21. fejezet

Na ezzel is kész lettem! :) Bocsi hogy kicsit sokára, de suli van és tanulni kell... :/ na jó olvasást! :)(L)

Arielle


(Kristen szemszöge)


Ki akartam nyitni a szemem, de vak sötét volt, csak, néhány, kis világosabb volt látszott itt-ott, de az nem volt elég, hogy belássam az egész szobát.

Kellett pár perc mire tudatosult bennem, hogy a kórházi szobában, a kórházi ágyon fekszek, és a fejem egy kicsit fáj, aztán, bevillantak, a tegnapi napi emlékei, és a gyomrom öklömnyire zsugorodott, a torkomban pedig egy lenyelhetetlen gombóc nőtt.

- Kristen. - szólított, meg, a világ legszebb hangja valahonnan a sötétből, és mikor felkapcsolta a lámpát, láttam csak, meg, az arcát.

- Rob. - suttogtam, és próbáltam feljebb ülni. - Hát itt vagy?

- Persze megígértem, hogy itt maradok. - fogta meg a kezemet.

- Hülye voltam, hogy ezt kértem. - motyogtam. - Haza kellene menned, hogy, kipihend magad. Gondolom semmit nem aludtál itt.

- e aludtam egy órát. - mutatta fel egy ujját.

- Az aztán marha sok. - fintorogtam. - menj csak haza!

- Kristen, és visszaadtam a lakásomat a főbérlőnek, nem tudnék, oda visszamenni. - mondta.

- Akkor mész hozzánk, egyértelmű. - vágtam rá.

- Emily, repesni fog az örömtől. - kuncogott.

Emily! Mi van vele? Hol van most? Jól van?

- Mi van Em- mel? - kérdeztem.

- Nagyion jól van, hazaküldtem aludni, de ő, is itt volt, egy órán este. - felelte Rob. - Nem győzött magát marcangolni, amiért, őmiatta kerültél bajba.

- Ez hülyeség, nem ő miatta. - csóváltam a fejem.

- Ezt mondtam neki, én is, de túlságosan is beleélte magát. - húzta el a száját. - Ebben nagyon, hasonlít rád.

- Kösz. - vágtam egy grimaszt. - Tényleg, menj el, hozzánk, a nadrágom zsebében van a kulacsom.

- Úgy tűnik, nem érted. - sóhajtott fel mosolyogva. - Én, nem akarlak otthagyni. Soha többet nem hagylak egyedül érted? Többet nem történhet meg veled!

- Nem történt meg, csak, majdnem. - hajtottam le a fejem. - És ez nagyon kedves tőled, de nem kérhetem tőled, hogy őrködj.

- Nem is te kéred, én akarom. - mutatott magára. - Úgyhogy lezártuk, a témát...

Elmosolyodtam és közelhajoltam hozzá.

- Szeretlek, Rob. - suttogtam és megcsókoltam.

- Én is, téged, Kris. - mondta egy pillanatra elszakadva az ajkaimtól, de aztán, újra, visszatérve rá. Nem tudom meddig ültünk, még így ott, aztán visszahanyatlottam a párnára.

- Jó éjt! - mosolygott rám, Rob, és már el is aludtam.



*



- Jó reggelt álomszuszék! - vigyorgott rám, egy ismerős arc, mikor éppen hogy kinyitottam a szemem.

- Emily! - motyogtam álmosan, de azért felöltem, hogy magamhoz ölelhessem. - Szia!!

- De rég láttalak! - rázta a fejét hitetlenkedve. - De jól vagy? Semmi bajod?

- esküszöm, jól vagyok! - mosolyogtam bíztatóan. - Minden oké! Te is jól vagy?

- Persze! - bólogatott. - nem lett volna szabad hazamenned, az az állt, ott volt! El se hiszem, hogy helyettem, majdnem téged...

- Én mondtam, hogy ez lesz. - lépett be az ajtón Rob, mindent tudó arccal, és egy müzli szelettel a kezében.

- Szia Rob! - mosolyogtam rá, ő meg csak intett és leült a székére.

- Láttam ám a kiskutyát, nagyon édes! - lelkesült fel, Em.

- Tényleg, most hol van? - kaptam a szaván.

- Mivel, ide nem lehetett behozni - mondta bosszúsan, Emily. - Ariell-re bíztam, remélem nem gond!

- Dehogy is, a lényeg hogy jó helyen van!

- Abban biztos lehetsz. - nevetett Emily. - Jobban szereti, a kutyákat, mint én. Odavolt, a kis Holly-ért. Robert mondta, hogy így hívják.

Itt csak rávigyorogtam Robra aztán visszafordultam Emily felé.

- És hogy álltok a filmmel? - érdeklődtem.

