(Kristen szemszöge)
Robert, Ashley, Peter, és Elizabeth már ott voltam, már csak, Nikkinek, Kellannak, és Jacksonnak kell megérkeznie. A busz nem volt nagy, de simán elfértünk benne, és igencsak újnak nézett ki, nem valami régi csotrogánynak.
Mivel a buszban nagyon meleg volt nem ültünk be hanem, odakint a levegőn várakoztunk a többiekre.
- Ülsz mellém? - kérdezte Rob.
- Egy olyan volt, mint az óvodában. - néztem rá egy fél mosollyal. - Hát persze hogy ülök melléd. Ja és amikor leszállunk a buszról, fogom a kezdet, és arról mesélek majd, mit láttam az új Barbie sorozatban.
- Nagyon vicces. - fintorgott Rob. - De a kezemet foghatod. - azzal ő már meg is szorította az enyémet.
- Oké. - vigyorogtam elvörösödve, és abba az irányba néztem, ahonnan Jackson érkezett. Az arcából ítélve teljesen azt hitte elkésett.
- Ó hála az égnek! - fújta ki a levegőt, mikor meglátta a csapatot. - És nem én vagyok az utolsó?
- Nem, még Ash, Nikki és Kellan, nincsenek itt. - feleltem. - Ja és Catherine sincs.
- Meg az egész stáb Kris. - kuncogott Rob. - Ezzel csak mi megyünk, a stáb egy másik busszal jön, Catherine mondta, emlékszel?
- Nem, nem rémlik. - ráncoltam a homlokom. - De most már tudom.
- Na, látom jól sikerült a randi. - nézet összefonódó ujjainkra Jackson. - Gratula!
- Kösz. - mosolyogtam rá, Rob meg csak a szemét forgatta.
- Most mi van? - kérdezte értetlenül Jack.
- Semmi. - vont vállast Rob majd a fülembe súgta: - Azt hitte nem fogunk összejönni.
- Értem. - vigyorogtam és akkor érkezett meg Ashley ésNikii is. A bejárattól egészen idáig futottak és ők is megkönnyebbültek mikor itt találtak még minket.
- Hol lehet Kellan? - kérdeztem Roberttől, mikor már vagy tíz perce némán álltunk ott.
- Nem tudom. - nézett el a bejárat felé. - Biztos elaludt. Jó szokása, ismered.
- Persze, de azt hittem, hogy ilyen kivételes alkalmakkor azért be tudja állítani az ébresztőórát. - húztam el a számat. - Már jön is!
Azt vártam, hogy Kellan idegesen iderohan, és teljesen megkönnyebbül, hogy nem hagytuk, itt, mint mindeni más, de ő nem így reagált. Teljesen nyugodtan már jóformán fütyörészve lépkedett, és dobálta a kulcsát.
- Kel, felpörgetnéd? - kérdezte Jackson, mire Kellan értetlen képét kapta válaszul.
- Én vagyok az utolsó? - kérdezte.
- Meglepődtél? - húzta fel Robert a szemöldökét. - Fél kettő van.
- Akkor mind korán kelők vagyunk. - vigyorgott Kellan.
- Kellan, fél egykor indultunk volna, de rád kellett várni. - fonta össze a karját Ash.
- Mi? - döbbent le Kellan. - Nem csak kettőkor indulunk.
- Nem, úgyhogy siessetek felszállni. - jött oda Catherine. - Ha még be is akarok rendezkedni a hotelban.
Mind gyorsan felszálltunk a buszra leültünk egy helyre és befészkeltük magunkat.
- Rob, ma nem csatlakozik hozzánk, he? - kacsingatott Kellan.
- Fogd már be! - verte őt oldalba Jackson. Ők a másik ablak mellett ültek, pont a mi helyünkkel, párhuzamosan.
- Oké, bocs. - vont vállat Kellan és beletúrt a hátzsákjába, nyilván valami nasit keresve.
- Tudtad, hogy amikor szabadtéren forgatunk több napokat, akkor lakókocsiban kell laknunk? - szólalt meg Rob, mikor már elindultunk.
- Igen, Catherine egyik ebédnél mesélte erre emlékszem. - rötyögtem. - Az tök jó lesz. Én még a Hírnök forgatása alatt laktam olyanban, de akkor végig, mert egy igazi házmál forgattunk.
- Én is a Harry Potter alatt. - vigyorgott. - Kíváncsi vagyok, milyenek lesznek a hotelszobák.
- Arra én is. - helyeseltem. - De biztos jó lesz, én mindig is élveztem azokat a forgatási napokat, amiket nem otthon töltöttünk hanem, más városokban.
- Igen én is. - értett egyet Rob. - Néha jó kicsit világot látni.
- Ez igaz. - mutattam rá. - Te egy hülye kérdés: Portland hideg vagy meleg város?
- Öö... - Robert elnevette magát. - Ezt most miért kérdezed?
- Csak mert, hoztam magammal, egy csomó szoknyát, rövidgatyát, meg ujjatlan pólót, és mindössze csak egy pulcsit, meg egyetlen hosszú farmert. - magyaráztam neki. - És ha hideg lesz, nem fogok tudni mit felvenni.
- Akkor megkéred Ashley-t vagy Nikkit, bizton állíthatom, hogy nem fognak visszautasítani. - nevetett még mindig. - De amúgy úgy hallottam meleg város. - rám kacsintott, amitől valósággal, azt se tudtam hol vagyok.
- Akkor szuper!
- Hallom vásárolni kell? - nézett hátra ránk Ashley, aki egyel előttünk ült Nikkivel. - Mehetünk mi is?
- Hát persze. - mosolyogtam rájuk. Nem lehet neki nemet mondani.
- Szuper!
- Te majd addig rendezel a fiúkkal valami programot. - mondtam Robertnek. - Jack, és Kel, biztos örülnének, ha meginnál velük egy-két sört.
- Számíthatnak rám. - vigyorgott 32 fogad mosollyal. - Mint mindig.
- Ebben biztos vagyok! - veregettem meg a vállát, aztán kibámultam az ablakon. Éppen egy szántóföld mellett haladtunk el. A búza csak úgy rohant el mellettünk, a napraforgókkal együtt. Tényleg fel kellene, hívom Emily-t hogy elindultunk. Gyorsan kikerestem a számát, aztán tárcsáztam.
- Szia, Kris! - köszönt vidáman Emily.
- Szia, mi újság? - érdeklődtem.
- Semmi, magazint olvasok. - mondta unottan. - Jaj, képzeld, annyira kedves, velem a doki. 23 éves, tök fiatal, szőke haja van, és zöld szemei, annyira...
- Belezúgtál, a dokiba? - nevettem halkan. - És mi a neve.
- David Brown. - felelte, olyan hangon, mint aki Istenről beszél. - És képzeld, azt mondta este hazavisz, amikor végez. Hát nem aranyos? Így még taxiznom se kell!
- Na, ennek örülök! - vigyorogtam. - Amúgy csak azért hívtalak, mert elindultunk.
- Igen? Minden oké? - kérdezte.
- Több mint oké. - mosolyogtam Robra, aki csillogó szemekkel viszonozta a mosolyt. Egy percig tök kiment a fejemből, hogy telefonálok.
- A fővámpírunk van a dologban, ugye?
- Eltaláltad. - bólintottam, feleslegesen.
- Na, én leteszem, mindjárt jön a doki. - heherészett. - Na, további jó utat!
- Köszi, szia!
- Helló!
Kinyomtam és eltettem a táskámba a telefont.
- Több mint oké. - suttogta Rob, és a lehelete csiklandozta a bőrömet a nyakamon. Ennyire közel van már? Egy puszit lehelt a vállamra aztán a nyakamra majd az arcomra és mikor oda fordultam a szánra, is, ami mondanom se kell, rögtön csókolózásba ment át. Mikor befejeztük, távolabb húzódott, hogy levegőhöz jussak, aztán a táskámba túrtam a szendvicsemért, amit még tegnap este csináltam, az útra.
- Kérsz egyet? - kérdeztem felmutatva azt.
- Nem köszi, nekem is van? - kivett a hátizsákjából, egy sajtburgert.
- Na, beugrottál a mekibe egy kis útravalóért? - kuncogtam, és beleharaptam a szendvicsembe.
- Nem volt időm szendvicset csinálni, így is hétkor keltem, hogy be tudjak pakolni. - magyarázkodott. - Tegnap este már nem volt kedvem hozzá.
- Aha, én is ezt mondanám. - ugrattam.
- Jól van, nevess csak. - játszotta a durcást és enni kezdte a sajtburgerét.
- Jól van, na! - adtam egy puszit az arcára. - Most jobb?
- Aha. - bólogatott és én is kaptam tőle egy puszit at arcomra, amibe bele is pirultam, persze.
- Szép vagy mikor elpirulsz. - mosolygott aztán folytatta az evést, én pedig még vörösebben bámultam ki az ablakon. Most valami falu felé tartottunk.
