Kristen szemszöge
Ahogy visszavitt minket a busz a hotelhez, fogtunk, két taxit. A két fiú utazott az egyikben, mi lányok meg a másikban. A kezem úgy remegett, mint a nyárfalevél, ezért ökölbeszorítottam az ölemben. A gyomrom, minden másodpercben rándult egyet, és úgy éreztem, émelygek is egy kicsit. Nyugodj meg Kristen! Robert biztos jól van!
Még meg se állt a kocsi, én már a sofőr kezébe nyomtam a pénzt, és valósággal feltéptem, az ajtót úgy siettem befelé. A lányok, alig értek utol. Belöktem az üvegajtót és szinte úgy estem rá a recepciós pultra.
- Jó napot! - ziháltam, a pirosra festett hajú nőnek. Ő mosolyogva, felém fordult, és megkérdezte miben segíthet.
- Robert Pattinsont keresem. - hadartam.
- Még a sürgősségin van. - mondta türelmesen. - Vizsgálják, ott várjanak.
Kellanék már ott ültek, a műanyag székeken. Mi is leültünk melléjük.
- Nyugi Kristen. - karolt át Ashley. - Robert jól van, tudod, hogy így van...
- Nem, nem tudom. - fújtam ki a levegőt. - Ha tudnám, nem lennék ilyen ideges... Ne haragudj, csak aggódok érte.
- Persze. - mosolyodott el Ash halványan. - Biztos minden rendben van.
- Reméljük.
Éppen akkor, lépett oda hozzánk egy orvos.
- Robert Pattinson, barátai? - kérdezte kedvesen.
- Igen. - álltunk fel azonnal.
- Egyesével bemehetnek, hozzá, többé-kevésbé ébren van. - mosolygott. - Csak egy kis ájulás volt semmi komoly, a sebeit elláttuk.
- Köszönjük. - hálálkodtam, és nagyjából megnyugodtam. Ha nem ilyen komoly...
- akkor menjél csak Kristen. - mosolygott rám Nikki.
- Köszi. - bólintottam.
- Jöjjön, megmutatom a szobát.
Követtem az orvost, a folyosóra. Benyitott az egyik ajtón, és suttogva elköszönt.
Robert ott feküdt az ágyon, nyakig betakarva kezei, maga mellett, a szemei csukva. Mikor meghallotta, hogy valaki bejött, lassan kinyitotta a szemeit, és egy halvány, mosolyt eresztett meg felém.
- Jaj, Rob, úgy aggódtam. - ültem le mellé az ágy szélére, és megfogtam a kezét. A sebeket, vizsgálgattam az arcán, amik be voltak kötözve. - Jól vagy? Fáj valamid? Segíthetek, valamit? Behozom a ruháidat, és hozok be neked könyvet, oké?
- Css Kristen. - hangja hal volt, és kicsit fáradt, de legalább megszólalt. - Minden rendben, ne izgasd fel magad! Ne aggódj. Szerintem holnap este már hazamehetek, és nem kell se ruha se semmi...
- Biztos, mert tök szívesen fordulok még egyet, nem, nagy gond!
- Nem kell, Kris, lassíts. - simogatta meg a hüvelykujjával, a kézfejemet. -
- Tuti, nem kell semmi? - kérdeztem, meg utoljára.
- De, egy valami. - mosolyodott el féloldalasan. - Csókolj meg, légyszi!
Elmosolyodtam, és fölé hajoltam, majd az ajkamat óvatosan, hozzáérintettem az övéhez. Egyszer visszacsókolt aztán elhúzódtam tőle.
- Erre volt szükségem. - sóhajtott fel. - Most már sokkal jobb.
- Akkor jó. - mosolyodtam el. - Nekem is...
- Na, behívom a többieket, is hogy minél előbb pihenhess. - egy puszit kapott az arcára, aztán intettem egyet és otthagytam, nehéz szívvel. Azt hittem, Robbal sosem történhet semmi. Ő mindig olyan erősnek, teljesnek tűnt. Soha sem tudtam, volna elképzelni, kórházban, betegként az ágyat nyomni.
- Na, minden rendben? - kérdezte, rögtön Ashley.
- Igen, jól van. - mosolyodtam el. - Mehet valaki.
- megyek én. - mondta Kellan. - egy fiú egy lány, okés?
- Oké, csak húzzál. - rötyögött Nikki, és kel meg röhögve besietett a folyosóra.
Mi visszaültünk a székekre, és levettem, egy újságot, az asztalról. Egy sportújság... szuper, most nem nagyon tud lekötni a sport. Ja ne máskor sem.
- Te Ashley, ha mész meg megtennétek, hogy ezt beviszitek, Robnak? - kérdeztem, hirtelen ötlettel feléjük nyújtva a magazint.
- Persze. - vigyorgott Ash és belelapozott az újságba.
*
Ezen az éjszakán se aludtam semmit, de holnap szerencsére elmarad a forgatás, így belátogathattok, Roberthez, és még aludhatok is. De én most azonnal akarok vele lenni. Azonnal látnom, kell meg kell fognom, a kezét, meg kell ölelnem, éreznem, kell az illatát, tudnom kell, hogy velem van. Most amúgy is képtelen lennék aludni..
Robert szemszöge
Szörnyen éreztem magam. Nem kell rögtön azt hinni, hogy, fájna a fejem - bár arról se kéne megfeledkeznem - vagy a sebeim. Hiányzott Kristen. Ha most a hotelban lennék, biztos, hogy átmennék, hozzá, hogy megnézzünk, még egy filmet, vagy csak, hogy hadd aludjak, vele, ha a filmnézéshez, már túl késő lenne... De mivel ebben a nyüves kórházi szobában, kell, feküdnöm, ez teljességgel lehetetlen.
Így mivel nem tudtam mit tegyek - és az alvásról, már órákkal ezelőtt letettem - a kezembe vettem a magazint, amit Kristen küldött be nekem és most először beleolvasgattam. Sportújság volt, és ez csak most tűnt fel. Már épen a második oldal aljánál jártam, az olvasásban, mikor, valaki kopogást hallottam az ablak felől.
Mikor megláttam, valakit az ablakban, majd frász kaptam. Sosem, voltam ijedős típus, de ha valakinek dörömbölnek, az ablakán alapból szívbajt kap. Hunyorogtam, és csak pár perc után ismertem fel... Kristen.
A szívem óriásit dobbant és fel kézzel kinyitottam neki az ablakot, bár abban sem voltam biztos, hogy tényleg itt van...
- Kristen? - kérdeztem meg bizonytalanul, de reménykedve.
- Nem Kristen az ikertestvérem, én Anna vagyok. - morogta, félig nevetve. - Hát persze hogy Kristen vagyok.
Bemászott az ablakon én pedig szívdobogva figyeltem őt.
- Hogy kerülsz te ide? - suttogtam az ajtó felé sandítva.
- Háát... - kezdett bele. - Hiányoztál, és, arra gondoltam, hogy talán nem haragszol meg, ha benézek hozzád...
- Ó Kristen! - sóhajtottam és felültem az ágyban, majd a kezéért nyúltam és odahúztam magamhoz, egy finom csókra. - Te is nagyon-nagyon hiányoztál.
- Akkor tényleg jó, hogy eljöttem. - susogta és leült mellém az ágyra. - De feküdj, vissza, pihenned kell.
- Igenis, asszonyom. - kuncogtam és visszafeküdtem. - De nem aludnod kéne?
- Nem tudok aludni... - vallottam be, a kezemért nyúlva. - És különben is holnap délelőtt bőven lesz időm kialudni magam.
- Úgy érted ma? - kérdeztem, vigyorogva az órámra pillantva a telefonomon. - Fél kettő van.
- Igen, akkor ma. - nevetett halkan, és felsóhajtott.
- Kár hogy holnap miattam nem tudtok forgatni. - mondtam csöndesen.
- Ugyan már. - legyintett, szabad kezével. - Mindenkinek az a fontos, hogy jól vagy, a forgatás most senkit sem érdekel, hidd el!
Ere csak, hümmögtem egyet és csak néztem őt, ő pedig engem. Akármeddig tudnék így itt ülni vele.
Egy darabig még beszélgettünk, aztán mikor láttam, hogy kicsit fárad behúztam magam mellé, az ágyba.
- Szabad ezt? - kuncogott.
- Hát, te kezdted. - vigyorogtam rá. - És ha már illegálisak vagyunk, legalább csináljuk rendesen, nem?
- Felőlem, oké. - sóhajtott fel és hozzám bújt. Ezzel együtt futott át valami melegség a testemen. Ennyire még sosem szerettem senkit. Még sosem találtam ilyen szépnek a "szeretlek" szócskát, amit most is a fülébe suttogtam. Nem hittem volna, hogy velem, megtörténhet, ez, mert a lányok, akik állítólag odavannak értem, csak a pénzemért, semmi másért, nincs velem. De Kristen tényleg szeret, ahogy én is őt. És ez így van rendjén.
Végig némán feküdtünk, és már azt hittem elaludt, de mikor jött fel a nap mocorogni kezdett.
- Mennem kellene. - suttogta.
- Pedig olyan jó volt így. - fújtam ki a levegőt,.
- Tudom, nekem, is de mindjárt jönnek, a dokik és nem hinném, hogy díjaznák, a gesztusomat. - mormolta és szembe fordult felem. - Majd bejövünk még ma.
- Nem, aludnod kel. - leheltem, és adtam neki, egy hosszú csókot. - Ígérd meg nekem, hogy alszol.
- Jó, ígérem. - sóhajtott, fel és adott, még egy utolsó csókot aztán, lemászott az ágyról. - de jó kisfiú legyél. Ezt meg te ígérd meg!
- megígérem. - fogadkoztam, és ő egy intés kíséretével, kimászott az ablakon, én pedig behúztam, utána az ablakot. Már most hiányzik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése