31. fejezet 2/2

Hahóó!! Ahogy ígértem! Péntek van, itt vagyok! :P éjszakába nyúlóan és még ma délelőt is írtam, úgyhogy remélem értékelitek, és elnézitek nekem az esetleges hiábáimat! :$ :)) :D ja és köszönöm a komikat az előző fejezethez! <3 Remélem most is komiztok nekem!!! *-*

Dolgok...

(Kristen szemszöge)

 

 Valami kopogásra ébredtem. Átfordultam a másik oldalamra hátha aludhatok még pár percet, de ekkor meleg és nedves és a homlokomhoz.  Kinyitottam a szemem és ijedten ugrottam hátra, de aztán láttam, hogy csak Holly az.

- Halálra ijesztettél, kutyus. – dőltem vissza az ágyba kissé megkönnyebbülve, ő pedig befészkelte magát mellém. A faliórára néztem, ami fél tizenegyet mutatott. Ennyit nagyon régóta nem aludtam már. Felültem az ágyban és pár percig még próbáltam rendesen felébredni.  Akkor vettem csak észre, hogy szakad az eső odakint, mikor megdörrent az ég. Na, klassz! Esőbe mehetek a reptérre!

  Lassacskán leszálltam az ágyról és ásítozva mentem ki a WC-re. Megmostam az arcomat is, majd lecaplattam a konyhába, hogy kávét főzzek.   Emily gondolom, még mindig alszik, mert minden úgy volt, mint tegnap este. Szegényt nagyon megviselte a pia, éjjel is egy csomószor volt kint rókázni hallottam.

  Miközben lefőtt a kávé, összedobtam magamnak egy müzlit reggelire. Alig vártam már hogy elrepüljek Angliába, és most már átkoztam magam, amiért délutánra foglaltam repülőjegyet, mert másképp már rég a gépen ülhetnék. De így legalább aludtam egy jó nagyot.

  Behabzsoltam a müzlit, meg a kávét, aztán adtam valamit enni Hollynak is. Nagyon a szívemhez nőtt egy kiskutya, de olyan mint egy éhenkórász…

  Éppen elindultam felfelé, hogy átöltözzek és rendbe szedjem magam, mikor megláttam Emily-t az ajtóban. Mindent egybe véve, nem nézett ki túl jól. A szeme alatti karikák és a sápadt fehér bőre bizonyította, hogy éjjel sokszor volt ébren, ruháját, ami a buliban volt rajta, nem volt ereje levenni, sminkje már elfolyott és most úgy nézett ki vele mint akinek behúztak egy párat,  a frizura , pedig amit tegnap délután még szupernek lehetet nevezni, most sehol sem volt, csak egy csillámporos szénakazal jött a helyére.

- Kris… - nézett rám hunyorogva.

- JÓ reggelt. – igyekeztem bíztatóan mosolyogni.

- Volt már jobb is. – jegyezte meg morogva. – Hány óra van?

- mindjárt tizenegy lesz. – feleltem kissé aggódva nézve végig rajta újra meg újra. – Jobban vagy?

- Hát, hányingerem már nincs, de a fejem úgy zúg, hogy mindjárt beleőrülök, és mindegy egyes porcikám, sajog mintha összevertek volna. – foglalta össze rekedtes hangon. – De ezektől eltekintve… csodásan. Nem jó másnaposnak lenni…

- Ezt támogatom… - kuncogtam és vállon veregettem meg a vállát.

- Mi volt tegnap este? – kérdezte pirulva, beletúrva lakkos hajába.  – Jessevel jöttem haza ugye?

- Igen. – nyugtattam meg. – Felhozott az emeletre, és segített ágyba dugni téged.

- Jézusom. – suttogta maga elé. – Szörnyű hogy így kellett látnia. Nem tudom miért hagytam, hogy Arielle-ék rábeszéljenek a piára.

- Nem volt semmi baja veled. – csóváltam meg a fejemet. – Csak egy kicsit aggódott érted, kérte is hogy hívd fel, ha felébredtél.

- Oh, oké. – krákogta és átment a fürdőbe, hogy a tükör előtt megtisztítsa az arcát. Követtem.  – Jézus hogy nézek ki! Pocsékul érzem magam. Fogalmam sincs mennyit ihattam…

Hát, ahogy tegnap hazavánszorgott, biztos sokat. – gondoltam magamban vigyorogva.

