Na... hát ezzel is elkészültem. Nem tudom milyen lett... épp ezért komikat kérek. Jó olvasást hozzá! :)
A randi
(Kristen szemszöge)
Reggel kilenckor már fent voltam. Ez azért lehetett, mert tegnap este korán lefeküdtem, mert szörnyen álmos voltam. Most már tényleg úgy éreztem, hogy kialudtam magam. Felültem nyújtózkodtam és kikászálódtam az ágyból. Pizsamában mentem le a konyhába, ahol már ott volt Emily.
- Jó reggelt! - köszönt és kitette az asztalra a reggelinket.
- Jaj, köszi! - mosolyogtam rá.
- Ez az utolsó nap, amit itt együtt töltünk. - vont vállat. - Gondoltam kedveskedek egy kis reggelivel.
- Aranyos vagy. - Leültem a zabpelyhem mellé, ahogy ő is.
- Annyira rossz hogy elmész! - biggyesztette le a száját. - Hiányozni fogsz!
- Te is nekem, Em. - néztem a szemébe. - De majd néha meglátogatsz, és mikor hazajövök, itt leszel.
- Hát persze! - bólogatott. - De ne sajnálkozzunk itt tovább. Találjuk, ki mit csináljunk ma délelőtt.
- Oké elmehetnénk venni új cuccokat, Portlandhez! - kacsintottam rá.
- Szuper ötlet! - vigyorgott. - Aztán beülhetnénk valami kajádába enni.
- Benne vagyok! - feltartottam a tenyeremet hogy csapjon bele. Adott egy pacsit, aztán némán folytattok az evést. Mikor végeztünk felmentünk, hogy felöltözzünk. Már csak a hajamat fésültem ki, mikor megcsörrent a telefonom.
- Igen? - vettem fel.
- Szia Kristen! - Nagyon elcsodálkoztam. Ez Robert hangja volt. - Te vagy ugye?
- Igen én vagyok, szia! - mosolyogtam. - Mi újság?
- Meg akartam kérdezni, hogy nem vacsoráznál-e velem, az utolsó New York-i napon? - mondta, és cseppet sem tűnt idegesnek, mint a múltkor Adam.
- Oh de szívesen! - vigyorogtam és gyomromban apró lepkék keltek szárnyra. - Mikor?
- Olyan hat körül mennék érted, jó úgy?
- Szuper! - bólintottam, nem tudom minek, hisz úgyse látja. - Akkor, hatkor találkozunk.
- Igen, Szia!
- Szia!
Ledobtam az ágyra a telefont és vigyorogva mentem és a fürdőbe, hogy nekilássak kihúzni a szemem. Útközben kis híján beleütköztem Emily-be.
- Mit vigyorogsz, mint a tejbe tök? - kuncogott. - És kivel beszéltél? Csak nem...
- De Robert elhívott vacsizni. - újságoltam vidáman. - Hatra idejön értem. Na de majd kidumáljuk, ha végeztem és már a kocsiban ülünk.
- De Kristen,. akkor látni fog!! - mondta mintha az Isten készülne leszállni a mennyekből. Hát majdnem... - Ugye... bemutatsz neki?
- Hát persze! - kacsintottam rá, és gyorsan kifestettem magam, aztán már siettünk is le a kocsihoz.
Először benéztünk egy óriási, butikba, ami tele volt, ruhákkal, kiegészítőkkel, mindennel, amit egy lány elképzelhet magának. Körbejártuk az egész üzletet, és vettünk egy csomó új cuccot, az úthoz. Azt hiszem a többi ruhámat itt is hagyhatom New Yorkban.
Miután végeztünk a vásárlással, a nagy szatyrainkkal beültünk, egy étterembe. Sült krumplit, meg csirkét ettünk, valami isteni szósszal leöntve, aztán kértünk egy fagyit, meg egy kávét elvitelre aztán elindultunk hazafelé. Már így is fél egy colt. Milyen gyorsan repül az idő, mikor jól mulat az ember. Uram isten mindjárt itt a hat óra! A szívem erre a gondolatra kétszeresére kapcsolt.
