Ezt hallgattam miközben írtam, éppezért úgy gondolom hogy illik hozzá: ITT HALLGASD MEG!
Váratlan hírek, avagy a támaszok
(Kristen szemszöge)
Rob fogott egy kocsit, amire felpakolhattuk a csomagjainkat, és miközben ő megvárta a bőröndjeink érkezését, én felhívtam Emilyt, hogy leszálltunk és hogy itt van-e már. Furcsa volt alig akarta felvenni, vagy tízet csöngettem zsinórban, mire beleszólt. - Szia, Kris. – hangja kissé színtelen volt, nem tudtam mi lehet a baja. Talán beteg?
- Szia, Em! – köszöntem vissza. – Most szálltunk le.
- Oké… öö.. minden rendben volt? – kérdezte zavarodottan.
- Persze. – A homlokom ráncokba szaladt. – Te itt vagy már?
- Még nem, tíz perc múlva érek csak oda. – mondta sajnálkozva. – Bocsi, hogy kések, de dokinál voltam…
Tényleg beteg volna? És én nem is tudtam róla? Remélem, hogy semmi komoly baja nincs elég, hogy enyhén cukorbeteg.
- Dokinál? Miért baj van?
- Az attól függ. – morogta, aztán fel is sóhajtott. – Mindjárt ott vagyok, rendben?
- Emily, minden oké?
- Fogjuk, rá, majd ha odaértem, mesélek. – felelte.
Elköszöntünk egymástól, majd ő rögtön le is tette. Ez egyre furcsább. Alig veszi fel a telefont, élettelen hangon beszél, dokinál volt… Mi történhetett? És miért nem hívott fel, ha baj van?
- Na? – ért ide Rob, a csomagokkal. Persze azonnal belém látott. – Baj van?
- Em, eléggé furcsa volt. - osztottam meg vele is a dolgot. – Nem hangzott túl jókedvűnek sőt… Eléggé lehangolt volt.
- Igen?
- Igen, ráadásul késik, mert orvosnál volt. – tettem hozzá. – Valami történt és még csak nem is hívott fel, hogy mi van!
- Nyugodj meg, biztos semmi komoly. – fogta meg a kezemet. – Gyere, menjünk inkább ki a levegőre. – azzal megfogta a kocsi fogantyúját a szabad kezével , és kitolta a fotocellás ajtón, ahol már többen távoztak az utasok közül. Én is követtem őt kifelé. Odaint eléggé hűvös volta, de még kibírható, és a napot is sütött valamennyira.
- Nem mondott semmi mást? – kérdezte Rob pár percnyi hallgatást követően.
- Csak annyit, hogy majd szóban többet mesél. – fújtam ki az eddig bent tartott feszült levegőt. – Mostanában annyira nem tudunk rendesen beszélgetni, nyilván ezért sem érezte, azt hogy el kell mondania, ami történt és annyira elhanyagoltam. – könnybe lábadt a szemem, a tudattól, hogy mennyire igaz ez.
- Ugyan már szívem. – húzott magához Robert. – Ne beszélj butaságokat, pontosan tudod, hogy ez nem így van.
- De igen. – mondtam, határozottan, azonban a hangom elcsuklott. – A legjobb barátnőm volt és most majd lehet, hogy el akar, költözni vagy nem tudom…
- Még mindig a legjobb barátnőd. – Nyugtatólag dörzsölgetni kezdte a hátamat. – És az nem azt jelenti, hogy költözni akar, hogy egy napja nem beszélgettetek.
- Remélem. – szaggatottan felsóhajtottam. – Nézd meg ezt! – elhúdódtam tőle és megtörölgettem a szememet.
- Mit?
- Hát téged. – mutattam végig rajta. – Olyan aranyosan reagálsz minden hülyeségemre, vigasztalsz, én meg folyton csak teszek rá egy lapáttal.
- Kris, ezt most fejezd be! – szólt rám szelíden, de határozottan. – Szeretlek! És mindenkinek vannak hülyeségei, nekem is vannak, és én szívesen meghallgatlak, téged, és vigasztallak is. Szívesen teszem.
- Sajnálom…
- Nincs mit sajnálni, drágám. – húzott vissza magához. – Már nagyon régóta együtt vagyunk, nem kell mindenért sajnálkoznod, amit teszel. Egy kapcsolat arról szól, hogy elfogadjuk egymást, úgy ahogy van. Világos?
- Világos. – bólintottam. – Köszönöm!
- Bármikor. – Belenyúlt a kabátja zsebébe és felém nyújtott egy zsebkendőt. – Tessék!