- Nyugi nekem is volt már pár ilyen bulim. -  Nem csak vigasztalásként mondtam neki, tényleg nem hazudtam. – Van, mikor többet kell inni a kelleténél. Részeg voltál, na és?

- És szörnyű éjszakám volt. – borzongott meg az emlékek hatására. – Nem tudom hányadik pia után, de az este vége kimaradt teljesen.

- Jesse nem mondta, hogy csináltál volna valamit. – vontam vállat.

- Még Jesse-nél is jobban be voltam rúgva? – rökönyödött meg. – Te jó ég ez nagyon ciki…

- Nem biztos, lehet, hogy ő csak jobban bírja az ivást, mint te. – próbáltam okokat keresni Jesse jó állapotára. – És köztünk szólva, szerintem nem ez volt neki az első ilyen bulija.

- Én is csíptem már be egy kicsit, de sosem volt jellemző rám hogy a sárga földig leiszom magam… - nagyon elszégyellte magát. Még egyszer megmosta az arcát, amit most már nem takart több kiló festék. – Hogy fajult el az a buli, idáig?

- Nem tudom, mit rágod magad ezen ennyit. – nevettem fel halkan, követve őt a szobájába, ahol levette magáról a ruháját..

- De én nem vagyok iszákos!

– Nem is vagy az. – tiltakoztam. - Nem bűn, ha az ember részeg lesz egyszer – kétszer.

Felsóhajtott és miután felkapott magára egy hálóinget nekiállt kiszedni a hajából a csatokat.

- Lehet, hogy tényleg túlreagáltam egy kicsit. – vélekedett „nézd el nekem” mosollyal az arcán. – Na megyek inkább mégis csak lezuhanyozok, aztán felhívom Jesse-t.

- Azt jól teszed. – bíztattam.

- Lehet hogy utána még alszok, amíg nem indulsz a reptérre. – tette még hozzá mielőtt kiment a szobájából.

- Nem muszáj kivinned, Em, itthon maradhatsz pihenni. – forgattam a szememet.

- Erről nem vitatkozom Kris! – zárta le a témát és magára csukta a fürdőszobaajtót.

Egy sóhajtással vonultam át a szobámba és dobtam le magam az ágyra. fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek magammal. Iszonyúan hiányzott Robert, és bevallom kicsit féltem is. Mi van, ha Robert összefut egy nálam sokkal szebb csajjal, és hirtelen már nem is kellek neki? Mi van ha arra megyek oda hogy a családja, akit annyira megkedveltem, most egy másik szőke hajú kék szemű, modellhez hasonlító lánnyal cseveg. Mi lesz ha Rob az a lányt húzza az ölébe és az enyém helyett az ő ajkait csókolja? Mi van, ha le is fekszik vele?

  Tudom, hogy nem kéne ilyesmiken gondolkodnom, és nagyon bízom, Robban, de az hogy kimondta a szeretlek szót még semmire nem garancia. Se arra hogy élete végéig engem akar majd, se arra hogy hiányzom neki ebben a percben, úgy ahogy ő nekem, sőt arra sem hogy valóban szeret.

  Mi lenne velem azok után? Mit kezdenék én Rob ölelő karjai nélkül, és a dallamos suttogásai nélkül? Hogy forgatnánk utána? Depresszióba esnék, és ijedelmemben kiszállnék az egészből? Vagy utálnánk egymást és maga a film se érne egy fabatkát se….

  Megráztam a fejem, hogy elfelejtsem ezeket a hülye feltételezéseket. miért gondolkodok én ilyenek egyáltalán? Az agyamra ment az hogy ennyit kell nélkülöznöm. Igen, ez van ha beleszeretsz valakibe! Három napig sem bírod ki nélküle.

  Ekkor tűnt fel hogy emily ott ácsorog az ajtóban. Szólt  és én nem hallottam, vagy csak most jött ide?

- Minden oké? – nézett rám fürkészve. Szinte átváltozott. A haja vizesen omlott a hátára a köntösét rávette a hálóingjére és az arca, még azt előbbinél is jobban megtisztült, de a sápadtsága nem változott.

- Persze csak elgondolkodtam. – mosolyodtam el. – Na, beszéltél már Jessevel?

Hevesen bólogatott és ma először őszinte mosoly jelebt meg az arcán.

- Az előbb. – válaszolta és bejött hogy elfoglalja az ágy végét. – Tényleg nem volt semmi baja. örült hogy kialudtam magam, és elhívott egy újabb randira, pénteken.

- Na, komolyan? – vigyorogtam mint a tejbe tök. – És elmész?

- Úgy döntöttem hogy igen. – bólintotta pirulva. – Úgy érzem hogy megbízom benne, hiszen hazahozott a buliból,. akáérmit tehetett volna de nem. Arra emlékeznem kéne.

- Az biztos…

- Szóval elmegyek. – jelentette ki. – Ha nem gond, akkor meghívnám őt is arra a Spanyorországi útra…

- Miért lenne baj? – tártam szét a karom. – Nyugodtan hívd csak el, úgyis újra kell rendelni a jegyeket vasárnapra, úgyhogy mondom Robnak hogy egyet foglaljon pluszban.

- Okés, köszi. – túrt a hajába. – Hiányzik igaz?

A vesémbe látott.

- Igen. – biggyesztettem le az ajkam. – De ma este már látom, és ez azért vigasztal!

- Fel a fejjel! – bíztatott. – Nagyon n jó srácot fogtál ki, higgy nekem. Nem olyan jót, mint Jesse, de éppen utána következik… - tette hozzá nevetve.

Követnem kellett a példáját kacagás terén.

- Hát persze!

- Na, akkor én még ledőlök egy kicsit. – sóhajtott fel, és egy ásítással adott nyomatékot szavainak. – Beállítom az ébresztőt, hányra kell mennünk?

- Ötkor indul a gép, de szeretnék negyedkor elindulni. – feleltem. Nincs értelme újabb vitába szállnom vele. – Biztos, hogy te akarsz kivinni? Szívesen fogok taxit…

- Ne viccelj. – csóválta a fejét miközben bebütykölte a telefonján az ébresztőórát. – Na, akkor megyek…

- Aludj jól! – biccentettem neki, mire elmotyogott egy „köszi”-t és kitipegett a szobámból, ott hagyva engem újra a gondolataimmal…

*

 Nagy nehezen lecincáltam a bőröndömet a lépcsőn és leállítottam a hallban. Emily már a kávéját iszogatta a cipős szekrénynek támaszkodva vállán egy táskával, útra készen. Gyorsan belebújtam a tornacsukámba és felkaptam egy melegebb pulcsit. Ezt követően Em a kezembe nyomta az én műanyag poharamat és kimentünk a ház előtt várakozó kocsijához.

  Odakint még esett az eső, de már nem volt vészes. Gyorsan bepakoltuk a csomagokat, aztán elindultunk.

- Biztos ne vezessek én? – kérdeztem mikor Emily kisorolt az útra.

- Kris, majdnem 15 óráét durmoltam, megittam öt liter kávét, szerintem képes vagyok rá hogy uraljam a kocsit. – válaszolta sóhajtva, aztán kihívóan rám mosolygott. – talán nem bízol bennem?

- A bizalommal semmi baj nincs. – biztosítottam. – Csak kérdeztem, mert ha fáradt vagy…

- Jól vagyok, oké?

- Jól van, bocs. – tartottam fel a kezem védekezőn. – Csak túllihegem a dolgot… Rob miatt. Ó fel is kell hívnom!

Előkaptam a mobilomat és azonnal tárcsáztam Robert számát. Közöltem vele hogy elindultunk, és hogyha leszálltam hívom, érdekelődtem az édesanyja felől –mint mindig – aztán letettük. Szinte égtem a vágytól, hogy lássam.

  - Megjöttünk. - szólt barátnőm leparkolva a reptér parkolójába.

Míg én kipakoltam a csomagjaimat, Em elment parkolójegyet venni, azon siránkozva, hogy még itt is fizetni kell a megállásért. Miután kitette a cetlit bementünk a csarnokba. Beálltam a sorba a csekkoláshoz, aztán mikor végre megszabadultam a bőröndömtől felmentünk a terminálhoz. A kapunál megálltam és szembe fordultam Emmel.

- Vigyázz magadra! – fogtam meg a két vállát. – Habár most már ott van Jesse hogy ebben segítsen, de azért…

Szorosan magához ölelt, nem hagyva hogy befejezzem a monológomat.

- Köszönök mindent. – suttogta és én már a könnyeimmel küszködtem, nem tudom miért, hiszen csak négy napra hagyom itt. – engem is hívj fel ha leszálltál, de csak Rob után.

Nevetnem kellett a kijelentésén.

- Meglesz! – ígértem neki, és ez hátdörzsölgetés után könnyes szemmel engedtük el egymást. – Hát akko,r szia!

- Szia! – intett egyet és én elindultam a kapu felé.

- Szombaton találkozunk. – kiáltottam még vissza aztán leadtam kézipoggyászomat, hogy átvizsgálhassák. A kapu túlsó feléről már nem láttam Emily-t sehol úgyhogy nagy levegőt véve indultam el a terminálba.

  A gépünk re tíz perc múlva lehetett körülbelül felszállni. Leültem a helyemre és néztem ki az ablakon.

- Te Kristen Stewart vagy igaz? – huppant le mellém egy lelkes korombeli csajszi. – Szeretem a filmjeidet.

Na már csak ez kellett! Egy rajongó…

- Az szuper. – próbáltam kedves lenni hozzá elvégre ő se volt túl rámenős. – Téged hogy hívnak?

- Teresa Williams. – mutatkozott be kezet nyújtva. – Nyugi, nem fogok sokat dumálni, csak adnál egy autogramot. – tartotta felém a kis füzetét.

Arra gondoltam, hogy ennél sokkal rosszabbat is kifoghattam volna, úgyhogy mosolyogva firkantottam rá a nevemet a papírra, majd visszaadtam neki a tollát.

- Köszi. – vigyorgott és hálás nézéssel tette el a füzetet. – Már nagyon várom, az új filmedet!

- Te tényleg Kristen vagy? – fordult hátra másik két fiatalabb lány. – Nekünk is adnál aláírást?

Egy sóhajtás kíséretében megtettem, amit kértek, remélve, hogy ezután békén hagynak végre.

Felszólítottak minket hogy csatoljuk be az öveinket, úgyhogy muszáj volt visszafordulniuk, és a mellettem ülő Teresa se nagyon beszélt többet, amiben nyilván az is közre játszott, hogy a fülembe dugtam a fülhallgatómat, és zenét kapcsoltam.

  Tudtam, hogy hozzá kell szoknom az ennél is nagyobb rajongótáborokhoz, ha az Alkonyatnak tényleg nagy sikere lesz. Ehhez nem fűlött nagyon a fogam, de eldöntöttem, hogy túl fogom élni. Pláne Roberttel. Vele biztos, hogy sikerülni fog… ha még együtt leszünk.

„És Kristen már megint miért gondolsz ilyeneket?” – kiabáltam rá magamra gondolatban.

  Kértem magamnak egy sajtburgert meg egy narancs dzsúszt a zsúrkocsiról amit az egyik stewardess tolt végig a székek közti soron. Evés után kicsit elálmosodtam, úgyhogy kicsit lassabb számokra kapcsoltam.

  A szememet pár perc múlva pislogva nyitottam ki. Egy pultnál aludtam el amin egy mikrofon állt arra várva hogy beszéljek bele. Körülnéztem. Az előttem ücsörgő népes kis tömeg kíváncsian nézett rám, mintha egy kérdésre várnál a választ, a mellettem lévő szék pedig üres volt, csak a kiírás mutatta, hogy Robert Pattinsonnak kéne itt ülnie. Szememmel keresni kezdtem, és meg is találtam. A nézőközönség mellett próbált meg kisurranni az ajtón.

  Felálltam én is és a nevét kiáltva követtem, de nem is figyelt rám. A tömeg, mikor az ajtó felé igyekeztem, ahol kiment hirtelen utánam eredt és hülyébbnél hülyébb kérdésekkel bombáztak. DE én csak szaladtam Rob után, aki akármennyire is üvöltöttem, nem akarta meghallani. mikor a főbejáratot is elhagyta és követni akartam a két fekete ruhába öltözött testőre karon ragadott és hiába kapálóztam nem engedtek.

- Robert! – sikítottam kétségbeesetten az utcán keresztül, de aztán meghűlt bennem a vér és még küzdeni is elfelejtettem a látványtól. Szerelmem átszelte az utat s egy szőke hajú lányt szorított magához, majd pörgette meg a levegőben, és ami a legfájóbb volt, hogy pár perc múlva az ajkuk is összeért.

- Kristen. – bökdösött meg valaki és én felriadtam. A repülőgépen ültem, és Teresa ébresztett fel. – mindjárt landolunk, csatold be az övedet.

- Öö… izé… rendben. – mikor felfogtam mit mondott bekapcsoltam a biztonsági övemet. – köszi hogy szóltál!

- Nincs mit. – vont vállat és eltette az újságát. – De jól vagy?

- Persze, csak a rémálmok. – legyintettem, de még mindig annyira elevenen élt bennem a kép amint Rob lesmárolja azt a csajt, hogy nem tudtam könnyednek tettetni magam. De szerencsére Teresa nem kérdezett többet.

  Még landolás után is csak az az álom járt a fejemben. Annyira élethű volt és olyan valóságos, hogy még most is belesajdult a szívem a gondolatába. Azt bizonygattam magamnak, hogy azért álmodok ilyeneket, mert folyton ezen jár az agyam, pedig nem kéne. Egy kapcsolatban fontos lenne a bizalom és nekem ez ezek szerint nincs meg. Ez borzalmas…

  Akkor jutott eszembe felhívni Robot. A szívem megdobbant erre a gondolatra és tárcsáztam a számát. Nem tartott sokáig, mert nem tudtam beszélni. az emberek lökdösődtek a csomagjaikért, és nagy volt a hangzavar is, úgyhogy csak annyit közölt velem, hogy a hotelbe menjek, aztán el is köszöntünk egymástól.

  Emily-t is már csak a taxiban tudtam felhívni, akivel szintén csak pár szót váltottam. Igazából még mindig az álom hatás alatt voltam, de azért izgatott lettem, hogy pár perc múlva találkozok Roberttel.

- Kristen Stewart igaz? – kérdezte a taxisofőr a visszapillantó tükörből.

Ezt nem hiszem el!

- Igen. – bólintottam.

- Honnan jött? – érdeklődött és csak remélni mertem hogy nemsokára ott vagyunk.

- New York-ból. – feleltem kurtán.

- Az szép város. – jegyezte meg. – Egyszer nyaraltam ott.

- Igen? – próbáltam érdeklődést mutatni, de nyilván kevés sikerem volt, mert a sofőr hirtelen kezdett el hadarni:

- Bocsánat, biztos már fáradt én meg itt zargatom. – szabadkozott.

- ugyan már semmi baj. – Legalább rendes.

- Megérkeztünk. – közölte, mikor megállt az épület előtt.

Úgy véltem a pasi megérdemli a borravalót főleg, hogy segített is kipakolni, holott csak egy bőröndöm volt. Fizetem neki ő pedig hálálkodva beszállt a volán mögé és elhajtott. Legalább volt egy jó estéje…

 És nekem is lesz, ha most megyek. – gondoltam magamban, és belöktem az üvegajtót.

Persze rögtön őt kerestem, és meg is találtam. Éppen felém, tartott és a hosszú lépteivel másodpercek alatt itt termet.

- De jó hogy megjöttél. – azonnal a karjába járt és megcsókolt. nem tudtam megállni, hogy ne csókoljak, vissza, de újra bevillant az álomkép.

- Hiányoztál. – suttogtam két csók között.

- Te is nekem. – elváltak ajkaink és mélyen a szemembe nézett. – Valami baj van?

- Nem semmi… - vágtam rá, de mindig átlátott rajtam.

Vesébe látó pillantással nézett továbbra is engem, amitől már zavarba jöttem.

- Ki vele! – mosolygott a kedvenc mosolyommal.

- Hülyeség az egész. – tereltem, de nem ment.

- Attól még elmondhatod. – Bevetette a kiskutya szemeket, amiknek tudta, hogy nem tudok ellenállni. Ez nem fair!

- Odafent elmondom, oké?- sóhajtottam, amire csak bólintott.

Bejelentett a recepciósnál, aztán elvette tőlem a bőröndöt, hogy segítsen. Beálltunk a liftbe.

- Sikerültvégre apát is hazaküldeni, aludni. – mesélte, miközben felfelé tartottunk. – beadta a derekát.

- Ráfért már. – jegyeztem meg. – Mindig csak a váróban elbóbiskolni…

- Elég kimerült volt. – helyeselt, mikor az ajtó kinyílott. Elővette a kulcsot és kizárta a szobánk ajtaját majd kinyitotta előttem.

 Ugyanabban a szobában álltam, amiben legutóbbi ittlétemkor.

- Na, meséld azt a hülyeséget. – szólt mikor leültünk az ágyra.

Szemforgatva fogtam bele.

- Arról van szó, hogy mikor ebben a pár napban nem voltál velem, attól féltem hogy… - félénken néztem rá, aztán újra csak a cipőmet bámultam. – hogy találsz magadnak valaki mást, aki nálam sokkal szebb és tudom, hogy baromság, mert te nem tennél ilyet és…

 Megfogta az államat, hogy ránézzek. Szemei szerelmet és boldogságot tükröztek.

- Ne hidd, hogy én nem érzem ezt valahányszor nem vagy itt. – Az arcomra simította a kezét és a bőrömet cirógatta. – De bíznunk kell egymásban.

- Tudom és szégyellem magam…

- De nem kell. – suttogta egy halk kuncogás kíséretében.  – Az aggodalom természetes dolog, mindenkiben benne van. Szeretjük egymást és nem baj, ha egy kicsit félünk, hogy talál a másik fél valakit helyettünk. Ez nem bizalomhiány hidd el.

 Fölsóhajtottam.

- Héj… - tette a másik kezét is az arcomra. – nekem nem kell rajtad kívül senki más, érted? Téged szeretlek, de nagyon!

- Én is Rob. – szorosan hozzábújtam. – Csakis téged szeretlek!

- Akkor minden rendben vagy, nem? – simogatta meg a hajamat, és felemelte a fejemet, hogy megcsókolhasson. – Tudod, hogy most is hogy kívánlak…?

 A gyomrom bukfencet vetett ezekre a szavakra, és hirtelen én is vágyódni kezdtem utána másképp is.

- Tudom. – leheltem és most én tapasztottam a számat az övére miközben a kezem az ingjével ügyeskedett. Felnyögött, mikor a keze bejárhatta a testemet, és akkor is mikor megröptettem az ingjét és az izmait tapintottam ki. Ő is eltüntette rólam a felsőmet, és villámgyorsan landolt a melltartóm is a földön. A kezei mellé a az ajka és nyelve is beszállt a kényeztetésbe. Mikor az ajka elérte a nőiességemet, hangosat nyögve karmoltam végig a hátát csinos kis csíkot húzva rá. Eldöntött az ágyban hogy jobban hozzám férjem miközben én a kéjtől vonaglottam a karjai alatt.

- Kérlek… - nyöszörögtem, mikor már nem bírtam tovább. Nagy nehezen abbahagyta a lenti ügyködését és miközben csókolt én kerekedtem felülre, hogy most okozhassak örömöt neki, amiket az ágyneműbe markolva, morgásokkal kísérve tűrt is. Aztán mikor már neki is kezdett elszakadni a cérna, maga alá fordított és belém hatolt. Felsikkantottam a kéjes érzéstől, de ő már rögtön diktálta is a tempót. Végre ismét megcsókolt vadabbul, mint az előbb, de ez csak még jobban feltüzelt. Miután már alig kaptunk levegőt vágytól izzó szemét az enyémbe fúrta, és az utolsó lökésével elérte, hogy egyszerre érjük el a csúcsot.

  Mindketten erősen zihálva egymást simogatva vártuk hogy lenyugodjunk, aztán végül kicsusszant belőlem és betakargatva minket a takaróval hozzám simult és egy utolsó csókot nyomott a számra.

- Ez hiányzott. – suttogtam már félálomban.

- Igen nekem is. – helyeselt a homlokomról törölgette le az izzadtságcseppeket. – Veled együtt…

- Hm… - Ez a mondata mosolygásra késztetett, de semmi mást nem tudtam mondani, mert addigra az éjszaka magába szippantott.