33. fejezet

Helló! Meghoztam a fejit :)) Bocsánat a hibákért, most végeztem vele, s nem volt időm átnézni :// DE azért remélem tetszik :D (L) Köszönöm a hét komit és a 25 pipát az előbbihez, és remélem most is kapok ennyit *-*
Na jó olvasást!! :D

 A baj…

Csendben voltunk, míg beértünk a szobába, aztán Rob persze kérdőre vont. Tudtam, hogy ezt nem kerülhetem el.

- Ki hívott?

Sóhajtottam egyet.

- Cameron. – feleltem tömören, és ledobtam magam az ágyra. Ő is követte a példámat.

- Hogy? – firtatta.

Még egy sóhajtás.

- Hogy mi újság. – foglaltam, össze, de könyörgő tekintete miatt folytattam. – Apa kérte, meg hogy beszéljen velem… Érdekelte, hogy mi van velem.

- Érdekel a véleményem? – húzta fel a szemöldökét, én pedig bólintottam.  – Szerintem, megbánta, hogy ilyet csinált és most bocsánatot szeretne kérni.

- Nézd, Rob, előbb kellett volna gondolkodni, mielőtt megrágalmaz. – mondtam. – Ezt nem lehet egyszerűen egy bocsi-val elintézni.

- Tudom. – simított végig a kezemen. – Te tudod, szívem, dee… De ő az édesapád!

- Igen, emlékszem… - csóváltam a fejem. – Még kell egy kis idő kell hogy meg tudjak bocsátani.

- Ez érthető.  – bólintott lassan aztán az arcomra simította mindkét tenyerét, és összeillesztette az ajkunkat. Csókjai eleinte gyengédek voltak, de aztán egyre hevesebbek lettek. Én is beletúrtam a hajába, hogy még közelebb húzzam magamhoz. Keze végigsimított a combomon, a ruhám alatt, és felsóhajtottunk, mikor a keze elérte a bugyim szegélyét, majd be is nyúlt alá. Az én kezeim sem voltak restek, levettem róla az ingét, és már az övével bajlódtam, amikor eldöntött az ágyon és megéreztem magamban két ujját. Nyögésemet, a csókja tompította csupán, de nem csak az enyémet. Végre meg tudtam szabadítani a nadrágjától, így most már lehetetlen volt nem észrevenni, mennyire vágyódik rám. Kezei játéka ellenére igyekeztem, én is az ő kényeztetésére koncentrálni, amit először boxerén keresztül csináltam majd, akkor folytattam, mikor az is lekerült róla. Az egyetlen, ami zavarta, hogy még mindig minden rajtam van, mikor ő rajta már egy ruhadarab sincs, úgyhogy gyorsan le is húzta rólam, a ruhát, ami fél kézzel nehézkes volt, neki ezért segítettem. Nagy nehezen a melltartómat is eltűntette az útból, de egyikünk se hagyta abba a másik kényeztetését. Rob elszakadt az ajkaimtól, s most a melleimet kezdte el csókjaival kényeztetni, így most már semmi nem tompította a hangjaimat.

- Kérlek… - nem tudtam befejezni a mondatot, mert, ahogy csak megszólaltam, újra az ajkaimra vetette magát, nem véletlenül. Még nem akarta abbahagyni az előjátékunkat, de én már majd meg őrültem érte. Éreztem, hogy perceken belül, mindkettőnknek vége, és nyilván ez volt a célja. Sikerült is elérnie, amit akart. Pár perc múlva mindketten átélhettük a kezdeti gyönyört. Akkor végre még utoljára végigsimított az egész testemen, aztán belém hatolt. Szerencsére még épp időben tapasztotta be az ajkaimat az övével, mert nem tudom mit szóltam volta a szomszéd szobákban, ha ezt hallják, pláne hogy lehet az előbbieknek is fültanúi voltak. Nem kellett sok hogy újra elérjünk a csúcsra, alig pár lökésbe került. Akkor még egy darabig csak pihegve feküdtünk ott aztán Robnak volt elég ereje hozzá, hogy magunkra húzza a takarót. Én már akkor is félálomban voltam, és a kellemesen meleg paplan alatt csak pár perc kellett, hogy végleg beszippantson az éjszaka.

Kopogtatás.  Átfordultam a másik oldalamra, és igyekeztem meggyőzni magam, hogy csak álmodtam, de az újabb kopogtatás mér végleg, a valóságból érkezett. Rob morgott valamit mellettem, de nem értettem.

- Kris! – Emily hangjára kinyílott a szemem és nagy nehezen felfogtam, hogy nyilván arra vár, hogy ajtót nyissunk.

- Mit akar? – krákogta Robert mellettem. Nagyot sóhajtottam, és felültem, de akkor eszembe jutott hogy nincs rajtam semmi. Gyorsan a szekrényünkhöz szaladtam. Szinte magamon éreztem rob pillantását. Kivettem a szobához tartozó köntöst és gyorsan magamravettem. Közben persze, Em egyre türelmetlenebb lett odakint.

- Mi van? – nyitottam ajtót.

- Jaj, bocsi ha felébresztettelek. – kért bocsánatot azonnal.

- Nem, is baj, tizenegyig bőven ki kellett hogy aludjuk magunkat… - túrtam a hajamba. – Mi a helyzet?

- Csak kérdezem, hogy lejöttök velünk a partra?  - érdeklődte, és már majdnem megkérdeztem, hogy tényleg ezért kopogott ennyit. – Lizzy és Dave már lent vannak, és amúgy is aggódok értetek. A túl sok alvás nem tesz túl jót főleg egy spanyol üdülésen…

- Igazad van. – engedtem meg. Tényleg nem durmolással kéne töltenem az összes időnket. – Menjetek csak le, mi még bedobunk valamit reggelire, aztán utánatok megyünk.

- Oké, de siessetek azzal a reggelivel. Csak fél tizenkettőig van, aztán ebédet adnak csak.

- jó, sietünk. – bólogattam. – A parton találkozunk!

Elköszöntünk és én visszamentem a szobába. Rob még mindig csak feküdt ott, de tudtam hogy már ébren van, és legszívesebben én is visszamásztam volna mellé.

- Kelj fel, mert fél óra múlva már nem kapunk reggelit. – figyelmeztettem, és turkálni kezdtem a cuccaim között. A rózsaszín fürdőruhámat kerestem.

- Ne öltözz fel… - morgomgta. – Inkább bújj vissza.

Már ,ajdnem engedtem a kísértésnek, de aztán megtaláltam a bikinimet, és rávettem magam hogy felvegyem.

- Tudod, hogy szeretnék, de éhen halok. – mondtam az igazat. Tényleg fájt a gyomrom, az ürességtől. – Mássz ki te is!

- Vonakodva… - sajnálkozott, és igyekeztem nem ránézni ahogy tök pucéran kiszáll az ágyból. Inkább felvettem a bikinim fülé egy nyári ruhát, és a fésűmet kezdtem keresni. Közben ő is felvette a kék fürdőgatyáját, meg egy trikót. Nagyon jól nézett ki ezzel az összeállítással, de próbáltam az éhségemre koncentrálni.

- Muszáj lemennünk a strandra? – dünnyögte, miközben rázártam az ajtót, és elindultunk lefelé az étteremhez. – Jó lenne, ha itthon maradnánk kettesben…

- Majd sétálunk egyet a parton és kettesben leszünk. – ígértem neki megsimogatva a karját. – Este úgyis beterveztünk egy közös városi túrát emlékszel?

- Igen, rémlik. – sóhajtotta. – Alicante nagypn szép…

- Az biztos. – helyeseltem, és mikor beértünk az étterembe az orromat megcsapta a piritós, kávé, és még ezer más reggeli illata. Összefutott a nyál a számban, és azonnal odavetődtam a svédasztalhoz, magammal húzva Robot.

- Te tényleg nagyon éhes lehetsz. – kuncogott, mikor már a negyedig pirítósomat kentem meg lekvárral.

- Ne mond, hogy te nem vagy az. – néztem rá, aztán elindultam, hogy vadásszak magamnak kávét is. Ő csak egy palacsintát tett a tányérjára, amit leöntött csoki öntettel.

- De, de nem annyira mint te. – jegyezte meg, és hagyta hogy a kezébe nyomjak egy bögre forró kávét.

 Kerestünk magunknak egy asztalt az ablak mellett és helyet foglaltunk egymással szemben. Én azonnal falni kezdtem a pirítósomat, és csak az első szelet után vettem észre hogy Rob végig engem nézett.

- Mi az? – nyámmogtam, és ittam egy-két kortyot a különösen finom kávéból.

- Semmi. – pislogott és megrázta a fejét, majd nagyot nyelve, nekilátott az érintetlen reggelijének. Már attól, megkívánt, ahogy ettem? – Éhes vagyok… - magyaráztam meg.

- Azt látom. – ő is ivott egy kis kávét. – Finom ez a palacsinta! Én ilyet sose tudtam csinálni.

- Én meg pláne nem.  – nevettem fel. – De te amúgy egész ügyi vagy. Mondjuk itt legalább nem kell rám főznöd.

- Nem fáradtság. – csóválta a fejét. – egyébként is mindig előbb fölkelek, és unnám magam. dE itt most nagyon jól aludtam…

- Nagyon kényelmes az az ágy. –értettem egyet, a szám elé téve a kezemet. – Hazaviszem a matracot…

- Nem rossz ötlet. – kuncogott.

A reggeli további részét csöndben fogyasztottuk el, aztán felálltunk és elindultunk lefelé a strandra. Eleinte kicsit tartottam attól, hogy nem fogjuk megtalálni a többieket, de szerencsére összefutottunk Vic-kel a fagyis bódénál. Egy sráccal beszélgetett elmélyülten, aki szintén turista lehetett, a kinézetéből ítélve.

- jó reggelt. – köszöntünk rájuk, mire Victoria vidáman ránk mosolygott és azonnal bemutatta a fiút.

- Sziasztok! Ő itt Eric Silver, az egyetemről ismerjük egymást, együtt jártunk Gordon professzor játékelmélet órájára. – cincogta. – Eric ő itt Rob az öcsém és a barátnője Kristen Stewart.

 Eric mindkettőnkkel kezet fogott.

- Ti játszotok az Alkonyatban, nem? – kérdezte kíváncsian.

- De igen. – bólintotta Robert. – Vic hol vannak a többiek?

- Arra lejjebb. – mutatott az ellenkező irányba Rob nővére. – Egy rikító sárga napernyőt keresetek lehetetlen eltéveszteni. Emily ma reggel vette egy strandboltban.

- Oké, kösz! – biccentett Robert. – Örültünk, Eric!

- Én is! – mosolygott a srác, aztán otthagytuk őket és szorgosan kerestük a sárga napernyőt. Tényleg összetéveszthetetlen volt, szinte virított a parton, kilógott a sorból. Emily éppen a vízben ácsorgott, de csak éppen hogy a térdéig ért, Jesse a kezét fogta és beszélgettek. Lizzy és Dave a parton feküdtek és napoztak. Mi is csatlakoztunk hozzájuk. Szerelmem leszúrta a napernyőt a homokba, én kiterítettem a gyékénytakarót és mivel marha melegem volt beszaladtam a vízbe, persze úgy hogy ne zavarjam meg barátnőmet és Jesse-t. Robert sem váratott magára sokáig, szinte azonnal utolért. Hátulról átölelt és a nyakamba csókolt.

- Imádlak, remélem, tudod. – suttogta a bőrömbe.

- Á tényleg? Nem, nem tudtam. – játszottam az értetlent.

- Akkor most már tudod. – nevetett rajtam.

- Én is imádlak. – fordultam meg a karjaiban és borzoltam össze a kesze-kusza haját. – gondolod, hogy Vic és Eric…

- Nem hinném… - hümmögte. – Nagyon jó haverok voltak az egyetemen tényleg, de sosem tekintettek úgy egymásra. Legalábbis én így láttam. Aztán bármi lehet. Eltelt pár év azóta. Ki tudja…

- Vic vidámnak tűnt. – jegyeztem meg mosolyogva.

- Ericnek jó a humora. – vont vállat, és erre már tényleg nevetnem kellett. Ezen túl, az új neve:” Robert mindenre-találok-magyarázatot” Pattinson.

- Most meg mit nevetsz? – vigyorgott, de én csak a fejemet ráztam.

- Semmin. – legyintettem.

- De-de. – bólogatott és bevetette a kiskutya szemeket. – Avass be!

- Ahhoz előbb el kell kapnod! – kacsintottam rá, és elkezdtem befelé futni, de a vízben szaladni nehezebb volt, mint gondoltam. Könnyűszerrel utolért, de azért eléggé beljebb értünk. A karjába kapott és megpörgetett, majd egy forró csókban egyesültünk. Ezek után már nem is volt annyira kíváncsi a nevetésem tárgyára.

*

  Ebédelni, úgy kettő körül ültünk be egy kisebb étterembe a parton, majd újra kifeküdtünk a strandra. Fürdeni már nem volt kedvem, ezért csak Robbal feküdtünk kint a parton.

- Figyi srácok, nem lenne gond, ha Eric, is eljönne velünk este várost nézni? – kérdezte Vic, mikor a „haverja” és Dave elmentek inni.

- Dehogy is, jöjjön csak! – mondtuk vigyorogva. Már ebédelni is jött velünk, sétálni, miért lenne baj, ha jönne?

- köszi. – pirult el Vic. Még hogy csak jó haverok. Rob sem lát a szemétől. – Csak mert Eric idejött nyaralni, de unatkozik, úgyhogy felajánlottam neki.

- Persze, világos. – bólogatott Emily.

- Iszok valamit. – jelentette ki, felállva Jesse. – Jössz te is Rob?

- Persze. – rángatta a vállát, a kérdezett és egy puszit nyomva az arcomra követte Emily barátját az italos bódé felé.

- Este merre fogunk menni? – kérdeztem, mert igazából, azon kívül, hogy sétálunk, semmi mást nem tudtam.

- Csak körülnézünk. – felelte Em. – Megnézzük a kirakatokat, beülünk vacsorázni valahová, és amúgy is szép a város sötétben, kivilágítva.

- Jól hangzik. – helyeseltem.  

Pár óra múlva vettük rá magunkat, hogy otthagyjuk a partot és felmenjünk a hotelbe. Robbal lemostuk magunkról a homokot, és a sót, majd átöltöztünk, és vártuk a hét órát, hogy indulhassunk. Ám már fél hétkor kopogtatást hallottunk.

- Ki az? – kiáltott ki Rob, homlokráncolva.

- Mi vagyunk! – hangzott a felelet, kissé kétségbeesetten. Már indulunk is?

Kisiettem, hogy ajtót nyissak, és egyenesen Lizzy ijedt arcával találtam szembe magam. Mögötte ott álltak Emilyék is.

- Vic nem jött át? – hadarta a kérdését, s már kezdett megijeszteni.

- Ide nem, miért? – kérdeztem vissza, mikor Rob is mögém ért. – Mi történt?

- Eltűnt. – felelte remegő hangon Lizzy. Éreztem, hogy Szerelmem összerezzent mellettem erre a szóra.  – Át akartam menni hozzá, mert nem találtam a zöld pólómat, és azt hittem az ő bőröndjébe tettük be. Nem nyitott ajtót, hát lementem megnézni az étterembe, de ott se volt. Felhívtam, nem vette fel a telefont. Végigjártam mindenkit, de senkinél se volt és most nem tudom, mit csináljak. Azóta már vagy húszszor hívtam, de még mindig semmi.

- Nyugodj meg Lizzy. – próbáltam valami bíztatót mondani, és kijjebb mentünk hogy bezárjam az ajtót. – Megtaláljuk.

- Beszéltél már a recepcióssal, hogy látta- e? – firtatta Rob, feszülten, de Lizzynek már kijöttek a könnyei.

- Még nem. –szipogta.

- Akkor lemegyek megkérdezem, ti addig menjetek a szobájához dörömböljetek hátha csak alszik… - határozott Robert és már le is siett a lépcsőn, mi pedig odamentünk az ajtóhoz. Én is eléggé megijedtem. Vajon hol lehet Vic? Mi történt? Mióta nincs itt? És ennek a tetejébe, még láttam is sírni szegény húgát, tényleg nagyon rosszul éreztem magam, s csak remélni tudtam, hogy se baj nem történt…