Az egész másnapi forgatás nem sikerült valami jól. Ha Robbal forgattam volna jobban ment volna, de az hogy aggódtam Em-ért, és közben, próbáltam, mindent tökéletesen csinálni, nem sokat segített a javulásomban. Mindent vagy háromszor fel kellett venni, mire, sikerült, úgy ahogy Catherine mondta. Nagyon hülyén éreztem magam, nem mondom.
Mikor reggel beszéltem Emily- vel, még semmi baj nem volt. Arielle-nél töltötte az éjszakát, és mikor hívtam, éppen a forgatásra készülődtek. Hallottam a hangján hogy fél, és fáradt is, tehát neki se lesz jobb forgatási napja, mint az egyéb, ezt már akkor tudtam.
Most hogy a buszban ültünk, a Campingbe tartva, újra tárcsáztam, őt. Szerencsére még mindig minden rendben volt, éppen Arielle-vel vacsoráztak, mikor beszéltünk. Ezért gyorsan el is köszöntem tőle.
Ami a legbosszantóbb, az egészben, hogy, még egy napot itt kell lennem, több mint ötórányira, Emilytől, aki most bajban van. És hiába nyugtatgat Rob is, hogy ne izguljak, mert, ahogy őt ismeri, biztos, nem esik baja, főleg, ha egy nála idősebb barátnőjével van, de én ezzel nem nyugodtam bele.
Úgy gondoltam, hogy mivel az egész napi kávé, nem segített, a lenyugvásban, talán, sétálnom, kéne egyet a városban. Talán, a kirakatok és az emberek lenyugtatnak, majd, bár erre olyan kicsi az esély, mint arra hogy piros hó fog esni valaha is, de legalább nem csak, a lakókocsimban ülök, és hallgatom Rob, bizonygatását.
Így hát, mikor a busz, beállt a camping parkolójába, és gyorsan átöltöztem, és elköszönve Roberttől, hívtam egy taxit. Megmondtam, hogy egy üzletsoron tegyen ki, ami lehetőleg, nincs túl messze, a campinghez, és miután kifizettem, az utat, elindultam, a járdán. Közben, próbáltam, annyira, a kirakatokra, koncentrálni, amennyire csak lehet, de természetesen, pont az ellenkezőjét sikerült elérnem. Úgy bámultam, a kirakatokat, hogy, fel sem fogtam, mit látok, ott, csak is a barátnőmön járt az eszem. De annyira hogy észre se vettem, hogy kiértem egy butiksorból, és már egy murvás dűlőúton tartok lefelé, ahol oldalt, régebbi, de takaros házak, álltak. Összeráncoltam, a homlokom, és körülnéztem, hogy hol lehetek, épp mikor valami hozzáért a bokámhoz. Szörnyen megijedtem, ezért, reflex-ből, két lépést odébb ugrottam, de aztán láttam, hogy csak egy kis kölyökkutya. Megkönnyebbülten elmosolyodtam, és odamentem hozzá. Karomba vette a pici, kölyköt. Feltételezem, attól, a háztól, szökhetett ki, ami előtt éppen álltam, mert a többi kiskölyök, az udvaron volt.
- Szia! - gügyögtem, neki, és megvakartam a hasát. - Kiszöktünk?
- Helló! - egy fiatal lány lépett, ki, a ház ajtaján, egy hatalmas mosollyal az arcán.
- Helló! - mosolyogtam vissza. - Kiszökött, a kiskutya.
- Á, mindig ezt csinálja. - legyintett és kinyitotta előttem a kaput, hogy bemehessek. - Melanie vagyok!
Letettem a kiskutyát, hogy megrázhassam a kinyújtott kezét, de a kutyus nem ment vissza a testvéreihez, letelepedett a lábamhoz.
- Nagyon, kedvel téged. - jegyezte meg, még mindig vigyorogva.
- Igen, úgy néz ki. - kuncogtam, és felvettem újra a kutyát, megvakargattam a füle mögött.
- Nem akarsz bejönni? - mutatott a hát felé. - úgyis egyedül vagyok most.
- Most, nem hinném. - csóváltam a fejem. - Még van egy kis dolgom. - letettem a kiskutyás fűbe, és elindultam kifelé. De a kutya, nem tágított, még a kapun, túl, is követett.
- Ne gyere utánam. - nevettem és megsimogattam a fejét. - te itt laksz.
- Nagyon ragaszkodik hozzád. - állapította meg, és felemelte, őt, hogy a kezembe adja. - mi lenne, ha megtartanád?
- Tessék? - döbbentem le. - Hogy én?
- Igen, persze! - bólogatott. - Úgyis el akartuk, ajándékozni őket.
- Ó hát ez, csodás lenne. - makogtam. Próbáltam valami értelmeset kinyögni, de nem jött össze. - Köszönöm.
- Nagyon szívesen. - megsimogatta a kutya fejét. - Szeret téged.
- Igen, azt hiszem. - helyeseltem. - Kislány, ugye?
- Igen.
- És van már neve,.
Melanie megrázta a fejét, hogy nincs.
- Akkor Holly leszel. - néztem, a kiskutya, barna szemébe.
- Az tök jó! - felmutatta a hüvelykujját.
- Na de most már tényleg megyek. - mondtam. - Még be kell vásárolnom. figyelj, meg tudnád mondani, merre van egy üzletsor. Arról jöttem, de nem hinném, hogy visszatalálnék.
- Balra, indulj el, és menj egyenesen. - intett az említett irányba. - Ott fogsz kilyukadni.
- Köszönöm! - hálálkodtam.
- Hát akkor, minden jót! - intett. - Szia!
- Szia! - intettem vissza aztán elindultam a mondott irányba. Biztos lesz, ott egy állatos bolt vagy valami. Nem tévedtem. Gyorsan bevásároltam neki. Vettem tálat, játékokat, meg ennivalót, aztán hívtam egy taxit, ami visszavitt a campinghez.
Mikor odaértünk megköszöntem a fuvart fizettem, és odasiettem, az én lakókocsimhoz. Furcsálltam, hogy nem tudom elfordítani, a kulcsot a zárban. Nem zártam be? Lenyomtam a kilincset és amint benyitottam, megcsapta az orromat, a finom palacsinta illat. Robert pedig ott állt, a konyhapultnál, és sütötte.
- Szia! - köszöntem meglepetten.
- szia! - vigyorgott rám. - Na mi van a zacskóban?... És a kosárban?
Épp mikor válaszolna akartam, Holly kidugta a fejét a kosarából, nyilván, megérezte az illatokat.
- Egy kutya? - kerekedtek, ki a szemi. - Azt hittem sétálni vagy?
- Úgy volt, de aztán egy ház, udvarából, kifutott, és annyira ragaszkodott hozzám, hogy a csaj nekem adta. - vigyorogtam, és próbáltam, olyan boci szemekkel nézni amennyire csak lehet.
- Nem kell így nézned rám. - jött oda hozzám, félretéve, a serpenyőt. - Nem vagyok az apád, nem kell engedélyt kérned, hogy megtarthasd.
- Tudom, de szeretném, ha jóban lennétek. - mutattam fel a kosarat.
- Van neve is? - érdeklődött, miközben megsimogatta Holly fejét.
- Holly. - vágtam rá.
- Ne tele leszek csajokkal. - rötyögött.
- Majd áthívott, Jacksont, vagy Kellant, ha úgy érzed körbevettünk. - mondta kacéran, és ujjaimmal, fellépkedtem, a mellkasától, a válláig, aztán a nyakán is, és már a szánk, egy hajszálnyira volt egymástól, mikor elvigyorodtam. - Vár a palacsinta. - azzal gonoszan otthagytam, a konyhában, ő pedig csak puffogva visszament a pulthoz.
Adtam a kutyának, enni, és csak akkor jutott eszembe Emily, nagyjából, egy órája először. Hirtelen óriási gombóc nőtt a torkomban, a gondolatra hogy akármi történhetett vele, és a kezem ökölbe szorult. A telefonom után kaptam, és tárcsáztam Emily számát. Nagy megkönnyebbülésemre három csengés után felvette.
- Szia Kris, rég hívtál. - kuncogott, de a hangja még mindig nem a régi.
- Igaz. - hagytam rá. - Minden oké?
- Igen, Ariellével, éppen filmezünk. - közölte. - Ha hazajössz, majd bemutatlak neki, szerintem imádni fogjátok egymást.
- Okés. - próbáltam egyszerű hangot megütni, de ha neki se sikerült... - Mindenképpen. Én pedig kaptam egy kutyát.
- Komolyan? - lelkesült fel. - Lány?
- Aha, Holly a neve. - vigyorogtam.
- Jaj, majd meg kell mutatnod nekem! - ujjongott. - Milyen fajta.
- Öö... - most jöttem rá, hogy gőzöm nincs, mi a fajtája. - Azt nem tudom, olyan göndör a szőre, és lógó a füle. Még kis kölyök.
- Az szerintem spániel lesz. - nevetett. - Azok aranyosak. És honnan kaptad?
Elmeséltem az utcára kiszaladt kiskutya történetét, ma már másodszorra, aztán még beszélgettünk egy darabig, majd letettük. Rob, épp akkor szólt be, hogy mehetek, enni.
- Annyira aranyos, hogy csináltál, palacsintát. - bókoltam neki, ő meg csak halványan elmosolyodott, de még játszotta a durcást.
- Na, nem tetszett a kis viccem? - nézem rá szép szemekkel.
- Nagyon nem. - morogta. - Ez nagyon csúnya volt tőled.
Csak nevettem, aztán, odamentem hozzá a székéhez, és, az arcát, magam felé, fordítottam, hogy megcsókolhassam. Ahogy az ajkunk találkozott, azonnal, átkarolta a derekamat, és közelebb húzott magához. aztán nagy nehezen elengedett, hogy visszamehessek a helyemre.
- Na, kiengeszteltelek? - kacsintottam rá.
- Igen azt hiszem. - kacsintott vissza én pedig gyorsan befaltam a palacsintámat.
Aznap este viszonylag korán aludtam el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése