Nyolckor az telefonom ébresztett. Kinyomtam, és nyújtózkodva felültem, majd összekészülődtem. Mivel, megint olyan esőre hajló idő volt, ismét a halász nadrágomat kerestem elő, meg egy ujjatlan, de kapucnis pulcsit, amit az ujjatlan pólómra vettem rá, aztán elindultam lefelé.
Mivel, kilenckor indulunk, elvileg, beültem reggelizni, Mivel svédasztalos volt, a reggeli, vettem magamnak, egy pirítóst, meg egy kis lekvárt kentem rá, aztán öntöttem magamnak, teát, és úgy ültem le egy üres asztalhoz. Épphogy a kezembe vettem a pirítósomat Robert hangja megszólított:
- Hé, Kris! - integetett. Ő maga, Kellannal, Jacksonnal, és Nikkivel ült egy asztalnál. - Nem ülsz ide.
Elvigyorodtam, és odavittem a tányéromat, meg a bögrémet, Rob mellé, és leültem.
- Na, jó reggelt! - üdvözöltem, őket, ők pedig visszaköszöntek, Rob, pedig, megfogta, az asztalon pihentetett kezemet.
- Olyan aranyosak vagytok! - mosolygott ránk Nikki.
Rob felemelte kicsit a kezünket az asztallapról és szerelmesen rám nézett, majd, adott a kezemre egy puszit. Én meg persze fülig pirultam és zavaromban, nagyon érdekesnek találtam a pirítósomat.
Reggeli után kimentünk az étteremből, és az előcsarnokban ülve várakoztunk, a többiekre, kényelmes fotelokban ülve. Nemsokára mindenki felébredt. Peter például, már rég ébren volt, és már reggelizett, is, csak, mivel még csak hét óra volt visszament a szobájába. Én biztos nem keltem volna fel olyan korán. Elizabeth, még az ebéd közben csatlakozott hozzánk, ő most ott ült velünk a fotelokban. Ashley, pedig háromnegyed kilenckor jött le lépcsőn. Úgy tűnt teljesen kialudta magát, még a haját is szépen belőtte, hogy a fodrászoknak ne kelljen. Azt hittem, ő is úgy tett, mint Peter, de nem, tévedtem:
- Megreggeliztél már? - kérdezte Nikki, mikor Ash leült odaért hozzánk.
- Nem. - rázta a fejét mosolyogva. - Én mindig kihagyom a reggelit. Nagyon ritka az, mikor eszek reggel.
- Miért? - kérdezte kicsit furcsálkudva Nikki.
- Vigyázok az alakomra. - mutatott végig formás derekán.
- De ha kihagyod a reggelit, akkor meg ebédre zabálsz be, és akkor tök mindegy nem? - tárta szét a karját Kellan.
- Nem mert ebédre meg nem eszek annyit. - magyarázta neki Ashley.
- Nem értem a lányokat... - nézett rá Kellan Jacksonra, aki szintén a fejét csóválta.
- Nem is kell, hogy érts hozzá. - legyintett rá Ashley.
Akkor jött ki az ebédlőből, Catherine és kimentünk, a buszokhoz. Megint mindenki úgy ült, ahogy idefelé- Már kíváncsi voltam, rá milyen a suli, hogy fog sikerülni a forgatás, hogy fogadnak majd a diákok, satöbbi. Most, hogy Roberttel összejöttünk, egyszerű lesz, együtt forgatnunk. Sőt szinte már várom, hogy most újonnan együtt alakíthassunk.
Mikor odaértünk a suli elé, már minden diák várt minket, ujjongtak, nekünk, tapsoltak, a legtöbben. Örültek, hogy itt forgatunk az iskolájukban velük. Ja és itt találkoztunk, az új szereplőkkel. Michael Welch, alakítja majd Mike Newtont, Bella egyik osztálytársát, mint ahogy Ericet, Justin Chon, Jessicát, Anna Kendrick, Taylort pedig, Georgy Tyree Boyce. Mind nagyon kedvesek voltak velünk, és egész nap nagyon jó volt velük együtt dolgozni. Kiváló színészek voltak, egytől egyik, mindent a forgatókönyv szerint csináltak, nem voltak gondok.
Az iskolától, este hatkor indultunk, el, vissza hoteléhez, de egész nap egyszer se merül fel bennem, hogy de hazamennék, már. Ez az egy nap forgatás sokkal nagyobb élmény volt, mint a többi. Sehol a stúdió, sehol a New York-i sürgés, és persze, ott volt a Robbal való remek kapcsolatom, ami szintén rásegített erre.
Hazafelé, a buszban, hülye dalokat énekeltünk együtt színészek, most már a többi új emberrel együtt, aztán jókat nevettünk, és így még hamarabb elment az út, mint idefelé.
- Jössz vacsorázni? - kérdezte Robert, mikor beléptünk az előcsarnokba.
- Én most valahogy nem vagyok éhes, egész nap összevissza ettem mindent. - ráztam a fejem. - De, te egyél nyugodtan odafönt várlak.
- Oké, tessék, itt a kulcs. - kivette a zsebéből, a kulcsot és nekem, adta. - Akkor odafent találkozunk. - azzal egy csókkal, elváltunk. Én a lépcső felé vettem az irányt ő, meg az ebédlő felé. Kizártam Robert szobájának ajtaját, lés bementem. Nem sokkal volt másabb, mint az enyém, csak néhány bútor volt máshol. Valahogy nem akartam leütni, úgyhogy letettem a kulcsot a dohányzóasztalra és kiálltam az erkélyre. Végre elállta az eső, de azért, hűvös volt odakint. nem akartam sokáig kint időzni, de szükségem volt, hogy kitisztítsam a fejem...
Pár perc múlva karok öleltem át hátulról, és én annyira megijedtem, hogy megpördültem a tengelyem körül, és ha Robert nem fog tuti kiesek az erkélyről.
- Css, nyugi, csak én vagyok. - puszit adott a nyakamra, amitől, a szívem kétszeresére gyorsult fel.
- Milyen gyorsan végeztél. - jegyeztem meg kuncogva.
- Rájöttem, hogy én sem vagyok éhes. - suttogta a fülembe én meg átkaroltam a nyakát és beletemettem az arcomat a vállába. Bármeddig tudnék itt állni vele.
- Na, nézünk valami filmet? - vetette fel, egy fél mosollyal.
- Mindjárt. - leheltem, és az ajkamat az övére tapasztottam. Ő visszacsókolt, finomnak nem nevezhető módon, de szenvedélyesen.
- Mehetünk. - suttogtam, mikor elváltunk egymástól, ő pedig sugárzó mosollyal kézen fogott és bevezetett a nappaliba. Leültetett a kanapéra és odalépett az asztalon lévő zacskóhoz, ami tele volt DVD-kkel. Nem kérdeztem rá, miért hozott ennyit, és miből gondolta, hogy lesz a szobákban DVD-lejátszó.
- Mit nézünk? - kérdeztem inkább, mikor egy CD-t rakott be a lejátszóba.
- A szem-et. - felelte ördögien mosolyogva és leült mellém, karjával átkarolta a vállamat.
- Az egy horrorfilm nem? - néztem rá.
- Netán félsz? - húzta fel a szemöldökét, még mindig azzal a vigyorral.
- Nem, szeretem a horrorokat. - vigyorogtam vissza. - De ezt még sosem láttam.
- Akkor eltaláltam. - kacsintott rám és akkor mindketten a képernyőre fordítottuk a szemünket.
Az egész film nagyon jó volt, de nagyon féltem a végére már. Már az első durva résznél belekapaszkodtam Rob pólójába és elrejtettem az arcomat, de a végén, már szabályoson, rettegtem. Úgy szorítottam Robertet, hogy kis híján megfojtottam. De őt nem nagyon zavarta, még simogatta is a hátamat és halkan nevetett. De a legjobban akkor ijedtem meg, mikor éppen annál a résznél ahol a csaj, a sötét folyosón megy végig, valaki benyitott. Akkorát sikítottam, hogy tuti, hallották odalent is.
Jackson állt az ajtóban, összeráncolt homlokkal.
- Jacksoon! - üvöltöttem rá, Robert meg olyan hangosan nevetett, ahogy még sose.
- Most mi van? - nézett nagyon. - Csak sikítoztatok, és gondoltam átjövök, megnézni mi van...
- Tiszázzuk, én nem sikítoztam. - mutatott magára Rob.
- Jól van bocs, akkor, te nem. - fújta ki a levegőt Jack. - De most már tudni akarom mi volt a sikítozás tárgya. - azzal odajött a tévéhez.
- Ez! - mutattam, a lepause-zott filmre. - Nagyon félelmetes.
- Aha, mi a címe?
-A szem. - mondta Rob.
- Aha, érdekfeszítő. - rötyögött Jackson. - Na, mentem, aludni, szóval halkabban sikítozz. - a végén lévő két hangoz jól megnyomta Robertre nézve aztán otthagyott minket, Robert pedig megnyomta Play gombot.
*
Sajnos leforgattuk, az összes iskolai jelenetet egy hét, alatt, úgyhogy hétfőn még utoljára itt leszünk Portlandben, hogy leforgassuk, a balett termes jeleneteket. Ha pedig egy napba nem fér bele, akkor még kedden is itt leszünk. Megszerettem Portlandet, bár nagyon nem jártuk be. Nem volt idő, és ha volt is mindig túl fáradtak voltunk ehhez.
Gyorsan magamra vettem egy pólót, meg egy farmert - amit az Ashley-vel és Nikkivel egy vásárlókörúton vettem - megfésülködtem, és felhúztam, egy tornacipőt, aztán rázártam az ajtót és lesiettem a lépcsőn. Késésben voltam, öt perc és indul a busz, pedig éhes vagyok, de reggelizni, már úgysincs időm.
Gyorsan felugrottam a buszra, ami már csak rám várt, és beültem Rob mellé.
- Szia! - ziháltam.
- Elaludtál? - mosolygott és nekiállt turkálni a táskájában.
- mondhatjuk. - bólintottam.
- Tessék. - egy szendvicset nyújtott felém, én meg elvettem tőle.
- Jaj, köszi, életmentő vagy. - hálálkodtam, és miután kicsomagoltam a szalvétából, beleharaptam. - Éhen halok.
- Tudtam, hogy éhes leszel. - egy puszit kaptam az arcomra, aztán hagyott enni.
Mikor odaértünk a balett teremhez, Cam már ott volt, aki Jamest alakítja. Kezet fogtunk vele, aztán, bementünk a terembe, ami tele volt tükrökkel, és kamerákkal, és mindenféle szerkezetekkel a forgatáshoz.
Azt a rész forgattuk, mikor Robert megpróbál, elvinni, de Cam- nek, vissza kell húznia minket, a földre, én nekem pedig esnem kell egyet. Én gurultam egy kicsit a matracon, Rob és Cam pedig ijesztően jól eljátszották, hogy veszekszenek.
Én kihúztam egy üvegszilánkot a lábamból, persze, csak a filmben, és a helyén ömlött a vér. sikítoznom kellett, a fájdalomtól.
Roberték pont mögöttem fojtatták a bunyót, és ezért nem láttam az okát, csak a csattanást hallottam, meg a sikítozásokat. Felugrottam a földről és megpördültem. Egy egész kis tömeg gyűlt össze. Jaj, ne!
- Mi történt?? - kiáltottam és befurakodtam a tömegbe. Robert feküdt a földöm, kicsit, zilált volt a feje és véres, de úgy tűnt ettől függetlenül jó volt.
- Rob, jól vagy? - guggoltam le Catherine, és még két férfi mellé. - Mi történt?
- Hívjátok a mentőket! - kiáltotta Catherine, mire ez egyik férfi elővette va mobilját és bepötyögte a mentők hívószámát.
Rob, a kezét nyújtotta felém én meg megfogtam azt.
- Jól vagyok... - mondta, kicsit nehezen forgó nyelvvel, és elvesztette a külvilággal a kapcsolatot.
Meghallottam odakintről a mentők hangját. Besiettek, hoztak egy hordágyat, és ráfektették Robertet, mi pedig követtük őket, kifelé és ott álltunk, míg be
Nem csukták a kicsi ajtaját és el nem mentek asz épület elől. A könnyeim kifolytak, de gyorsan letöröltem őket.
- Mára vége a forgatásnak, irány busz! - kiáltotta kicsit aggódva Catherine, és a többség elindult. Én ottmaradtam az ajtóban és néztem ki a fejemből.
- Gyere Kristen, délután bemegyünk hozzá. - mondta halkan, Ash, és elindult a busz felé.
- Rob, erős gyerek, biztos meggyógyul! - bokszolt a vállamba Kellan és ő is otthagyott, de jött helyette Jackson és Nikki.
- Kellannak, igaza van. - mondta Jack, a vállamra téve a kezét. - Ne aggódj, jól van, biztos!
- Igen. - helyeselt Nikii. - És ahogy Ash mondta majd bemegyünk veled a kórházba, oké?
- Oké, köszi, srácok! - néztem rájuk hálásan, aztán elindultunk a buszhoz. Csak igazuk legyen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése