15. fejezet

Na meghoztam, a 15. fejezet. Nem írok, semmi, csak, hogy jó olvasást! :D

Változások




Reggel a telefonom, ébresztett és miután kinyomtam, aztán felültem és körülnéztem. Rob nem volt mellettem, ezért kimásztam az ágyból és kicsoszogtam a szobából. A konyhapultnál találtam rá. Reggelit csinált.

- Jó reggelt! - krákogtam és odaálltam mellé a pulthoz.

- Neked is. - a csókot kaptam aztán visszafordította a fejét a palacsintára.

- Jaj, palacsintát csinálsz? - ujjongtam. - Azt szeretem.

- Remélem, mert reggelire csak ezt, meg müzlit tudok csinálni. - vallotta be.

- Én meg csak müzlit meg tojást, minden étkezésre. - nevettem. - Meg fagyasztott dolgokat.

- Akkor meg van, mit fogunk még együtt megtanulni. - mondta, miután rányomott egy kis csoki szószt a palacsintámra és felém nyújtotta.

- Benne vagyok. - vigyorogtam, és átvettem a tányéromat. - És mi a többi program?

- Hát, gondoltam együtt elolvassuk az Alkonyatot, aztán én vettem még egy pár könyvet, azt is elkezdhetnénk, és nekem, még tervembe van, leszokni, a cigiről is. - sorolta, mialatt ő is leült velem, a tányérjával, az asztalhoz. - Jackson is úgy is leszokik.

- Oké. - bólogattam lelkesen. - Te megszeretteted velem, az olvasást, és leszoktatlak titeket a bagózásról, és együtt meg tanulunk főzni. Már tudom, is hogy az utolsóhoz kitől kérjünk segítséget.

- Na, kitől? - kíváncsiskodott.

- Nikkitől. - feleltem, tele szájjal. - Olyan jól főz, te el se hinnéd!

- Váó, komolyan?

- Nem gondoltad volna, igaz? - heherésztem. - Első este, Ashley-vel nála vacsoráztunk. Isteni volt a bolognaija.

- Na, erre kíváncsi vagyok. - mosolygott.

- Apropó, mit fogunk ma forgatni. - kérdeztem.

- Az erdős jelenetet. - válaszolta. - Amikor rájössz, hogy vámpír vagyok. "Mond ki hangosan. Mond ki!"

- Nagyon Edwardos. - bókoltam neki. - Erről jut eszembe, most, már tényleg kíváncsi vagyok, milyen Edward, a könyvben. Mert, ahogy te eljátszod, gondolom, más.

- Igen, ez biztos. - engedte meg.

Reggeli után elmosogattunk, és én meg felöltöztem. Aztán elindultunk, a forgatásra. Ugyanott forgattunk, csak jobban be kellett mennünk, az erdőbe, ahol már fel volt állítva, minden. Minket, kettőnket gyorsan kisminkeltek, meg felöltöztettek, aztán mehettünk is.

A jelenetet jól leforgattuk, aztán nekünk, utána lehetett is visszamenni, a lakókocsinkba, mert a többi rész ma a többieké volt.

- most menjünk hozzám. - mondtam Robnak, mikor elértük a lakókocsikat.

- Oké, hozom a könyvem. - kacsintott és besietett az ő kocsijába, én pedig bementem a sajátomba, és a szobámban elővettem a táskából az Alkonyatot. Mire előhalásztam már nyílott is az ajtó, és Robert lépett be rajt,a. Leült mellém az ágyra és mosolyogva kinyitotta, a könyvet, úgy a tízedik oldalon.

- Te! - böktem a lapra vádlón. - te olvastál belőle!

- Bocsi, de ez volt az egyetlen elfoglaltságom, mikor nem voltál velem. - vallotta be röstelkedve, és szomorkásan nézett rám. Nem tudtam újra felvenni a megjátszott vádló hangot, csak átöleltem.

- Soha többet, nem hagyjuk el egymást, jó? - suttogtam a fülébe.

- Jó. - visszaölelt, és adott egy puszit az arcomra. - Soha többet.

- Na, olvassunk. - engedtem el, és kinyitottam a szánalmas kis első oldalamon a könyvet. - De várj meg, még utolérlek.

- Oké. - sóhajtott fel, megjátszott unottsággal. - Az úgy nagyjából, holnapig tart? Vagy esetleg két nap?

- Talán baj? - fintorogtam rá, mire csak egy sugárzó mosolyt kaptam válaszul.

- Ments isten, azért kérdeztem, mert akkor jó sokáig, itt lehetek veled.

Ere elvörösödtem és a könyvet fixírozva, motyogtam:

- Addig maradsz, ameddig akarsz.

- Akkor jó. - egyezett bele és kényelmesen nekidől a falnak, hosszú lábait kinyújtotta. - Na, jó olvasást.

- kösz.



Azt hittem több időt vesz majd igénybe, hogy utolérjem Robertet, de alig másfél óra volt csak. Jó persze, ez egy olyan embernek, mint ő, aki mindig olvas, nem tűnt kevésnek, sőt, de nekem ez egyéni rekord volt.

- Oké, eddig miről szólt? - kérdezte, mintha az iskolában lennénk.

- Most komolyan. - húztam fel a szemöldökömet.

- Komolyan. - vigyorgott.

- Hát hogy Bellát kivitte az anyja a reptérre, az apja ment érte, elvitte a házába. - kezdtem bele. - Aztán másnap elmegy a suliba, és most nagyjából itt tartunk. Mikor összetalálkozik Eric-kel, akit kiscserkésznek nevez. - ezen az utolsó kijelentésen, felnevettem. - De nem kell kikérdezni, minden tíz oldalról, hogy miről szólt, fel tudom fogni, csak, nem szerettem eddig felfogni, a könyveket. De ez egész érdekes főleg, hogy mi játszunk a filmben.

- Oké, értem. - mosolygott. - De igaz, hogy más, mint a film?

- Igen, már ebből a kis részből, is elég sok mindent kihagytak. - bólogattam.

- Örülök, hogy tetszik. - karolta át a vállamat. - Na, folytassuk.



Az idő csak úgy repült, miközben, mindegyőnk olvasott, és mindig nevettünk egy két viccen, amit írtak benne. Ez a Bella sokkal viccesebb volt, mint az, akit én alakítok. Sokkal lazább volt, nem olyan görcsös, mint a filmbeli Bella. Persze ő is küzdött gátlásokkal, de hát ki nem?

Edward pedig a leírás szerint az arany szemén kívül. semmiben sem hasonlít Robra. Edward itt bronzvörös hajú, Robert haja pedig a filmben is barnás színű. De talán a mentalításuk egyezik. Robert is, nagyon figyelmes, és aranyos. És ezt a tulajdonságát szerettem benne.

Éppen annál a résznél tartottunk, amikor Bella és Jacob a parton sétálnak - ezt a részt még nem forgattuk - mikor megkordult a gyomrom, és ezért Roberttel kimentünk, hogy összeüssünk valamit vacsorára. Végül, annál döntöttünk, hogy újra tojást sütünk, aztán beterveztük, hogy holnap mivel úgyis hétvége lesz, kikérjük Nikki segítségét a főzéshez.

Kopogtattak az ajtón, én pedig Rob kezébe nyomtam a serpenyőt, hogy tartsa míg, kinyitom.

- Nehogy itt hagyj ezzel. - pánikolt be.

- Nem a világ végére megyek, csak, egy méterre hogy kinyissam az ajtót. - nevettem, miközben kizártam, és kitártam az ajtót Jackson és... Ashley előtt.

- Oh, sziasztok! - mosolyogtam rájuk.

- Megmondtam, hogy az én hírem fontosabb az övénél, de csak előre tolakodott. - panaszkodott Ashley, Jay-re mutogatva.

- Az csak egy hónap múlva lesz, az enyém meg még egy héten belül. - forgatta a szemeit, Jackson.

Megértettem. Semmi nincs köztük, csak egyszerűen, egyszerre tévedtek ide. Hát van ilyen.

- Na, gyertek be, mindenkire sor kerül! - kuncogtam és beengedtem őket. - Kértek esetleg tojást...?

- Kristen, már letelt egy perc, és elkezdett sisteregni. - kiabált ki Rob a konyhából, én pedig besiettem, és kivettem a kezéből, a serpenyőt, és kevergetni kezdtem, a rántottát.

- Nem köszi. - rázták a fejüket és leültek a kanapéra.

- Akkor inni valamit? - vetette fel, Rob, aki most már odébbállt.

- Én egy vizet elfogadok. - mondta Ashley.

- Jay, neked mehet egy sör? - kérdezte Robert a hűtőben kutatva. - Csak azt tőlem kell hoznom. Kris nem tart itthon.

- Jó, de csak ha te is társulsz hozzám. - heherészett Jay, Rob pedig vigyorogva, átszaladt az ő kocsijába.

- Na, halljuk, mi volt olyan fontos! - kérdeztem, miután odaadtam Ash-nek a vizét, én pedig két tányérra mertem a rántottát, és a sajátommal, leültem Ash mellé.

- Kezd te, ha már betolakodtál elém!- ironizált Ashley, és rágrimaszolt Jacksonra.

- Ha akarod. - vont vállat Jay, és vigyorogva felém fordult. - Vettem tapaszt. - elővette a dzsekije belső zsebéből, az említett tárgyakat tartalmazó dobozkát. - Fel is ragasztottam egyet, a karomra, de aztán ennyi...

- Ez volt az a fontos dolog? - nézett nagyot Ashley. - Ezért érdemes volt előre hogy előre engedtelek...

- Nekem igenis fontos. - zárta le a témát Jay, és újra hozzám szólt: - Ajánlották, nekem a tesóim, a rágózást, vagy a fogpiszkálót, de nálam egyik se jött be.

- Megmondom, mit csinálj. - mutattam fel az ujjamat. - Ez egy eredeti ötlet.

Ekkor érkezett meg Robert is. Leült mellénk, az ő adagjával, és miután beavattam őt Jack ügyébe folytattam:

- Na, mennyi cigit szívtok el úgy kábé, egy nap alatt? - kérdeztem.

- Egy egész dobozzal. - felelte Jackson. - De mikor hogy... néha marad bent nap végére egy-kész szál..

- Igen, nálam is így van. - bólogatott Rob.

- Oké, akkor, holnap csak tíz szál. - döntöttem el. - Aztán minden nap elteltével egyel kevesebb. De Rob neked is fel kell ragasztanod egy tapaszt. - ahogy ezt kimondtam, Jack már adott is neki egyet.

- Megbeszéltük? - kérdeztem letéve a dohányzóasztalra megüresedett tányéromat. Ők serényen bólogattak.

- De aztán betartani. - intettem őket, majd Ashley-hez fordultam. - Na, hallgatunk téged!

- Na, én ennél sokkal, érdekesebb dologgal jöttem - cincogta izgatottan. - Képzeljétek, az egész Casttal, interjút akarnak készíteni a filmről, amikor végeztünk! Ha visszamentünk, New Yorkba a stúdióban lesz egy interjú... Mindenkivel. Hát nem szuper??

- Ez csodás! - vigyorogtam. - Ez lesz a Twilight cast első interjúja. Csúcs lesz!

- Csak ennyi?? - szörnyülködött Ash. - Ezt meg kell ünnepelni egy bulival!! Mondjuk, vasárnap? Csapnánk, egy táboros bulit. Na?

- Ez szerintem jó ötlet. - bólogatott Jackson. - Ti is benne vagyok?

- Nem hagynánk ki egy ilyen bulit!! - lelkesedett fel Rob.

- Bizony hogy nem! - helyeseltem. - El kéne mondani a többieknek is!

- Már vittem a hírt! - állt fel Ashley. - Akkor szombaton, estehatkor. Hozzatok pokrócokat, meg kaját!

- Oké. - vigyorogtunk.

- Na, akkor, én megyek is, mert hulla vagyok. - ásította Ashley. - Jó éjszakát nektek.

- Neked is Ash!



Még egy darabig beszélgettünk, Jacksonnal, aztán ő is, hazament, mi meg felváltva lefürödtünk, majd, bebújtunk az ágyba. Jó érzés volt magam mellett tudni Robot, úgy éreztem, hogy most teljes vagyok. Jól, magamra húztam a paplant, és Rob karjaiban elnyomott az álom.





*

- Rob, azt nehogy beletedd még, az most még nem kell! - szólt rá, Nikki, Robra, mert valami fűszert akart beleszórni a mártásba. - Az csak a végén kell.

- Ja oké. - vont vállat Rob és csak, tovább kevergette a szószt. Én meg a zöldségeket kaptam, fel kellett szelnem őket. Ez nem volt nagy cucc.

Csirkét sütünk, gombás mártással, meg, mellé pirított zöldségekkel. Nikki, tényleg nagyon értett hozzá. Úgy sürgött forgott körülöttünk, mint aki, nem is színésznő, hanem szakácsnő. Mindkettőt perfektül csinálta, akármelyik munkát elvállalhatta volna.

- Oké, Kristen, egyenként rakd bele a serpenyőbe, a zöldségeket. - adta a további instrukciókat nekem. - De óvatosan, mert ha rád fröccsen a forró olaj.

- oké, főnök. - kuncogtam, és követtem az utasításokat.

- Rob, talán kicsit gyorsabban is keverhetnéd. - rötyögött Nikki. - Így holnap se eszünk ebből. Le fog, égni másképp.

- Jól van.

- Amúgy szépen felvágtad, a zöldségeket, Kris, gratula. - dicsért meg Nikki.

- Kösz. - vigyorogtam rá és megforgattam a szeleteket, az olajban.

- Oké, Rob, az már kész van, zárd el a gázt! Ahogy mutattam.

Robert eleget tett az utasításnak és elfordította a gombot, így a láng elaludt, az edénye alatt.

- Szuper, öntsd bele, ebbe a tálba. - rakott Rob elé egy üvegtálat. - Óvatosan, a padlóról nem akarom felnyalni, és szerintem te se. Kris mehetnek a következő szeletek, amik kész vannak, tedd a tálcára.

Miközben, azt tettem, amit mondott, láttam, hogy Rob előveszi, a cigis dobozát, és kivesz belőle egy szálat.

- Az ma a harmadik, úgy szívd. - mondtam ördögien vigyorogva. Egész délelőtt figyeltem.

- Tudom, Kris, számolom. - viszonozta a vigyoromat, aztán meggyújtotta a cigijét, és a szájába téve, kiment a levegőre elszívni.

- Hogy megy neki, a leszokás? - kérdezte Nikki, miközben ránézett a csirkére a sütőben.

- Egész jól, eddig. - ingattam a fejem. - Meglátjuk, mi lesz pár nap múlva. Át kéne ugranom Jacksonhoz is, rá kell néznem, hogy betartja - e a szabályokat.

- Majd ha végeztünk, átmehetsz. - mosolygott. - Vágsz fel, még egy kis gombát, én addig tálalok.

- Persze. - bólogattam és kivettem a dobozból, még két gombát, és a kezembe vettem a kést.

Miután kész volt a csirke, kitálaltunk, és áthívtuk, Jay-t is, Kellant, lés meg Ashley-t is, hogy tartsanak velünk, mondván, hogy ennyit hárman úgysem tudnánk, megenni.

Ebéd közben jól elbeszélgettünk, Ash, mondta, hogy már készül, a holnap esti bulira, Jackson pedig közölte, hogy a mai napi, cigi-adagja eddig csak, négy darab volt.

Ebéd után, kicsit, kiültünk a levegőre, és ott folytattuk a beszélgetést, aztán, mikor mindenki elment, hármasban elmosogattunk Nikkivel.

- Hoztam ám nektek valamit. - mosolygott Nikki beletúrva a zacskójába, amit magával hozott. Hosszas keresgélés után, megtalált egy vékony kicsi könyvet, amit a kezembe nyomott. - Egyszerűen elkészíthető, de finom kaják, receptjei vannak benne, az enyém volt, de nektek nagyobb szükségetek van rá, mint nekem. Sok szerencsét, a tanuláshoz.

- Jaj, köszönjük, Nikki! - hálálkodtam. - A sok segítséget is, azt hiszem már így is sokat tanultunk.

- Igen, szerintem is. - helyeselt, Rob.

- Szívesen segítettem, és még élveztem is. - mosolygott szerényen. - Na, szisztok, majd még találkozunk.

- Szia! - köszöntünk el kórusban.

- Na, mi legyen, mit csináljunk? - kérdezte Rob, átkarolva a vállamat.

- Olvassunk, azt még ma nem csináltuk. - jutott eszembe és besiettem, a szobámba, ő pedig követett, aztán, lehuppantunk, az ágyra, és elővettük, a könyveinket.

Úgy tűnt, ebben a pár napban sikerült, pozitív irányba történő változásokat elérni. Nagyon remélem, hogy ez így lesz mindig. Hogy mindent, majd együtt csinálunk végig, is kitartunk egymás mellett. Mert ezt egy kapcsolatban így szokás.

14.fejezet

Na, 14. fejezet. Pont ahány éves vagyok és pont itt jön el a pillanat, amit várhattatok (L) Na jó olvasást! :)

Békülés és sportos forgatás




Ashleyék, egy óra múlva mentek el, mikor vége lett a filmnek, és akkor én már igen csak álmos voltam. Kikísértem őket az ajtón, aztán bedőltem az ágyba és szinte rögtön elaludtam.

Másnap reggel, elég frissen ébredtem, még úgy is hogy a telefonom ébresztett. Kinyomtam, felöltöztem, eltettem, a hálóingemet, meg a piperecuccomat, és elindultam reggelizni. Sietnem kellett, mert kicsit így is késésben voltam, és még a cuccomat is le kellett cipelnem. Ezért csak becsomagoltam egy szalvétába egy pirítóst, egy műanyag lezárható pohárban, vittem fel a buszra, a bőröndömmel, meg a táskámmal, együtt. Rob megint ugyanott ült, de most jobban érdekelt a korgó gyomrom. Majd ráérek utána rajta görcsölni.

Mire végeztem a szendvicsemmel, már mindenki, felszállt a buszra és elindultunk. Útközben megittam a kávémat, és egy újságot olvasgattam, amit Nikki-től kértem kölcsön.

Ez az öt óra most egész gyorsan elment, leszámítva azokat a perceket, mikor Roberten járt az eszem. De ez csak pár perc volt néha-néha.

Az úton arra is rájöttem, hogy aki most legjobban hiányzik nekem, az Emily. Ő az, aki mindenben segített, megvigasztalt, ha szomorkodtam, aki mindig megértett engem bármiről is legyen szó. Egy kiadós beszélgetésre lenne szükségem vele, mert ez segítene, átugornom a Rob-problémát, talán. Jó, igaz, hogy majdnem mindennap, beszélünk, de telefonban azért lássuk be nem ugyanaz, mint élőben. Ráadásul, most már neki, is elkezdődött a forgatás, így egyre kevesebb ideje lesz, arra hogy dumálgassunk. Sajnos...

Ahol kiszálltunk, ott az eső szemerkélt, de néha - néha kisütött a nap. Egy olyan helyen voltunk, ahol, egy óriási camping volt, tele lakókocsikkal. Imádtam lakókocsiban lakni, olyan volt, mint egy saját lakás, nem is volt a hotelszobához hasonlítható. Catherine, mindenkit odavezetett, a lakókocsijához, és szerencsére, most Robert és az én lakókocsim között, nagyobb volt a távolság.

Nem volt nagy a lakókocsi, de amire kell arra tökéletesen megfelelt. Volt egy kis fürdőszoba, egy étkező, egy kis sarkosított kanapé, meg egy hálószoba, egy tévével, a konyha pedig a folyosón volt. Eléggé otthonos volt. Nem tudom meddig fogunk ezekben lakni, de már előre sajnáltam, mikor elmegyünk innen.

Kipakoltam, a bőröndömből, a kis komódba, a hálószobában, és gyorsan összedobtam magamnak, egy kis tojást, a feltöltött hűtőszekrényből. Mikor jóllaktam elmosogattam aztán felvettem egy kardigánt, és kimentem a levegőre. Az eső már nem esett, de azért hűvös volt.

Gondoltam körülnézek egy kicsit, bekukkantok Ash-hez, akinek a kocsija egyel mögöttem volt, meg Nikkihez, akinek meg kettővel mellettem.

Ashley-nek, nem nagyon jött be, ez a lakókocsis élet, neki jobban tetszett a szállodai lakosztálya, de utólag elárulta, hogy csak azért, mert semmit sem konyít a főzéshez, és itt bizony mindenki magára van utalva. Én persze felajánlottam neki, hogy nyugodtan átjöhet hozzám, a vacsorákra.

Nikki, viszont talán még jobban elveszte a lakókocsit, mint én. Kiderült róla, hogy ő viszont, nagyon jól tud főzni, akkor is éppen spagettit csinált mikor bekopogtam hozzá, és meghívott minket Ashley- vel vacsorára, mert, azt mondta nagyjából, ötre lesz kész a kaja. Én elfogadtam a meghívást, legalább nem kell főznöm se.

Miután elköszöntem Nikkitől, elindultam vissza az én kocsimba, és útközben összefutottam Jacksonnal, akinek a lakókocsija mellettem volt. Éppen cigizett a kocsi lépcsőjére kiülve.

- Helló! - köszöntem neki.

- Szevasz! - intett vigyorogva. - Na hogy tetszik a táboros élet?

- Szuper! - vigyorogtam vissza. - De ne tereld, el a figyelmemet látom, hogy cigizel!

Csak döbbenten felhúzta a szemöldökét.

- A múltkor tök komolyan mondtam, hogy segítek leszokni, Jay. - mondtam magabiztosan. - Holnap veszel egy nikotin tapaszt, okés?

- Kristen, nem fog menni neked. - heherészett. - Mindegyik testvérem próbálkozott már velem, de esélytelen volt.

- Egy próbát megér. - nevettem, de aztán komolyra váltottam. - Tényleg vegyél tapaszt! Na szia!

- Szia! - intett én pedig bementem a lakókocsimba.



*

Nikki, nagyon ügyesen elkészítette a bolognait, nagyon ízlett Ashley-nek is és nekem is. Vacsora után még kicsit maradtunk nála aztán, mindketten hazamentünk, aludni. Már elég fáradt voltam, úgyhogy gyorsan lezuhanyoztam fogat mostam és befeküdtem az ágyba. Nem mondhatnám, hogy rögtön, de elaludtam.

Reggel egész korán ébredtem fel, a telefon csörgése nélkül is. Felvettem egy farmert, meg egy pólót, aztán, fésülködés után, csináltam magamnak müzlit, és szépen elnyámmogtam rajta. Elmosogattam magam után, aztán felkaptam egy pulcsit, mert láttam, hogy ma még lesz egy kis eső, aztán zsebre téve a telefonomat, kimentem, arra a helyre, ahol forgatni fogunk. Egy nagy baseball pálya volt a hely, körülötte néhol, egy két magas fával, meg bokrokkal. Már felállítottak, az öltözőfülkét, meg a sátrat a sminkeseknek. Azt hittem én leszek az első, aki odaér, de nem, Kellan már ott volt.

- Na, jó reggelt! - köszöntem neki, és leültem mellé, egy farönkre, ahol ült.

- Neked is, Kris! - vigyorgott rám. - Mi újság?

- Semmi új. - vontam vállat lezsernek tűnve. - És te mióta vagy ilyen korán kelő.

- Mióta nem felejtem el beállítani a telefonomat. - nevetett. - Amúgy nem csak én, itt van, már Robert is, Jackson, is, meg Nikki is.

- Váó, akkor mégsem keltem olyan korán. - csodálkoztam, de belül összezsugorodott a gyomrom. Rob is itt van. Tudtam, hogy elkerülhetetlen hogy találkozzak, vele, de azt gondoltam, csak forgatáskor kerül ere sor, és szerencsére a nyálas részeken már túl vagyunk.

- Bizony hogy nem. - mondta kárörvendően Kel. - Ashley kelt közülünk, a legkorábban, mert, ő neki gyakorolnia kellett. Már hatkor felkelt vagy mikor.

- Ja, azt tudom. - bólogattam. Igen Ashley kívül, mindenki értett a baseballhoz, sőt a legtöbben már játszották, is. Ash-nek, viszont, elég sok, mind kellett gyakorolnia, főleg az ütést.

- Hahó, Kris! - integetett Jackson felénk tartva. őt már felöltöztették, és már vámpíros volt a kinézete is. Egy hosszú ujjú póló volt rajta, aminek csak a két ujja volt sötétkék, ami fel is volt tűrve a könyökéig, a többi része fehér volt. Egy fekete nadrágot kapott, a felsőjéhez, a haját pedig szokás szerint összegubancolták, így kicsit rövidebbnek látszott, mint általában, a szemébe, pedig aranyszínű kontak lencsét, is kapott, mint mindenki, aki vámpírt játszik. Mind ezek mellett kapott még egy ütőt, amit most a földnek támasztott. Egész jól nézett ki ebben a szerelésben, de persze ez csak baráti megállapítás. Sosem fogok, rá, úgy tekinteni, mint Robra.

- Jó a szerelésed. - vigyorogtam rá.

- Kösz. - viszonozta a vigyoromat, aztán, azzal próbálkozott, hogy megpörgesse a kezében az ütőt, de nem nagyon sikerült neki.

- Fúha megpróbálunk felvágni. - csettintett a nyelvével Kellan.

- Kellan szóltak. - intett a fejével Jackson, a sátrak felé. Én is hallottam, hogy a nevét kiáltják.

- Próbálsz kitérni, mi? - húzogatta fel-le a szemöldökét, Kel.

- Mondom szóltak! - ismételte meg higgadtan Jackson.

- Jól van befogtam a szám! - fújta ki idegesen a levegőt Kellan. - Még viccelni se lehet.

- Jézusom, csak neked lehet, ilyen nehéz a felfogásod! - fakadt Jackson. - Azt mondtam az előbb, hogy szóltak, most kiáltottak ide.

- Ja. - röhögött Emmett aztán elkiáltotta magát: - Megyek!

- Süket. - forgatta a szemeit Jackson, mire én csak nevettem, ő meg újra megpörgette, az ütőt, de kiesett a kezéből. Már épp mondani akartam rá, valamit, mikor észrevettem, hogy Robert, ide tart. Egy szürke hosszú ujjú póló bolt rajta, az felett egy lengecsíkos pólóval, amihez, fekete farmert adtak rá. A haját, a szokásnak megfelelően állították, be, a kezében pedig ő is ütőt hozott. Leküzdhetetlen vágyat éreztem, hogy odarohanjak, hozzá, és átöleljem, de nyilván ő nem díjazná, ezt a gesztust, így inkább, a mögötte Pár méterrel jövő Nikkit figyeltem meg, akin egy fehér póló, volt, a könyökéig feltűrve, rajta egy sötétkék mellény, kézfején kesztyű, a jobb kezében, az ütőjét himbálta. Fehér halászgatyája volt, az oldalában, kék csíkkal, hozzá, hosszúszárú fehér csizma. Robert szerencsére még ide se ért, mikor az összes vámpírt alakító, ember, Catherine köré gyűlt, én meg, odamentem, hogy felöltöztessenek,, aztán én is mentem a többiek után, akik addig nyílván gyakoroltak.

A forgatást túléltem, és azt hiszem egész jól alakítottunk, Roberttel is, bár nem olyan jól, mikor még együtt voltunk. De nem tudom mások hogy voltak vele, én már hulla fáradt voltam, mire azt mondták végeztünk, és mindenki elindulhatott a lakókocsijához. Catherine nekem és Robnak mondott még néhány instrukciót, a forgatással kapcsolatban, és mikor végzett, és úgy szedtem el onnan a lábaimat, mint a sicc.

- Kristen! - kiáltott utánam Rob, de úgy tettem mintha meg se hallanám. - Kristen, várj, meg kérlek!

Nem volt mit tenni, megfordultam, hogy végre elbeszélgessünk, de amikor odaért, az arcom két oldalára csúsztatta a kezét, és a fejem közelebb húzta az övéhez, hogy megcsókolhasson. Hirtelen, minden haragom elszállt, mikor az ajkunk találkozott. Ez hiányzott a legjobban, és most is volt velem, ez hihetetlen. De azért maradt egy bökkenő: Mi van azzal a csajjal?

- Rob, mindent el kell magyaráznod. - mondtam kétségbeesetten, és a könnyeim kitörni készültek.

- Igen, igazad van. - egyezett bele. - Gyere. - megfogta a kezemet, és behúzott egy közeli lakókocsiba, ami nyílván az övé volt, és leültetett a sarkosított kanapéjára.

- Kristen - kezdett bele, megfogva, mint a két kezemet. - elmondom, mi van. Lena, a forgatás első napján állított be a lakásomba. Úgy öt hónapja szakítottam vele, mert csak a pénzért kellettem neki. Ő nem szeretett. Szóval, mikor feljött a lakásomba. Nem fogok hazudni, megtörtént köztünk...

Ennél a mondatnál, kifolytak a könnyeim, de nem foglalkoztam, velük, Robertre figyeltem.

- De aztán reggel rájöttem, hogy ez nem volt helyes, hiszen min már nem szeretjük egymást. - letörölgette a könnyeimet, de jöttek helyette ujjak. - Másnap reggel elküldtem, de nekem el kellett mennem, a stúdióba, úgyhogy odaadtam, neki a pótkulcsot és kértem, hogy zárja be az ajtót, ha elmegy, és tegye a lábtörlő alá. Mire délután hazaértem, ott volt, a kulcs,, ezért megkönnyebbültem, hogy elment, de kiderült, hogy ottmaradt, és nagyon részeg volt. Mikor éppen kitessékeltem, az ajtó, összeesett, ezért, éjszaka nálam, aludt, de én a nappaliban aludtam, nem mellette. Aztán másnak, elment. Akkor láttam ő utoljára esküszöm, neked!

- És a könyvtári kaland? - szipogtam, miközben Robert újra letörölgette a könnyeket, és nagyon meglepődtem, mikor elmosolyodott.

- Teljesen félreértetted a helyzetet. - mondta csendesen. - Lena bejött, hogy hiányzom, neki, aztán rám vetetett magát, én meg mikor láttam, hogy kiszaladsz az üzletből utánad, mentem, persze, miután kapott tőlem, egy nagy pofont.

Hisztérikusan nevettem, fel, de a könnyeim még mindig záporoztak.

- Jaj, ne sírj. - húzott az ölébe. - Ha engedted volna, hogy a buszon megmagyarázzam, már rég együtt lehettünk, volna, de te nagyon makacs vagy.

- Makacs? - cincogtam. - Robert, tudod, milyen érzés volt, mikor láttalak titeket smárolni?

Mikor elgyötört szemébe néztem, még jobban sírni lett volna kedvem.

- Én úgy sajnálom. - mondta, és hangja és arca is mutatta, hogy így van. - Szégyellem magam, még a helyett a csitri helyett is.

- Te nem tehetsz róla. - hüppögtem. - Csak azt mondom, hogy, nagyon fájt. És én nem tudtam, hogy mi van, azért, nem beszéltem veled, mert... mert azt hittem... hogy együtt vagyok. - újra sírni kezdtem.

- Nyugodj, meg, most már jó? - suttogta és a hátamat simogatta, majd adott a fejemre egy puszit. - Megbeszéltük, minden rendben van. Szeretlek, és senki mást, és csak ez számít.

- Én is szeretlek. - szipogtam, és felemeltem a fejem egy csókra. - Csakis téged.

- Erről jut eszembe. - szólalt meg félbeszakítva egy csókunkat. - Mostanában te meg nagyon jóban vagy Jacksonnal!

Nem akartam hinni a fülemnek. Féltékeny??

- Rob, Rob. - csóváltam a fejem. - Mikor hazajöttem, a könyvtárból, ő vigasztalt, meg, és ő ugyanolyan helyzetben volt egyszer, mint amilyenben azt hittem, hogy én vagyok, ezt mesélte el nekem, de nem mondhatom, el, mert megkért rá. Nincs okod a féltékenységre, jó?

- Nem voltam féltékeny, csak érdekelt. - mondta.

- Na persze. - kuncogtam, és kivettem egy zsebit az asztalon álló, dobozból, majd kifújtam az orromat. - Ja és segítek, neki leszokni a cigiről.

Ezen már nevetett, és mikor meghallotta, hogy én is ezt teszem, még szorosabban ölelt, át.

- Ezen túl, mindent meg kell mondanunk egymásnak oké? - súgta. - És mindent meg kell beszélnünk.

- Oké. - suttogtam. - Akkor el kell, mondanom, hogy kiskoromban, szerelmes voltam, egyik ovis társamba, és eljátszottuk, hogy összeházasodtunk, és mindenkinek, azt mondtam, hogy esküvő lesz...

Erre olyan hangosan nevetett, hogy szerintem, még három kocsival, odébb is hallották.

- De cukik lehettetek. - mondta, mikor már szóhoz, tudott jutni.

Erre csak kuncogtam, épp mikor kinyílott az ajtó, és Jackson, meg, Kellan állt az ajtóban.

- Jaj, hála istennek! - csapta össze a tenyerét Jackson. - Kibékültetek? Örülök, hogy megjött az eszetek!

- Ez az, mert eddig nem volt nekik. - viccelődött Kellan, mire Jackson csak leintette, és újra ránk nézett.

- Na, esküszöm, leszokom, a cigiről, ezek után. - fogadkozott.

13. fejezet

tudom, hogy kicsit rövid, és talán nem is olyan izgalmas mint a többi, de talán, ez az a rész, ami megmutatja mi zajlik, Kristen fejében, igazából. Na jó olvasést!

Nyomasztó

(Kristen szemszöge)

Úgy tűnik, mostanában rám jár a rúd, az éjszakák terén is, mert már három napja, hogy éjjel semmit nem aludtam, de a többi alkalomkor legalább kellemesen éreztem magam. Most viszont elég rosszul éreztem magam. A gyomrom korgott, de féltem, hogyha kilépek a hotelszobám ajtaján, összetalálkozok, az aggódó arcokkal, amihez nyilván száj is tartozik, és az a száj, idegesítő kérdésekkel zaklat.

De ezzel csak magamat áltatom. A lelkem legmélyén - amit most a fájdalom miatt tökéletes éreztem - tudtam, hogy azért félek kitenni a lábam innen, mert az adna esélyt a Roberttel való találkozásra.

De azért mégis csak erőt vettem magamon, felöltöztem, és lementem, az ebédlőbe. Robert hála istennek nem volt, ott viszont Nikki, és Ashley, ott ültek, egy asztalnál élénk beszélgetésbe merülve.

Vettem egy szendvicset, meg egy kávét, a svédasztalról és odamentem az asztalukhoz.

- Sziasztok! - köszöntem. - Ide ülhetek?

- Szia! - köszöntek vissza és kicsit furcsán méregetve, kinyögte egy perszét.

- Na, mi újság van? - kérdeztem, de csak azért, hogy a beszélgetés elterelje a figyelmemet a szomorkodásról.

- Semmi. - felelte Nikki összeráncolt homlokkal. - De mond minden rendben?

- Persze, miért? - válaszoltam, egyszerűen akarván hangozni, de elég gyatrára sikerült, főleg hogy mereven bámultam, a kávét kevergető kezemet.

- Csak, mert eléggé sápadt vagy, Rob nélkül jöttél le reggelizni, és olyan a szemed, mintha most fejezted volna be a sírást. - sorolta az árulkodó jeleket Nikki.

- Oh. - nyeltem egyet, és ittam a kávémból. - Csak, kicsit hajba kaptunk, Robbal, de semmi gáz...

- Szakítottatok? - kérdezett rá Ashley. Hogy ő mindig beletrafál, a közepébe.

- Mondhatjuk. - motyogtam.

- De hát miért? - fakadt ki Nikki. - Hiszen, annyira jól elvoltatok, és tök jól össze is illettetek.

- Bocsi, de erről nem nagyon szeretek beszélni, ha nem gond. - mondtam, halkan.

- Persze, megértjük. - bólogatott Nikki, megértően.

- köszönöm. - néztem rájuk hálásan, aztán nekiálltam, megenni a szendvicsemet is.

Reggeli után, felmentünk a cuccainkért, aztán, kifelé, menet leadtuk, a kulcsokat, majd kimentünk a buszhoz.

A Portlandben töltött napok közül ez volt az első, hogy kisütött a nap. Hiába próbálkozik, az idő is, engem most ez nem tud felvidítani, nagyon. Főleg, hogy Robert már a buszon ült a szokásos helyünkön, egy sportújság mögé rejtőzve. Még ilyet!

Elől szálltunk fel a buszra így pont a harmadik ülésre tudtam leülni, Ashleyék pedig mögém. Jó volt ez a hely, mert háttal ültem Robnak, én nem láttam, mit csinál, és ránézni se tudtam, olyan gyakran, ránézni se, mert az feltűnő lett volna.

Beletúrtam a táskámba, és kivettem belőle az Alkonyatot és - mivel úgy gondoltam, hogy ez a kötet, nem tehet semmiről, ami a könyvesboltban történt - olvasni kezdtem.

- Milyen könyv az? - érdeklődött Ashley.

- Alkonyat. - feleltem mosolyt erőltetve az arcomra.

- Váó, te olvasod? - lepődött meg.

- Ja, elkezdtem.

- Jó kikapcsolódás, bár én csak a magazinokat szoktam olvasni. - heherészett és aztán újra Nikkihez fordult.

- Jó reggelt! - lépett fel a buszra Jackson és Kellan, aztán elindultak, a helyük felé, de Jack megállt meglettem.

- Ne jól vagy? - kérdezte csendesen.

- Fogjuk rá. - ingattam a fejemet.

- Jól van akkor. - Megveregette a vállamat aztán továbbment. Igen Jackson az akis teljesen megért engem. Nem úgy, mint Ashley aki mindent rózsaszínben lát, vagy Nikki, aki talán még sose járt senkivel úgy igazán, hanem Jackson, aki pontosan tudja milyen érzés mikor, a szíved kettéhasad, attól, amit láttál, és csak mi tudjuk, hogy az egyetlen dolog, ami begyógyíthatja ezt a sebet, az a temérdek idő.

Úgy döntöttem, nincs kedvem mégse olvasni, merthogy ez nem az én asztalom, ezért eltettem a könyvet és inkább a telefonom fülhallgatóját tettem a fülembe, olyan számra kapcsolva, ami nem túl érzelgős.

Azt hiszem bealudtam, de csak azt tudtam, hogy arra ébredtem fel, hogy ki kéne mennem a mosdóba, de az viszont egyet jelentett, azzal hogy el kell mennem Rob mellett. Hát ez nem igaz. Az okos emberek beszerelik, ebbe a buszba a WC-t és csak én vagyok olyan hülye hogy nem élek velem, mert megfutamodok, egy könnyűvérű embertől. Nem! Nem vagyok én gyáva nyúl.

Kifújtam a levegőt, amit eddig a feszültség tartott bennem és kivéve a fülhallgatót a fülemből, felálltam, és elindultam a mosdó felé.

Próbáltam, gyorsan szedni a lábaimat, és szerencsére sikerült, minden probléma nélkül eljutnom a mosdóig. Mikor ott végeztem, újra nagy levegőt vettem és kimentem, a fülkéből, majd szintén gyors léptekkel, visszamentem a helyemre, de ez már nem ment olyan könnyen, ugyanis megszólalt:

- Kristen. - A nevemet halkan, ejtettek ki, és tudtam, kihallottam a hangjából, hogy tényleg akar tőlem valamit, de úgy döntöttem nem érdekel. Süketet fogok játszani. Elengedem a fülem mellett minden szavát. De persze attól függetlenül, hogy nem reagáltam a megszólításra, még nagyon is, ott hallottam a fülemben, még akkor is mikor már a zenét hallgattam, pedig igazán szerettem volna a szövegre összpontosítani.



*

Az egész út így ment le. Ilyen nyomasztóan, ilyen hihetetlenül lassan és feszülten. Szinte éreztem a hátamon a tekintetét és akár hányszor erre gondoltam, a kezem ökölbe szorult és a könnyek csípni kezdték a szememet, és alig vártam, hogy odaérjük a hotelhez. DE ez csak hétkor következett be, mikor odakint a nap már lemenőben, de azt is alig lehetett látni a borús felhőktől, amik lehet, hogy még vihart is hoznak magukkal.

Bevittük a cuccainkat, és megkaptuk, a kulcsokat,de mivel ez nem volt olyan luxus szálloda, mint az előző, itt nem volt teherlift, ezért, nekünk kellett felcincálni, a bőröndjeinket, az emeletre.

Én kaptam a hetes szobát, és nagy pechemre Robert, meg a kilencest, úgyhogy mindössze egy nyamvadt ajtó választott el, minket, egymástól. Klassz...

Kizártam az ajtómat, és bementem rajta. Egy kis folyosón álltam, ahonnan, mindössze két ajtó nyílt az egyik a fürdőszobába a másik, pedig a hálóba.

Bevittem, a bőröndömet, a hálószobába, és kikurkásztam belőle, a pizsamámat, meg a neszesszeremet. Mivel Chaterine, mindent elmondott a holnappal kapcsolatban, nem kellett együtt vacsoráznom a többiekkel, és mivel nagyon éhes se voltam, gondoltam veszek egy jó forró fürdőt relaxszálok, aztán bedőlök az ágyba.

A fürdőben engedtem magamnak, vizet a kádba, és míg az megtelt, lemostam a sminkemet. Épp végeztem ezzel, mikor kopogtattak.

- Ki az? - Azért kérdeztem meg ezt, mert meg akartam bizonyosodni arról, hogy nem-e a nem kívánatos személy áll az ajtóban.

- Ashley vagyok! - azonosította magát.

- Nyitom! - kiáltottam és kisiettem, hogy ajtót nyissak neki.

- Szia! - köszöntem neki.

- Helló! - vigyorgott. - Figyelj, láttam, hogy nem jössz le kajálni, és mivel, nagyon nekünk sincs étvágyunk, gondoltam hozok nasit és csapunk egy csajos estét.

Na, ne! Bármit csak ezt ne!

- Csajos este? - úgy tettem mintha érdekelne a dolog és mivel nem akartam megbántani beleegyeztem.

- Szuper! - ujjongott, Ash és beljebb jött. - Mindjárt jön Nikki is csak, még mosakszik.

- Óké, de figyelj nem gond, ha én gyorsan lezuhanyozok? - kérdezte, miközben betereltem, a hálómba.

- Persze hogy nem. - legyintett. - Bekapcsolhatom a tévét?

- Érezd csak otthon magad. - bólogattam.

Bementem a fürdőbe, és elzártam a vizet, majd gyorsan beültem a kádba. Na, ennyit a relax percekről. Sebtében megmosakodtam aztán már ki is szálltam kihúzva a dugót. Felöltöztem, a hálóingbe, mivel Ash is abba jött át, és csatlakoztam, most márt kettőjükhö, a hálóban.

- Na, mit csináljunk? - kérdeztem.

- Ez tök jó ez a film. - bökött a tévére Nikki.

- Oké, akkor nézzük azt. - egyeztem bele és felhasaltam melléjük az ágyra.

12. fejezet

Íme, a 12. fejezet! Dia, sok Jayyel gondolom, a 2. kedvenc fejezeted lesz! :D (L) Hát jó olvasást hozzám, mindenkinek!

A könyvesboltban




Megígértem, Robnak, hogy pihenek, tehát, mikor hazaértem, még egyszer lezuhanyoztam, és bedőltem, az ágyba. Meglepő milyen gyorsan elaludtam.



Egyszer felkeltem, délben is, akkor lementem enni, mert a gyomrom már nagyon morgott, de mivel, még mindig eléggé fáradt voltam, visszafeküdtem aludni.



Az álmaim minden féle, hülyeséget, mutogattak. Először valami erdőben, voltam, és eszeveszettül, keresztem valamit, vagy valakit, nem tudom pontosan, utána, meg, egy medencében ültem, tök egyedül az egész fürdőben, de mivel kiderült, hogy záróra van, rohantam kifelé, de elestem, és akkor ébredtem fel.

- Kris! - Hűvös kéz simított végig az oldalamon. Hunyorogtam, mert a fény bántotta a szemem, de őt rögtön, felismertem persze.

- Robert. - motyogtam. - Hogy, kerülsz te ide?

- Kiengedtek. - most az arcomra tette a kezét, és még szélesebben mosolygott. - Látom betartottad, az ígéretedet. - Elnézett az ablak felé, így miután felkönyököltem, én is ezt tettem. A nap, márt lemenőben volt odakint.

- Végigaludtam az egész napot. - krákogtam, és felültem, ő pedig felállt mellőlem. - És be se látogattam hozzád, pedig akartam.

- Nem, nem jobb volt így hogy kialudtad magad. - kuncogott. - Nem mintha nem hiányoztál volna, de szerettem volna, ha kialszod magad...

- De ma este ígérd, meg hogy itt maradsz velem! - öleltem át.

- Hát persze, itt maradok. - suttogta. - Nem lenne lélekerőm átmenni.

- Oké. - sóhajtottam, és elengedtem. - Lejössz felem vacsorázni? Éhen halok!

- Persze, én is! - vigyorgott.

- Oké, mindjárt jövök, csak felöltözök. - Kicsit elvörösödtem, és úgy indultam el a szekrényem felé.

- Oké, én meg odakint várlak. - köhintett, és már a kilincsen volt a keze, mikor hirtelen eszembe jutott valami.

- Te, csak egy kérdés. - mutattam fel, a mutatóujjamat, hogy várjon. - Hogy jöttél be?

- Nyitva hagytad az ajtódat. - bökött az ajtó felé, a fejével. - Legközelebb ne felejtsd el bezárni, nehogy történjen valami...

- Uh, oké. - bólogattam. Biztos annyira fáradt voltam, hogy még az ajtót is elfelejtettem bezárni.

- Na, majd gyere. - mosolygott, és otthagyott. Gyorsan felvettem, egy farmert, meg egy inget, és átfésültem a hajamat. Miután zsebre tettem a mobilomat is, elindultam kifelé. De nem tudom minek siettem annyira, talán attól félem, hogy ha nem sietek Rob eltűnik. Aztán a kapkodásom eredménye az lett, hogy úgy estem át a küszöbön, még jó hogy Robert utánam kapott.

- Jaj, Kristen. - kuncogott, mialatt segített felegyenesedni. - Hová sietsz ennyire?

- Hozzád. - pirultam, el és megfogtam a kezét.

- Mit gondoltál eltűnök? - heherészett, mintha ő is gondolatolvasó lenne, mint az, akit alakít.

- Nem tudom.. - motyogtam, és elindultunk lefelé, a lépcsőn.

Az étteremben, ott találtuk Jacksont, egy aszalnál, egyedül, gondoltuk, odaülünk, hozzá. Csak akkor vettük észre, hogy egy tálca, ott van mellette.

- Ideülhetünk? - kérdeztem.

- Persze, nyugodtan. - vigyorgott, de látszott rajta hogy fáradt. - Csak Emmett ül itt, de ő is éppen egy szőke csaj után ment. - itt megforgatta a szemét, aztán rábámult Robra. - Ó hát téged kiengedtek, Jobban vagy, haver?

- Igen kösz! - vigyorgott hálásan Robert.

Leültünk vele szemben, a mi tálcáinkkal, és enni kezdtünk.

- Mitől vagy ilyen nyúzott? - kérdezte Rob, a szája elé téve a kezét, mert még rágott.

- Hát, tegnap éjjel, nem tudtam, aludni, ezért, lementem a közeli bárba, ott iszogattam, és eléggé, berúgtam. - morogta, az ennivalóját piszkálgatva a villájával, étvágytalanul. - Reggel jöttem, haza és az óta nem tudtam rendesen aludni...

- Juj, te szegény. - sajnálkoztam. - Igyál egy forró teát, biztos jobban leszel tőle...

- Vagy egy kávét. - helyeselt Robert.

- Köszi, srácok, de inkább, most felmennék lefeküdni, ha nem gond. - ásította. -

- Persze hogy nem. - mondtuk fej rázva.

- Köszi. - mosolygott ránk Jackson. - Na, jóéjszakát!

- Neked is! - integettünk neki ő pedig visszavitte a tálcáját. Épp akkor vetődött le a helyére Kellan.

- Szevasztok... Roob, haver, hát itt vagy! - vigyorgott vidáman. - Meggyógyították a buksidat?

- Kapd be, Kellan. - fintorgott Rob. - Na és mi van a szőke cicával, megadta a számát egy, egyéjszakás kalandra.

Kel mosolya rögtön az arcára fagyott, és durcás kisgyerek módjára kapta fel a tálcáját.

- Fordulj föl! - fújt Robra, aztán már el is vonult.

- Jó kis barátok vagytok. - húztam el a számat, és bekaptam, egy krumplit.

- Ugyan, sec perc alatt megbékél. - simogatta meg a kezem Robert, amitől persze rögtön, bizseregni kezdett a bőröm, és mint mindig elvörösödtem. - Inkább beszéljünk, arról mit csináljunk holnap. Hiszen akkor vagyunk itt utoljára, csináljuk valamit...

- Mit szólnál... - morfondíroztam. - Hogyha elmennénk, egy könyvtárba.

- Na, tényleg, oké? - Rob adott egy puszit, azt arcomra, némán folytattuk az evést.



*

Őszintén szólva az éjszakám nem sokat ért, ha azt leszámítjuk, hogy Robert ott feküdt mellettem és átölelt.

Egész éjjel villámlott, és dörgött ráadásul elég hideg volt, a szobában is.

- Nagyon nem tudsz aludni, a vihartól, igaz? - kérdezte együtt érzően Robert, egy hajszálammal játszva.

- De te sem. - krákogtam és felé fordultam, hogy lássam őt. Bal kezén könyökölt a jobbal pedig, most hogy a hajamat, el kellett engednie, az arcomat cirógatta.

- Ez igaz. - mosolyodott el. - Elárulom neked, hogy viharban sosem tudok aludni. - úgy suttogott, mintha attól félne, hogy kihallgatnak, minket.

- Soha? - csodálkoztam.

- Nem, soha. - bólintott és még jobban betakart, mert egy borzongás futott végig rajtam. - Gyere, bújj ide! - húzott közel magához. De annyira hogy a fejem már a mellkasán volt. Az ő teste egész kellemesen meleg volt, nem úgy, mint az enyém.

- Te nem fázol? - kérdeztem jól magamra húzva a paplant.

- Csak egy nagyon kicsit. - mutatta is a két ujja között, hogy mennyire kicsit. - De észre se veszem.

- Jó neked. - sóhajtottam fel, de azért rá is húztam egy kis takarót.

- Mindjárt jövök. - Ki akart mászni mellőlem, de én nem hagytam, fogtam a pólóját és visszahúztam magam mellé.

- Ne, menj el, légyszi, - kértem. - Annyira jó hogy itt vagy!

- Csak egy plusz takarót akarok kivenni, a fiókból, Kris. - susogta, és szelíden lefejtette, az ujjaimat a pólójáról, majd gyorsan az alsó fiókhoz ment és kivette belőle, a másik takarót, is és azt is rám terítette. Annyira kedves velem, és ez nagyon jól esik.

- Köszönöm. - suttogtam, mikor bemászott mellém, és újra magához, ölelt.

- Nagyon szívesen. - Adott egy puszit a homlokomra. - De most már aludjál, itt leszek, mikor felébredsz jó?

- Ígéred? - kérdeztem már félálomban.

- Ígérem. - kuncogott, és akkor rántott magába az éjszaka sötétje, a békés álom.



*



Reggel nyolckor ébredtem fel. Robert addigra már fent volt. Gyorsan felöltöztem, és megfésülködtem, és utána mentünk le Robbal reggelizni.

Evés után a busz elvitt minket, még egyszer utoljára a balett erembe, hogy leforgassuk, ami lemaradt. Persze, mindenki nagyon örült Robertnek, és most már balesetmentesen, és tökéletesen le tudtunk forgatni a jelenetet, így Catherine kijelentette, hogy holnap délelőtt tízkor, kell elindulnunk, mert az út majdnem huszonnégy órás lesz, és még megállunk egy hotelnál, is aludni.

Aztán elindultunk vissza a hotelba, és miután Roberttel, lemostuk, azt a sok sminket, amit ránk kentek, kimentünk, az épület elé, fogtunk egy taxit, és elvitettük, magunkat a legközelebbi könyvesboltig. Ott kiszálltunk, és bementünk.

Az Alkonyatot rögtön a kezünkbe vettük, és csak úgy mentünk nézelődni.

- Ez nem lehet rossz, nézd! - mutatott fel Robert egy könyvet, ami meglehetősen vastag volt, még az Alkonyatnál is vastagabb.

- Én elmegyek arra nézelődni. - intettem a másik irányba és miután válaszolt egy "jó persze"-t elmentem a másik polchoz. Megláttam, egy vékony könyvet, aminek Mindörökké volt a címe. Jól hangzott, és legalább nem olyan nagyon vastag. Épp a tartalmát kezdtem nézni, mikor meghallottam Rob hangját.

- Hát te meg jhogy kerülsz ide?

- A szüleimet látogatom, errefelé laknak. - felelte egy affektálós hang a polc túloldaláról, és bennem rögtön fellángolt a féltékenység: ismerik egymást.

- Á nem mondod. - Robertet úgy hallottam, nem érdekli a csaj, de lehet, hogy csak megjátssza, mert tudja, hogy itt vagyok, a közelben.

- Hiányzol Rob. - cincogta a csaj aztán nagy, gyanús csent lett a másik oldalon, és mivel, nagyon rossz előérzetem támadt átlestem, és a jóslatom beigazolódott. A csaj, Robot átkarolva csókolta, mint az őrült, és úgy tűnt, Rob sem ellenkezik különösebben. Úgy éretem betelt az a bizonyos pohár.

Fogtam a könyveket és rohantam a pénztárhoz, miközben, már a sírás kerülgetett. Miután kifizettem, a könyvekkel, elindultam öles létekkel, kifelé, a bejárati ajtón, nem törődve vele, hogy Robert utánam kiált.

Szerencsére pont állt az út mellett egy taxi, bevágóztam a hátsó ülésre és a sírástól remegő hangon elhadartam a hotel címét, és a férfi még épp időben indított mielőtt, Rob, akárcsak, a taxi közelébe érhetett volna. Egész úton próbáltam, visszatartani a könnyeimet, nem akartam, hogy a taxis kérdezősködni kezdjen, hogy mi történt, az a halálom.

Kifizettem, az utat, amikor a kocsi leparkolt a hotel előtt, megköszöntem, a fuvart és besiettem, az ajtón.

Mivel nem néztem, magam elé, jól beleütköztem valakibe úgy nagyjából a lépcső közepén. Mikor felnéztem, Jackson arcával, találtam szembe magam. Homloka ráncokba szaladt, ahogy összehúzta a szemöldökét, és zöldes szemiben, némi, aggódást véltem felismerni.

- Kristen, minden oké? - kérdezte, kicsit megrángatva a vállaimnál fogva.

- Igen, persze. - mondtam, de ahogy megszólaltam, a sírás olyan erővel tört rám, mint még talán soha. Átöleltem Jacksont, de persze csak barátilag. Jacksonra, én mindig is úgy tekintettem, mit barátomra.

- Jól vagy, gyere. - átkarolta a vállamat és felkísért a lépcsőn. Az ajtóm elé érve kinyújtotta a kezét a kulcsért, és én a tenyerébe pottyantottam, azt. Kizárta az ajtót, és mikor bementünk, becsukta maga mögött.

Én lerogytam az ágy mellé, a hátamat a keretnek vetve. Térdeimet felhúztam, és a karjaimba temettem, az arcomat, amikkel átkaroltam a lábamat.

Éreztem, hogy Jack leül mellém, és egy darabig némán ültünk, csak az én zokogásom hallatszott, amit én felettébb, irritálónak találtam. Hogy érezheti most szegény magát.

- Ha megnyugodtál, elmeséled, mi történt? - kérdezte halkan, mikor a zokogásom, csitulni kezdett.

Felemeltem a fejem és hátravetve, beleszippantottam a levegőbe.

- Érezted már, úgy hogy amiről azt hitted tökéletes, egy pillanat alatt darabokra tud törni? - szipogtam tovább, és közben kihúztam két zsebkendőt, a dobozból, amit Jay felém nyújtott és elmotyogtam egy "kösz"-t.

- hát igen, volt már ilyen. - mondta még mindig csendesen.

- Olyan, mint egy ablak. - folytattam, letörten. - Amikor beszerelik, az ablakos azt mondja, hogy tökéletes kétszer olyan vastag, mint a többi, és nagyon biztonságos. Elhiszed, mert egy csomó pénzt kiadtál érte, de aztán egyszer csak, valaki, mondjuk, egy hülye kisgyerek, kővel, megdobja az ablakodat, és az apró darabokra törik. És akkor azt mondod: Nesze neked tökéletes ablak... Aztán hívsz egy megbízhatóbb olcsó ablakost, hogy szereljen be, egy újabb ablakot de... az már nem ugyanaz, mint a régi volt.

- Nos, igen, de még mindig nem világos, miért vagy így letörve. - csóválta a fejét Jackson, és most néztem rá először, mióta beléptünk ide. - Gondolom, nem az ablakkal akadt problémád.

- Robbal, bementünk, a könyvesboltba. - mondtam, miután kifújtam az orromat. Felálltam és fel-alá járkáltam az éjjeli szekrény és az ágy vége között. - Beszélgettünk, és könyveket nézegettünk, de őt nagyon lekötötte egy könyv, én meg addig átmentem a másik sorba, hogy megnézzek más könyveket is. Alig vagyok ott öt perce, már egy lány mondja neki, hogy: Hiányzol Rob! Aztán mikor átnéztem, a sorukba, ott smárolták egymást.

- Érthető, hogy így érzed magad. - bólogatott Jackson együtt érzően.

- De nem értem. - ültem le az ágyra. - Jackson, nem értem, miért, csinálja ezt velem! Azt hittem szeret... De milyen hülye vagyok! Te biztos halálosan unsz, úgyhogy be is fejezem.

- Kristen a barátod vagyok. - ült fel mellém az ágyra. - Bármikor szívesen meghallgatlak. És mondok valami neked, amit eddig senkinek sem mondtam el.

Kicsin kíváncsian néztem rá.

- Cipzár a számon! - motyogtam, bólogatva.

- Szóval - kezdett bele. - ez három éve történt. Egyik nap, a parkban sétálgattam, mert emlékszem, nagyon fájt a fejem, és a par, ugye csendes nyugodt, friss a levegő. Leültem egy szökőkút mellé, és egy lány, név szerint, Caroline, is éppen leült oda. Tök egyedül volt, csak csendesen nézelődött, úgyhogy gondoltam, beszélgetést kezdeményezek vele. Tök jól eldumálgattunk, és a végén, meghívtam vacsorára. Minden jól alakult, együtt voltunk, három hónapig, aztán egyik nap megláttam, őt egy másik sráccal, csókolózni, abban a parkban egy padon. Odamentem, hogy azért ne csak úgy elhúzzak, de Caroline, csak nevetett, mikor magamból kikelve kérdezősködtem tőle meg a kis pasijától, aztán csak annyit mondott, hogy: Mégis mit vártál Jackson! Húzz el, aztán felejtsük el egymást. - miközben idézte a hangját is drámaiabbá változtatta. - Nem próbálkoztam tovább, de azért, még jól orrba gyűrtem, a fickót. - itt elvigyorodott egy kicsit, meg én is,.- Azóta cigizek, mikor megcsalt, egy barátom könnyen rávett erre is, meg az ivásra is.

- Sajnálom Jackson. - mondtam suttogva.

- Na de nekem kilyukad a gyomrom. - állt fel. - Jössz vacsizni?

- Nem köszi, most nincs nagyon étvágyam. - ráztam a fejem és én is felálltam. - De neked jó étvágyat!

- Kösz, Kristen! - mosolygott és már a kilincsen volt a keze, mikor újra megszólaltam.

- Jackson, te sokkal jobb lányt érdemelsz, mint ő volt, higgy nekem. - mondtam komolyan. - Te egy normális, kedves fiú vagy és, nem való hozzád, egy ilyen csaj. Nincs értelme, még mindig bánkódnod miatta. És innod sem, meg bagóznod sem. Majd segítek leszokni.

- Köszönöm! - nézett rám hálásan, és tudtam, hogy nem a felajánlott segítséget köszöni meg. - Tudod, én ismerem, Robert barátomat. Tudom, hogy nagyon szeret téged, mert mikor elkezdtetek járni, megváltozott, és állandóan csak arról beszélt mennyire szeret téged. Még a kórházban, is ezt mondta. Én nem hinném, hogy egy 24 óra alatt változott meg az érzése. Gondold át Kristen.

Pislogtam és a cipőmet fixíroztam.

- Én nem mondom, hogy könyörögj, neki, de ne ítélkezz felette olyan könnyen. - fejezte be. - Előre is jó éjt!

- Neked is Jack. - motyogtam, és csak az ajtócsukódást hallottam. Tök egyedül maradtam a szobában, a városban, az egész világban, az én saját világomban. Egyedül az érzéseimmel, amik, most úgy marják, a lelkemet, mintha sósavat öntöttem volna le a torkomon. Az a mérhetetlen csalódás még igen csak ott volt, a torkomban és mindenhol a testemben, és úgy éreztem, még egy darabig ott lesz...

11. fejezet

A szökés


Kristen szemszöge

Ahogy visszavitt minket a busz a hotelhez, fogtunk, két taxit. A két fiú utazott az egyikben, mi lányok meg a másikban. A kezem úgy remegett, mint a nyárfalevél, ezért ökölbeszorítottam az ölemben. A gyomrom, minden másodpercben rándult egyet, és úgy éreztem, émelygek is egy kicsit. Nyugodj meg Kristen! Robert biztos jól van!

Még meg se állt a kocsi, én már a sofőr kezébe nyomtam a pénzt, és valósággal feltéptem, az ajtót úgy siettem befelé. A lányok, alig értek utol. Belöktem az üvegajtót és szinte úgy estem rá a recepciós pultra.

- Jó napot! - ziháltam, a pirosra festett hajú nőnek. Ő mosolyogva, felém fordult, és megkérdezte miben segíthet.

- Robert Pattinsont keresem. - hadartam.

- Még a sürgősségin van. - mondta türelmesen. - Vizsgálják, ott várjanak.

Kellanék már ott ültek, a műanyag székeken. Mi is leültünk melléjük.

- Nyugi Kristen. - karolt át Ashley. - Robert jól van, tudod, hogy így van...

- Nem, nem tudom. - fújtam ki a levegőt. - Ha tudnám, nem lennék ilyen ideges... Ne haragudj, csak aggódok érte.

- Persze. - mosolyodott el Ash halványan. - Biztos minden rendben van.

- Reméljük.

Éppen akkor, lépett oda hozzánk egy orvos.

- Robert Pattinson, barátai? - kérdezte kedvesen.

- Igen. - álltunk fel azonnal.

- Egyesével bemehetnek, hozzá, többé-kevésbé ébren van. - mosolygott. - Csak egy kis ájulás volt semmi komoly, a sebeit elláttuk.

- Köszönjük. - hálálkodtam, és nagyjából megnyugodtam. Ha nem ilyen komoly...

- akkor menjél csak Kristen. - mosolygott rám Nikki.

- Köszi. - bólintottam.

- Jöjjön, megmutatom a szobát.

Követtem az orvost, a folyosóra. Benyitott az egyik ajtón, és suttogva elköszönt.

Robert ott feküdt az ágyon, nyakig betakarva kezei, maga mellett, a szemei csukva. Mikor meghallotta, hogy valaki bejött, lassan kinyitotta a szemeit, és egy halvány, mosolyt eresztett meg felém.

- Jaj, Rob, úgy aggódtam. - ültem le mellé az ágy szélére, és megfogtam a kezét. A sebeket, vizsgálgattam az arcán, amik be voltak kötözve. - Jól vagy? Fáj valamid? Segíthetek, valamit? Behozom a ruháidat, és hozok be neked könyvet, oké?

- Css Kristen. - hangja hal volt, és kicsit fáradt, de legalább megszólalt. - Minden rendben, ne izgasd fel magad! Ne aggódj. Szerintem holnap este már hazamehetek, és nem kell se ruha se semmi...

- Biztos, mert tök szívesen fordulok még egyet, nem, nagy gond!

- Nem kell, Kris, lassíts. - simogatta meg a hüvelykujjával, a kézfejemet. -

- Tuti, nem kell semmi? - kérdeztem, meg utoljára.

- De, egy valami. - mosolyodott el féloldalasan. - Csókolj meg, légyszi!

Elmosolyodtam, és fölé hajoltam, majd az ajkamat óvatosan, hozzáérintettem az övéhez. Egyszer visszacsókolt aztán elhúzódtam tőle.

- Erre volt szükségem. - sóhajtott fel. - Most már sokkal jobb.

- Akkor jó. - mosolyodtam el. - Nekem is...

- Na, behívom a többieket, is hogy minél előbb pihenhess. - egy puszit kapott az arcára, aztán intettem egyet és otthagytam, nehéz szívvel. Azt hittem, Robbal sosem történhet semmi. Ő mindig olyan erősnek, teljesnek tűnt. Soha sem tudtam, volna elképzelni, kórházban, betegként az ágyat nyomni.

- Na, minden rendben? - kérdezte, rögtön Ashley.

- Igen, jól van. - mosolyodtam el. - Mehet valaki.

- megyek én. - mondta Kellan. - egy fiú egy lány, okés?

- Oké, csak húzzál. - rötyögött Nikki, és kel meg röhögve besietett a folyosóra.

Mi visszaültünk a székekre, és levettem, egy újságot, az asztalról. Egy sportújság... szuper, most nem nagyon tud lekötni a sport. Ja ne máskor sem.

- Te Ashley, ha mész meg megtennétek, hogy ezt beviszitek, Robnak? - kérdeztem, hirtelen ötlettel feléjük nyújtva a magazint.

- Persze. - vigyorgott Ash és belelapozott az újságba.



*

Ezen az éjszakán se aludtam semmit, de holnap szerencsére elmarad a forgatás, így belátogathattok, Roberthez, és még aludhatok is. De én most azonnal akarok vele lenni. Azonnal látnom, kell meg kell fognom, a kezét, meg kell ölelnem, éreznem, kell az illatát, tudnom kell, hogy velem van. Most amúgy is képtelen lennék aludni..





Robert szemszöge



Szörnyen éreztem magam. Nem kell rögtön azt hinni, hogy, fájna a fejem - bár arról se kéne megfeledkeznem - vagy a sebeim. Hiányzott Kristen. Ha most a hotelban lennék, biztos, hogy átmennék, hozzá, hogy megnézzünk, még egy filmet, vagy csak, hogy hadd aludjak, vele, ha a filmnézéshez, már túl késő lenne... De mivel ebben a nyüves kórházi szobában, kell, feküdnöm, ez teljességgel lehetetlen.

Így mivel nem tudtam mit tegyek - és az alvásról, már órákkal ezelőtt letettem - a kezembe vettem a magazint, amit Kristen küldött be nekem és most először beleolvasgattam. Sportújság volt, és ez csak most tűnt fel. Már épen a második oldal aljánál jártam, az olvasásban, mikor, valaki kopogást hallottam az ablak felől.

Mikor megláttam, valakit az ablakban, majd frász kaptam. Sosem, voltam ijedős típus, de ha valakinek dörömbölnek, az ablakán alapból szívbajt kap. Hunyorogtam, és csak pár perc után ismertem fel... Kristen.

A szívem óriásit dobbant és fel kézzel kinyitottam neki az ablakot, bár abban sem voltam biztos, hogy tényleg itt van...

- Kristen? - kérdeztem meg bizonytalanul, de reménykedve.

- Nem Kristen az ikertestvérem, én Anna vagyok. - morogta, félig nevetve. - Hát persze hogy Kristen vagyok.

Bemászott az ablakon én pedig szívdobogva figyeltem őt.

- Hogy kerülsz te ide? - suttogtam az ajtó felé sandítva.

- Háát... - kezdett bele. - Hiányoztál, és, arra gondoltam, hogy talán nem haragszol meg, ha benézek hozzád...

- Ó Kristen! - sóhajtottam és felültem az ágyban, majd a kezéért nyúltam és odahúztam magamhoz, egy finom csókra. - Te is nagyon-nagyon hiányoztál.

- Akkor tényleg jó, hogy eljöttem. - susogta és leült mellém az ágyra. - De feküdj, vissza, pihenned kell.

- Igenis, asszonyom. - kuncogtam és visszafeküdtem. - De nem aludnod kéne?

- Nem tudok aludni... - vallottam be, a kezemért nyúlva. - És különben is holnap délelőtt bőven lesz időm kialudni magam.

- Úgy érted ma? - kérdeztem, vigyorogva az órámra pillantva a telefonomon. - Fél kettő van.

- Igen, akkor ma. - nevetett halkan, és felsóhajtott.

- Kár hogy holnap miattam nem tudtok forgatni. - mondtam csöndesen.

- Ugyan már. - legyintett, szabad kezével. - Mindenkinek az a fontos, hogy jól vagy, a forgatás most senkit sem érdekel, hidd el!

Ere csak, hümmögtem egyet és csak néztem őt, ő pedig engem. Akármeddig tudnék így itt ülni vele.

Egy darabig még beszélgettünk, aztán mikor láttam, hogy kicsit fárad behúztam magam mellé, az ágyba.

- Szabad ezt? - kuncogott.

- Hát, te kezdted. - vigyorogtam rá. - És ha már illegálisak vagyunk, legalább csináljuk rendesen, nem?

- Felőlem, oké. - sóhajtott fel és hozzám bújt. Ezzel együtt futott át valami melegség a testemen. Ennyire még sosem szerettem senkit. Még sosem találtam ilyen szépnek a "szeretlek" szócskát, amit most is a fülébe suttogtam. Nem hittem volna, hogy velem, megtörténhet, ez, mert a lányok, akik állítólag odavannak értem, csak a pénzemért, semmi másért, nincs velem. De Kristen tényleg szeret, ahogy én is őt. És ez így van rendjén.

Végig némán feküdtünk, és már azt hittem elaludt, de mikor jött fel a nap mocorogni kezdett.

- Mennem kellene. - suttogta.

- Pedig olyan jó volt így. - fújtam ki a levegőt,.

- Tudom, nekem, is de mindjárt jönnek, a dokik és nem hinném, hogy díjaznák, a gesztusomat. - mormolta és szembe fordult felem. - Majd bejövünk még ma.

- Nem, aludnod kel. - leheltem, és adtam neki, egy hosszú csókot. - Ígérd meg nekem, hogy alszol.

- Jó, ígérem. - sóhajtott, fel és adott, még egy utolsó csókot aztán, lemászott az ágyról. - de jó kisfiú legyél. Ezt meg te ígérd meg!

- megígérem. - fogadkoztam, és ő egy intés kíséretével, kimászott az ablakon, én pedig behúztam, utána az ablakot. Már most hiányzik...

10. fejezet

Ne elérkeztünk kereken a 10. fejezethez! Komikat!

A baleset




Nyolckor az telefonom ébresztett. Kinyomtam, és nyújtózkodva felültem, majd összekészülődtem. Mivel, megint olyan esőre hajló idő volt, ismét a halász nadrágomat kerestem elő, meg egy ujjatlan, de kapucnis pulcsit, amit az ujjatlan pólómra vettem rá, aztán elindultam lefelé.

Mivel, kilenckor indulunk, elvileg, beültem reggelizni, Mivel svédasztalos volt, a reggeli, vettem magamnak, egy pirítóst, meg egy kis lekvárt kentem rá, aztán öntöttem magamnak, teát, és úgy ültem le egy üres asztalhoz. Épphogy a kezembe vettem a pirítósomat Robert hangja megszólított:

- Hé, Kris! - integetett. Ő maga, Kellannal, Jacksonnal, és Nikkivel ült egy asztalnál. - Nem ülsz ide.

Elvigyorodtam, és odavittem a tányéromat, meg a bögrémet, Rob mellé, és leültem.

- Na, jó reggelt! - üdvözöltem, őket, ők pedig visszaköszöntek, Rob, pedig, megfogta, az asztalon pihentetett kezemet.

- Olyan aranyosak vagytok! - mosolygott ránk Nikki.

Rob felemelte kicsit a kezünket az asztallapról és szerelmesen rám nézett, majd, adott a kezemre egy puszit. Én meg persze fülig pirultam és zavaromban, nagyon érdekesnek találtam a pirítósomat.

Reggeli után kimentünk az étteremből, és az előcsarnokban ülve várakoztunk, a többiekre, kényelmes fotelokban ülve. Nemsokára mindenki felébredt. Peter például, már rég ébren volt, és már reggelizett, is, csak, mivel még csak hét óra volt visszament a szobájába. Én biztos nem keltem volna fel olyan korán. Elizabeth, még az ebéd közben csatlakozott hozzánk, ő most ott ült velünk a fotelokban. Ashley, pedig háromnegyed kilenckor jött le lépcsőn. Úgy tűnt teljesen kialudta magát, még a haját is szépen belőtte, hogy a fodrászoknak ne kelljen. Azt hittem, ő is úgy tett, mint Peter, de nem, tévedtem:

- Megreggeliztél már? - kérdezte Nikki, mikor Ash leült odaért hozzánk.

- Nem. - rázta a fejét mosolyogva. - Én mindig kihagyom a reggelit. Nagyon ritka az, mikor eszek reggel.

- Miért? - kérdezte kicsit furcsálkudva Nikki.

- Vigyázok az alakomra. - mutatott végig formás derekán.

- De ha kihagyod a reggelit, akkor meg ebédre zabálsz be, és akkor tök mindegy nem? - tárta szét a karját Kellan.

- Nem mert ebédre meg nem eszek annyit. - magyarázta neki Ashley.

- Nem értem a lányokat... - nézett rá Kellan Jacksonra, aki szintén a fejét csóválta.

- Nem is kell, hogy érts hozzá. - legyintett rá Ashley.

Akkor jött ki az ebédlőből, Catherine és kimentünk, a buszokhoz. Megint mindenki úgy ült, ahogy idefelé- Már kíváncsi voltam, rá milyen a suli, hogy fog sikerülni a forgatás, hogy fogadnak majd a diákok, satöbbi. Most, hogy Roberttel összejöttünk, egyszerű lesz, együtt forgatnunk. Sőt szinte már várom, hogy most újonnan együtt alakíthassunk.

Mikor odaértünk a suli elé, már minden diák várt minket, ujjongtak, nekünk, tapsoltak, a legtöbben. Örültek, hogy itt forgatunk az iskolájukban velük. Ja és itt találkoztunk, az új szereplőkkel. Michael Welch, alakítja majd Mike Newtont, Bella egyik osztálytársát, mint ahogy Ericet, Justin Chon, Jessicát, Anna Kendrick, Taylort pedig, Georgy Tyree Boyce. Mind nagyon kedvesek voltak velünk, és egész nap nagyon jó volt velük együtt dolgozni. Kiváló színészek voltak, egytől egyik, mindent a forgatókönyv szerint csináltak, nem voltak gondok.

Az iskolától, este hatkor indultunk, el, vissza hoteléhez, de egész nap egyszer se merül fel bennem, hogy de hazamennék, már. Ez az egy nap forgatás sokkal nagyobb élmény volt, mint a többi. Sehol a stúdió, sehol a New York-i sürgés, és persze, ott volt a Robbal való remek kapcsolatom, ami szintén rásegített erre.

Hazafelé, a buszban, hülye dalokat énekeltünk együtt színészek, most már a többi új emberrel együtt, aztán jókat nevettünk, és így még hamarabb elment az út, mint idefelé.

- Jössz vacsorázni? - kérdezte Robert, mikor beléptünk az előcsarnokba.

- Én most valahogy nem vagyok éhes, egész nap összevissza ettem mindent. - ráztam a fejem. - De, te egyél nyugodtan odafönt várlak.

- Oké, tessék, itt a kulcs. - kivette a zsebéből, a kulcsot és nekem, adta. - Akkor odafent találkozunk. - azzal egy csókkal, elváltunk. Én a lépcső felé vettem az irányt ő, meg az ebédlő felé. Kizártam Robert szobájának ajtaját, lés bementem. Nem sokkal volt másabb, mint az enyém, csak néhány bútor volt máshol. Valahogy nem akartam leütni, úgyhogy letettem a kulcsot a dohányzóasztalra és kiálltam az erkélyre. Végre elállta az eső, de azért, hűvös volt odakint. nem akartam sokáig kint időzni, de szükségem volt, hogy kitisztítsam a fejem...

Pár perc múlva karok öleltem át hátulról, és én annyira megijedtem, hogy megpördültem a tengelyem körül, és ha Robert nem fog tuti kiesek az erkélyről.

- Css, nyugi, csak én vagyok. - puszit adott a nyakamra, amitől, a szívem kétszeresére gyorsult fel.

- Milyen gyorsan végeztél. - jegyeztem meg kuncogva.

- Rájöttem, hogy én sem vagyok éhes. - suttogta a fülembe én meg átkaroltam a nyakát és beletemettem az arcomat a vállába. Bármeddig tudnék itt állni vele.

- Na, nézünk valami filmet? - vetette fel, egy fél mosollyal.

- Mindjárt. - leheltem, és az ajkamat az övére tapasztottam. Ő visszacsókolt, finomnak nem nevezhető módon, de szenvedélyesen.

- Mehetünk. - suttogtam, mikor elváltunk egymástól, ő pedig sugárzó mosollyal kézen fogott és bevezetett a nappaliba. Leültetett a kanapéra és odalépett az asztalon lévő zacskóhoz, ami tele volt DVD-kkel. Nem kérdeztem rá, miért hozott ennyit, és miből gondolta, hogy lesz a szobákban DVD-lejátszó.

- Mit nézünk? - kérdeztem inkább, mikor egy CD-t rakott be a lejátszóba.

- A szem-et. - felelte ördögien mosolyogva és leült mellém, karjával átkarolta a vállamat.

- Az egy horrorfilm nem? - néztem rá.

- Netán félsz? - húzta fel a szemöldökét, még mindig azzal a vigyorral.

- Nem, szeretem a horrorokat. - vigyorogtam vissza. - De ezt még sosem láttam.

- Akkor eltaláltam. - kacsintott rám és akkor mindketten a képernyőre fordítottuk a szemünket.



Az egész film nagyon jó volt, de nagyon féltem a végére már. Már az első durva résznél belekapaszkodtam Rob pólójába és elrejtettem az arcomat, de a végén, már szabályoson, rettegtem. Úgy szorítottam Robertet, hogy kis híján megfojtottam. De őt nem nagyon zavarta, még simogatta is a hátamat és halkan nevetett. De a legjobban akkor ijedtem meg, mikor éppen annál a résznél ahol a csaj, a sötét folyosón megy végig, valaki benyitott. Akkorát sikítottam, hogy tuti, hallották odalent is.

Jackson állt az ajtóban, összeráncolt homlokkal.

- Jacksoon! - üvöltöttem rá, Robert meg olyan hangosan nevetett, ahogy még sose.

- Most mi van? - nézett nagyon. - Csak sikítoztatok, és gondoltam átjövök, megnézni mi van...

- Tiszázzuk, én nem sikítoztam. - mutatott magára Rob.

- Jól van bocs, akkor, te nem. - fújta ki a levegőt Jack. - De most már tudni akarom mi volt a sikítozás tárgya. - azzal odajött a tévéhez.

- Ez! - mutattam, a lepause-zott filmre. - Nagyon félelmetes.

- Aha, mi a címe?

-A szem. - mondta Rob.

- Aha, érdekfeszítő. - rötyögött Jackson. - Na, mentem, aludni, szóval halkabban sikítozz. - a végén lévő két hangoz jól megnyomta Robertre nézve aztán otthagyott minket, Robert pedig megnyomta Play gombot.



*

Sajnos leforgattuk, az összes iskolai jelenetet egy hét, alatt, úgyhogy hétfőn még utoljára itt leszünk Portlandben, hogy leforgassuk, a balett termes jeleneteket. Ha pedig egy napba nem fér bele, akkor még kedden is itt leszünk. Megszerettem Portlandet, bár nagyon nem jártuk be. Nem volt idő, és ha volt is mindig túl fáradtak voltunk ehhez.

Gyorsan magamra vettem egy pólót, meg egy farmert - amit az Ashley-vel és Nikkivel egy vásárlókörúton vettem - megfésülködtem, és felhúztam, egy tornacipőt, aztán rázártam az ajtót és lesiettem a lépcsőn. Késésben voltam, öt perc és indul a busz, pedig éhes vagyok, de reggelizni, már úgysincs időm.

Gyorsan felugrottam a buszra, ami már csak rám várt, és beültem Rob mellé.

- Szia! - ziháltam.

- Elaludtál? - mosolygott és nekiállt turkálni a táskájában.

- mondhatjuk. - bólintottam.

- Tessék. - egy szendvicset nyújtott felém, én meg elvettem tőle.

- Jaj, köszi, életmentő vagy. - hálálkodtam, és miután kicsomagoltam a szalvétából, beleharaptam. - Éhen halok.

- Tudtam, hogy éhes leszel. - egy puszit kaptam az arcomra, aztán hagyott enni.



Mikor odaértünk a balett teremhez, Cam már ott volt, aki Jamest alakítja. Kezet fogtunk vele, aztán, bementünk a terembe, ami tele volt tükrökkel, és kamerákkal, és mindenféle szerkezetekkel a forgatáshoz.

Azt a rész forgattuk, mikor Robert megpróbál, elvinni, de Cam- nek, vissza kell húznia minket, a földre, én nekem pedig esnem kell egyet. Én gurultam egy kicsit a matracon, Rob és Cam pedig ijesztően jól eljátszották, hogy veszekszenek.

Én kihúztam egy üvegszilánkot a lábamból, persze, csak a filmben, és a helyén ömlött a vér. sikítoznom kellett, a fájdalomtól.

Roberték pont mögöttem fojtatták a bunyót, és ezért nem láttam az okát, csak a csattanást hallottam, meg a sikítozásokat. Felugrottam a földről és megpördültem. Egy egész kis tömeg gyűlt össze. Jaj, ne!

- Mi történt?? - kiáltottam és befurakodtam a tömegbe. Robert feküdt a földöm, kicsit, zilált volt a feje és véres, de úgy tűnt ettől függetlenül jó volt.

- Rob, jól vagy? - guggoltam le Catherine, és még két férfi mellé. - Mi történt?

- Hívjátok a mentőket! - kiáltotta Catherine, mire ez egyik férfi elővette va mobilját és bepötyögte a mentők hívószámát.

Rob, a kezét nyújtotta felém én meg megfogtam azt.

- Jól vagyok... - mondta, kicsit nehezen forgó nyelvvel, és elvesztette a külvilággal a kapcsolatot.

Meghallottam odakintről a mentők hangját. Besiettek, hoztak egy hordágyat, és ráfektették Robertet, mi pedig követtük őket, kifelé és ott álltunk, míg be

Nem csukták a kicsi ajtaját és el nem mentek asz épület elől. A könnyeim kifolytak, de gyorsan letöröltem őket.

- Mára vége a forgatásnak, irány busz! - kiáltotta kicsit aggódva Catherine, és a többség elindult. Én ottmaradtam az ajtóban és néztem ki a fejemből.

- Gyere Kristen, délután bemegyünk hozzá. - mondta halkan, Ash, és elindult a busz felé.

- Rob, erős gyerek, biztos meggyógyul! - bokszolt a vállamba Kellan és ő is otthagyott, de jött helyette Jackson és Nikki.

- Kellannak, igaza van. - mondta Jack, a vállamra téve a kezét. - Ne aggódj, jól van, biztos!

- Igen. - helyeselt Nikii. - És ahogy Ash mondta majd bemegyünk veled a kórházba, oké?

- Oké, köszi, srácok! - néztem rájuk hálásan, aztán elindultunk a buszhoz. Csak igazuk legyen...

9. fejezet

Na meghoztam ezt is. Hát nem tudok mit hozzáfűzni, csak annyit hogy remélem tetszik és komiztok! *-* Na irány olvasni!

Portland
(Kristen szemszöge)






Robert, Ashley, Peter, és Elizabeth már ott voltam, már csak, Nikkinek, Kellannak, és Jacksonnak kell megérkeznie. A busz nem volt nagy, de simán elfértünk benne, és igencsak újnak nézett ki, nem valami régi csotrogánynak.

Mivel a buszban nagyon meleg volt nem ültünk be hanem, odakint a levegőn várakoztunk a többiekre.

- Ülsz mellém? - kérdezte Rob.

- Egy olyan volt, mint az óvodában. - néztem rá egy fél mosollyal. - Hát persze hogy ülök melléd. Ja és amikor leszállunk a buszról, fogom a kezdet, és arról mesélek majd, mit láttam az új Barbie sorozatban.

- Nagyon vicces. - fintorgott Rob. - De a kezemet foghatod. - azzal ő már meg is szorította az enyémet.

- Oké. - vigyorogtam elvörösödve, és abba az irányba néztem, ahonnan Jackson érkezett. Az arcából ítélve teljesen azt hitte elkésett.

- Ó hála az égnek! - fújta ki a levegőt, mikor meglátta a csapatot. - És nem én vagyok az utolsó?

- Nem, még Ash, Nikki és Kellan, nincsenek itt. - feleltem. - Ja és Catherine sincs.

- Meg az egész stáb Kris. - kuncogott Rob. - Ezzel csak mi megyünk, a stáb egy másik busszal jön, Catherine mondta, emlékszel?

- Nem, nem rémlik. - ráncoltam a homlokom. - De most már tudom.

- Na, látom jól sikerült a randi. - nézet összefonódó ujjainkra Jackson. - Gratula!

- Kösz. - mosolyogtam rá, Rob meg csak a szemét forgatta.

- Most mi van? - kérdezte értetlenül Jack.

- Semmi. - vont vállast Rob majd a fülembe súgta: - Azt hitte nem fogunk összejönni.

- Értem. - vigyorogtam és akkor érkezett meg Ashley ésNikii is. A bejárattól egészen idáig futottak és ők is megkönnyebbültek mikor itt találtak még minket.

- Hol lehet Kellan? - kérdeztem Roberttől, mikor már vagy tíz perce némán álltunk ott.

- Nem tudom. - nézett el a bejárat felé. - Biztos elaludt. Jó szokása, ismered.

- Persze, de azt hittem, hogy ilyen kivételes alkalmakkor azért be tudja állítani az ébresztőórát. - húztam el a számat. - Már jön is!

Azt vártam, hogy Kellan idegesen iderohan, és teljesen megkönnyebbül, hogy nem hagytuk, itt, mint mindeni más, de ő nem így reagált. Teljesen nyugodtan már jóformán fütyörészve lépkedett, és dobálta a kulcsát.

- Kel, felpörgetnéd? - kérdezte Jackson, mire Kellan értetlen képét kapta válaszul.

- Én vagyok az utolsó? - kérdezte.

- Meglepődtél? - húzta fel Robert a szemöldökét. - Fél kettő van.

- Akkor mind korán kelők vagyunk. - vigyorgott Kellan.

- Kellan, fél egykor indultunk volna, de rád kellett várni. - fonta össze a karját Ash.

- Mi? - döbbent le Kellan. - Nem csak kettőkor indulunk.

- Nem, úgyhogy siessetek felszállni. - jött oda Catherine. - Ha még be is akarok rendezkedni a hotelban.

Mind gyorsan felszálltunk a buszra leültünk egy helyre és befészkeltük magunkat.

- Rob, ma nem csatlakozik hozzánk, he? - kacsingatott Kellan.

- Fogd már be! - verte őt oldalba Jackson. Ők a másik ablak mellett ültek, pont a mi helyünkkel, párhuzamosan.

- Oké, bocs. - vont vállat Kellan és beletúrt a hátzsákjába, nyilván valami nasit keresve.

- Tudtad, hogy amikor szabadtéren forgatunk több napokat, akkor lakókocsiban kell laknunk? - szólalt meg Rob, mikor már elindultunk.

- Igen, Catherine egyik ebédnél mesélte erre emlékszem. - rötyögtem. - Az tök jó lesz. Én még a Hírnök forgatása alatt laktam olyanban, de akkor végig, mert egy igazi házmál forgattunk.

- Én is a Harry Potter alatt. - vigyorgott. - Kíváncsi vagyok, milyenek lesznek a hotelszobák.

- Arra én is. - helyeseltem. - De biztos jó lesz, én mindig is élveztem azokat a forgatási napokat, amiket nem otthon töltöttünk hanem, más városokban.

- Igen én is. - értett egyet Rob. - Néha jó kicsit világot látni.

- Ez igaz. - mutattam rá. - Te egy hülye kérdés: Portland hideg vagy meleg város?

- Öö... - Robert elnevette magát. - Ezt most miért kérdezed?

- Csak mert, hoztam magammal, egy csomó szoknyát, rövidgatyát, meg ujjatlan pólót, és mindössze csak egy pulcsit, meg egyetlen hosszú farmert. - magyaráztam neki. - És ha hideg lesz, nem fogok tudni mit felvenni.

- Akkor megkéred Ashley-t vagy Nikkit, bizton állíthatom, hogy nem fognak visszautasítani. - nevetett még mindig. - De amúgy úgy hallottam meleg város. - rám kacsintott, amitől valósággal, azt se tudtam hol vagyok.

- Akkor szuper!

- Hallom vásárolni kell? - nézett hátra ránk Ashley, aki egyel előttünk ült Nikkivel. - Mehetünk mi is?

- Hát persze. - mosolyogtam rájuk. Nem lehet neki nemet mondani.

- Szuper!

- Te majd addig rendezel a fiúkkal valami programot. - mondtam Robertnek. - Jack, és Kel, biztos örülnének, ha meginnál velük egy-két sört.

- Számíthatnak rám. - vigyorgott 32 fogad mosollyal. - Mint mindig.

- Ebben biztos vagyok! - veregettem meg a vállát, aztán kibámultam az ablakon. Éppen egy szántóföld mellett haladtunk el. A búza csak úgy rohant el mellettünk, a napraforgókkal együtt. Tényleg fel kellene, hívom Emily-t hogy elindultunk. Gyorsan kikerestem a számát, aztán tárcsáztam.

- Szia, Kris! - köszönt vidáman Emily.

- Szia, mi újság? - érdeklődtem.

- Semmi, magazint olvasok. - mondta unottan. - Jaj, képzeld, annyira kedves, velem a doki. 23 éves, tök fiatal, szőke haja van, és zöld szemei, annyira...

- Belezúgtál, a dokiba? - nevettem halkan. - És mi a neve.

- David Brown. - felelte, olyan hangon, mint aki Istenről beszél. - És képzeld, azt mondta este hazavisz, amikor végez. Hát nem aranyos? Így még taxiznom se kell!

- Na, ennek örülök! - vigyorogtam. - Amúgy csak azért hívtalak, mert elindultunk.

- Igen? Minden oké? - kérdezte.

- Több mint oké. - mosolyogtam Robra, aki csillogó szemekkel viszonozta a mosolyt. Egy percig tök kiment a fejemből, hogy telefonálok.

- A fővámpírunk van a dologban, ugye?

- Eltaláltad. - bólintottam, feleslegesen.

- Na, én leteszem, mindjárt jön a doki. - heherészett. - Na, további jó utat!

- Köszi, szia!

- Helló!

Kinyomtam és eltettem a táskámba a telefont.

- Több mint oké. - suttogta Rob, és a lehelete csiklandozta a bőrömet a nyakamon. Ennyire közel van már? Egy puszit lehelt a vállamra aztán a nyakamra majd az arcomra és mikor oda fordultam a szánra, is, ami mondanom se kell, rögtön csókolózásba ment át. Mikor befejeztük, távolabb húzódott, hogy levegőhöz jussak, aztán a táskámba túrtam a szendvicsemért, amit még tegnap este csináltam, az útra.

- Kérsz egyet? - kérdeztem felmutatva azt.

- Nem köszi, nekem is van? - kivett a hátizsákjából, egy sajtburgert.

- Na, beugrottál a mekibe egy kis útravalóért? - kuncogtam, és beleharaptam a szendvicsembe.

- Nem volt időm szendvicset csinálni, így is hétkor keltem, hogy be tudjak pakolni. - magyarázkodott. - Tegnap este már nem volt kedvem hozzá.

- Aha, én is ezt mondanám. - ugrattam.

- Jól van, nevess csak. - játszotta a durcást és enni kezdte a sajtburgerét.

- Jól van, na! - adtam egy puszit az arcára. - Most jobb?

- Aha. - bólogatott és én is kaptam tőle egy puszit at arcomra, amibe bele is pirultam, persze.

- Szép vagy mikor elpirulsz. - mosolygott aztán folytatta az evést, én pedig még vörösebben bámultam ki az ablakon. Most valami falu felé tartottunk.

- Emily már jobban van? - érdeklődött.

- Igen, csak már haza akar menni. - fordultam felé egy mosollyal. - Elmondom a titkot, szerintem össze fog jönni a dokijával..

- Igen? - mosolyodott el, melegen Robert.

- Aha. - bólogattam, és a szám elé tettem a tenyerem, mert közben a szendvicsemen nyámmogtam. - Davidnek hívják, és huszonhárom éves. Ő viszi haza ma este Emet.

- Váó. - füttyentett Robert. - Ez gyorsan megy.

- Kinek így kinek úgy. - rángattam a vállam, és bekapta a szendvicsem utolsó falatját, aztán ittam rá a kulacsomból vizet.

- Na és gondolod, hogy elmehetünk, esetleg szerdán könyvesboltba? - vette fel.

- Persze! - egyeztem bele. - talán megszeretteted velem az olvasást.

- Elképzelhető. - engedte meg. - Nekem tök furcsa, hogy te nem szeretsz olvasni, sőt az is ha bárki más nem szeret mert én személy szerint meg sem tudnék lenni könyvek nélkül.

- Komolyan?

Bólintott.

- Most is van nálam, asszem három könyv, amiket már vagy ötször kiolvastam, de nem lehet megunni.

- Nekem meg ez a tök fura, de talán tényleg nem ártana művelődnöm egy kicsit. - gondolkodtam el. - Igen, azt hiszem, veszek más könyveket is, ha már oda megyünk.

- Na, tudok hatni rád. - emelgette a szemöldökét.

- Úgy tűnik. - pirultam egy ismét és kivettem a táskámból egy magazint. - Hih, elcsórtam, Emily szobájából. - úgy suttogtam, mintha attól félnék, hogy Emily meghallja. - Nekem nem volt mostani, ő meg minden hónapban megveszi.

- Aha, értem. - tudtam, hogy nem ez az ő műfaja. - Írnak valami érdekeset?

Furcsálkodva néztem fel rá.

- Jól van, na, csak gondoltam kérdezek valamit. - mentegetőzött nevetve. - Nem szoktam magazinokat olvasni.

- Pedig azt hittem szoktál. - szólt ide Kellan, mielőtt még én válaszolhattam volna.

- Nem lehetne, hogy figyelsz rám? - csapott a karfára Jack. - Hihetetlen itt magyarázok, neked valamit, amit te kérdeztél, erre oda dumálsz, akkor menj, oda azt beszélgess!

- Jackson kedves. - jegyeztem meg.

- Igen, jó haverom. - nézett el feléjük Robert. - Kellannak is jóban vagyok, de pont ezektől a csípős megjegyzéseitől bolondulok meg.

- Igen és Jacksonnal azért jössz ki jobban, mert ő meg féken tarja, igaz?

- Nem csak féken tartja, hanem mint egy báty rá is szól néha. - mondta és elnevette magát. - De nagyon jól kijövök mindkettőjükkel.

- Igen gondolom. - gyorsan vetettem egy pillantást a mély csevegésbe merülő Ashék felé, aztán folytattam. - Én is kedvelem Ashley-t is meg Nikkit is, de Nikkivel több közös vonásunk van. Ő sem annyira divatőrült, de szeret jól kinézni, ha egy jó programra vágyik, elhív vásárolni, vagy sétálni. Ash meg, inkább Emilyvel jött ki jól, aki persze nem tartozik a csoportba, de ők ugyanabban a világban élnek: Smink, cipők, ruhák, divat...

- Igen ezt én is észrevettem. - Úgy nézett ki, Robert elgondolkodott egy kicsit én pedig újra az újságra fordítottam, a szememet, és rögtön lapoztam is egy érdekesebb témához. Aztán már csak arra lettem figyelmes, hogy a fejem nekikoppan az ablaküvegnek, de már nem volt erőm hogy felemeljem, és már a szemem is csukva volt, úgyhogy tök mindegy...



*

- Kris, hahó! - egy kéz simított végig a hajamon, újra és újra, aztán kaptam egy puszit is az arcomra. - Ébredj.

- Kelek már. - morogtam és nagy nehezen kinyitottam a szemeimet, és Robert mosolygós arcával, találtam szembe magam.

- Jó... délutánt. - kuncogott.

- Megérkeztünk? - motyogtam és amennyire tudtam nyújtózkodtam, és rendesen felültem.

- Nem, de már csak öt perc. - mondta és felém, nyújtotta a magazint.

- olvastad? - döbbentem le.

- Ments isten, csak leesett az öledből. - szörnyülködött én meg elvettem tőle és a táskámba gyűrtem, az újságot.

- Sokat aludtam, ugye? - túrtam a hajamba.

- Nagyjából három órát. - saccolta meg.

- Aszta.

- Nem aludtál sokat éjjel mi? - Átlátott rajtam.

- Nem, tényleg nem. - vallottam be. - Eléggé rossz éjszakám volt... Volt már ilyen és még lesz is, szerintem...

- Majd ma éjjel kialszod magad. - mondta, végigsimítva a karomon, amitől libabőrös lettem.

- Esik az eső? - csak most vettem észre, hogy az ablakra esőcseppek potyognak.

- Ühüm. - hümmögött Robert.

- Még jó hogy halásznadrágba jötte és nem, rövidbe. - fújtam ki idegesen a levegőt. - már csak attól is kiráz a hideg, ha az esőre gondolok.

- Nem szereted az esőt, mint Bella?

- Elvagyok vele, de nyáron nem. - fontam össze a karomat. - Ősszel eshet, amennyit akar, tavasszal lehetnek záporok, de nyáron...

- Sajna az időjárásnak nem tudunk parancsolni. - húzta el a száját.

- Igazad van sajnos... - értettem egyet, és akkor állt meg, a busz. Egy hotel parkolójában voltunk, ezt csak akkor láttam, mikor leszálltunk. Bementünk megkapta mindenki a saját szobáját, és felmehettünk. A csomagokat szerencsére teherlifttel szállították. Én a 14-es szobát kapta, Robert meg a húszast. A folyosó két végén vagyunk. Tök jó... Bementem a lakásba. Volt bent egy nappali, egy feleakkora fürdőszoba, mint New Yorkban, és egy nagyjából, a New Yorki szobámmal egyenlő méretű háló. Az egész nagyon otthonosan, volt berendezve, és hála istennek tévé is volt. A nélkül nem élet az élet.

Először is előkerestem az egyetlen farmeremet, hogy a közös vacsorára felöltözzek, aztán felvettem egy rövid ujjú rózsaszín pólót, aztán nekiálltam elrakodni. A szekrény nem volt túl nagy, de bőven elég volt az én cuccaimnak, és még volt hely egy pár melegebb cuccnak is.

Pakolás után kiültem tévét nézni, aztán kiültem tévézni. Pont meg tudtam nézni a Jóbarátokat, mikor fél nyolcat ütött az óra, és én meg kikapcsoltam a tévét és elindultam a vacsorára. Az étteremben ott volt Catherine, Robert, és Jackson, a többiek még sehol. Szuper most sem utolsó vagyok.

- Sziasztok! - köszöntem mikor odaértem, és leültem a nagy asztalhoz.

- Helló! - viszonozták.

- Nézd az étlapot, döntsd el, mit kérsz, míg jönnek. - mondta Catherine én pedig engedelmesen kinyitottam az étlapot.

Lassan mindenki megérkezett így tudtunk rendelni. Nagyon finom volt a főétel, a desszert, is és a kiszolgálást is jónak találtuk. Csak az volt a baj, hogy én már annyira fáradt voltam, hogy kis híján belefejeltem a tányéromba.

- Akkor köszönöm, hogy itt voltatok a közös vacsorán, ezek után mindenki akkor jár le vacsorázni, amikor csak akar, és csak még annyit, a többihez, hogy holnap akkor a busz jön értetek ide, hogy elvigyen a sulihoz ahol forgatni fogunk. - mondta Catherine, mikor már mindenki felállt az asztaltól.

Mormolva jóéjszakát kívántunk egymásnak, aztán mindenki felment a szobájába.

- Mondanám, hogy gyere át hozzám, és tévézzünk meg minden, de látom milyen fáradt vagy. - mondta Rob, mikor el kellett válnunk a folyosón.

- Igen, ki kell pihennem magam holnapra. - mosolyodtam el álmosan. - Te is tedd ezt, aztán majd holnap tévézünk jó? - ásítottam egyet, nyomatékot adva ezzel szavaimnak.

- Hát persze, Kris. - végigsimított az arcomon és egy csókot nyomott a homlokomra. - Szeretlek.

Valahonnan a mély álmosság alól feltört a fantasztikusan igaz, és jó érzés: szeret.

- Én is szeretlek. - mondtam egy csókot lopva tőle. - Jó éjt!

- Aludj jól! - búcsúzott és mindegyőnk elindult a saját szobája felé.

8. fejezet

Itt a 8. fejezet is! Rövid lett, de azért remélem, nem lett olyan rosssz! :) Irány olvasni!!

Kórházi látogatás az út előtt 

(Kristen szemszöge)

- Emily! - sikítottam és odarohantam a barátnőmhöz. Megnéztem, hogy lélegzik-e még, aztán pofozgatni kezdtem. - Emily kelj fel!!

- El kell vinnünk a kórházba! - határozott Robert, azzal felkapta a karjába Emilyit és elindult vele lefelé a lépcsőn. Ha Em most tudná, hogy a fővámpírunk, akit olyan helyesnek talált tartja a karjaiban. Utánuk siettem.

  Robert betette a kocsija hátsó ülésére, a barátnőmet én meg becsúsztam mellé. Robert beült a volánhoz, és elindult. Útközbe percenként, ellenőriztem, a légzését, és közben néha kibámultam az ablakon, nem mintha tudnám, merre van a kórház. Remélem, hogy Robert azért tudja.

 - Kristen. - suttogta elhalóan, Emily és lén odakaptam a fejem.

- Itt vagyok, jól vagy? - fogtam meg gyorsan a kezét. Egy apró sóhaj hagyta el a száját, és már megint eszméletlen volt.

- Robert siess! - nyöszörögtem.

- Már itt is vagyunk. - Robert épp csak hogy leállt a kórház parkolójában, már ki is kapcsolta az övét, és kipattant a kocsiból. Én is kiszálltam, és segítettem kiszedni, Em-et az ülésről. Robert a karjában vitte be én meg csak az ajtót nyitottam előttük.

  Mikor Rob kezében meglátták, Emily ernyedt testét, nem kérdeztek semmit, csak a recepciós hívott egy doktort. Mikor az orvosok megérkeztek, ráfektették, barátnőmet egy hordágyra és eltolták a sürgősségire.

 Egy darabig csak a kezemet tördelve álltam a folyosó előtt amerre elvitték aztán Robert felajánlotta a székeket, én meg észbe kaptam és leültünk. Eléggé frusztráló volt, hogy a pultnál álló nő végig úgy bámult minket mintha olyan dejavu érzése lenne. Biztos az egyik filmből...

  Gyorsan felhívtam, Emily testvéreit, mert csak nekik volt meg a számuk. Azt mondták, mindjárt itt lesznek. Utána elettem a telefonomat és percenként néztem, a folyosó felé, de akárhány orvos kijött onnan, egyik sem idejött.

 - Nyugodj meg. - tette a kezemre az övét Robert. Ahol a bőre az enyémhez ért ott bizsergett a bőröm.  - Biztos, hogy minden rendben van!

- Nem tudom. - mondtam remegő hangon. Ritkán sírtam, de amikor néha előfordult, akkor viszont nagyon épp ezért idekezdtem most visszatartani. - Azt se tudom, mi baja lehet, hiszen mindig is egészséges volt. Még csak megfázni sem fázott meg soha, mert örökké itta azt az Actimel löttyöt, ami állítólag védelmet biztosít a betegségek ellen, de...

- Kristen, nyugi, biztos nem súlyos. - nyugtatgatott. - Talán csak megbotlott és beverte a fejét.

- Ezt te magad se hiszed el, ugye? - néztem a kékeszöld szemekbe.

- Kristen! - hallottam meg Matt hangját. Odafordultam és felálltam.

- Matt, jaj de jó! - barátiasan átölelt aztán Roberttel bemutatkoztak.

- Hol van Emily? - kérdezte rögtön Matt.

- Még a sürgősségin van. - mutattam a folyosó felé, ahonnan, már rég nem jött ki egy nyamvadt orvos se.

- Mond el még egyszer mi történt! - kérte, Matt miközben visszaültünk a székekre.

- Emily elájult, és Roberttel behoztuk a kórházba. - ismételtem el, azt, amit a telefonban is mondtam. - Nem tudom mi történt, mire megfordultunk a koppanásra, már ájult volt.

- Elnézést önök hozták be Miss. browning-t? - lépett oda hozzánk egy orvos. Végre.

Felpattantam.

- Igen mi. - bólintottam. - Mi van vele?

- Semmi komoly, csak enyhéz cukorbeteg, és mikor felállt valószínűleg leesett a vércukra, és összeesett. - magyarázta a férfi, mire én elsuttogtam egy "Oh, hál' istennek"-et. - Felírjuk neki a gyógyszereket, ettől fogva diabetikus dolgokat ehet csak, és cukrot sem fogyaszthat. Kap egy inzulint is ha már súlyosabb lenne az állapota. Egyelőre gyógyszerekkel tartjuk szinten.

- Rendben. - bólogattunk.

- Egyszerre egy ember belátogathat hozzá, már felébredt. - közölte a férfi.

- Menj csak be Matt, te először, te vagy az öccse. - mondtam neki.

- Köszi. - Matt megeresztett egy halvány mosolyt felém, aztán követte az orvost. Megkönnyebbülve rogytam le a székre, Rob pedig mellém ült.

- Látod semmi komoly. - paskolta meg a kezem Robert.

- Azért egy cukorbetegség se semmi. - néztem rá. - Szegény Emily, nem tudom, hogy fogja kibírni csoki nélkül.

- Szegény. - kuncogott Robert.

- Köszi, hogy itt vagy. - fogtam meg a kezét, és egy gyors hálacsókot adtam neki.

- Nincs mit, Kris. - mosolyodott el. - Bármikor.

A faliórára néztem.  Már elmúlt tíz óra. Szerencse hogy holnap csak délben indulunk, mert így rendesen ki tudom magam aludni. De elég rossz lesz egyedül lennem abban a nagy házban, Em nélkül. Talán megkérhetném Robertet hogy... Na, nem Kristen ezt gyorsan felejts el! - szóltam rá magamra.

- jól vagy? - kérdezte Rob.

- Igen jól, csak kicsit álmos vagyok. - motyogtam. - De semmi gáz, holnap délig majd kialszom magam.

Rob erre csak rábólintott aztán elnézett más felé.

- Mehetsz Kristen. - szólt Matt.

- Oké. - felálltam. - jól van?

- Igen csak fáradt. - felelte Matt.

- Akkor nem időzök sokáig. - bólintottam, és már elindultam volna a folyosó felé, mikor Matt megszólalt:

- Én megyek, is! Sziasztok! - Azzal már el is indult kifelé.

- Egy perc és jövök Robert. - néztem rá.

- Megvárlak. - biztosított én pedig besiettem Emilyhez.

 Barátnőm egy fehér ágyban feküdt, a párnái annyira fel voltak tornyozva, hogy már valósággal nem is feküdt, hanem ült. Az arca fal fehér és sápadt volt, a haja össze - vissza, állt és laposakat pislogott már.

Köszöntem neki, és leültem az ágya mellett álló műanyagszékre és megfogtam a kezét.

- Hogy vagy? - kérdeztem tőle.

- Úgy érzem magam, mint aki berúgott, de egyébként semmi bajom. - mondta gyenge hangon. - Ha leszámítjuk, a cukorbetegséget is.

- Ugyan már a cukorbetegség nem a világ vége! - próbáltam mosolyogni.

- De csoki nélkül a világ vége lesz! - panaszkodott.

- Azt gondoltam. - kuncogtam. - Tudtad, hogy a fővámpír hozott be ide a karjában. - suttogtam, mintha attól félnék, hogy kihallgatnak.

- Nem mondod komolyan!? - hüledezett, és hirtelen jött egy kis szín az arcába ahol elpirult.

- De-de! - nevettem. - Tudtam, hogy így fogsz reagálni.

- Megvolt az első csók? - kérdezte.

- A második is. - mosolyogtam rá. - Na, hagylak, pihenni, holnap indulás előtt még benézek.

- Annyira nem így terveztem, azt hittem, majd Popkornt zabálunk a tévé előtt, és röhögünk, a béna detektíves sorozatokon. - szomorkodott. - Ehelyett itt kell gunnyadnom, ebben hülye kórházban, hol itt az igazság??

- Sajnálom. - óvatosan átöleltem. - Holnap találkozunk. Aludj jól!

- Igyekszem. - biggyesztette le a száját.

Felálltam és mielőtt még kimentem volna az ajtón, intettem egy utolsót neki.  Robert már állt mikor kimentem.

- Hogy van? - kérdezte, mikor a kezét z enyémmel egybekulcsolta.

- Hát egész jól. - mondtam, alig tudván összehozni, egy értelmes mondatot bőrünk érintkezése miatt. - Holnap indulás előtt még benézek hozzá, elköszönök tőle.

- Oké. - bólintott Robert és kimentünk. Ő a volánhoz ült én meg az anyósülésre. Az út felét némán ültük végig, aztán szólaltam csak meg:

- Én, köszönöm szépen, az a randit. Nagyon jól éreztem magam tényleg.

- Nagyon szívesen. - mosolygott rám, a legszebb mosolyával. - És én is jól éreztem magam veled.  

- Akkor jó. - mosolyogtam vissza. - A befejezés lehetett volna, jobb is, de...

- Ez igaz. - bólintott most már csak halványan mosolyogva. - Sajnálom Emilyt. Majd ha holnap mész be hozzá, add át neki hogy Jobbulást!

- Átadom. - biztosítottam. - Én azért várom már a holnapot. mennyit utazunk a busszal.

- Három-négy órát... - saccolta meg Robert. - Biztos jó lesz.

Egy tíz perc múlva megállt a házunk előtt.

- Hát köszönök mindent. - mondtam hálásan. - Jó éjt! - odahajoltam hozzá egy csókért aztán kiszálltam.

Másnap reggel, nagyon rosszul keltem fel. Éjjel nem sokat aludtam nagy részben aggódtam Em-ért. Ha pedig elaludtam hülye álmok nem hagytak pihenni, úgyhogy úgyis reggel hétkor keltem fel végleg.

  Megcsináltam magamnak a reggelit, közben bekapcsoltam a tévét is hogy szóljon valami, aztán reggeli után lezuhanyoztam, hajat mostam, aztán felöltöztem és próbáltam valami elviselhető frizurát csinálni magamnak, de nem nagyon sikerült. Ilyenkor mindig olyan nagy lesz a hajam, ha megmosom...

  Gyorsan kihúztam a szememet is és ellenőriztem, jhogy minden a táskámban van-e. Úgy volt, hogy Emily visz el a stúdióig, de így taxiznom kellett... De utálom már.

  Beraktam a taxiba a cuccomat, elmentem a kórházig, beadtam ott a pultnál a táskámat, hogy vigyázzanak rá, ameddig benézek, Emilyhez, aztán besiettem a szobába. Emily már fent volt, egy magazint olvasott.

- Szia! - köszöntöttem és átöleltem, majd leültem mellé a székre. - Hogy vagy?

- Jól! - vont vállat. - Este már hazamehetek. És képzeld, a doki, aki mellesleg tök helyes kijelentette, hogy, mindennap ehetek valami édeset, mert annyi kell, csak mértékkel...

- Na, hát ez tök jó hír! - paskoltam meg a karját. - Jaj, jut eszembe Rob jobbulást kíván.

- Mond meg neki hogy kösz. - mosolyodott elé.

Ekkor újra nyílott az ajtó, és Matt lépett be rajta, meg Nick lépett be rajta. Nagyon hasonlítottak egymásra pedig 3 év volt köztük a korkülönbség.

- Sziasztok! - köszöntek mi pedig viszonoztuk.

- Na, jól vagy hugi? - kérdezte Nick. - Tegnap nem tudtam bejönni bocsi, bocsi.

- Ugyan már, semmi baj. - legyintett Em. - Nem haldoklottam, csak egyszerű eszméletvesztés volt.

- Az mindegy. - rángatta a vállát, Nick. - És veled mi újság Kris, régen láttalak.

- Semmi, éppen forgatunk, ma megyünk Portland-be. - meséltem. - És veled mi újság?

- Megvagyok. - vont vállat.

- Ugye, minden este felhívsz majd? - kérdezte reménykedve, Emily tőlem.

- Hát persze hogy felhívlak! - bólogattam. - Jaj meg majd holnap, vissza kéne vinni a kocsimat, a kölcs9önzőbe.

- Oké, majd visszaviszem! - felelte.

- Azt hiszem, lassan megyek is. - álltam fel. - Hívnom kell egy taxit is. Szia, Emily. - Átöleltem és egy puszit nyomtam az arcára. - Jó legyél, és tartsd be az édességhatárt!

- Oké. - kuncogott. - Te pedig jól szerepelj! ó tényleg és így Ariellével se tudsz majd talizni.

- Sajnálom, add át majd neki az üdvözletemet. - mondtam. - És sok szerencsét a filmhez!

- Kösz, nektek is! - vigyorgott. - De nehogy taxit hívj, Nick vagy Matt szívesen elvisz!

- Dehogy is nem kell! - ráztam a fejem. - Miattam ne menjetek pluszba.

- Ugyan már! - legyintett Matt. - Nicket is én hoztam, még egy ember nem oszt nem szoroz, na gyere!

- Na, jó, kösz. - egyeztem bele. - Tényleg jól jönne a fuvar! Akkor, szia, Emily, majd beszélünk.

- Szia! Hívj, ha megérkeztetek!

- Oké.

Kimentünk az ajtón. Fájó szívvel hagytam itt a barátnőmet, tudván, hogy a kórházban van, és hogy én meg több kiló méterre innen telepszek le. Nem lenne szabad itt hagynom. Át kéne segítenem a betegsége nehézségein, de egyedül hagyom, és ez nem igazságos.

  Elkértem a bőröndömet és kimentünk egy sötétkék, Opelhez. Beszálltunk, és elindultunk. Útközben kitettük, a laskásánál Nicket, aztán én mutattam az utat a stúdióig. Pár perc múlva ott voltunk és én megköszönve a fuvar, kiszálltam, és elmentem a hátsóudvarra, ahol a busz várt, és Robert. majd meglátjuk, mit hoz a jövő...