- Emily már jobban van? - érdeklődött.
- Igen, csak már haza akar menni. - fordultam felé egy mosollyal. - Elmondom a titkot, szerintem össze fog jönni a dokijával..
- Igen? - mosolyodott el, melegen Robert.
- Aha. - bólogattam, és a szám elé tettem a tenyerem, mert közben a szendvicsemen nyámmogtam. - Davidnek hívják, és huszonhárom éves. Ő viszi haza ma este Emet.
- Váó. - füttyentett Robert. - Ez gyorsan megy.
- Kinek így kinek úgy. - rángattam a vállam, és bekapta a szendvicsem utolsó falatját, aztán ittam rá a kulacsomból vizet.
- Na és gondolod, hogy elmehetünk, esetleg szerdán könyvesboltba? - vette fel.
- Persze! - egyeztem bele. - talán megszeretteted velem az olvasást.
- Elképzelhető. - engedte meg. - Nekem tök furcsa, hogy te nem szeretsz olvasni, sőt az is ha bárki más nem szeret mert én személy szerint meg sem tudnék lenni könyvek nélkül.
- Komolyan?
Bólintott.
- Most is van nálam, asszem három könyv, amiket már vagy ötször kiolvastam, de nem lehet megunni.
- Nekem meg ez a tök fura, de talán tényleg nem ártana művelődnöm egy kicsit. - gondolkodtam el. - Igen, azt hiszem, veszek más könyveket is, ha már oda megyünk.
- Na, tudok hatni rád. - emelgette a szemöldökét.
- Úgy tűnik. - pirultam egy ismét és kivettem a táskámból egy magazint. - Hih, elcsórtam, Emily szobájából. - úgy suttogtam, mintha attól félnék, hogy Emily meghallja. - Nekem nem volt mostani, ő meg minden hónapban megveszi.
- Aha, értem. - tudtam, hogy nem ez az ő műfaja. - Írnak valami érdekeset?
Furcsálkodva néztem fel rá.
- Jól van, na, csak gondoltam kérdezek valamit. - mentegetőzött nevetve. - Nem szoktam magazinokat olvasni.
- Pedig azt hittem szoktál. - szólt ide Kellan, mielőtt még én válaszolhattam volna.
- Nem lehetne, hogy figyelsz rám? - csapott a karfára Jack. - Hihetetlen itt magyarázok, neked valamit, amit te kérdeztél, erre oda dumálsz, akkor menj, oda azt beszélgess!
- Jackson kedves. - jegyeztem meg.
- Igen, jó haverom. - nézett el feléjük Robert. - Kellannak is jóban vagyok, de pont ezektől a csípős megjegyzéseitől bolondulok meg.
- Igen és Jacksonnal azért jössz ki jobban, mert ő meg féken tarja, igaz?
- Nem csak féken tartja, hanem mint egy báty rá is szól néha. - mondta és elnevette magát. - De nagyon jól kijövök mindkettőjükkel.
- Igen gondolom. - gyorsan vetettem egy pillantást a mély csevegésbe merülő Ashék felé, aztán folytattam. - Én is kedvelem Ashley-t is meg Nikkit is, de Nikkivel több közös vonásunk van. Ő sem annyira divatőrült, de szeret jól kinézni, ha egy jó programra vágyik, elhív vásárolni, vagy sétálni. Ash meg, inkább Emilyvel jött ki jól, aki persze nem tartozik a csoportba, de ők ugyanabban a világban élnek: Smink, cipők, ruhák, divat...
- Igen ezt én is észrevettem. - Úgy nézett ki, Robert elgondolkodott egy kicsit én pedig újra az újságra fordítottam, a szememet, és rögtön lapoztam is egy érdekesebb témához. Aztán már csak arra lettem figyelmes, hogy a fejem nekikoppan az ablaküvegnek, de már nem volt erőm hogy felemeljem, és már a szemem is csukva volt, úgyhogy tök mindegy...
*
- Kris, hahó! - egy kéz simított végig a hajamon, újra és újra, aztán kaptam egy puszit is az arcomra. - Ébredj.
- Kelek már. - morogtam és nagy nehezen kinyitottam a szemeimet, és Robert mosolygós arcával, találtam szembe magam.
- Jó... délutánt. - kuncogott.
- Megérkeztünk? - motyogtam és amennyire tudtam nyújtózkodtam, és rendesen felültem.
- Nem, de már csak öt perc. - mondta és felém, nyújtotta a magazint.
- olvastad? - döbbentem le.
- Ments isten, csak leesett az öledből. - szörnyülködött én meg elvettem tőle és a táskámba gyűrtem, az újságot.
- Sokat aludtam, ugye? - túrtam a hajamba.
- Nagyjából három órát. - saccolta meg.
- Aszta.
- Nem aludtál sokat éjjel mi? - Átlátott rajtam.
- Nem, tényleg nem. - vallottam be. - Eléggé rossz éjszakám volt... Volt már ilyen és még lesz is, szerintem...
- Majd ma éjjel kialszod magad. - mondta, végigsimítva a karomon, amitől libabőrös lettem.
- Esik az eső? - csak most vettem észre, hogy az ablakra esőcseppek potyognak.
- Ühüm. - hümmögött Robert.
- Még jó hogy halásznadrágba jötte és nem, rövidbe. - fújtam ki idegesen a levegőt. - már csak attól is kiráz a hideg, ha az esőre gondolok.
- Nem szereted az esőt, mint Bella?
- Elvagyok vele, de nyáron nem. - fontam össze a karomat. - Ősszel eshet, amennyit akar, tavasszal lehetnek záporok, de nyáron...
- Sajna az időjárásnak nem tudunk parancsolni. - húzta el a száját.
- Igazad van sajnos... - értettem egyet, és akkor állt meg, a busz. Egy hotel parkolójában voltunk, ezt csak akkor láttam, mikor leszálltunk. Bementünk megkapta mindenki a saját szobáját, és felmehettünk. A csomagokat szerencsére teherlifttel szállították. Én a 14-es szobát kapta, Robert meg a húszast. A folyosó két végén vagyunk. Tök jó... Bementem a lakásba. Volt bent egy nappali, egy feleakkora fürdőszoba, mint New Yorkban, és egy nagyjából, a New Yorki szobámmal egyenlő méretű háló. Az egész nagyon otthonosan, volt berendezve, és hála istennek tévé is volt. A nélkül nem élet az élet.
Először is előkerestem az egyetlen farmeremet, hogy a közös vacsorára felöltözzek, aztán felvettem egy rövid ujjú rózsaszín pólót, aztán nekiálltam elrakodni. A szekrény nem volt túl nagy, de bőven elég volt az én cuccaimnak, és még volt hely egy pár melegebb cuccnak is.
Pakolás után kiültem tévét nézni, aztán kiültem tévézni. Pont meg tudtam nézni a Jóbarátokat, mikor fél nyolcat ütött az óra, és én meg kikapcsoltam a tévét és elindultam a vacsorára. Az étteremben ott volt Catherine, Robert, és Jackson, a többiek még sehol. Szuper most sem utolsó vagyok.
- Sziasztok! - köszöntem mikor odaértem, és leültem a nagy asztalhoz.
- Helló! - viszonozták.
- Nézd az étlapot, döntsd el, mit kérsz, míg jönnek. - mondta Catherine én pedig engedelmesen kinyitottam az étlapot.
Lassan mindenki megérkezett így tudtunk rendelni. Nagyon finom volt a főétel, a desszert, is és a kiszolgálást is jónak találtuk. Csak az volt a baj, hogy én már annyira fáradt voltam, hogy kis híján belefejeltem a tányéromba.
- Akkor köszönöm, hogy itt voltatok a közös vacsorán, ezek után mindenki akkor jár le vacsorázni, amikor csak akar, és csak még annyit, a többihez, hogy holnap akkor a busz jön értetek ide, hogy elvigyen a sulihoz ahol forgatni fogunk. - mondta Catherine, mikor már mindenki felállt az asztaltól.
Mormolva jóéjszakát kívántunk egymásnak, aztán mindenki felment a szobájába.
- Mondanám, hogy gyere át hozzám, és tévézzünk meg minden, de látom milyen fáradt vagy. - mondta Rob, mikor el kellett válnunk a folyosón.
- Igen, ki kell pihennem magam holnapra. - mosolyodtam el álmosan. - Te is tedd ezt, aztán majd holnap tévézünk jó? - ásítottam egyet, nyomatékot adva ezzel szavaimnak.
- Hát persze, Kris. - végigsimított az arcomon és egy csókot nyomott a homlokomra. - Szeretlek.
Valahonnan a mély álmosság alól feltört a fantasztikusan igaz, és jó érzés: szeret.
- Én is szeretlek. - mondtam egy csókot lopva tőle. - Jó éjt!
- Aludj jól! - búcsúzott és mindegyőnk elindult a saját szobája felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése