32. fejezet

Hellósztok! Köszönöm a komikat a részlethez :D Kíváncsi vagyok hogy mindenki arra számított-e ami majd lesz :)) Bocsi a hibákért nem volt időm átnézni.
Ja és szeretnék, már egy kicsit többet 4-5 kominál főleg hogy látom mennyien pipáltok :)) *-* Ha nem gond... :)) (L)
Na jó olvasást!! :D

Spanyolország

 (Kristen szemszöge)

Csörgött az ébresztő. Anélkül hogy kinyitottam volna a szemem, csaptam rá akkorát, hogy még a kezem is belesajdult. Rob is mocorogni kezdett mellettem. 

- Jó reggelt. – köszönt rekedtes hangon és a hátára fordult, hogy kinyújtózhasson.

- Neked is…- mormogtam, ásítva ülve fel. – Kérdeztem már, hogy miért reggelre rendeltél jegyet?

Kuncogás jött a hátam mögül.

- Nem. – felelte. – Egyébként meg azért, mert minél előbb oda akarok érni, Spanyolba, hogy minél előbb elkezdhessük a pihenésünket.

Felült, hogy átölelhessen hátulról.

- Világos… - egy normális mondatot nem sikerült összehoznom, mivel az ajka a nyakamat érintette. 

Dübörgés hallatszott az emeleti folyosóról, és a következő pillanatban Emily robbant be a szobába.

- Na, srácok! – Ugrándozva jött el idáig majd ledobta magát mellénk. – Irány Európa?

- Irány Európa. – válaszoltuk ketten egyszerre Robbal, amin aztán jót nevettünk majd kikászálódtunk az ágyból, és miután Emily átment átöltöztünk. Míg én a fürdőben voltam Emilyvel, hogy kicsit szebbé tegyük a fejünket, Rob összedobott valami reggelit, meg kávét.

- Lizzy-vel és Vic-kel a hotelnél találkozunk. – közölte Robert evés közben. – Jesse mikor jön, Em?

- Hét órán beszéltem le vele, szerintem mindjárt itt lesz. – nézett az órára barátnőm, és látszott, hogy már alig várja azt a pillanatot, mikor újdonsült barátja belép az ajtón.

- Jó hogy elfogadta a meghívást. – mosolyogtam, és megittam az utolsó korty kávémat is.

- Én is örülök. – pirult el Em.                                            

Gyorsan elmosogattunk, aztán lecincáltuk a bőröndjeinket a szobáinkból. Már alig vártam, hogy induljunk, és aktívabb voltam, mint bármikor eddig. Jesse is hamarosan megérkezett, úgyhogy a tervezettnél kicsit előbb tudtunk indulni.

  Még gyorsan adtam enni Hollynak, indulás előtt. Amíg nem leszünk itthon, Ash fogja etetni őt, mivel elmondása szerint amúgy is van még itt dolga New York-ban és mivel közel lakik a házunkhoz néha rá is néz majd a kutyusomra.

  Hívtunk egy taxit és azzal jutottunk el a reptérig. A kocsiban az volt a baj, hogy nem járkálhattam, Mert amíg talpon voltam, le tudtam vezetni az energiámat, de így nem. De szerencsére nem volt túl hosszú az út a repülőtérig.

  Éppen az előcsarnokban várakoztunk, mikor csörgött a telefonom. Sejtésem se volt, hogy ki lehet az, de aki hívott arra semmiképp nem számítottam volna.

- Ki az? – kérdezte Rob, mikor már pár perce a képernyőt bámultam.

- Apám. – nyögtem ki végül, és ránéztem. Kérdőn húzta fel a szemöldökét, én pedig kinyomtam a telefont.

- Miért nem veszed fel? – csodálkozott el.

- Mert mérges vagyok rá, azért. – válaszoltam zsebre téve a telefont. Rob megfogta a kezemet a mozdulat közben.

- Ő az apád. – mondta mélyen a szemembe nézve.

- Nem érdekel. – sütöttem le a szememet. – Sosem bocsátom meg neki azt, amit mondott rólad. Anélkül hogy ismerne, rágalmaz, és ha kell hónapokig nem beszélek vele.