- És amúgy gőzöm nincs hogy Nick, miért nem akar gimibe menni pedig tök jó agya van, de őt amúgy sose értettem, mert ő mindig is túl, bonyolult volt nekem, de Matt, viszont, még nem tudja mit akar, igaz, még csak most lett felsős, de... Kristen figyelsz rám?
- Bocsesz. - ráztam meg a fejem. - Anyukádék nem a színészi pályára szántak, igen?
- Lekötött a fővámpírunk, ugye? - kacsingatott.
- Emily, ha nem vagy képes a saját nevén szólítani, nem mutatlak, be neki halál komolyan mondom. - kuncogtam. - Robert érted? Túl nehéz megjegyezni? Mert azt még értem, hogy Clémence Poésy-t úgy hícvjuk, hogy Fluor, ahogy a Harry Potterben hívták, mert az ő neve kiejthetetlen, de azt hiszem Robert neve azért nem nehéz. De ha túl, nehéz akkor szólíts Robnak...
- Oké megértetem. - nevetett. - Amúgy Ki az a Clémence valaki?
- A Harry Potter négyben játszott együtt Roberttel. - feleltem.
- Te nagyon odavagy Robertért mi? - kuncogott fel sejtelmesen. - Ha már megnézted, kikkel játszott együtt....
- Meg vagy húzatva. - vörösödtem el. - Csak elmegyek vele randizni, aztán majd meglátjuk mi lesz belőle...
- Igen, persze. - nézett rám mindent tudóan, Emily, és leparkolt a kocsim mögött, a házunk előtt.
Bepakoltuk a sok cuccot, és odabent megittuk, egy film mellett a kávét, meg ettünk chipset. Azt hiszem Jóbarátokat néztünk, mert most az ment. Ez a sorozat egész jó volt.
- Egy a Joey tiszta hülye. - nevetett Emily. - Olyan, mint egy nagy gyerek, nem?
- De. - nevettem vel. - Nekem ő a kedvencem a sorozatból, meg talán még Rachel. De, csak mert szeretem Jennifer Aninsont.
- Emlékszem, mikor régen még mennyire odáig voltunk a Jóbarátok-ért és mikor te nem láttad az egyik rész én mesélem el mi volt benne, emlékszel. - kuncogott. - Amennyit akkor beszéltem egy levegő alatt... azzal az erővel elszavalhattam volna Justin Timberlake új számát is.
- Igen emlékszem! - heherésztem. - És a végén inkább mondtam, hogy majd megnézem az ismétlést.
*
Mikor már fél hat volt, kiválasztottam, egy bézs színű ruhát, egy fekete magas sarkú cipővel., meg beletettem egy fekete kis retikülbe a telefonomat, a pénztárcámat, meg még pár dolgot, aztán csak kisminkeltem magam, meg felgumiztam a hajamat és startra készen állva ültem a lépcsőn.
Emily legalább olyan izgatottan, mint én ült mellettem.
- Valóságban is nagyon jó képű? - kérdezte vigyorogva. - Mert akkor nem tudom mi lesz.
- Nyugi Emily. - próbáltam lenyugtatni, de már késő volt főleg hogy én legalább ennyire izgultam.
- Igazad van nem engem hívott randira. - fonta össze a karját a mellén. - Pech..
- Khm. - köhintettem egyet feltűnően.
- Oké, bocs.
Ekkor valaki csengetett én pedig felálltam, hogy ajtót nyissak.
- Legalább menj be a konyhába, hogy ne a sarkamban állj! - szóltam oda barátnőmnek, aki rögtön be is rohant az említett helységbe. Én meg odamentem az ajtóhoz és kizártam, majd kinyitottam Robert előtt.
- Szia! - köszöntem neki egy mosollyal. - Gyere be, egy perc és kész vagyok!
- Köszi. - belépett az ajtón.
- Helló! - jött ki a konyhából Em. - Biztos te vagy Robert!
Hála istennek, nem fővámpír srácnak szólította. Haladunk.
- Igen, te meg Emily! - vigyorgott rá Robert majd kezet fogtak.
- Mindjárt jövök, csak felszaladok a táskámért. - mutattam fel a mutatóujjamat, aztán felsiettem. Gyorsan lekaptam at ágyról, a retikülömet és visszasiettem a hallba. Robert és Emily ugyanúgy álltak, ott, mint ahogy otthagytam őket.
- Akkor mehetünk? - kérdezte Rob felém fordulva.
- Persze. - bólogattam és odaálltam mellé. - Akkor majd jövök Emily.
- Okés, mulassatok jól! - kacsintott ránk Emily.
- Meglesz! - feleltük kórusban aztán elindultunk kifelé.
- Emily jobban izgul a randink miatt, mint te. - rötyögött Robert mikor már becsuktuk magunk mögött az ajtót.
- Nem, csak én képes vagyok elfojtani. - vigyorogtam. - Ő meg nem. Mint ahogy soha semmit sem tudott. Azt sem mikor a legelső szerepé kapta meg, vagy mikor felkérték, hogy gitározzon...
- Értem. - mosolygott aztán kinyitotta előttem az anyósülés felőli ajtót.
- Kösz. - motyogtam és beültem, majd mire én becsatoltam magam, már benn is ült mellettem.
- Már kérdezni akartam, hogy nem furcsa neked így vezetni? - kérdeztem, kormányra bökve, miközben ő indított. - Mert Angliában, ha jól tudom, a másik oldalon van a kormány.
- Hát először fura volt, de mivel elég sok időt töltök itt is meg ott is már mindkettőt megszoktam. - rám villantott egy szívdöglesztő mosolyt, amitől valósággal elolvadtam. - De az otthoni kocsimat jelentősen jobban tudom vezetni.
- Ez érthető. - bólintottam. - Furcsa hogy milyen gyorsan lement az egy hét itt New Yorkban és már megyünk is tovább nem?
- De én is észrevettem. - bólogatott. - Jártál már Portland-ben?
- Nem még soha. - ráztam a fejem. - Te már jártál?
- Nem még én sem. - nevetett. - De a nővérem járt, és állítólag szép hely.
- Biztos. - engedtem meg. - És hová megyünk, most?
- Egy étterembe, amit eléggé szeretek. - megint azzal a mosollyal nézett rám. Jaj.
- Szuper! - vigyorogtam rá vissza.
Az egész út olyan gyorsan elment, így Roberttel, beszélgetésbe merülve, pedig Robert szerint háromnegyed óra is volt, míg odaértünk.
A vendéglő nagyon szép volt, az egész bordó színben játszott, valahol gyertyák világítottak. Roberttel leültünk egy kétszemélyes asztalhoz és vártunk egy pincérre.
- Te elolvastad, már az Alkonyat könyvet? - érdeklődött Robert.
- Nem, mert nem nagyon szeretek olvasni. - vallottam be. - Ha csak a magazinok, nem terítik, be az olvasás kategóriát.
Ezen mindketten nevettünk.
- Te elolvastad? - kérdeztem meg.
- Tervezem. - ingatta a fejét. - De még nem volt időm elmenni a könyvesboltba megvenni.
- Tudod, mit szólj, ha lesz időd, mert akkor én is veled mennék. - mondtam hirtelen ötlettel.
- Komolyan? - húzta fel a szemöldökét mosolyogva.
- Aha, hátha szeretek olvasni, csak még sose próbáltam. - rángattam a vállam. - Ki tudja.
- Felőlem jöhetsz!
Idejött a pincér és mi rendeltünk, két ásványvizet, aztán tovább beszélgettünk.
- Furcsa. - sóhajtottam mosolyogva. - Az elején alig álltunk szóba egymással most, kettesben vacsizunk...