- Köszi.
Épphogy kifújtam az orrom, mikor csörgött a mobilom. Emily neve villogott a kijelzőn, hát gyorsan felvettem.
- Itt vagyok a parkolóban. – közölte, még mindig ugyanazon a hangon. – A bejárattól nem messze állok!
- Oké odamegyünk! – válaszoltam, majd letettük. – A bejárattól nem messze állt meg. – mondtan Robnak, aztán elindultunk megkeresni Emily kocsiját. Nemsokára meg is találtuk, a mellette álló integető tulajdonosával együtt, akihez azonnal odarohantam és átöleltem.
- Szia!! – szorítottam magamhoz.
- Szia, Kristen! – megveregette a hátamat aztán elengedtem. – Milyen volt Los Angelesben?
- Nagyon jó. – mosolyogtam, annak ellenére, hogy az ő mosolya viszont nem volt őszinte. – Tényleg sikerült tiszta lappal indulni!
- Ennek örülök! – paskolta meg a karomat. – Helló, Rob!
- Szia, Emily! – intett szerelmem. – Kinyitod a csomagtartót?
- Nyitva van, csak erősen meg kell rántani. – adta ki a használati utasítást barátnőm.
- Látom, hogy valami baj van. – Próbáltam kivenni valamit a nézéséből, vagy az arcvonásaiból de semmi. Lehangolt volt és sápadt.
- Nem tudom, hogy bajnak számít-e. – ingatta a fejét. – A kocsiban elmondom.
- Oké. – bólintottam, majd mikor Rob lecsukta a csomagtartót, én beültem az anyós ülésre, Em a volánhoz, ő pedig hátra. Addig egy szót se szóltunk, míg barátnőm, ki nem sorolt az útra, viszont utána nem bírtam magammal.
- Most már valamit mondanod kell. – néztem, rá, de ő csak mereven az utat nézte. – Miért voltál dokinál, Em?
- Mert… észrevettem dolgokat. – kezdett bele évődve. – Marha sokat kezdtem enni, és hol jó kedvem volt, hol pedig borzalmasan éreztem magam. De ez fel se tűnt, még hányni se hánytam, csak hogy késtek a piros napok. Nem is hogy késtek, el se jöttek, pedig nekem már tizenhárom éves koromtól kezdve szuperül beállt. – Kezdtem nagyon gyanakodni.
- Oh, ne…
- Így hát elmentem a dokimhoz, hogy megkérdezzem mi a bajom, akkor még nem is sejtettem, hogy ez lesz, pláne hogy védekeztünk. – sóhajtotta. – De aztán megvizsgált és közölte velem, hogy öt napos terhes vagyok.
- Emily… ez… de hát hogyan? – nem tudtam mit mondjak ez a kérdést tűnt a legegyértelműbbnek. – Ha védekeztetek, akkor hogyan?
- Úgy hogy én nem védekeztem, csak ő… - mondta. Nagyon kétségbe lehetett esve, vagy nagyon sokkos állapotban lehetett, mert normális esetben, nem beszélt volna ilyesmikről Rob előtt.
- Jó ég… - suttogtam magam elé. – És elmondtad már Jesse - nek?
- Dehogy. – csóválta meg a fejét. – Ti vagytok az elsők, akiknek elmondtam. Fel akartam hívni, de mindig inába szállt a bátorságom.
- Ezt megértem, de valamikor el kell mondanod neki. - Nagyon sajnáltam szegényt látva, hogy a szeme könnybe lábadt.
- Nem tudom, mit tegyek, Kris. – mondta remegő hangon, kétségbeesve. – Mi még csak most kezdtünk el járni, alig van két hónapja, és máris egy nagy felelősséget kapnánk a nyakunkba. Mi lesz, ha azt mondja, hogy így nem hajlandó velem együtt maradni, vagy, hogy vetessem el a babát.
- Nyugodj, meg Emily, az első az lesz, hogy megmondod neki. – próbáltam csitítani. – Meglátod, mit mond, utána ráérsz a többivel foglalkozni. Egyszerre csak egyet lépj.
- És hogyha szeret téged, nem fog tudni elhagyni, titeket. – fűzte hozzá Robert. – Jesse rendes srác szerintem nincs mitől tartanod.
- Még sem volt túl jó ötlet ez a dolog…
- Ne beszélj butaságokat! – simogattam meg a karját. – Minden rendben lesz, meglátod.