- Még, hátra van egy pár rész. - ingatta a fejét, Emily. - de jól haladunk, és szerintem marha jó film lesz, már nem azért.

- Ebben biztos vagyok. - kacsintottam rá. - Robbal, majd mi is megnézzük!

- Én is a tiéteket! - heherészett. - Biztos szuper lett, ahogy titeket ismerlek.

- Nem tudom, majd te megmondod. - veregettem vállon. - Tényleg ma lesz az interjú! Ötkor! Ugye nem fogok lemaradni róla??

- Nem fogsz, az orvos, azt mondta, már ebéd után hazamehetsz! - nyugtatott meg Rob.

- Hála istennek! - fújtam ki a levegőm.

- De én a helyedben, nem enném, meg a menüt. Amilyeneket itt láttam... - csóválta a fejét. - Ezeknél, még a puffasztott rizs is jobb.

- Na, ez igaz, olyan volt, mint a moslék. Nem tudom, hogy kik főznek, itt, de hogy tuti nem kóstolták, még meg amit csináltak, az fix. - kontrázott, Emily. - Amúgy milyen interjúról van szó?

- A színészekkel, csinálnak, egy interjút, plusz a forgatási videókkal, összevágják, és megy rá az második lemezre. - magyarázta Rob. - Egy perc és jövök. - azzal felállt és kiment.

- Rob, nagyon kedves srác. - jegyezte meg, Emily. - összeilletek tényleg.

- Na váó, mi lett a "fővámpír srác", megszólítással? - ugrattam.

- Tegnap, és ma délelőtt hozzá kellett szoknom, hogy Robertnek szólítsam. - vont vállat. - Tényleg, ha kiszabadulsz innen, bemutatlak Arielle-nek!

- Szuper lesz! - bólintottam rá.

- Szerintem szeretni fogod, normális csajszi, attól függetlenül, hogy két évvel, idősebb nálunk. - mondta.

Még elbeszélgettünk, egy darabig aztán Behozták, az "ebédemet" ami mellesleg, tényleg úgy nézett ki, mint, valami bébi táp. Én persze udvariasan elutasítottam, arra hivatkozva, hogy diétázom, de azért még tukmálták, egy darabig. Miután, belátták, hogy én egy falatot nem eszek belőle, kivitték, a tálcát, az orvos még utoljára megvizsgált, aztán, kijelentette, hogy most már, jól van a fejem, is, levette a kötést, írt fel fájdalomcsillapítót, ha fájna, aztán, elengedett minket.

Gyorsan átvettem a ruhámat, az orvosi pizsamáról, aztán, összeszedtem a holmimat, és, távoztunk, az épületből. Végre, hazamehetek, teljes nyugalomban, és már csak, az interjún, kell, izgulnom, de az már semmi ahhoz képest, amit átéltem, az elmúlt napokban.

Rob, megint, kikölcsönzött, egy fekete Fordot, azzal fuvarozott el, minket, egy négyemeletes házhoz, és Emily felcsengetett. Bejelentette a lánynak, hogy mi vagyunk, azok, aztán felmentünk, harmadikra. Addigra az első ajtó már tárva nyitva állt, a küszöbön egy barna rövid hajú, vékony lánnyal, aki kedvesen mosolygott ránk.

- Sziasztok! - mosolygott továbbra is. - Gyertek be!

Bementünk, a kis lakásba, azon belül is a nappaliba.

- Arielle Kebbel vagyok. - nyújtott nekem kezet, én pedig megráztam.

- Kristen Stewart. - mutatkoztam be én is.

- Sokat hallottam már rólad. - itt barátnőm felé pillantott.

- Én is rólad. - kuncogtam, aztán leültünk, a kanapéra.

- Kértek, inni esetleg valamit? - kérdezte.

- Én egy vizet elfogadnék, köszi. - mosolyogtam.

- Én nem kérek semmit. - hárított Rob.

- Én egy kólát. - vigyorgott Emily, és követte a konyhába, Arielle-t.

- Kedves csajnak tűnik. - mondtam halkan.

- Ühüm. - ez olyan Robertes válasz volt.

- Szóval, hozzánk költözöl? - kérdeztem, óvatosan.

Rob, rám nézett, egy halvány mosollyal.

- Komolyan belegyeznétek, hogy odamenjek lakni? - hitetlenkedett.

- Hát persze! - simogattam meg az arcát. - Szerintem Emilynek, sem lenne ellenére, nekem meg aztán végképp nem.

- Azt gondoltam. - adott egy puszit, aztán bejöttek a lányok. letették az italokat, aztán, ők is leltem mellénk.

Sokat beszélgettünk, a színészéletről, és még sok minden másról, aztán, mi elindultunk a stúdióba az interjúra, Emily, pedig közölte, hogy mire hazaérünk, otthon lesz.

Végül szerencsére minden rendbe jött...