- Nem teheted ezt miattam. – suttogta felemelve az államat, hogy ránézzek.

- De. – vágtam rá. – erről nem vitatkozom. Szeretlek, és fogadja ezt el. Ha meg nem akkor meg nem vagyok hajlandó kapcsolatban maradni vele.

Idehajolt és válaszol egy lágy csókot nyomott a számra.

- Én is szeretlek. – mosolygott elszakadva tőlem.

- Gyertek, mehetünk! – szólt Emily és együtt indultunk el a kapuk felé.

Miért hívott fel? Hogy tovább papoljon nekem a kapcsolatomról Robbal? Vagy, hogy beszélgettünk egy kicsit az életemről? Vagy valahogy eljutott hozzá a hír hogy Spanyolországba készülök, és jó utat akart kívánni? 

  Mindegy is. Nagyon megbántott aznap, mikor látogatást tettek nálunk anyával. Amikor Robertről mondott olyanokat, amik aljas rágalmak voltak. Nem értette meg hogy mindennél jobban szereztem őt, és mindenképpen mást szánna nekem, de én nem akarok mást csakis őt. Elhatároztam, hogy teszek rá, mit gondolnak mások, én nem fogok szóba állni apámmal, egy darabig. Nem tudom, hogy az meddig lesz, de nem is izgatott különösebben.

  - Kérsz valamit enni? – kérdezte Rob, mikor a zsúrkocsis stewardess megállt az ülésünk mellett.

Megráztam a fejem.

- Most nem vagyok éhes. – válaszoltam.

-  De jól vagy? – A szürkéskék szemek vesébe látó pillantással fürkésztek.

- Persze minden oké. – mosolyogtam őszintén. – Több mint oké! Alig várom, hogy odaérjünk!

- Én is. – adott egy apró puszit az arcomra.

- Meddig maradhatunk ott? – érdeklődtem.

- Szerintem két hét, pont elég idő lesz kikapcsolódni. – vigyorgott, mint a tejbe tök. – meg hát akkor kell majd visszmennem a stúdióba énekelni, tudod.

- Ja, igen. – bólogattam. – Ugye majd elkísérhetlek.

- Nincs más választásod. – suttogta és egy szenvedélyes csókot váltottunk. Azért zavar hpogy mindenki bámult, és nem hiszem, hogy a csók miatt.

- Rob, szerintem a film premiere után le se rázhatjuk a rajongóinkat. – kuncogtam mikor elváltak ajkaink.

- Gondolod?

- Mióta felszálltunk, egy csomó ember minket néz. – közöltem vele, mire ő egy kaján vigyorral körbenézett.

- Jé, tényleg. – nevette el magát. – majd csak túléljük valahogy.

- Amibe nem halunk bele az megerősít. – idéztem egykori szavait, amire csak még szélesebb lett a mosolya.

- Bizony. – Még egy gyors csókot kaptam, aztán én elővettem egy magazint, amit Em erőltetett rám.

Egy darabig azt nézegettem, de aztán egyre csak kezdtem álmosodni, úgyhogy, eltettem, és Rob karján nyomott el az álom.

   Egy-két óra múlva, arra keltem fel hogy korog a gyomrom, de Rob már intézkedett. Vett magának is meg nekem is egy sajtburgert. Ezt követően egy óra múlva szálltunk le a gépről. Alicante-ban kellemesen meleg volt a levegő, még a magammal hozott pulcsit se kellett felvennem.

  Bent összegyűjtöttük a cuccainkat, majd fogtunk egy taxit. Rob útközben felhívta a testvéreit, akik már ott voltak akkor a hotelnál. Mi is egészen hamar odaértünk.

  Maga a város nagyon szép volt, és tiszta, mindenhol pálmafák és hibiszkuszok voltak díszítésként. Nagyon megtetszett a környék és alig vártam, hogy bejárhassam, hogy lemehessek a partjára fürdeni, és napozni…

- Sziasztok! – kiáltotta Lizzy és nővérével együtt rohantak ide hozzánk. Mindenkit egyesével megöleltem, persze Emily-nek és Jesse-nek be is mutatkoztak. Mi is megismerhettük még Lizzy barátját Dave-t.

 Rob bejelentkezett a recepciónál, aztán megkaptuk a kulcsokat. Robert egy emeleten foglalta le a négy szobát. Mi a tízest kaptuk, Emily-ék a nyolcast, Lizzy-ék a tizenhármast a lépcső túloldalán, Vic pedig a tizenegyest.

- Szép a szoba. – mosolyogtam, mikor bementünk. Tényleg eléggé otthonos volt, és kényelmesnek tűnt. El tudtam képzelni magam egy ilyen helyen.

- Ugye? – állította be az ágy mellé a bőröndöket Robert. – Szerintem is.

- Na, akkor pakoljunk ki. – indítványoztam. – Osszuk be! te is kapsz két polcot a szekrényben meg én is. Ugyanígy a komódnál is.

- Oké. – felelte, de addigra már ott állt közvetlenül előttem, és csillogó szemmel nézett rám.  Mire akárcsak egy szót is szólhattam volna, olyan szenvedéllyel kezdett csókolni, hogy úgy éreztem menten összeesek. Bele is kapaszkodtam a nyakába, miközben elindultunk az ágy felé. Csak akkor állított meg, mikor a kezem már a pólóját kezdte lehámozni róla.

- Megígértük a többieknek, hogy együtt lemegyünk a partra. – mondta zihálva.

- Emlékszem. – mormogtam. – De nem tudom ki kezdte.

Csak kuncogott, miközben adtam neki egy utolsó csókot aztán elrendezgetve magunkat nekiálltunk pakolni.

*

    A forró homok égette a talpam, ahogy levettem a papucsomat a tenger felé menet. Rob is csatlakozott hozzám, mikor már elértem a vizet. Megfogta a kezem és együtt mentünk beljebb. A víz nem volt hideg, de nem mondanám melegnek sem. Hűsítő volt.

- Tényleg nagyon szép a part. – mosolyogtam, mikor megálltunk a derékig érő vízben, és visszanéztünk a strandra.

- Ugye mondtam! – kuncogott.

- Te jártál már itt? – kérdeztem hirtelen, mire csak bólogatott.

- Pár éve, a szüleimmel, meg tesóimmal. – válaszolta. – Anyának munkája volt itt, de elhozott minket is hogy legalább szórakozzunk. Csak pár napot voltunk itt, de vissza akartam még jönni ide.

- És most visszajöttél.

- Igen vissza. – sóhajtotta jólesően és egymásra néztünk. – De sose hittem volna, hogy egyszer egy gyönyörű lánnyal fogok itt állni, akit szeretek.

Elpirultam, persze. Erre csak még szélesebben mosolygott és lehajolt, hogy egy rövidebb csókot válthassunk.

  Úsztunk egy kicsit a sós vízben, meg beszélgettünk aztán, kimentünk a partra a többiekhez. Robbal elmentünk fagyit is venni, hogy kibírjuk a meleget, úgyhogy mindenkinek hoztunk, olyat amilyet kért. ezt követően még sokáig kint voltunk a strandon, egészen hét óráig, de akkor is csak azért mentünk vissza a hotelbe, mert nyolctól van vacsora, és még mindenki el akart készülni.

  A szobában az első dolgunk volt hogy leuhanyozzunk, ugyanis mindketten ragadtunk a sós víztől, aztán én felvettem, egy pántos térdig érő fehér ruhát fekete mintákkal, és belebújtam a fekete topánomba. Az itteni jelszavam az lesz hogy: Csak kényelmesen! nem fogom hagyni hogy rám erőszakoljanak, feszülős, fojtogatós ruhákat, és hülye bokakificamítós magas sarkúkat. én maradok a topánoknál. Rob se öltözött ki túlzottan. Egy sötétkék kockás inget húzott fel, meg egy fehér halásznadrágot. Nagyon jól állt neki, és még sose láttam rajta.

- Szép vagy. – bókolt, mikor végeztem a gyors szemkihúzással.

- Semmi extra, de azért köszi. – mosolyogtam. – Te is jól nézel ki! Miért nem láttam ezt a szerelésedet még soha.

- Mert Lizzy vette nekem pár napja. – morogta. – És nem kérek megjegyzést. - tette még hozzá.

- Pedig jól néz ki, komolyan! – fütyültem a kérésére a megjegyzésekkel kapcsolatban.

Megforgatta a szemét és összefűzve az ujjainkat indultunk ki a szobából. Csak akkor lepődtünk meg, mikor ki akartam nyitni az ajtót és éppen kopogtattak.

 Összeráncolt homlokkal nyomtam le a kilincset. Emily állt az ajtóban, egy köntösben, de már full sminkben. Rögtön úgy éreztem, hogy iszonyúan kevés cuccot tettem az arcomra.

- Kris, segíts! – nyöszörögte, és csak akkor vettem észre, hogy két pár magas sarkút fog a kezében mikor egyenesen a képembe nyomta őket. – Nem tudom melyik legyen és már tíz perce ezen töröm a fejem. Most hogy Jesse öltözik, gyorsan átsurrantam. Segítened kell!

- nekem? – kerekedtem el a szemeim miközben becsuktam utána az ajtót. – Te most komolyan tőlem kérsz segítséget? Tudod mennyire értek a magas sarkúkhoz? Mint a kémiához… hiszen ismersz!

- Ismerlek de…

- Mióta akarsz egyáltalán mástól, segítséget kérni az öltözékeddel kapcsolatban? – bombáztam a kérdéseimmel.

- Mióta Jesse-vel járok. – fújtatott. – fogalmam sincs miben tetszenék neki, és tiszta blamában vagyok, mert nem tudom mit vegyek fel és a alig van negyed órám.

- Nézd, Emily. – fogtam meg a két vállát miközben Rob értetlenül toporgott mellettem. – Jesse szeret téged, nem?

- De igen… azt hiszem.

- Tutira imád. – bizonygattam. – És ha ez így van akkor tök minden hogy milyen cipő van rajtat, vagy milyen ruha érted?

- De nézz magadra! – mutatott végig rajtam. – Ha meglát ebben a ruhában én eláshatom magam!

Rob feltűnően köhintett oldalról, és mosolyognom kellett.

- Em, Jesse látott már, és attól még csak rád figyelt! – csóváltam a fejem.

- De nem voltál kisminkelve és csak egy hétköznapi ruha volt rajtad. – forgatta a szemét. – De most meg…

- Egy tök egyszerű pántos nyári ruha van rajtam. – fejeztem be a mondatát. – És épp csak kihúztam a szemem. Vedd fel azt, amiben első ránézésre úgy gondolod, hogy tetszenél neki, és kész. Nem kell az öltözködésből ekkora ügyet csinálni.

- Jól van, igazad van bepánikoltam. – nevette ki magát. – Bocsika hogy zargattalak titeket. Esküszöm, nem kell sokat várni ránk max tíz percet oké?

- Csak nyugodtan. – veregettem vállon, és kikísértem az ajtó elé. – És amúgy meg jó a sminked!

- Köszi…

Azzal már sietett is vissza a szobájukba.

- Szóval akkor még van tíz percünk. – vontam meg a vállamat és ledobtam magam a franciaágy mellett álló fotelbe, Rob pedig leült az ágy szélére.

- Mi a,z hogy Jesse ha meglát Emily eláshatja magát? – kérdezte. Tudtam hogy ezt nem hagyja annyiban. Felsóhajtottam.

- Semmi. – válaszoltam egyszerűen. – Emily felpörgött és hülyeségeket beszélt. Jessevel akkor beszéltem, utoljára mikor hazahozta Em-et a buliból, amit meséltem is. De akkor se érdekeltem, csak azzal volt elfoglalva, hogy Emily-vel minden rendben legyen.

- Igen?

- Rob, te is pontosan tudod, hogy téged szeretlek. – néztem a szemébe. – És Jesse pedig csak Emily-t. A barátnőm őszintén szólva azt sem tudta mit beszél.

 Szerelmem, hívogatóan intet az ujjával, hogy hajoljak közelebb. mikor megtettem, hosszan becézgettük egymás ajkait, de aztán a levegő-hiány közbeszólt.

- Tényleg nagyon jól áll neked ez a ruha. – suttogta aztán. – De ettől függetlenül örülnék, ha nem lenne rajtad…

Elvörösödtem.

- Este te veheted le rólam, oké? – Egy ajándékoztam meg, aztán egy kopogtatást hallottunk.

Felálltunk és kimentünk az ajtóhoz. Emily és Jesse ott ácsorogtak. Azért barátnőm mégis csak talált magának, egy megfelelő, fehér rózsaszín-lila mintás ruhát, és egy fehér gyékénypapucsot. Rákacsintotta és átkopogtunk Lizzy-hez is meg Victoriához is.

  Svédasztalos vacsora volt. Még így az elején nem is voltak olyan sokat, úgyhogy nyugodtan odaférhettünk a pulthoz, és mindenki szedhetett magának a kívánt ételekből. Ezután már megpakolt tányérokkal ültünk le egy többszemélyes asztalhoz.

 - Beszéltem apával, mielőtt lejöttünk. – mondta Vic.

- Én meg még otthon. – nyámmogta Rob, és leküldte a falatot egy pohár borral. – Valami új fejlemény?

- Anya, ha minden jól megy szerdán kijöhet a kórházból. – mesélte Vic izgatottan. – Szegény végre kikerül onnan.

- Igen, már egyre jobban van. – bólogatott Rob.

- Jobbulást kívánunk neki. – mosolygott Jesse Robra és két nővérére, és láttam Kedvesemen, hogy ez eloszlatta minden lehetséges kételyét, a sráccal kapcsolatban.

- Köszönjük, átadjuk neki. – viszonozta a mosolyt Rob.

meg akartam fogni Rob kezét az asztalon, de a mozdulat közben csörrent meg a telefonom, így inkább azt vettem ki a zsebemből. Csak nehogy megint apa legyen… Hát nem ő volt. Cam hívott fel.

- Bocs, de ezt felveszem. – álltam fel az asztaltól, és mentem ki az étteremből.

- Szia Cam. – üdvözöltem, kiérve a hallba.

- Helló, hugi! Mi újság?

- semmi különös. – vontam vállat. – Nyaralok, és nálad?

- Nyaralsz? – döbbent le. Most meg fog sértődni, hogy nem meséltem neki erről.

- Igen, Robbal. – feleltem. Direkt nem fejtettem ki hogy még kikkel, mert akkor jönne az hogy őt is meghívhattam volna. Így legalább elfogadja, hogy kettesben vagyunk.

- És hogy telik a pihenés? – érdeklődött. Semmi szemrehányás?

- Egész jól, éppen vacsoráztunk. – feleltem egyszerűen. – És otthon mi a helyzet?

- Hát semmi. – sóhajtotta. – Hallottam, hogy összevesztél apával.

Na, ne! Apa kérte meg őt, hogy hívjon fel és kérdezzen ki??

- Igen összevesztünk. – morogtam. – Biztos elpanaszkodta, hogy miért.

- Éppenséggel el… - vallotta be. – Nagyon bánja és szeretné, ha megbeszélnétek…

-Ő kért meg hogy hívjál fel. – nem kérdésnek hangzott sokkal inkább kijelentésnek.

- Csak megemlítette, hogy majd ha beszélek veled, akkor kérdezzek rá, hogy mi újság, és gondoltam…

- Cam, pontosan tudom, mi folyik ott világos? – próbáltam higgadt maradni. – Apa elcseszte az esélyét, hogy megkedvelje Robertet, és semmi humorom, újra cseverészni vele. Dühös vagyok, amiért olyanokat mondott róla, és ez ezzel jár. Erre nem is szeretnék több szót vesztegetni.

- Jó, rendben…

- Most mennem kell, Cameron. – indultam el vissza az étterembe. – Majd még beszélünk. Szia!

- Szia!

Nagy levegőt vettem és mosolyt erőltetve az arcomra ültem le Rob mellé, aki persze rögtön észre, hogy baj van, de csak bíztatóan mosolygott s nem kérdezett semmit… még.