- Szeretnék hinni neked. – szipogta, és lekanyarodott a főútról. – Csak nem tudok… - nagyot sóhajtott. – Mikor a doki kimondta, nem akartam hinni a fülemnek, és míg elértem a repteret szerintem, vagy tízszer hajtottam át a piroson, lehet, hogy jönnek majd a bírságok.
- Ne törődj velük. – legyintettem. – Feldúlt voltál, világos!
Pár perc múlva, a kocsink megállt a házunk előtt a felhajtón, és mi bementünk a házba.
- Én éhen halok. – mondtam miután, letettük a csomagjainkat a hallban.
- Van még sajtos tészta a hűtőben, azt ettem ebédre. – intett a konyha felé a fejével Emily. – Én most nem vagyok, éhes inkább veszek, egy forró fürdőt hátha az segít.
- Jól teszed. – bólogattam, és magamhoz öleltem őt. – Csak nyugi.
Ahogy elengedtem, megtörölgette a szemét, majd felsietett az emeletre.
- Szegénykém. – csóváltam meg a fejem, miközben kivettem a tálat a hűtőből. – Te is kérsz? – fordultam Robhoz.
- Aha. – bólintott rá, és levett két tányért a polcról, hogy abba merhessem ki az ételt.
Egész ebéd alatt nem szóltunk semmit. Mindkettőnket eléggé letaglózott Emily híre, és mindkettőnk a fejét törte. Én persze mindig itt leszek a barátnőmnek, még ha Jesse szakít is vele – ami mondjuk, elég bunkóság lenne tőle. Segítenék neki, felnevelni a babát, még ha nem is értek olyan jól a kisgyerekekhez, és nyilván Robert is sokat segítene. Azt tudom, hogy a szüleivel, nincs olyan rózsás kapcsolata, de a bátyja is biztos itt lenne neki. De Jesse csak nem tesz ilyet, nem teheti meg, hogy otthagyja Em-et a babával, sőt azt sem kérheti, hogy vetesse el, hisz, ha másban nem is barátnőm abban biztos volt, hogy megtartja a gyerekét. Ezt persze meg is értem, hisz ha én teherbe esnék Robtól, én sem vetetném el őt, bár az nem mostanában lesz… Abban pedig biztos vagyok, hogy Emily-ből kiváló anya lesz. Ha még rutintalan is, de majd belejön, elolvastatok vele sok, babakönyvet, nézetek vele sok Vészhelyzetet….
- Emily-n töröd a fejed, igaz? – kérdezte Rob, mikor már a tányérokat mosogattuk.
- Igen… - ismertem be. – Annyira kétségbe van esve.
- Igen, nagyon. – motyogta. – De csak nem lesz semmi baj.
- Reméljük. – bólogattam.
Ekkor lépett be a konyha ajtaján, barátosném, a kis retiküljével a vállán.
- Elmegyek Jesse-hez. – határozta el magát. – Megmondom neki. Jobb hamarabb túlesni rajta.
- Csak nyugodtan! – figyelmeztettem. – Nem fogja leharapni a fejedet, higgy nekem!
- Reméljük. – sötéten felkuncogott, majd nagy levegőt vett és ki is fújta. – Szurkoljatok!
- Szorítunk! – válaszoltuk mosolyogva, mire ő is némileg igyekezett ezt viszonozni, aztán elsietett az ajtó felé. Tényleg szorítok, hogy minden rendben legyen. Még össze is fontam a középső és a mutatóujjamat, úgy hogy Rob nem is látta.
- Te Rob, tegnap este valami forró fürdőt emlegettél. – fordultam hozzá kacéran, megtörölve a kezem.
- Bizony. – Elvigyorodott és kézen fogva, sietett fel velem, az emeletre. Míg ő megengedte a habfürdőt, addig, bekészítettem a pizsamámat, meg a köntöseinket a fürdőszobába. Ezek után mindkettőnk levetkőzött, és beültünk a forró vízbe. Rob nekidőlt a kád szélének, és meg az ő mellkasának, és így ültünk ott egy darabig csendben. A víz teljesen ellazította az izmaimat, és úgy éreztem, hogy minden további nélkül képes lennék elaludni, míg nem Robertem egyszer csak, fogta magát és nyomott a tusfürdőmből a kezébe, majd mindenhol megmosdatott, ami minden szempontból nagyon jól esett. Ám utánam ő következett. Én az ő tusfürdőjéből, nyomtam a tenyerembe, majd én álltam neki őt letisztogatni. Miután mindkettőnk patyolat tiszta lett, leengedtük a vizet, és kiszálltunk. Én nekiálltam törülközni, Rob viszont megállított ebben. Lehúzta rólam a törülközőt, és a következő pillanatban, vizes testéhez vonta az enyémet, hogy megcsókolhasson. A csókja tele volt vággyal, de nem csak a csókja biztosított erről…. Pár perc múlva, a nyelve is bebocsátást kért a számba, amit én tétovázás nélkül meg is adtam neki, majd a kezei, a melleimet kezdték masszírozni, amivel egyre több sóhajt csalt ki belőlem. Én sem voltam rest, a kezem bejárta az egész testét, csakhogy végül megállapodjon a férfiasságánál. Belenyögött a csókunkba, a kényeztetésem hatására, ami engem csak még jobban ösztönzött. Néhány másodperc múlva felkapott a karjába, és bement velem a szobába. Óvatosan bedöntött a párnák közé s fölém tornyosulva, egy mindennél vadabb csókban részesített. Ezt követően, elszakadva az ajkaimtól, lejjebb kezdett el haladni a testemen. Amint a szája elérte a kebleimet, azonnal birtokba is vette őket, amivel csak még inkább fokozta a vágyamat. De mintha ez még nem lett volna elég, folytatta útját lefelé, egészen nőiességemig, majd végigcsókolta azt. Most már egyenesen ziháltam, és mikor megéreztem odabent a nyelvét egy sikítás is kicsúszott. az utolsó pillanatig kényeztetett, majd mikor már érezte, hogy nincs sok hátra, fölém helyezkedett és belém hatolt. Mindketten hangosan nyögtünk az érzéstől, majd miközben megcsókolt el is kezdett mozogni bennem. Én a lábaimat körbekulcsoltam a derekán csak hogy még jobban érezhessem őt. Néha lassabb tempót diktált, néha gyorsabbat, s mind e közben néha az én nevemet nyögte, ahogy én is az övét. Aztán hamarosan el is érte, őt az élvezet, én pedig pár percen belül követtem.
Zihálva feküdtünk ott, de persze, alkarjával megtámaszkodott mellettem, hogy nehogy teljesen összenyomjon. Gyengéd csókokkal próbáltunk lenyugodni, majd néhány perc után mellém feküdt és jól betakarta izzadt testünket, nehogy megfázzunk.
- Ez hihetetlenül jó volt. – adtam hangot érzéseimnek, suttogva. – Szeretlek!
- Én is téged. – adott egy csókot a fülem mögé. – És szerintem is jó volt…
- Akkor jó… - sóhajtottam fel jólesően, majd még közelebb bújva hozzá átadtam magam az álomnak, ami mellesleg nem lehet ilyen kellemes, mint az imént történtek…
(Robert szemszöge)
Kristen javában szunyókált már mellettem, mikor én még nem tudtam elaludni. Az agyamban az este csodás eseményeit pörgettem altatóként, de egyszerűen nem jött álom a szememre. Sóhajtva ültem fel az ágyban és vettem fel egy rövidnadrágot, amiben aludni szoktam, hogy lemenjek inni egy kortyot. mivel eléggé hűvös volt, leemeltem kifelé menet, a köntösömet is és úgy csoszogtam le a konyhába. Levettem egy poharat a szekrényből, és engedtem bele egy kis vizet, épp mikor meghallottam a bejárati ajtó csukódását. Biztos Emily jött haza…
Ittam egy kortyot aztán félretéve a poharat, kisiettem a hallba. Nem tévedtem, tényleg ő volt az, s talán még sápadtabb és még szomorúbb volt mint, mikor elment. Kezdtem gyanakodni.
- Szia! – köszöntem neki halkan, nehogy ráijesszek.
Rám emelte fáradt, kivörösödött szemeit.
- Szia. – mormogta, aztán kilépett a cipőjéből is, majd elindult felém.
- Na, hogy ment? – kérdeztem óvatosan, de kár volt. Szemei megteltek könnyel, és szaggatottan felsóhajtott.
- Remekül. – mondta szarkasztikusan, és nem mellesleg remegő hangon. – Azt… azt mondta, hogy időre van szüksége hogy… feldolgozza. – a mondat végére, már elsírta magát, és idelépve hozzám átölelt. Nem olyan volt, mint mikor Kristen átölelt, ez egy tipikus baráti ölelés volt. Viszont éreztem, hogy szüksége van rá.
- Istenem, Robert, ne haragudj, de nem tudom, mit csináljak. – zokogta.
- Semmi baj. – dörzsölgettem meg a hátát. Nem tudtam mi mást mondhatnék, de úgy tűnt nincs is rá szüksége, csak hogy kisírhassa magát. Nem tudom meddig állhattunk így ott, de még mindig eléggé sírt szegény, úgyhogy besegítettem a nappaliba és leültettem a kanapéra. Mellé ültem, és hagytam, hogy a vállamra döntse a fejét, átkaroltam a vállát.
- Olyan szerencsétlen vagyok… - panaszkodott még mindig eléggé zokogva.
- Dehogy vagy. – csitítottam a karját dörzsölve. – Minden rendbe jön, hidd el!
- Szeretném, ha… ha igazad lenne. – hüppögte. – De már annyira nem tudok semmit… Az első… barátom bántalmazni akart, a második meg el fog hagyni…
- Dehogy fog elhagyni. – csóváltam a fejemet.
- Mihez fogok én kezdeni nélküle?
- Nyugodj meg. – próbáltam nyugtatni. – Mi Kristennel akkor is itt leszünk neked, rendben? De kizárt, hogy elhagyjon…
- Köszönöm…
- Ugyan… - mormoltam, és vártam, hogy kissé lenyugodjon.
Egy kis idő elteltével, végül a sírása, hüppögéssé, az pedig szipogássá csendesül, eztán pedig már a légzése is egyenletessé vált. Elaludt.
Vártam még egy tíz percet, aztán felálltam, és óvatosan ledöntöttem, a kanapéra. Felraktam a lábát is, és egy pléddel betakartam, majd leoltottam a lámpát.
Legalább elaludt… - gondoltam mosolyogva és visszamentem Kristenhez, aki még mindig ugyanúgy szundikált, az ágyban, mint mikor itt hagytam egy órája. Nem mondom én is elálmosodtam, úgyhogy befeküdtem mellé, magamhoz öleltem, jó szorosan. Én sosem tudtám megtenni ezt Kristennel, nem tudnék ekkora fájdalmat okozni neki, még akkor, sem ha egy babáról lenne szó, bár ez egyelőre, ki van zárva, de semmi másért sem tudnék így bánni vele. Remélem Jesse sem fogja elhagyni Emily-t, mert a lány most már megérdemelné a boldogságot, és ha valakire, akkor éppen rá van most a legnagyobb szüksége. A gyermekük apjára…
Szia.:))
VálaszTörlésMég még még még!!!
Nagyon jó lett. Sajnálom Emilyt hogy ilyen helyzetbe került, de remélem minden rendbe jön.:)
Várom a folytatást.:)
Szandi
Szia!
VálaszTörlésSzegény Emily. Nehéz lehet most neki. Ilyen rövid együttlét után máris babát vár Jesse-től. Remélem, pozitív irányba megy a srác döntése.
Várom a folytatást.
Ágika
Szia!
VálaszTörlésNem is tudom, mit mondhatnék erre a fejire... Tetszett nagyon, hogy annyira békésen és harmonikusan indult, és hogy kiderült, Rob és Kris szülei között tiszta lappal folytatódott az ismeretség. Viszont ami a hazaérkezés után történt... szegény Em! Remélem Rob-nak és Kris-nek igaza lesz, és nem fogja Jesse elhagyni őt, őleg most, hogy babájuk lesz! És mondjuk azok után, ahogy megismerhettük, én sem nézném ki ezt belőle!
Megértem, hogy időre van szüksége, és azt is, hogy sokkolta ez a váratlan hír, hiszen még tényleg csak most kezdtek alakulni köztük a dolgok. Mindenesetre az már egyszer biztos, hogy még ha a dolgok rosszul is sülnek el, Emily akkor sem marad magára!
Iszonyatosan várom már a folytatást!
Puszillak: Reni :)
Szia!
VálaszTörlésJól olvasom??? Emily terhes? Ez nagyon komoly!!! Főleg, ha Jesse meg most elhagyja, habár nem hinném és remélem hogy tényleg így lesz!
Rob és Kris pedig nagyon kedvesek hogy támogatják őt! Igazi barátai!!! :)
Nagyon várom már a folytatást!
Didra
Szió Moncsi vagyok!
VálaszTörlésNem nagyon szoktam komizni, de most úgy gondoltam, muszáj írnom!
Nagyon tetszik a törid, ez a rész pedig egyszerűen a csúcs volt, legalábbis eddig szerintem ez volt az egyik legjobb feji! Szomorú ami Emilyvel történik, de biztos helyre jönnek majd a dolgok a végére!
Nagyon várom éppen ezért a folytatást! Nem tudom ígérni, hogy rendszeresen tudok majd írni, de azért időnként tuti jövök majd és kifejtem a véleményem!!!