2. ~ 21. fejezet

Na itt vagyok, a 21. fejezettel. :) Rövid lett, tudom, de mostanában kevés időm van írni, mert mindig közbe jön ez-az :// :$ Szóval jó olvasást és maradt a komihatár! :)) 


Regi

Újra együtt

  (Kristen szemszöge)

  Egész héten sose voltam ennyire boldog, mint most, hogy Rob ismét engem csókol, és hogy ismét egymást igyekszünk megszabadítani a ruháktól. Iszonyatosan vágytam már rá, azóta hogy elment, hogy idejött és alig akartam elhinni, hogy néhány perc múlva, meg is kapom őt. A szobát nyögéseink töltötték be, és a levegő egyre felforrósodott. Most mindkettőnk türelmetlen volt, és nem akartunk semmi mást csak egymáséi lenni. Még a gyors tempó is tetszett, amit Rob diktált, mikor már ismét magamban érezhettem őt. Most csak a közös élvezetünk volt a lényeg, a mennyország amibe hamarosan el is jutottunk.

- Veled együtt ez is hiányzott. – suttogtam, mikor valamelyest lenyugodtunk. – Nagyon szeretlek!

- Ahogy én is téged. – mosolygott, és újra megcsókolt. – még mindig nem hiszem el, hogy itt vagy!

- Újra bebizonyítsam neked? – kacsintottam rá kacéran. – Itt vagyok, és itt is maradok amíg haza nem kell menned. Hacsak nem akarod, hogy visszamenjek…

- Dehogy akarom, hogy visszamenj! – vágta rá azonnal. – Viccelsz? Nem is engedném, hogy visszarepülj. Csak velem együtt. Miket gondolsz te?

- Jó-jó, csak azt hittem, hogy ilyenkor magányra vágysz, hogy dolgozni szeretnél, és talán nem akarnád, hogy itt legyek veled. – hadartam el egy szuszra.

- Olyan bolond vagy! – nevetett fel. – Legszívesebben minden percemet veled tölteném, még hogy magányra vágyom! Ilyen butaságokat is csak te mondhatsz.

Elpirultam, de a majdnem teljes sötétségben talán nem látta.

- Vasárnap utazunk haza? –kérdeztem inkább.

- Mi igen. – bólintottam rá. – A stáb többi tagja, még itt marad egy napig, hogy elrendezzenek pár dolgot. De a színészek hazamehetnek.

- És milyen a stáb? – érdeklődtem.

- Nagyon jók. – vigyorgott. – A színésztársaim jó fejek, a rendező normális. Adott nekem egy menedzsert is. – újságolta.

- Igen? Erről nem is meséltél!

- Megfeledkeztem róla. – vont vállat. – Dianának hívják, és legalább perfektül beszéli a magyart.

- Szóval Diana. – Miért tört rám megint a féltékenység? – És milyen?

- Igazából semmi extra. – felelte, és talán tényleg nem érdekelte. Talán. – Harminc éves, van egy vőlegénye.

- Igen? – hümmögtem. – És hogy néz ki?

- Szőke, rövid hajú, alacsony. – sorolta, de közben végig gyanakodva méregetett, amennyire láttam az arcát. – De majd bemutatlak neki, ha szeretnéd.

- Az jó lesz… biztos.

- Jaj, ne légy már ilyen. – kuncogott és adott az arcomra egy puszit. – nem kell féltékenykedned, nem akarunk egymástól semmit, és ahogy hazaértünk már nem is dolgozik nekem.

- Ki mondta hogy féltékeny vagyok?

- Senki, de mi másért érdekelne, hogy néz ki a nő. – nevetett. – Különben egyáltalán nem szép. – tette hozzá és nyomott egy csókot a számra. – Na de látom fáradt vagy, aludjunk.

Egyetértettem vele, eléggé kifárasztott az utazás, na meg persze az esti akciónk is. Robert hátulról átölelt, én pedig ráhajtottam a fejemet a párnára, csakhogy alig pár perc múlva elnyomhasson az álom.

*

Másnap Robert korán kelt, és az ébresztőjére én is felébredtem, szóval akármennyire is unszolt, hogy aludjak vissza, felöltöztem és lekísértem reggelizni. A menedzsere éppen a pirítósát fogyasztotta álmos szemekkel, mikor Robert odahúzott hozzá, és bemutatott minket egymásnak. Meg kell mondjam, hazudott amikor azt mondta nem szép. A szőke haja természetes színű volt, kék szeme csak úgy világított, és arca még úgy is szép volt a két piros volttal, hogy karikásak voltak a szemei. De úgy tűnt tényleg nem érdekli Robert és nagyon kedves is volt, felajánlotta, hogy odaülhetünk hozzá, úgyhogy miután szedtünk magunknak reggelit csatlakoztunk az asztalához. Az egész reggeli beszélgetéssel ment el, és azzal hogy Diana elmondta az aznapi teendőit Robertnek. Konstatáltam, hogy az egész délelőttöt egyedül tölthetem, és tekintve, hogy a reptéren is egy páran lefotóztak, és megbámultak nem lett volna célszerű, ha sétafikálok egyedül, szóval kettőig a szobámban kell lennem, egyedül hagyva Robertet a színésztársnőjével és Dianával. Legalább a rendező pasi…

- El leszel fent nélkülem? – kérdezte Rob sajnálkozva, mikor búcsúzásra került a sor.

- Persze! – bólogattam. – Felhívom Emily-t is, meg Cameronnal is beszélek, meg majd nézek tévét.

- Hát jó…

- Ha meg megjössz, együtt ebédelünk, és délután sétálni fogunk. – vigyorogtam rá, majd megcsókoltam.

- Jó terv. – kuncogott. – Na, légy jó, majd jövök! – Azzal követte menedzserét a kocsihoz, ami elviszi a stúdióba így én felvonultam a szobánkba. Az ágyat már a bejárónő összerakta sajnos, úgyhogy felhívtam Emily-t, vele beszéltem majdnem fél órát, aztán átadta Cameront. Vele csak néhány szót beszéltem, mert ment Nikkihez. Így egyedül maradtam, szóval nekiálltam tévézni. Megnéztem egy sorozatot, de miután annak vége lett, már semmit nem találtam a tévében, amit érdemes lett volna megnézni. Unatkoztam, és ezért iszonyatosan örültem mikor Rob végre hazaért, egy örökkévalóságig tartó délelőtt után. Lezuhanyozott, és utána rögtön indultunk is és úgy tűnt Robert is nagyon várja a sétát.

  Olyan helyre mentünk, ahol Rob eddig nem járt. Nekem személy szerint nagyon tetszett Magyarország, főleg hogy most már Robert itt volt mellettem és együtt lehettünk. Néha megálltunk kávézgatni, vagy csak enni valamit. Így hogy sétáltunk még hideg sem volt, pedig éppen hogy elkezdődött a február.

- Nagyon örülök, hogy veled sétálhatom végig, nem kell egyedül császkálnom. – mosolygott Robert és szorosan magához húzott. – Jó ötlet volt Emily-től, hogy gyere el!

- Emilynek már csak jó ötletei vannak. – nevettem fel. – És legalább élőben is láthatom Magyarországot. Nagyon szép!

- Igen, ez biztos! – engedte meg. – De azért jó lenne már hazamenni.

- Pár holnapután már mehetünk, és most már itt vagyok én is. – vigasztaltam. – Na akkor elindulunk a hotelba? Kezd besötétedni?

- És félsz? – néztem rá kihívóan.

- Dehogy is. – vigyorgott. – Csak kezd hideg is lenni.

- Viccen kívül tényleg mehetnénk. – vontam vállat, úgyhogy elindultunk vissza a hotelbe.

  Mire visszaértünk teljesen besötétedett. Annyira elfáradtam, hogy legszívesebben azonnal bedőltem volna az ágyba, de azt a fáradtságot is csak akkor kezdtem érezni, mikor megláttam az említett tárgyat. Viszont nekem még zuhanyoznom is kell. Miért nem tettem meg akkor mikor Rob?

- Mindjárt jövök, addig melegítsd elő az ágyat. – ugrattam, majd a hálóingemmel bevonultam a zuhanyzóba. Gyorsan túl akartam lenni a fürdésen, de az sosem ment, miért pont most ment volna? Majdnem fél órát – de ha annyit nem is, 20 percet biztos – voltam a fülkében, és mire kiértem, Rob már édesen szuszogott, takaróba bugyolálva. Mosolyogva bújtam be mellé a paplan alá, és ő álmában át is ölelt, ami jól esett. Most tökéletesen nyugodtnak és boldognak éreztem magam. Egy újabb tökéletes napot hagytunk magunk mögött Szerelmemmel, és már nem is értettem, hogy tudtam nélkülözni őt a hét eddigi napjain. 

2.~ 21. - Részlet

Sziasztok!


Ez a napom elég húzós volt, szóval nem igazán tudtam hozzá írni semmit a hétvége óta, épp ezért hoztam nektek egy részletet! ;) Remélem, tudtok várni még pár napot a teljesre! 

- És milyen a stáb? – érdeklődtem.

- Nagyon jók. – vigyorgott. – A színésztársaim jó fejek, a rendező normális. Adott nekem egy menedzsert is. – újságolta.

- Igen? Erről nem is meséltél!

- Megfeledkeztem róla. – vont vállat. – Dianának hívják, és legalább perfektül beszéli a magyart.

- Szóval Diana. – Miért tört rám megint a féltékenység? – És milyen?

- Igazából semmi extra. – felelte, és talán tényleg nem érdekelte. Talán. – Harminc éves, van egy vőlegénye.

- Igen? – hümmögtem. – És hogy néz ki?

- Szőke, rövid hajú, alacsony. – sorolta, de közben végig gyanakodva méregetett, amennyire láttam az arcát. – De majd bemutatlak neki, ha szeretnéd.

- Az jó lesz… biztos.

- Jaj, ne légy már ilyen. – kuncogott és adott az arcomra egy puszit. – nem kell féltékenykedned, nem akarunk egymástól semmit, és ahogy hazaértünk már nem is dolgozik nekem.

- Ki mondta hogy féltékeny vagyok?

- Senki, de mi másért érdekelne, hogy néz ki a nő. – nevetett. – Különben egyáltalán nem szép. – tette hozzá és nyomott egy csókot a számra. – Na de látom fáradt vagy, aludjunk.

Egyetértettem vele, eléggé kifárasztott az utazás, na meg persze az esti akciónk is. Robert hátulról átölelt, én pedig ráhajtottam a fejemet a párnára, csakhogy alig pár perc múlva elnyomhasson az álom. 

És igen, igazatok volt, az előző még csak a 20. fejezet volt, majd ez lesz a 21. :)) kicsit belekveredtem :d :$

Regi

Hírekkel jövök!

Sziasztook Csajszik!

Látom, nagyon gyorsan igyekeztetek összegyűjteni az 5 komit. :)) Tök jól esik, hogy ennyire tetszett nektek a fejezet! :D Viszont a helyzet az, hogy ezen a hétvégén alig leszek itthon, hogy írni tudjak, úgyhogy ahogy tudom, hozom a fejit, de nem ígérek semmit! :// Jövő héten tuti lesz valamikor, de ez időmtől függ! Remélem megértitek! :) Nagyon igyekszem megírni, hiszen ti is komiztatok nekem! :D

Puszii

Regi

2. - 20. fejezet

Na itt van és megérkezett! :D Nem fűzök hozzá semmit, csak hogy jó olvasást! ;) <3 Ja és hogy köszönöm a komikat és a pipákat! És most is 5 komi a hatáár!

Az utazás

(Kristen szemszöge)

Látnom kell őt és el is fogok menni hozzá. – ez volt az első gondolatom, mikor másnap reggel kinyitottam a szemem. Aztán jött a következő, szokás szerint.

- És mi lesz veled itt? – néztem rá Emilyire, aki már rég fent volt, valami újságot olvasott. – Hiszen Jesse nincs itthon, a szüleihez ment, nem?

- De igen, és? – húzta fel a szemöldökét összehajtva az újságot. – Voltam már egyedül életemben, hidd el két napot ki fogok bírni.

- Amikor legutóbb egyedül hagytalak itthon, egy pszichopata orvos, bántalmazni próbált. – emlékeztettem fintorogva az emléken.

- Két napról van csak szó. – mosolyodott el. – Itthon lesz Cam is és lehet, hogy vasárnap délelőtt meg már Jesse is hazajön. Majd beszélek vele.

- Mi lenne, ha magammal vinnélek? – vetett fel. Jó lett volna valakivel együtt utazgatni, és valakivel jókat hülyülni, míg Rob dolgozik.

- Kris, nem. – felelte türelmesen. – Elmész egyedül, és pár nap múlva jöttök haza. Ha akarod, minden este felhívhatsz, hogy mi van velem, de nem fogok veled menni.

- Miért nem?

- Mert felesleges. – rázta a fejét. – felesleges lenne költeni a repjegyre és a szállásomra, és amúgy is ti Robbal lesztek együtt. Nem fogok ott loholni a nyakatokban.

  Nem láttam be miért nézi innen a dolgokat, de valahogy megértettem őt.

- Oké, értem. – sóhajtottam. – De azért segítesz pakolni, ugye?

- Még szép! Viccelsz? – vigyorodott el, és már ki is pattant az ágyból, még az újság is leesett az öléből. – Hadd én válasszam ki, mit vigyél! – és már át is szaladt a szobámba.

- De azért beleszólhatok ugye? – kiáltottam utána és igyekeztem gyorsan követni.

 Miközben ő elkezdett bepakolni, és felöltöztem, hogy odaérjek a fotózásra, amihez most semmi kedvem sem volt. Már indultam volna a reptérre, hogy menjek Roberthez, nem akarok már itt fényképezkedni!

*

A fotózás ugyanolyan volt, mint eddig. Unalmas, és felszínes. Taylorral és a többiekkel azért egész elviselhető volt, de már tűkön ültem, és az órákat számoltam, mikor láthatom Robertet. Biztos nagyon meg fog lepődni!

 - Az én hugicám egyedül megy ki a nagyvilágba? – kuncogott Cam, mikor épp a bőröndömet cincáltam le a hallba.

- Magyarország, nem épp a nagyvilág szerintem. – ziháltam, és végre sikerült leérnem a lépcsőről. – Emily szerintem te, megint több ruhát pakoltál, mint amennyit kellett volna. – kiáltottam még fel barátnőmnek.

- Nem hiszem. – jött a válasz. – Most próbáltam rá figyelni.

- Akkor milyen okot találsz a bőröndöm nehézségére? – kérdeztem, miközben bementem a konyhába, hogy harapjak valamit az út előtt.

- Olyan okot, hogy a bőröndöd alapból eléggé nehéz volt. – felelte, de már a lépcső aljáról. – Üresen is alig bírnád el…

- Gyúrnod kéne, Kris. – röhögött fel Cameron. – Vagy legalább sportolnod valamit. Tollasozni, kézizni, röpizni… amik erősítik a karodat.

- Kösz a jó tanácsot. – forgattam a szemem. – Elégedett vagyok magammal, nem fogom sportolásra fecsérelni az időmet.

- Fitneszezni, meg majd megyünk, ha megszületett a baba! – mutatott a hasára Em. – Na, akkor kivigyelek a reptérre? Kész vagy?

- Igen! – bólogattam, és gyorsan kiszaladtam, hogy felvegyem a cipőmet, meg a kabátomat. - Emily is követte a példámat, aztán kimentünk a kocsihoz. A csomagomat Cameron vállalta, hogy kihozza, de csak hogy fitogtathassa az „erejét”.

- Nagyon ügyes van Cam. – sóhajtotta Emily.

- Ugye? – Húzta ki magát az említett, majd lecsukta a csomagtartót. – Látod ilyen az igazi erő, hugi!

- Fantasztikus! – bólintottam majd átöleltem őt. – Pár nap múlva jövök.

- Én meg egy órán belül – tette hozz barátnőm. – úgyhogy ha lehet, addig maradjon állva a ház.

- Fáj, hogy ennyire nem bízol bennem. – játszotta a sértődöttet bátyám.

Egyikünket se hatotta meg, beszálltunk a kocsiba, és elhajtottunk. Már nagyon izgatott voltam. Most hogy, tudom nemsokára láthatom őt, sokkal jobb kedvem volt mint bármelyik eddigi napon a héten, ami persze érthető.

- Bekísérlek! – mondta Emily, és úgy indultunk el a bejárat felé.

Szerencsére még sikerült jegyet vennem a fél óra múlva, Budapestre induló járatra.

- Na, akkor vigyázz magadra és üdvözlöm Robertet! – mondta Emily búcsúzóul.

- Átadom! – Átöleltem barátnőmet. – Majd akkor még hívlak!

- Ajánlom is! – vigyorgott, majd végleg elköszönt és én meg elindultam, hogy feltegyem a cuccaimat a futószalagra. Sajnáltam, hogy ő nem jön velem, nagyon régen utaztam már egyedül repülőn, és nagyon rég voltam már Emily nélkül valahol.

  Megkérték az utasokat, hogy kapcsolják be az öveiket és tegyék kikapcsolt állapotba a telefonjukat, majd végre megkezdtük a felszállást.

(Robert szemszöge)

Nagyon rég nem ettem ennyire tele magam vacsorával. A legutóbbi hasonló eset Karácsonykor volt. Ráadásul, mivel elég későn kértem fel kaját – így hajnali fél egy felé – biztos, hogy egy jó darabig nem fogok tudni elaludni.

  Bekapcsoltam a szobai tévémet, de csak magyar adók voltak, azokból meg egy kukkot sem értek, úgyhogy hagytam a zenecsatornán, és elővettem a könyvet amit magammal hoztam és nekiálltam olvasni. Körülbelül három oldal után jutott eszembe, hogy Kristenéknél – vagyis otthon – még csak fél öt környékén jár az idő, szóval felhívhatom. Ennek valahogy furcsamód nagyon megörültem, és azonnal a telefonomért nyúltam. Bepötyögtem a számát, de már rögtön az első csörgés után jelezte, hogy a telefonja nem elérhető. Csörgettem újra, és igyekeztem nem pánikba esni, ami így hajnali egykor kissé nehéz volt. Mikor harmadszorra sem vette fel, a „B” tervhez folyamodtam: Hívtam Emily-t. Még jó hogy egyszer Kris megadta a számát!

 Ő hála istennek alig négy csörgés után felvette.

- Helló! – szólt bele kissé bizonytalanul. Talán nem érti miért őt hívtam? Nem tudja, hol van Kristen??

(Emily szemszöge)

Éppen letettem a fenekem erre a nyamvadt székre, és elkezdtem inni a forró csokimat, mikor megcsörrent a telefonom. Most megint álljak fel? – sóhajtottam fel, és mentem oda a táskámért. Eléggé meglepődtem, a kijelzőn álló név láttán: Robert.

Na most légy okos, Emily!

- Helló! – A fene, asszem kicsit fura volt a hangom.

- Szia, Emily! – köszönt, és a hangja kissé nyugtalan lett volna. – Kristen ott van a közeledben? Nem veszi fel a mobilját, szerintem ki van kapcsolva…

 Biztos már felszállt. Na most mit mondjak neki?

- Kris lefeküdt aludni. – improvizáltam gyorsan. – Tegnap este nem aludtunk sokat, mivel a moziban megnéztünk egy horror és hát…

- Oh, értem. – mintha megkönnyebbült volna. Szegény, biztos aggódott!

- A telefonja meg valószínűleg lemerült. – Vérbeli hazudozó vagyok, nem vitás. – Ha megtalálom a töltőt felteszem neki. És megmondom, hogy kerested!

- Hálás lennék érte! – mondta mosolygós hangon.

- Neked nincs egy kicsit késő? – jutott eszembe. – Olyan egy körül van arrafelé, nem?

- De igen, csak nem tudtam aludni. – magyarázta. – Most olvasok.

- Értem. – szürcsölgettem a csokimat. – Kristen mesélte, hogy tetszik neked az ország. Szóval kibékültél vele?

- Mondhatjuk. – felelte kuncogva. – na de megyek, lehet hogy én is megpróbálkozok az alvással.

- Az nem rossz ötlet! – helyeseltem gyorsan. – Majd akkor szólok Krisnek, ha felébredt, hogy hívtad.

- Rendben, köszi! – Azzal elbúcsúztunk, és én nagyot sóhajtottam miután letettük. Ez meleg helyzet volt! Remélem, a drága barátnőm értékeli, hogy itt vért izzadva falazok neki!

(Kristen szemszöge)

  Hála istennek megjegyeztem, hogy Rob milyen nevezetű szállodában szállt meg. Azután, hogy vagy ötször átolvastam az e-mailt, amit a rendezője küldött nem csoda mondjuk. Tele volt taxival a budapesti reptér, úgyhogy csak odaszaladtam a legközelebb esőhöz. Szerencsére a sofőr, ha nem is folyékonyan, de tudott angolul és megértette, hova akartam menni. Ki is tett a hotel előtt. Kijött egy férfi, aki kérdezett valamit, nyilván magyarul. Talán azt hogy segíthet-e?  Mondtam, hogy nem köszönöm és én magam húztam be a bőröndömet az előcsarnokba. A recepciónál már állt valaki és eléggé beszélgetett a nővel a pultban, de egy szót se értettem belőle. Mikor végre elment onnan én kerültem sorra, de a nő viszont csak pislogott álmos szemekkel, mikor egy szobát szerettem volna kérni. Hogy lehet, hogy olyan a recepciós, aki nem beszéli az angolt? A világnyelvet?

- Moment! – mutatta fel a mutatta fel a mutatóujját. Ez se angol volt, szerintem német, de megértettem. Elsietett otthagyva engem a pultnál. Biztos keres valakit akivel szót érthetek.

  Most volt időm körülnézni a gyönyörű szép előcsarnokban. Szépen ki volt világítva, mindenütt bőrfotelek, és szép antik bútorok. A padló annyira fényesre volt suvickolva, hogy szinte a tükörképemet is láttam benne, és a korai idő ellenére már szállingóztak egy páran. Akit azonnal felismertem éppen a lépcsőn jött le és egy hatalmasat ásított. A szívem szinte kiszakította a bordáimat, mikor láttam, hogy egyre közelebb ér. DE csak akkor nézett fel, mikor leért a lépcsőn. Tekintetünk összetalálkozott, és álmos, fáradt arcán egy hatalmas mosoly jelent meg. Eldobtam mindent, ami a kezemben volt és csak rohantam felé, hogy a nyakába vessem magam.

(Robert szemszöge)

Nem akartam hinni a szememnek. mikor leértem a lépcsőn, és a bejárat felé pillantottam ott állt élőben, a karcsú alakjával a barna hajával, és a szép arcával. Most meg már lelkesen szalad felém és hirtelen a nyakamba ugrik. Még felocsúdni se tudtam.

- Annyira hiányoztál! – Szorított magához, és én viszonoztam az ölelését. Jó volt újra érezni az illatát, és a közelségét.

- Te is nekem! – nyögtem ki végül a választ, majd eltoltam magamtól, hogy végignézhessek rajta. – Hogy kerülsz te ide?

- Iszonyúan hiányoztál, és Emily felvetette, hogy utazzak ide hozzád. – hadarta izgatottan. – Idejöttem, mert látni akartalak! Meg akartalak lepni!

- Hát sikerült! – nevettem. Hirtelen minden megvilágosodott előttem. Még hogy Kristen aludt! A repülőn ült a drága, mikor hívni próbáltam! – Nagyon örülök neked! – Azzal az ajkamat az övére tapasztottam, és nem is hagytam egy darabig szóhoz jutni. Nem éreztem különösebben rosszul magam az elmúlt napok alatt, de rájöttem, hogy ehhez képest az egész eddigi hét borzalmas volt. 

Ne izguljatok, pont innen fogom folytatni a köviben! ;) (L) Komikaat és pipákaat kéreek!

2. ~ 20. fejezet - Részlet! :)

Sziasztok! 


Tudom mára ígértem a teljes fejezetet, vagy holnapra, de eddig úgy néz ki, hogy nem nagyon tudnám hozni még holnapra sem a teljes frisst :// Közbejött egy-két dolog, de ígérem igyekezni fogok!! Szerintem szerdára - legalábbis remélem - meglesz a fejezet! :D
Addig is érjétek be ezzel a kis részlettel, és pipálgassatok! Legkésőbb szerdán jövök! 


Regi

- Na, akkor vigyázz magadra és üdvözlöm Robertet! – mondta Emily búcsúzóul.

- Átadom! – Átöleltem barátnőmet. – Majd akkor még hívlak!

- Ajánlom is! – vigyorgott, majd végleg elköszönt és én meg elindultam, hogy feltegyem a cuccaimat a futószalagra. Sajnáltam, hogy ő nem jön velem, nagyon régen utaztam már egyedül repülőn, és nagyon rég voltam már Emily nélkül valahol.

  Megkérték az utasokat, hogy kapcsolják be az öveiket és tegyék kikapcsolt állapotba a telefonjukat, majd végre megkezdtük a felszállást.

(Robert szemszöge)

Nagyon rég nem ettem ennyire tele magam vacsorával. A legutóbbi hasonló eset Karácsonykor volt. Ráadásul, mivel elég későn kértem fel kaját – így hajnali fél egy felé – biztos, hogy egy jó darabig nem fogok tudni elaludni.

  Bekapcsoltam a szobai tévémet, de csak magyar adók voltak, azokból meg egy kukkot sem értek, úgyhogy hagytam a zenecsatornán, és elővettem a könyvet amit magammal hoztam és nekiálltam olvasni. Körülbelül három oldal után jutott eszembe, hogy Kristenéknél – vagyis otthon – még csak fél öt környékén jár az idő, szóval felhívhatom. Ennek valahogy furcsamód nagyon megörültem, és azonnal a telefonomért nyúltam. Bepötyögtem a számát, de már rögtön az első csörgés után jelezte, hogy a telefonja nem elérhető. Csörgettem újra, és igyekeztem nem pánikba esni, ami így hajnali egykor kissé nehéz volt. Mikor harmadszorra sem vette fel, a „B” tervhez folyamodtam: Hívtam Emily-t. Még jó hogy egyszer Kris megadta a számát!

 Ő hála istennek alig négy csörgés után felvette.

- Helló! – szólt bele kissé bizonytalanul. Talán nem érti miért őt hívtam? Nem tudja, hol van Kristen??

(Emily szemszöge)

Éppen letettem a fenekem erre a nyamvadt székre, és elkezdtem inni a forró csokimat, mikor megcsörrent a telefonom. Most megint álljak fel? – sóhajtottam fel, és mentem oda a táskámért. Eléggé meglepődtem, a kijelzőn álló név láttán: Robert.

Na most légy okos, Emily!

Szerintem ilyen se volt még hogy egyszerre 3 szemszögből hoztam nektek részletet ;) 

Hírek! :D

Sziasztok!

Hát nagyon megleptetek, hogy ilyen gyorsan ennyi komit írtatok! :D (L) Nagyon örültem nekik, mikor hazaérve,megláttam őket! :)) Köszönöm szépen, és persze hoztam híreket a fejezetről: 

 Bevallom, még nem kezdtem el írni, és ma este nem leszek itthon, de holnap délelőtt tutira elkezdem, mert már van egy csomó ötletem!! Hétfőre, legkésőbb keddre kész leszek vele szerintem, úgyhogy akkor rögtön fel is fogom tenni! :)) 

Szeretés van csajook! És köszönöm a pipákat iiis!! :)) :P

Regi

2. ~ 19. fejezet

Sziasztok! Ahogy ígértem, meghoztam a fejezetet! Igazából úgy gondoltam, hogy holnap, hozom, de végül is elmaradt a röpiedzésem, így már ma sikerült végeznem vele. Remélem örültök neki! Írjatok komikat! Megint 5-öt szeretnék kapniii!!

Ötletek

(Kristen szemszöge)

A nappaliban aludtam el. A nyakam elgémberedett, a karom lezsibbadt, és a hátam is elkezdett fájni egy kicsit. A falióra szerint már elmúlt reggel nyolc is, de a tévé már nem ment, és a redőny is le volt engedve. Kinyújtóztattam fáradt tagjaimat és erőt vettem magam, hogy felüljek és kimásszak a pokróc alól, amivel nyilván, vagy Emily vagy Cameron takart be az este.

  Barátnőmet a konyhában találtam, mint minden reggel. Ám észrevettem, hogy a kezében bögrét tart, és a tartalmát iszogatja, mialatt a rántottát készíti.

- Hát te mit iszol? – kértem számon, mivel megéreztem a kávé illatát. Engem nem lehet átejteni. – Ugye nem kávét?

- Nem sokat csak egy keveset. – mentegetőzött, de azonnal letette a bögréjét. Tényleg nem volt benne sok, csak éppen negyedig volt, de akkor is.  – De én már nem bírom, esküszöm! A doki is azt mondta, hogy egy keveset szabad innom.

- Ejnye! – forgattam a szemem és én is töltöttem magamnak egy kis kávét. – De tényleg ne vidd túlzásokba.

- Nem fogom, de vannak napok, mikor úgy érzem magam, mint aki másnapos. – morogta. – Koffeinhiány, úgy hívják.

- Egy igazi függő vagy. – kuncogtam bele a bögrébe.

- Még jó, hogy nem drogfüggő vagyok. A koffeinfüggőség mégiscsak jobb.

- Ebben egyetértünk. – bólintottam rá, majd a tányéros szekrényhez léptem, hogy megterítsek a reggelihez. – Cameron itthon van?

- Nem, akkor hívta őt Nikki, hogy hazaért, mikor én felébredtem, és el is ment hozzá. – vont vállat. – Úgyhogy ketten eszünk csak.

- Okés. – vigyorogtam és kitettem a két tányért az asztalra, villával együtt. – Mikor aludhattam el kábé?

- Nem igazán tudom. – rázta a fejét, és lekapcsolta a gáztűzhelyt, hogy idehozza a serpenyőt, meg a szedőkanalat. – Olyan fél tíz körül mentem el zuhanyozni, akkor volt a Jóbarátok közben reklám. Mire lejöttem, már aludtál és vége volt a filmnek. Fel akartalak ébreszteni, de úgy aludtál, mint egy mormota, úgyhogy hagytalak. Kikapcsoltam a tévét, betakartalak és feljöttem. Remélem nem baj…

- Nem még jobb is volt így. – legyintettem, és nyomtam egy kis ketchupot a rántottámra. – Ha felkeltettél volna, nem biztos, hogy odafent már vissza tudtam volna aludni.

- Mostanában nem alszol valami jól, mi? – húzta a száját.

- Nem igazán. – sóhajtottam. – Pedig már egyre könnyebb, hogy napközben nincs itt, de… de még csak négy nap telt el! Én bele fogok őrülni ebbe!

- Kris, nyilván nem ez lesz az egyetlen ilyen alkalom, hogy elutazik, vagy hogy éppen te. – mondta. – Ezek mind próbák, amiket ki kell állnotok, hogy együtt lehessetek. Ezzel mutatjátok meg egymásnak, mennyire szeretitek a másikat. Tudom, hogy hiányzik, de nem kell ezt ennyire… - kereste a szót. – túldramatizálni.

- Igazad van, lehet, hogy tényleg egy kicsit túlreagálok mindent. – adtam igazat neki. Tényleg nem kéne ennyire mellre szívnom ezt az egészet. Vannak párok, akik havonta látják egymást egy hétre, s mégis milyen boldogok! Egy hétbe még senki sem halt bele! – De te mióta lettél ilyen bölcs?

- Nem tudom, a terhesség előhoz belőlem, olyan tulajdonságokat, amikről nem is tudtam. – nevetett fel.

- Szeretlek, Emily. – mosolyogtam rá. Persze ez nem olyan vallomás volt, mint amit Robnak mondok, minden beszélgetésünk alkalmával. Barátként szerettem, majdnem húgomként. – Köszönöm, hogy a legjobb barátnőm vagy!

- Miért úgy beszélsz, mintha búcsúzkodnál? – ráncolta a homlokát. – Az hittem megbeszéltük, hogy mindig itt leszünk egymásnak, hiába lesz kisbabám,. vagy esetleg hiába megyek férjhez. Itt leszek egy köpésre, s akármi van csak átjössz, és kész!

- Rendben. – bólintottam. Hálás voltam neki ezekért a szavakért, de az egyik különösen megmaradt bennem. – Tényleg terveztek házasságot esetleg?

- Beszéltünk már erről. – felelte, és az arca kissé pirosabb lett. Közben felállt, hogy mindkettőnknek töltsön vizet. – Miután megszületett a kicsi, és minden elrendeződött, mikor már belejöttünk a gyereknevelésbe, akkor össze akarunk házasodni. De ez majd csak kábé a gyerek fél éves, egy éves kora felé lesz.

- Ez jó hír!

- És ti?

Ez a kérdés valahogy elgondolkodtatott. É és Rob? Szeretem mindennél jobban, de hogyhogy ez méh nem kerülsz szóba? Hogyhogy még sosem jutott eszébe egyikünknek sem hogy legalább eljegyzésről beszéljen. Hirtelen kezdett úrrá lenni rajtam a kétségbeesés. De Em a válaszomat várta, nem filózhattam sokáig.

- Hát erről még nem esett szó köztünk. – vallottam be neki. – De talán majd egyszer, egy-két év múlva…

- Csodálom, hogy erről még nem beszéltetek. – mosolyodott el. – Éppen ti, akik lassan másfél éve együtt jártok. Lakótársak, ha úgy tetszik, élettársak vagytok. – leküldte az utolsó korty vízzel, az utolsó falatot. – Még csak fel sem pendítette? Egyikőtök sem?

  Nagyon rossz érzés kezdett kerülgetni. Mi van ha Rob direkt kerüli ezt a témát? Na nem mintha én sokat utaltam volna rá…

- Én sem tudom, igazándiból. – Tettem le a villám, és ittam egy korty vizet. – Egyszerűen csak… fogalmam sincs.

- Bocsi, ha ezzel most… felzaklattalak, csak – pislogott Emily, de félbeszakítottam.

- Nem, jogosan kérdezted. – bólogattam, és felálltam, a tányérommal együtt, hogy a mosogatóhoz vigyem. Barátnőm is így tett. – Nem is tudom miért nem beszéltünk még erről.

- Nem akartok elsietni semmit, végül is világos. Mi sem akarnánk ilyen gyorsan összeházasodni, ha nem születne gyerekünk, hidd el. Sőt talán még később is tennénk meg ezt, mint ti.

 Attól még hogy láttam értelmet abban, amit Emily mondott, még szöget ütött a fejem, és ezek a gondolatok egész nap egymást kergették a fejemben, és igazán nagyon idegesített ez az egész! Robertet akarom, most!

(Robert szemszöge)

- Kedvesek ezek a magyarok. – jegyeztem meg. Dianával ketten sétálgattunk a kávéval a kezünkben, és Budapest látványosságait nézegettük, persze, csak az elzárt részen belül, ahová a rajongók nem jutottak be.  Ugyanis odakint szinte feldöntötték a rácsokat.

- Igen. – bólintott rá Diana, és kidobta a kukába a megüresedett kávésdobozát. – Viszont a kávéjuk valami borzasztó. – fintorgott. – Pedig most négy cukorral kértem!

Nem tudtam miről beszél, szerintem egészen finom íze van. Jó, nem mondanám, hogy annyira, mint amit Amerikában csinálunk, de nem volt ennyire rossz, mint ahogy állította.

- Szerintem egész jó. – vontam vállat, de erre már nem válaszolt semmit, csak tovább fintorgott. Jó, az már kiderült róla, hogy finnyás. Tegnap este, éppen összefutottunk az étteremben, így egy asztalhoz ültünk le, és a vadasra – ez egyébként magyar specialitás – amire korábban azt mondta guszta, mikor belekóstolt gyakorlatilag közölte, hogy szar, pedig szerintem nagyon finom volt. Már bele is gondoltam, hogy elkérem a konyháról a receptjét, Krisnek is meg kell kóstolnia. Na de a lényeg, hogy menedzseremmel, nem egyezik az ízlésünk.

- Még egy órát forgatunk ma, aztán szerintem, mehetünk is. – közölte Diana pár perces csönd után. Igaz, ami igaz, nem mindig találtuk meg a közös hangot, néha csak ültünk egymás mellett, anélkül, hogy bármelyikünk megszólalt volna, sőt egy csomó témában nem értettünk egyet. – Viszont szerintem, nem úszhatod meg, hogy nekik ne adj egy-két aláírást. – tette hozzá a rajongók felé bökve.

- Rendben. – Semmi bajom nem volt ezzel. A lányok egészen csendesek voltak, ahhoz képest, hogy az elején még sokat sikítoztak.

Hiányzott Kristen. Függetlenül attól, hogy nap közben kevesebbet jut eszembe, mert elég sokat forgatok, attól még hiányzik, mindig és legszívesebben a nap minden percében a telefonon lógnék, hogy hívhassam. És még három nap hátra van, meg fogok zavarodni! Magyarország szép, de nem így hogy a nap nagy részében forgatok este pedig hulla fáradtan érek a hotelbe. Sétálni akarok kávéval a kezemben, beülni néhány étterembe, enni a magyar ennivalókból, s megnézni a nevezetességeket, amiket Kristen összeírt nekem. De eddig ezek közül semmire nem volt időm. A taxiból láttam csak a „O” km követ, és éppen hogy meg tudtam nézni. Pedig meg is ígértem Szerelmemnek, hogy fényképezek, ha megnéztem őket. Na, szép…

  A forgatás utolsó fele valahogy elég lassan akaródzott eltelni, a rendező többször is félrehívott, hogy tanácsokat adjon, és figyelmeztessen egy-két dologra, aztán mikor bégre befejeztük mára, még vagy tíz percig a fanoknak osztogattam az autogramokat. Alig vártam, hogy a hotelbe érhessek, de csak lezuhanyoztam átöltöztem, felvettem a baseballsapkát, meg a napszemüveget és elindultam felfedezni Budapestet, amit már oly’ régen terveztem.

(Kristen szemszöge)

- Szerintem nem volt rossz film, de ijesztő volt. – ecsetelte Emily, miközben még mindig a maradék popcornon nyámmogott, kifelé menet a moziból. – Majd újra meg kell egyszer néznem!

- De csak velem, mert iszonyatosan tetszett. – vigyorogtam. – Sajnáltam a srácot, de legalább a végére meggyógyult.

- Borzasztó volt, ahogy az anyja ott imádkozott, hogy ébredjen fel. – húzta a száját. – De bátor srác, azt meg kell hagyni.

- Na, hát az biztos. – helyeseltem. – Viszont lehet, hogy nem alszunk ma éjjel. – tettem hozzá.

- Az könnyen lehet. – vont vállat. – Majd társulunk egymáshoz… Hopsz, bocsi, de Jesse az, felveszem. – vette elő a csörgő telefonját.

- Csak nyugodtan. – intettem, és míg barátnőm végigcsacsogta a fél utat haza felé, amit sétálva tettünk most meg, én csak nézelődtem, és arra gondoltam, hogy jobb lenne, ha én is felhívnák Robertet, de aztán rájöttem, hogy egyrészt, alig két órája beszéltünk, másrészt pedig ott Magyarországon nyilván már eléggé késő van és biztosan már alszik.

  Viszont úgy tűnik, egész jól érzi magát, a beszélgetésünkből ítélve. Lelkesen mesélte, hogy megnézett egy pár nevezetességet, azok közül, amiket felírtunk, és hogy csinált nekem képeket is. Ahogy hallottam neki is egyre könnyebb a külön lét, viszont ez részben kissé aggasztott is hiszen, mi van, ha tényleg már alig hiányzom neki, és ezután már sokkal könnyebben, meggondolatlanul is igent mond bármilyen kis utazásra?

 Szememet forgatva, zártam el a csapot. Már megint minden hülyeségen jár az eszem! Ez is csak azért van, mert hiányzik, ez szüli ezeket a lehetetlen gondolatokat! Ismerem Robot, és szeretjük egymást, és ő is azt szeretné, ha minél többet lehetnénk együtt. Na de mi van a házasság dologgal? Azóta is ez motoszkál a fejemben… Áh, jó lenne, ha már hazajönne!

  Bebújtam az ágyba, és jól összekucorodtam, mert hideg volt, ahogy kijöttem a meleg fürdőből. De álom nem jött a szememre. Csak feküdtem ott és járt az agyam. Néha fordultam egyet, kettőt mikor kényelmetlenné vált az előző póz, de mind hiába. A végén már meguntam, és kimásztam az ágyból, majd fogva a párnámat, átsiettem Emily szobájába. Itt is szintén sötétség honolt, és hulla csend, talán Em már alszik is?

- Emily. – szólítottam meg suttogva.

- Hm? – jött a kérdés még csukott szemmel.

- Idejöhetek melléd? – kérdeztem továbbra is csöndesen.  – Nem tudok aludni?

- A film miatt? – nyílottak ki a szemei, és kicsit arrébb csúszott, hogy beférjek mellé én is. Még szerencse, hogy kétszemélyes volt az ágya.

- Nem… - Eszembe se jutott a film. – Rob miatt.

- Ja, értem. – halványan elmosolyodott, amennyire láttam a beszűrődő kis világosságtól. – Te, tudod mire gondoltam, vacsora közben?

- Nem, mire?

- Hogy el kéne menned Magyarországra. – mondta el frappáns ötletét. – Holnap lesz az utolsó fotózásotok délelőtt, utána nyugodtan mehetsz.

- Tessék? – lepődtem meg.

- Miért ne, hiszen, úgyis már csak három napotok van hátra, most már annyi se. – magyarázta. – Megvárod, aztán együtt szépen hazajöttök. Na?

- Nem is tudom. – húztam el a számat. – Rob forgat, és csak nyűg lennék neki, ha ott lógnék a nyakán.

- Ez butaság, szerintem ő is örülne, ha elmennél. Sőt! – csóválta a fejét. – Hiányoztok egymásnak, akkor meg? Amúgy se lógsz a nyakán, csak közelebb leszel hozzá. Megvárod a hotelben, este együtt vacsiztok, együtt alszotok, aztán kész! Mégiscsak jobb, mint több száz kilométerre itthon gubbasztani, nem?

  Erre nem válaszoltam, csak ledőltem a párnámra, és nagyot sóhajtottam. Iszonyatosan szerettem volna már látni, Őt, de mi van ha, most éppen azt akarja, hogy egyedül forgasson? Mi van, ha tér kell neki, mivel a saját munkája, és mégiscsak szeretne azzal foglalkozni. Örülne nekem, az biztos, de…

- Aludj rá egyet. – tanácsolta Em, és ő is lefeküdt. – Jó éjt!

- Neked is. – suttogtam, és pár perc múlva már hallottam is, hogy barátnőm már egyenletesen veszi a levegőt. Jellemző! Bogarat ültet a fülembe, ő bealszik én meg hadd gondolkodjak rajta egész éjjel!