mellett álló üres ágyra, a müzli szeletét majszolgatva.

- Rendben. – bólintottam. – Én is leugrok az automatához, itt maradsz?

- Persze. – bólogatott Cam, én pedig felálltam és kimentem a szobából.

 Kint odamentem az automatához, ami a lift mellett volt, vettem egy ásványvizet, meg egy Snickerset, majd visszavonultam Kristenhez és Cameronhoz. Alig csuktam be az ajtót az orvos máris belépett.

- Akkor elaludt jól van. – nyugtázta. – Semmi komoly baja nincsen, úgyhogy ma éjszakára még idebent marad, hogy megfigyelés alatt legyen, és ha holnapig nem lesz semmi, akkor délután már hazamehet.

- Ez jó hír. – bólogatott Cameron. – De ugye itt maradhatunk vele?

- Persze, de miután vége van a látogatásnak ki kell ülniük oda a váróba. – intett kifelé a fejével. – Ez a szabály..

- Rendben. – mondtam. – Köszönjük doktor úr!

- Igazán nincs mit! – azzal biccentett és itt hagyott minket.

- Biztos minden okés lesz holnapra. – vélekedett Cameron. – Legalább mehet forgatni, úgyis tudom, hogy ez fontos neki.

- Igen! –helyeseltem, leülve a székre. – Nem kéne, hogy ennyit stresszeljen!

- Ez köztudott. – kuncogott fel sötéten. – De az én húgom olyan fajta ember, aki mindenki problémáján sokat stresszel. Többet, mint maga a személy, akinek a problémái vannak. Az övéi háttérbe szorulnak , de csak annyira, hogy azok ahogy egy kis hely van a gondok számára előtörhessenek. Hidd el, nem egyszer igyekeztünk tenni ez ellen, de Kris ilyen. És ezt így kell elfogadni.

- El is fogadom, minden tulajdonságával. – biztosítottam. – De nem szeretném, ha még egyszer baj lenne ebből.

- Azt senki sem szeretné. – mormogta Cam. – De itt a stressz a doki szerint is csak, egy kis részben játszott közre.

- Ez igaz. – bólintottam rá, aztán feltettem egy kérdést, ami már rég foglalkoztatott. – Milyen volt kicsinek?

- Kris? – nézett rám, mire egy biccentéssel válaszoltam. – Nem olyan volt, mint a többi kislány. Volt babaháza arra emlékszem, talán még mindig megvan valahol a padláson, de ritkán játszott vele. Sokat volt velem. Én foglaltam le, mert anyáék sokat dolgoztak. Legtöbbször társasoztunk, vagy bújócskáztunk, ilyesmik. Hiszen mire már játszani tudott önállóan, addigra már én is kinőttem az autókból. Mikor már nagyobb lett, és nem kötötték le a játékok, általános iskolában, akkor is sokat voltunk együtt. Mindent megbeszélt velem, és ha valami baja volt mindig segítettem neki. A szalagavatón például velem táncolt. – itt csöndesen elnevette magát, ahogy én is. – Előtte egy héttel szakított a barátjával, akivel táncolt volna. Egy hét alatt egész jól sikerült begyakorolnom a keringőt. Egyszóval nagyon kötődtünk egymáshoz!

- Ez látszik még most is. – mosolyogtam. – Nagyon szeret téged.

Csak kuncogott.

- Erről ő ennyire talán sosem mesélt volna. – hümmögtem, megfogta a kezét, és végignézve gyönyörű arcán. – Nem szeret magáról beszélni.

- Azt tudom.

(Kristen szemszöge)

Reggel ötkor valaki ébresztett, aki nem volt más mint egy nővér. Mondanom sem kell, hogy nem úgy ébresztett, mint Rob szokott. Már arra felkeltem, hogy becsapta az ajtót maga után, aztán mire elkiáltotta magát hogy: Ébresztő! addigra már ki is kellett nyitnom a szemem.

 Rob és Cam már nem voltak a szobában, csak ez a szadista nő. Odalépett hozzám, és óvatosan leszerelte rólam azt a sok mindent. Végre megszabadulhattam  a sok, kábeltől.

- Ez azt jelenti, hogy ma már hazamehetek? – kérdeztem reménykedve, miután a kezembe nyomott egy lázmérőt.

- Délután, ha minden rendben lesz. – felelte még az ajtóból, majd ismét rám csukta azt. Még jó hogy törődnek a betegekkel.

Betettem a lázmérőt, és míg nem csipogott azon gondolkodtam, vajon, hol lehet Rob? Hiányzott. Egész éjjel hiányzott mellőlem. Hazament volna? Vagy vissza Ashleyékhez? Ezt mondjuk, kétlem, de akkor meg merre lehet?

  Csipogott a lázmérő, úgyhogy kivettem és megszemléltem. Nem volt lázam se, sőt hőemelkedésem se. Vártam, hogy jön-e a nővér, és alighogy hátradőltem a párnán, újra nyílott az ajtó.

- Na hadd lássam. – vette át a nő a lázmérőt. – Jól van semmi baj… Akkor beengedném a vendégeit.  -  tette hozzá mire a szívem ezerrel kezdett verni.

- Jó, jó! – egyeztem bele azonnal.

- A reggelije is nemsokára érkezik. – mondta még majd újra kiment.

A helyét nemsokára Cameron és Szerelmem váltotta fel.

- Hogy vagy? – kérdezték rögtön.

- Semmi bajom, csak herótom van a nővértől. – fintorogtam. - Ti komolyan itt éjszakáztatok a kórházban?

- Igen. – bólgattak hevesen.

- De mért van herótod a nővértől? – kérdezett rá Cam.

- Azért mert ötkor arra kelek, hogy kicsapja az ajtót, majd úgy élbreszt mintha katonaságon lennék. – forgattam a szemem.

- Délután már mehetünk haza, Szívem. – szorította meg a kezem Rob.

- De csak délután. – panaszkodtam.

- De nézd a jó oldalát, már levették az infúziót meg mindent. – mutatott végig rajtam Cameron.

- Igen, és holnap már ismét forgathatsz. – fűzte még hozzá Robert. – Szóval nyugi. És mi végig itt leszünk veled, plusz ebéd után a többiek is benéznek hozzád.

Nagyot sóhajtottam.

- Lemegyek a büfébe hozok fel valami kaját. – állt fel Cam. – Na, kinek mit hozzak?

- Most semmit köszi. – legyintett Rob.

- Nekem csak egy 3Bit-et, úgyis mindjárt jön a reggelim. – mormogtam. 

Cam horkantva felnevetett.

-  Mindjárt jövök. – Azzal itt hagyott minket kettesben.

Rob csillogó szemével rám nézett.

- Megcsókolhatlak? –kérdezte egészen közel hajolva.

- Ez nem is kérdés. – kuncogtam fel, és ő azonnal cselekedett is. Óvatosan és gyengéden csókolt, de mégis tele volt szenvedéllyel.

- Szeretlek. – suttogta. – És nemsokára kikerülsz innen.

- Érted érdemes is kikerülni innen. – mosolyodtam el. Ő pedig Amennyire tudott magához ölelt,hogy tudassa velem, ezután is számíthatok rá.