- Igen első látásra ítéltük meg a másikat. - bólogatott Robert szintén egy mosollyal az arcán. - Az ilyesmi gyakori hiba.
- Igen. - belekortyoltam a vizembe. - De ez így a jó nem. Hogy az ember utána megismeri, és egész jól kijönnek egymással.
- De igazad van. - helyeselt. - Kérdezhetek valamit.
- Kérdezz. - bólintottam lassan.
- Mi a kedvenc virágod?
- Ó. - kicsit meglepődtem. -A piros tulipán. Az olyan szolid virág.
- Értem. - szélesen elvigyorodott és beleivott a vizébe. - Te neked is van, olyan filmed, ami a kedvenced. Úgy értve, amelyikekben játszottál.
- Aha. - vigyorodtam el, örülve hogy ismeri, ezt az érzést. - A Pánikszoba az, mert abban Jodie Fosterrel játszottam együtt, olyan nagy színésznővel. Na és neked melyik?
- Hm... Azt hiszem a Harry Potter, de nem a film miatt, hanem a társaság miatt. - ingatta a fejét. - A színésztársaimmal nagyon jól kijöttem, jobban, mint bármelyik másik filmemben.
Elmosolyodtam.
- Hallottad, hogy az Alkonyat írója Stephenie Meyer ellátogat a jövő heti első forgatásunkra? - vigyorgott rám.
- Nem, nem halottam. - ráztam a fejem. - De ez tök jó! Biztos nagyon sikeres. Egy ilyen történettel...
- Az biztos.
- Szerintem álmában sem gondolta volna, hogy megfilmesítik a könyvét. - vélekedtem. - apropó szerinted csak ez az egy könyve van?
- Azt hiszem nem... azt hiszem kiadtak neki egy másik könyvét, is de a címe most nem ugrik be. - ráncolta össze a homlokát.
Újra visszatért a pincér, felvette a rendelésünket, aztán távozott a konyha irányába. Roberttel, míg vártunk, elég sokat beszélgettünk, majdnem hogy sosem voltunk csendben. Odakint közben az ablaküvegen túl, a nap már lemenőben volt, vörösre festve ezzel a horizontot.
- Nagyon piros az égalja. - jegyezte meg Robert. Fel se tűnt, hogy ő is az eget kémleli. - Holnap nagy szél lesz.
- Ja, igen ezt én is hallottam. - néztem rá.
Meghozták a vacsoránkat, és még ettünk, csak néhányszor szóltunk egymáshoz. Vacsora után rendeltünk magunknak kávét. Amíg azt ittuk végig nevettünk. Rob mesélt nekem vicces dolgokat, az életéből, meg én is neki. Amikor megittuk, a kávét Robert fizetett és elindultunk kifelé. Már fél kilenc van, hogy repül az idő!
- O basszus még össze is kell pakolnom, a cuccaimat a bőröndbe! - csaptam a homlokomra mikor már a kocsiban ültünk. - És mindjárt kilenc óra!
- Szerintem bőven van időd összerakodni, Kris. - nevetett rajtam, miközben elfordította a kulcsot és kisorolt a parkolóból. - Hiszen holnap csak délben indulunk.
- Ja, tényleg igazad van! - fújtam ki a levegőt. - Te már összerakodtál.
- Igen, már ma délelőtt. - válaszolta. - Jobb hamarabb túlesni rajta!
- Ja, én is mindig ezt mondom, de aztán sose tartom be. - kuncogtam.
Az úton megint nem unatkoztunk. Én elmeséltem Robertnek egy viccet, amit még egyszer Emily mesélt nekem, és utána szakadtunk a röhögéstől, aztán ő mesélt a családjáról majd én. Észre se vettem és már is a házunk előtt álltunk. Kiszálltam, és ő is.
- Figyelj, mi lenne, ha segítenék, neked, bepakolni? - vigyorgott rám.
- Nem kérhetem ezt tőled! - ráztam a fejem.
- Nem is kéred, én ajánlom fel. - mutatott mára.
- Nem érdekel, maximum, nézheted, ahogy pakolok. - mondtam.
- Hát jó. - sóhajtott fel. - Makacs vagy tényleg.
- Ez igaz! - nevettem és bekopogtam az ajtón, de mivel Emily nem jött, hogy kinyissa, hát előhalásztam kulcsomat és kizártam.
- Megjöttem Emily! - kiabáltam, de nem jött válasz. Lehet, hogy már lefeküdt aludni én meg itt kiabálok.
Akkor vettem észre a cipős szekrényen, egy cetlit:
Ashley és Nikki elhívtak sétálni, itt a környéken. Majd jövök!
Emily
- Sétálni van, Ashley-vel és Nikkivel. - közöltem Roberttel majd összegyűrtem a cetlit és kidobtam a szemetesbe útközben. Felmentünk a szobámba.
- Szép szoba. - jegyezte meg Robert miközben ledobta magát az ágyra. - De már nem sokáig laksz benne.
- Mindössze holnap délig. - bólogattam és kihúztam az ágy alól, az egyik bőröndömet, majd odaléptem a szatyrokhoz, amikben a mai vásárlás ruhái voltak, és azokat kezdtem el szépen bepakolni a bőröndbe.
- Friss cuccok, mi? - találgatott Robert.
- Azok. - feleltem rá pillantva. - Ma vettük őket. Muszáj volt egy utolsó programot, szerveznem, Emilyvel.
- Emily itt marad? - érdeklődött Robert.
- Igen, mert egy-két hét múlva elkezd forgatni egy filmet, itt New York-ban. - meséltem. - Hívatlan vendég a címe. Horror.
- Szeretem a horrorokat.
- Én is. - mosolyogtam rá. Mennyi hasonlóság van bennünk...
- Játszottál is egyben, nem? - kérdezte.
- Aha, a Hírnök- ben. - bólintottam és betettem az utolsó pólót is. Most jöttek a nadrágok, aztán a fehér neműk, majd a neszesszerem, és végül, minden más cucc.
- Be fogsz férni te abba az egy bőröndbe? - heherészett Robert.
- Simán, barátom, simán. - biztosítottam.
- Azt hiszem nekem, nem volt ennyi cuccom. - vélekedett Robert.
- Mert te fiú vagy én meg lány. - mondtam egyszerűen. - Ahj basszus nem találom, azt a parfümömet, ami a kedvencem.
- Kristen...
- Emily megöl, ha azt nem viszem magammal, ő vette nekem! - folytattam a nyafogást.
- Várj egy kicsit. - suttogta és már ott ült mellettem a földön. Az arca közelebb volt az enyémhez, mint hittem. A leheletét éreztem az arcomon. Egy pillanat múlva, az ajka már az enyémeken volt és már nem volt visszaút. Egyszer tudtam csak visszacsókolni aztán elengedett.
- Hagylak pakolni. - mosolyodott el féloldalasan és visszaült az ágyamra. Szükségem volt egy percre hogy összeszedjem magam, és tovább tudjak pakolni.
- Hahó, megjöttem! - hallatszott Emily tompa kiáltása a földszintről.
- A szobában vagyunk! - kiáltottam vissza. Lakótársam pár perc múlva a szobám ajtajában állt.
- Szevasztok! - üdvözölt minket. - Pakolásztok.
- Nem, Kristen pakolászik. - mondta megvetően, Robert, de hallottam, hogy csak viccelődik. - Nem engedte, hogy segítsek.
- De én segíthetek? - kérdezte Emily.
- Egy perc és kész vagyok! - ráztam a fejem és betettem az utolsó ruhadarabod is. - Oké, asszem ennyi.
- Akkor én azt hiszem, megyek is. - állt fel Robert én meg követtem.
- Kikísérlek. - mondtam rá nézve.
Elindultunk kifelé a szobámból. Már a lépcső negyedénél járhattunk mikor meghallottunk egy tompa puffanást mögöllünk, és mikor visszafordultam Emily már ájultam feküdt a földön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése