34. fejezet

Hellósztok! Nem sikerült összegyűjteni a 10 komit, de azért kész lett :)) Remélem most sikerülni fog! *-* Jó olvasást!! :D

Mik ki nem derülnek!

(Rob szemszöge)

A végtagjaim úgy remegtek mint a nyárfalevél, miközben a lépcsőfokokat szedtem lefelé a recepcióig. A pultnál ücsörgő nő a papírokat rendezgette, miközben telefonon beszélt. Türelmetlenül kopogtattam az ujjaim a fa pulton.

  Hová tűnhetett Victoria? Miért nem veszi fel a telefonját? Csak azt reméltem, hogy nem az az Eric gyerek áll a háttérben. Ha csak egy kicsit is bántotta, a nővéremet, azt nem ússza meg szárazon az biztos. Egy idegen városban hogy fogjuk megtalálni, őt?

- Parancsoljon… - fordult felém a nő, aztán átfutott a felismerés az arcán. – Robert Pattinson?

- Kérem segítsen! – hadartam. – A nővérem, Victoria eltűnt. Szőke hosszú haja van kék szeme, nem látta esetleg elmenni valahová?

- Victoria Pattinson? – ráncolta a homlokát, de még mindig úgy bámult, mint borjú az új kapura. –Bólogattam a kérdésére. – De le is adta a szobája kulcsát. Azt mondta nem szeretné elveszíteni.

- Miért hová ment? – kaptam a szaván.

- Azt nem mondta. – rázta a fejét. – Csak annyit tudok, hogy nagyon jó kedve volt, talán egy kicsit be is csípett. Egy sráccal volt, valami Eric-kel…

- Eric-kel… - kezdett felmenni bennem a pumpa.

- Igen, legalábbis ezt a nevet kiáltotta kifelé menet. – magyarázta. – Szerintem így hívják a srácot…

- Biztos nem említette, hová mentek? – kérdeztem hátha tud valamit mégis csak. De csak sajnálkozva megrázta a fejét.

- Nem…

- Rendben, azért köszönöm! – hálálkodtam.  –Ha visszajöttem kap egy aláírást, ígérem!

Felrohantam az emeletre, de már a lépcső felénél összefutottam a többiekkel.

- Na? – kérdezte azonnal Kristen.

- A recepciós azt mondta leadta a kulcsát, nehogy elhagyja. – közöltem a tényeket. – Eric-kel ment el valahová, és ittak is.

- Úgy érted részeg volt? – szipogta Lizzy, miközben Dave a karját dörzsölgette nyugtatóan.

- A nő szerint egy kicsit be voltak csípve. – fejtettem ki bővebben. – Íme, a tervem: Emily és Jesse maradjatok itt, ha lehet, az előcsarnokban, és figyeljétek, hátha megérkeznek, mi elmegyünk, keresni. Hívtok, ha van valami fejlemény.

- Rendben. - bólintott Emily. – Oda leülünk a fotelekbe, ti is hívjatok, ha megtaláltátok!

- Oké.

Kris, Lizzy, Dave és én elindultunk kifelé. Lizzy még mindig pityergett, és nagyon sajnáltam szegénytr, de dühös is voltam. Elmentek, és egy szót se szóltak, hogy hová mentek.

- Nézzük meg a parton, hátha odamentek! – indítványozta Kristen.

Odakint már alkonyodott, mindenki igyekezett felfelé a partról. Mi lerohantunk arra a részre ahol mi szoktunk letáborozni, de nem voltak ott, se a másik strandrészen.

  Hirtelen megcsörrent Kristen mobilja.

- Emily az! – jelentette be aztán felvette. – Szia! --- Oké, mi volt a neve? - -- Értem… Jó, köszi.

Szerelmem zsebre tette a telefonját és vigyorogva ránk nézett.

- Emily, azt mondta emlékszik, hogy Eric említette, hogy ő melyik hotelben szállt meg. – csapta össze a tenyerét. – Irány a Hotel Maya!

- És az hol van? – kérdezte remegő hangon Lizzy. – Mert nekem fogalmam sincs.

- Rob, bevetheted a spanyol nyelvtudásodat. – nézett rám szép szemeivel. -  Kérdezd meg valakitől, hol találjuk a hotelt.

Felsóhajtottam, és odasiettem a legközelebb lévő harmincas nőhöz. Azt hiszem nagyjából helyesen rákérdeztem, a hotel helyére. Megértette, mert utána kézzel, lábbal mutogatott, hogy merre menjünk. Valahol a düh és idegesség alatt mélyen bennem megszólalt a büszkeség: Megértettem, amit mondott.

  Sikerült is egész sikeresen eljuttatnom oda magunkat, a hotelhez. Beletelt öt percbe mire megtaláltuk ebben a hatalmas épületben a recepciót, és mind ennek a tetejében állítom, hogy a recepciós lassú felfogású volt.

- Eric Silvert keressük. – közöltem vele, mire a negyvenes évei felé járó nő lassított felvételben, rákeresett a számítógépen. Megőszülünk itt…

- A 20-as szobában van. – felelte lassan vontatottan.

Hiú reményeket fűztem hozzá, hogy meg is tudja adni a választ a kérdésemre, de azért megtudakoltam, hogy nem-e egy lánnyal jött fel.

- De… de igen. – bólintott megfontoltan. – szerintem részegek voltak, ami azt illeti, végig viháncoltak felfelé menet… - rosszallóan megcsóválta a fejét.

- Rendben köszönjük szépen!

Odarohantam a lifthez. 

- Hányadik emeleten lehet a húszas szoba? – kérdeztem, míg vártuk, hogy leérjen a liftünk.

- Szerintem a harmadikon. – tippelt Lizzy. – Egy próbát megér.

Mind, a négyen betömörültünk a liftbe, és Kristen aki a legközelebb állt a gombokhoz, megnyomta a hármas gombot.

- Részeg… részeg, és azzal a hülyegyerekkel tűnik el. – emésztettem meg a szavakat, és mérgemen úgy szorítottam a liftben lévő csövet, hogy elfehéredtek az ujjaim. Kristen nyugtatólag, simogatni kezdte a karomat, ami most jólesett.

  A liftajtó csilingelve kinyílt. A folyosó túloldalán volt Eric szobája. Pár másodperc múlva már ott is álltam az ajtó előtt. A többiek alig értek utol. Az öklömmel vertem az ajtót, amíg a nővérem ki nem nyitotta az ajtót. Egy erősen hotelinek tűnő köntös volt rajta, a haja zilált volt, és eszelős tekintettel bámult rám, miközben hülyén vigyorgott. Még sosem láttam ilyen állapotban még sosem láttam Vic-et… Eléggé abszurd volt.

- Rob! – hangosabban beszélt mint szokott, és a nyelve is alig forgott, nyilván a pia hatására.

- Jé, még emlékszel rám? – gúnyolódtam, de belül, legszívesebben pofon vágtam volna a gúnyos megjegyzés helyett. 

- Mér’ vagy dühös, Rob? 

- Nem csak egyszerűen dühös vagyok, hanem állati dühös vagyok! – morogtam fennhangon.

- Akkor mért vagy állati dühös? – kérdezte helyesbítve, de cinikus volt a hangja.

- Azért, basszus, mert halálra rémítettél minket, azért! – kezdett kihozni a sodromból. – Eltűnsz, nem veszed fel a francos telefonodat, nem vagy a szobádban, és egy brutálisan kihúzott szemű recepciós nőtől kellett megtudnunk, hogy azzal az Eric-kel húztál el!

- Nem vagyok, gyerek, apuci. – felelte enyhe éllel a hangjában. Így sem beszélt velem még sose. – nehogy már engedélyt kelljen kérnem, ha ki akarok mozdulni.

- Nem az engedélyről van szó! – most már határozottan kiabáltam. – Arról van szó, hogy fogalmunk sem volt, hogy hol vagy. Egy rohadt üzenetet nem hagytál, hogy elmész!

- És akkor mi van? – kérdezte flegmán. – Eric elhívott bulizni, netán baj?

- Most már baj! – vágtam rá. – Az után, hogy gőzöm nem volt róla hol vagy, igen baj!

- Leszarom Robert! – Ez volt élete első káromkodása? Vagy maximum az ötödik?

- Hol van az az Eric gyerek? – kérdeztem rá. – Hadd beszéljem ezt meg vele is…

- Elaludt, hagyd békén! - köpte felé a szavakat.

- Jaj szegénykém. – játszottam a sajnálkozót. – Nem tudom rémlik-e de városi túrát terveztünk…

- Igen rémlik! – vágta vissza. – Menjetek nélkülem!

- Mentünk volna nélküled, ha tudtuk volna, hogy nem mondjuk elraboltak, hanem csak leléptél, azzal a gyerekkel!

 – Sajnálom, hogy megijesztettelek, de ő erről nem tehet! Azzal megyek bulizni akivel, akarok, és azzal járok, akivel akarok, nem te mondod meg!

- Ja, a szex most már azt jelenti, hogy jártok??

- Azt hiszem semmi közöd, hozzá, hogy mi történt köztünk! – Megfogta az ajtót, hogy a következő mondat után az arcomba vágja: - Menj innen, Robert!

 Nagy csattanással becsapódott az ajtó, és Vic arca helyett, újra a 20-as szám lebegett a szemem előtt.

- Menjünk innen. – sóhajtottam bosszankodva, és még mindig dühösen, majd elindultam a lift felé. Kristen, Emily és Jesse némán követtek.  Volt bennem még valami keserűség is. Elvégre a nővérem. Mióta megszülettem ismerem, együtt nőttünk fel, tudok róla mindent. Ha elképzelek egy nővért, mindig ő jut eszembe, mert ő igazán a nővérem volt. Lizzy-nél sokszor úgy éreztem, hogy inkább a húgom. De ő… ő mindig visszatérített a jó útra, megnyugtatott, ha valami volt, és még sosem rúgott be. Soha nem volt még ennyire részeg, sőt, talán ötször, ha előfordult, hogy kiabált velem, de az is csak kisebb szidás volt inkább, esetleg civakodás, mikor kisebbek voltunk. De így még soha. Mélységes keserűséget hagyott maga után ezekkel a mondatokkal…

- Kris, felhívod Emily-t?  - hangom fájdalmasan keresztülhasított a csenden, ami körülöttünk uralkodott hazafelé menet.

(Kristen szemszöge)

Robert hangja volt az első dolog, amit meghallottam, azóta mióta kiléptünk a hotel ajtaján.

- Kris, felhívod Emily-t? – jött a kérdés, és annyira belemerültem a gondolataimba, hogy kicsit össze is rezzentem, a hirtelen hangra.

- Aha. – kissé rekedt volt a hangom a hallgatástól.

Elővettem a mobilomat a zsebemből, és tárcsáztam a barátnőm számát.

- Na, valami újság? – kérdezte azonnal köszönés nélkül Em.

- Megtaláltuk. – feleltem csöndesen.

- És jól van? – firtatta.

- Minden oké, Eric-nél volt. – folytattam. – Azt hiszem ott is éjszakázik.

- Szóval a mai sétáról, már letehetünk igaz? – tippelt.

- Azt hiszem igen. – sóhajtottam. – de holnap majd bepótoljuk.

- Okés. – egyezett bele. – Mi felmegyünk aludni, szerintem nem fogunk találkozni. Elég korán keltünk ma…

- Okés, jó éjt! – köszöntem el és mikor viszonozta azt, letettük.

Miután visszaraktam a zsebembe a telefonomat, odaléptem Rob mellé, és megfogtam a kezét. Éreztem, hogy feszült, nem szerettem így látni őt. Eléggé megviselték az előbbiek.

- Nyugi… - suttogtam, úgy hogy csak ő hallja. Kissé elmosolyodott, de ez sem tartott sokáig. elszomorított, hogy ezt látom rajta.

Miután végre beértünk a hotelbe, halkan elköszöntünk mindenkitől és felmentünk a szobáinkba.

- Jól vagy? – kérdeztem halkan tőle.

- Fogjuk rá. – sóhajtotta. – Csak én vagyok képes ilyen cirkuszt rendezni…

- Rob, teljesen jogosan háborodtál fel! – simogattam meg a két karját szemben állva vele. – Nem volt szép amit Vic csinált.

- De miért? – kérdezte kétségbeesetten. – Miért csinálta ezt, és miért mondott ilyeneket?

- Mert ivott, Szívem. – válaszoltam gondolkodás nélkül. – Ismerem Victoriát, józanon nem beszélt volna így veled. Ez biztos!

- De miért ivott? – Jött megint a miértekkel.

- Nem tudom. – mondtam őszintén. – De egyszer mindenkinek kell részegnek lennie, hidd el. Emily is a napokban rúgott be először, neki is el kellett magyaráznom.

- És leüvöltötte a fejedet mikor hazajött? – nézett a szemembe.

- Nem mert járni is alig tudod. – forgattam a szemem. – Jogod volt vitatkozni vele, de holnap, amikor te is alszol rá egyet, és ő is már csak másnapos lesz, megbeszélitek…

- Én nem vagyok hajlandó szóba állni vele, amíg bocsánatot nem kér és ki nem rúgja Ericet. – fonta össze a karját.

- Most azt csinálod, amit én. – emlékeztettem.

- Igazad van, de ez akkor is… - nagy levegőt vett. – Kristen ne haragudj!

- Mégis miért? – csodálkoztam el.

- A ma esti cirkuszért. – hajtotta le a fejét. - Nem kellett volna ezt látnod.

- Ugyan már…

- Sajnálom, ez az egészet, és sajnálom, hogy most itt vitatkoztam veled mikor. – nem hagytam hogy befejezze a szájára tettem az ujjamat.

- Css. – suttogtam. – Semmi baj. Szeretlek…

- Én is téged. – Elvette az ujjamat az ajkáról, de csakhogy az ajkunk összeérhessen, és kifulladásig csókolhassuk egymást.