Ashleyék, egy óra múlva mentek el, mikor vége lett a filmnek, és akkor én már igen csak álmos voltam. Kikísértem őket az ajtón, aztán bedőltem az ágyba és szinte rögtön elaludtam.
Másnap reggel, elég frissen ébredtem, még úgy is hogy a telefonom ébresztett. Kinyomtam, felöltöztem, eltettem, a hálóingemet, meg a piperecuccomat, és elindultam reggelizni. Sietnem kellett, mert kicsit így is késésben voltam, és még a cuccomat is le kellett cipelnem. Ezért csak becsomagoltam egy szalvétába egy pirítóst, egy műanyag lezárható pohárban, vittem fel a buszra, a bőröndömmel, meg a táskámmal, együtt. Rob megint ugyanott ült, de most jobban érdekelt a korgó gyomrom. Majd ráérek utána rajta görcsölni.
Mire végeztem a szendvicsemmel, már mindenki, felszállt a buszra és elindultunk. Útközben megittam a kávémat, és egy újságot olvasgattam, amit Nikki-től kértem kölcsön.
Ez az öt óra most egész gyorsan elment, leszámítva azokat a perceket, mikor Roberten járt az eszem. De ez csak pár perc volt néha-néha.
Az úton arra is rájöttem, hogy aki most legjobban hiányzik nekem, az Emily. Ő az, aki mindenben segített, megvigasztalt, ha szomorkodtam, aki mindig megértett engem bármiről is legyen szó. Egy kiadós beszélgetésre lenne szükségem vele, mert ez segítene, átugornom a Rob-problémát, talán. Jó, igaz, hogy majdnem mindennap, beszélünk, de telefonban azért lássuk be nem ugyanaz, mint élőben. Ráadásul, most már neki, is elkezdődött a forgatás, így egyre kevesebb ideje lesz, arra hogy dumálgassunk. Sajnos...
Ahol kiszálltunk, ott az eső szemerkélt, de néha - néha kisütött a nap. Egy olyan helyen voltunk, ahol, egy óriási camping volt, tele lakókocsikkal. Imádtam lakókocsiban lakni, olyan volt, mint egy saját lakás, nem is volt a hotelszobához hasonlítható. Catherine, mindenkit odavezetett, a lakókocsijához, és szerencsére, most Robert és az én lakókocsim között, nagyobb volt a távolság.
Nem volt nagy a lakókocsi, de amire kell arra tökéletesen megfelelt. Volt egy kis fürdőszoba, egy étkező, egy kis sarkosított kanapé, meg egy hálószoba, egy tévével, a konyha pedig a folyosón volt. Eléggé otthonos volt. Nem tudom meddig fogunk ezekben lakni, de már előre sajnáltam, mikor elmegyünk innen.
Kipakoltam, a bőröndömből, a kis komódba, a hálószobában, és gyorsan összedobtam magamnak, egy kis tojást, a feltöltött hűtőszekrényből. Mikor jóllaktam elmosogattam aztán felvettem egy kardigánt, és kimentem a levegőre. Az eső már nem esett, de azért hűvös volt.
Gondoltam körülnézek egy kicsit, bekukkantok Ash-hez, akinek a kocsija egyel mögöttem volt, meg Nikkihez, akinek meg kettővel mellettem.
Ashley-nek, nem nagyon jött be, ez a lakókocsis élet, neki jobban tetszett a szállodai lakosztálya, de utólag elárulta, hogy csak azért, mert semmit sem konyít a főzéshez, és itt bizony mindenki magára van utalva. Én persze felajánlottam neki, hogy nyugodtan átjöhet hozzám, a vacsorákra.
Nikki, viszont talán még jobban elveszte a lakókocsit, mint én. Kiderült róla, hogy ő viszont, nagyon jól tud főzni, akkor is éppen spagettit csinált mikor bekopogtam hozzá, és meghívott minket Ashley- vel vacsorára, mert, azt mondta nagyjából, ötre lesz kész a kaja. Én elfogadtam a meghívást, legalább nem kell főznöm se.
Miután elköszöntem Nikkitől, elindultam vissza az én kocsimba, és útközben összefutottam Jacksonnal, akinek a lakókocsija mellettem volt. Éppen cigizett a kocsi lépcsőjére kiülve.
- Helló! - köszöntem neki.
- Szevasz! - intett vigyorogva. - Na hogy tetszik a táboros élet?
- Szuper! - vigyorogtam vissza. - De ne tereld, el a figyelmemet látom, hogy cigizel!
Csak döbbenten felhúzta a szemöldökét.
- A múltkor tök komolyan mondtam, hogy segítek leszokni, Jay. - mondtam magabiztosan. - Holnap veszel egy nikotin tapaszt, okés?
- Kristen, nem fog menni neked. - heherészett. - Mindegyik testvérem próbálkozott már velem, de esélytelen volt.
- Egy próbát megér. - nevettem, de aztán komolyra váltottam. - Tényleg vegyél tapaszt! Na szia!
- Szia! - intett én pedig bementem a lakókocsimba.
*
Nikki, nagyon ügyesen elkészítette a bolognait, nagyon ízlett Ashley-nek is és nekem is. Vacsora után még kicsit maradtunk nála aztán, mindketten hazamentünk, aludni. Már elég fáradt voltam, úgyhogy gyorsan lezuhanyoztam fogat mostam és befeküdtem az ágyba. Nem mondhatnám, hogy rögtön, de elaludtam.
Reggel egész korán ébredtem fel, a telefon csörgése nélkül is. Felvettem egy farmert, meg egy pólót, aztán, fésülködés után, csináltam magamnak müzlit, és szépen elnyámmogtam rajta. Elmosogattam magam után, aztán felkaptam egy pulcsit, mert láttam, hogy ma még lesz egy kis eső, aztán zsebre téve a telefonomat, kimentem, arra a helyre, ahol forgatni fogunk. Egy nagy baseball pálya volt a hely, körülötte néhol, egy két magas fával, meg bokrokkal. Már felállítottak, az öltözőfülkét, meg a sátrat a sminkeseknek. Azt hittem én leszek az első, aki odaér, de nem, Kellan már ott volt.
- Na, jó reggelt! - köszöntem neki, és leültem mellé, egy farönkre, ahol ült.
- Neked is, Kris! - vigyorgott rám. - Mi újság?
- Semmi új. - vontam vállat lezsernek tűnve. - És te mióta vagy ilyen korán kelő.
- Mióta nem felejtem el beállítani a telefonomat. - nevetett. - Amúgy nem csak én, itt van, már Robert is, Jackson, is, meg Nikki is.
- Váó, akkor mégsem keltem olyan korán. - csodálkoztam, de belül összezsugorodott a gyomrom. Rob is itt van. Tudtam, hogy elkerülhetetlen hogy találkozzak, vele, de azt gondoltam, csak forgatáskor kerül ere sor, és szerencsére a nyálas részeken már túl vagyunk.
- Bizony hogy nem. - mondta kárörvendően Kel. - Ashley kelt közülünk, a legkorábban, mert, ő neki gyakorolnia kellett. Már hatkor felkelt vagy mikor.
- Ja, azt tudom. - bólogattam. Igen Ashley kívül, mindenki értett a baseballhoz, sőt a legtöbben már játszották, is. Ash-nek, viszont, elég sok, mind kellett gyakorolnia, főleg az ütést.
- Hahó, Kris! - integetett Jackson felénk tartva. őt már felöltöztették, és már vámpíros volt a kinézete is. Egy hosszú ujjú póló volt rajta, aminek csak a két ujja volt sötétkék, ami fel is volt tűrve a könyökéig, a többi része fehér volt. Egy fekete nadrágot kapott, a felsőjéhez, a haját pedig szokás szerint összegubancolták, így kicsit rövidebbnek látszott, mint általában, a szemébe, pedig aranyszínű kontak lencsét, is kapott, mint mindenki, aki vámpírt játszik. Mind ezek mellett kapott még egy ütőt, amit most a földnek támasztott. Egész jól nézett ki ebben a szerelésben, de persze ez csak baráti megállapítás. Sosem fogok, rá, úgy tekinteni, mint Robra.
- Jó a szerelésed. - vigyorogtam rá.
- Kösz. - viszonozta a vigyoromat, aztán, azzal próbálkozott, hogy megpörgesse a kezében az ütőt, de nem nagyon sikerült neki.
- Fúha megpróbálunk felvágni. - csettintett a nyelvével Kellan.
- Kellan szóltak. - intett a fejével Jackson, a sátrak felé. Én is hallottam, hogy a nevét kiáltják.
- Próbálsz kitérni, mi? - húzogatta fel-le a szemöldökét, Kel.
- Mondom szóltak! - ismételte meg higgadtan Jackson.
- Jól van befogtam a szám! - fújta ki idegesen a levegőt Kellan. - Még viccelni se lehet.
- Jézusom, csak neked lehet, ilyen nehéz a felfogásod! - fakadt Jackson. - Azt mondtam az előbb, hogy szóltak, most kiáltottak ide.
- Ja. - röhögött Emmett aztán elkiáltotta magát: - Megyek!
- Süket. - forgatta a szemeit Jackson, mire én csak nevettem, ő meg újra megpörgette, az ütőt, de kiesett a kezéből. Már épp mondani akartam rá, valamit, mikor észrevettem, hogy Robert, ide tart. Egy szürke hosszú ujjú póló bolt rajta, az felett egy lengecsíkos pólóval, amihez, fekete farmert adtak rá. A haját, a szokásnak megfelelően állították, be, a kezében pedig ő is ütőt hozott. Leküzdhetetlen vágyat éreztem, hogy odarohanjak, hozzá, és átöleljem, de nyilván ő nem díjazná, ezt a gesztust, így inkább, a mögötte Pár méterrel jövő Nikkit figyeltem meg, akin egy fehér póló, volt, a könyökéig feltűrve, rajta egy sötétkék mellény, kézfején kesztyű, a jobb kezében, az ütőjét himbálta. Fehér halászgatyája volt, az oldalában, kék csíkkal, hozzá, hosszúszárú fehér csizma. Robert szerencsére még ide se ért, mikor az összes vámpírt alakító, ember, Catherine köré gyűlt, én meg, odamentem, hogy felöltöztessenek,, aztán én is mentem a többiek után, akik addig nyílván gyakoroltak.
A forgatást túléltem, és azt hiszem egész jól alakítottunk, Roberttel is, bár nem olyan jól, mikor még együtt voltunk. De nem tudom mások hogy voltak vele, én már hulla fáradt voltam, mire azt mondták végeztünk, és mindenki elindulhatott a lakókocsijához. Catherine nekem és Robnak mondott még néhány instrukciót, a forgatással kapcsolatban, és mikor végzett, és úgy szedtem el onnan a lábaimat, mint a sicc.
- Kristen! - kiáltott utánam Rob, de úgy tettem mintha meg se hallanám. - Kristen, várj, meg kérlek!
Nem volt mit tenni, megfordultam, hogy végre elbeszélgessünk, de amikor odaért, az arcom két oldalára csúsztatta a kezét, és a fejem közelebb húzta az övéhez, hogy megcsókolhasson. Hirtelen, minden haragom elszállt, mikor az ajkunk találkozott. Ez hiányzott a legjobban, és most is volt velem, ez hihetetlen. De azért maradt egy bökkenő: Mi van azzal a csajjal?
- Rob, mindent el kell magyaráznod. - mondtam kétségbeesetten, és a könnyeim kitörni készültek.
- Igen, igazad van. - egyezett bele. - Gyere. - megfogta a kezemet, és behúzott egy közeli lakókocsiba, ami nyílván az övé volt, és leültetett a sarkosított kanapéjára.
- Kristen - kezdett bele, megfogva, mint a két kezemet. - elmondom, mi van. Lena, a forgatás első napján állított be a lakásomba. Úgy öt hónapja szakítottam vele, mert csak a pénzért kellettem neki. Ő nem szeretett. Szóval, mikor feljött a lakásomba. Nem fogok hazudni, megtörtént köztünk...
Ennél a mondatnál, kifolytak a könnyeim, de nem foglalkoztam, velük, Robertre figyeltem.
- De aztán reggel rájöttem, hogy ez nem volt helyes, hiszen min már nem szeretjük egymást. - letörölgette a könnyeimet, de jöttek helyette ujjak. - Másnap reggel elküldtem, de nekem el kellett mennem, a stúdióba, úgyhogy odaadtam, neki a pótkulcsot és kértem, hogy zárja be az ajtót, ha elmegy, és tegye a lábtörlő alá. Mire délután hazaértem, ott volt, a kulcs,, ezért megkönnyebbültem, hogy elment, de kiderült, hogy ottmaradt, és nagyon részeg volt. Mikor éppen kitessékeltem, az ajtó, összeesett, ezért, éjszaka nálam, aludt, de én a nappaliban aludtam, nem mellette. Aztán másnak, elment. Akkor láttam ő utoljára esküszöm, neked!
- És a könyvtári kaland? - szipogtam, miközben Robert újra letörölgette a könnyeket, és nagyon meglepődtem, mikor elmosolyodott.
- Teljesen félreértetted a helyzetet. - mondta csendesen. - Lena bejött, hogy hiányzom, neki, aztán rám vetetett magát, én meg mikor láttam, hogy kiszaladsz az üzletből utánad, mentem, persze, miután kapott tőlem, egy nagy pofont.
Hisztérikusan nevettem, fel, de a könnyeim még mindig záporoztak.
- Jaj, ne sírj. - húzott az ölébe. - Ha engedted volna, hogy a buszon megmagyarázzam, már rég együtt lehettünk, volna, de te nagyon makacs vagy.
- Makacs? - cincogtam. - Robert, tudod, milyen érzés volt, mikor láttalak titeket smárolni?
Mikor elgyötört szemébe néztem, még jobban sírni lett volna kedvem.
- Én úgy sajnálom. - mondta, és hangja és arca is mutatta, hogy így van. - Szégyellem magam, még a helyett a csitri helyett is.
- Te nem tehetsz róla. - hüppögtem. - Csak azt mondom, hogy, nagyon fájt. És én nem tudtam, hogy mi van, azért, nem beszéltem veled, mert... mert azt hittem... hogy együtt vagyok. - újra sírni kezdtem.
- Nyugodj, meg, most már jó? - suttogta és a hátamat simogatta, majd adott a fejemre egy puszit. - Megbeszéltük, minden rendben van. Szeretlek, és senki mást, és csak ez számít.
- Én is szeretlek. - szipogtam, és felemeltem a fejem egy csókra. - Csakis téged.
- Erről jut eszembe. - szólalt meg félbeszakítva egy csókunkat. - Mostanában te meg nagyon jóban vagy Jacksonnal!
Nem akartam hinni a fülemnek. Féltékeny??
- Rob, Rob. - csóváltam a fejem. - Mikor hazajöttem, a könyvtárból, ő vigasztalt, meg, és ő ugyanolyan helyzetben volt egyszer, mint amilyenben azt hittem, hogy én vagyok, ezt mesélte el nekem, de nem mondhatom, el, mert megkért rá. Nincs okod a féltékenységre, jó?
- Nem voltam féltékeny, csak érdekelt. - mondta.
- Na persze. - kuncogtam, és kivettem egy zsebit az asztalon álló, dobozból, majd kifújtam az orromat. - Ja és segítek, neki leszokni a cigiről.
Ezen már nevetett, és mikor meghallotta, hogy én is ezt teszem, még szorosabban ölelt, át.
- Ezen túl, mindent meg kell mondanunk egymásnak oké? - súgta. - És mindent meg kell beszélnünk.
- Oké. - suttogtam. - Akkor el kell, mondanom, hogy kiskoromban, szerelmes voltam, egyik ovis társamba, és eljátszottuk, hogy összeházasodtunk, és mindenkinek, azt mondtam, hogy esküvő lesz...
Erre olyan hangosan nevetett, hogy szerintem, még három kocsival, odébb is hallották.
- De cukik lehettetek. - mondta, mikor már szóhoz, tudott jutni.
Erre csak kuncogtam, épp mikor kinyílott az ajtó, és Jackson, meg, Kellan állt az ajtóban.
- Jaj, hála istennek! - csapta össze a tenyerét Jackson. - Kibékültetek? Örülök, hogy megjött az eszetek!
- Ez az, mert eddig nem volt nekik. - viccelődött Kellan, mire Jackson csak leintette, és újra ránk nézett.
- Na, esküszöm, leszokom, a cigiről, ezek után. - fogadkozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése