2. ~ 1. fejezet

Sziasztok!! :)) :P Megjötteem!! Ugye örültök a fejineeek!! :D *-* Jó sok komit kéreek!! :D (L) Jó olvasást!! :D <3

Forgatásra fel!

  (Kristen szemszöge)

Siettem, ahogy tudtam, de most mintha még nagyobb problémát jelentett volna bekötnöm a cipőfűzőmet, mint eddig. Hihetetlen! Most kezdjük az Újhold forgatását és mi máris késéssel indítunk.

- Kris, szívem, gyere már! – hallottam Rob kiáltását kintről, már a kocsinál várakozott. Most nagy mellénnyel van, de ő is legalább annyira benne volt nyakig az elalvásban, mint én, és pár perce még ő is a cipőjét húzta.

- Jövök, jövök! – Gyorsan felkaptam a kabátomat és már rohantam is ki. Kicsit meg is szédültem a hirtelen felegyenesedéstől, de épségben eljutottam az autónkig.

- Öt percünk van, hogy odaérjünk. – közölte Rob, kissé idegesen, mikor bevágóztam a kocsiba.

- Akkor padlógáz! – ziháltam, és automatikusan becsatoltam magam. Rob nem is tétlenkedett, azonnal kisorolt az útra, és nem törődött a sebességhatárokkal.

- Jó lesz, ha pont a két főszereplő késik el. – túrtam a hajamba. – Pedig tök úgy emlékeztem, hogy beállítottam az ébresztőmet.

- Most már mindegy. – legyintett. – Ez most biztos megátkoz. – nézett a visszpillantó tükörbe, miután bunkón bejött a fehér opelos elé.

- Ne foglalkozz vele!

- Képzeld mi lett volna, ha nem kelek fel WC-re. – Rob elhúszta  a száját, nyilván ő nem akarta elképzelni. - Chris is üvöltötte volna a fejünket.

- Nem tűnt ordibálósnak a vacsorán. –jegyeztem meg.

- De határozott volt, és kemény jelleme van. – mutatta fel a mutatóujját, majd gyorsan sebességet váltott. – Ez bőven elég egy jó kis kiakadáshoz.

 Végre megálltunk a mélygarázsban. Szinte úgy katapultáltunk ki a kocsiból, és Rob még a kocsit se zárta volna le a nagy rohanásban, ha nem figyelmeztetem.

Gyorsan felszaladtunk a stúdióba, és azonnal bementünk a szobába, ahol kicsinosítanak minket.

- Azt hittem már nem is jöttök. – tárta szét a karját Hanna és a kezemnél fogva rántott a székbe. – Robert a tiéd Marie!

Marie elnyomta a cigit és intett Robnak hogy üljön bele a székbe. Nem irigyelem Robertet, Marie egy kibírhatatlan nőszemély. Folyton faggatózik, és úgy tépi az ember haját, mintha feltett szándéka lenne, hogy egy szálat se hagyjon nap végére.

- De karikásak a szemeid! – csóválta a fejét, Miranda az egyik sminkes aki idők közben lépett ide hozzám, az egész sminkes felszerelésével. – Elég lesz eltűntetni.

- Akárcsak Robert. – jött a megállapítás jobb oldalról, Lauren-től, aki Robertet pofozza helyre. – Mi volt itt az éjjel, emberkék?

- Lauren! – köhintett Rob én pedig fülig pirultam. Nem tudom miért, pedig tegnap éjjel nem szeretkeztünk, csak délután, egyszerűen későn feküdtünk le.

- Csukd le a szemed, Kris. – kérte Miranda.

Egy húsz perc múlva már mindketten Edward és Bella fejjel siettünk végig a folyosón a jelmezeshez. Sarah és Jamie már várt minket. Gyorsan ránk adták a jelenethez illő rucikat, aztán beültünk a golf kocsikba, amikre azért volt most is szükség, hogy nehogy tönkremenjen, amit eddig alakítottak rajtunk.

- Rég volt bent a konyaklencsém. – pislogott Robert. – Szúr a szemem tőle.

- Igen nekem is. – helyeseltem sóhajtva. – De nagyon jól áll neked az arany szem. – rákacsintottam, mire csak, adott egy puszit az arcomra.

- Héj, héj, semmi érintkezés, az arcotok! – szólt figyelmeztetően Chris, miután megállt a kocsink. – Gyertek, indulhat a móka!

Vigyorogva követtük a rendezőnket a stúdióterem belsejébe ahol már jó régen jártunk. Nem mondom jó volt újra itt lenni, újra belevágni a forgatásokba.

  Beállítottak minket a díszlethez. Azt a rész forgattuk, ahol Bella és Edward is iskolában ülnek, az irodalom órán és a Rómeó és Júliát nézik. Kicsit furcsálltam, már a forgatókönyv olvasása közben is, hogy ez a rész a filmben az iskolában zajlik, és nem Belláék nappalijában, ahogy könyvben volt. Igen, kiolvastam! Roberttel, azt is sikerült pár nap alatt elolvasnunk, és bevallom utáltam, hogy Rob keveset fog szerepelni a filmben, az elsőhöz képest.

- Csapó egy! – kiáltotta a producer, és Rob azonnal felvette az Edward arcot, én pedig Belláét.

  Nagyon furcsa volt újra forgatni, és még furcsább újra Edward szavait hallani Rob szálkából. Mindig érdekes érzés mellette forgatni, mert néha úgy érzem, hogy mint egy kirakós darabjai tartozunk össze, és még ha az egyikőnk csinál is valami rosszat, a másik hozzá alkalmazkodik,  így még sincs akkora kavarodás, sőt néha még jól is jön ki a lépés. De néha viszont azt éreztem mellette, hogy sokkal jobb nálam, hogy ő sokkal jobb színész, és sokkal jobban illeszkedik a karakteréhez, mint én az enyémhez. Különös, de ezt még csak most ismertem fel.

- És ennyi! – jött az újabb kiáltás a producerünktől, és végre kicsit felengedhettünk.

*

  Már nagyon éhes voltam, mire leültünk ebédelni a stúdió büféjében. Robbal szokás szerint egy asztalhoz ültünk le, a tálcáinkkal.

- Szerintem egész jól ment. – jegyezte meg Szerelmem, miután leültünk a székekre. – Nehéz lesz, mondjuk kicsit visszarázódni.

- Az biztos. – értettem egyet, és kibontottam a kólámat. – Kérhetek valamit?

- Bármit kérhetsz, tudod. – mosolygott rám.

- Beavatnál, hogy hogy csinálod? – kérdeztem rá, beleharapva a pizzámba. – Úgy értem a színészkedést?

Meglepte a kérdésem, egészen ledöbbent szemöldökei a homloka tetejére csúsztak.

- Ezt most nem értem. – pislogott. – Hogy érted, hogy hogy csinálom?

- Úgy hogy olyan jól tudsz színészkedni. – fejtettem ki bővebben, a szám elé tett kézzel lévén, hogy még mindig rágtam. – Valahogy összekapcsolódsz Edward karakterével, neked valahogy jobban megy ez, mint nekem.

- Ez butaság, te is szuperül játszod a szerepedet. – forgatta a szemét, de azért elmosolyodott, majd ő is nekiálott a hamburgerének. – Nagyon is.

- Nem, Rob, komolyan. – erősködtem. – Én úgy érzem, hogy sosem tudok egy lenni Bellával, nem is tudok így rendesen játszani sem.

- Hülyeségeket beszélsz, te nagyon jó színésznő vagy. – mondogatta csak azért is. Tetszett a bókja, de most tudtam, hogy csak félig igaz.  

- Rob, csak mond, meg hogy hogy csinálod! – kértem újra. – Csak egy tanács, egy jó kis ötlet valami…

- Igazából, próbálom, megtalálni, az Edwarddal való közös vonásainkat, és azokra építkezni, azok szerint színészkedni. – magyarázta, nyámmogva.

- De bennem és Bellában semmi közös nincsen. – ráztam a fejem. – Barna a hajunk, és eléggé ügyetlenek vagyunk, ja és utáljuk a sminket ennyi.

- Tudod, mit? – villantotta rám Robert a szívdöglesztő mosolyát. – Mikor hazamentünk, eljátszom veled egy párszor a holnapi jeleneteket, gyakorlunk egy kicsit, mit szólsz?

- Jó ötlet. – lelkesedtem fel, és gyorsan betömtem a pizzám maradékát. – Öt percünk van még, gyorsan fejezd be, a kajádat, aztán… - Nem tudtam befejezni, mert maga felé fordította a fejemet, és egy mindennél édesebb csókot adott.

- Ez hiányzott ma reggel. – suttogtam sóhajtva, mikor elhúzódott.

- Igen, nekem is. – helyeselt, a féloldalas mosolyával és ő is gyorsan elfogyasztotta a hamburgere maradékát. Útközben a „szépítészeti” szobába menet, még megittuk a kólánkat, aztán hagytuk, hogy újra kicicomázzanak bennünket, a kényelmes székekben ülve a tükör előtt, majd átöltöztessenek a következő jelenethez.

*

   Alig vártam, hogy hazaérjünk, és lemoshassam az alapozómat, meg az a kevésnek tűnő sminket, amit rám kentek. Robert is azonnal a fürdőbe sietett, hogy víz alá dugja a fejét, majd végre tisztán, és frissen rogytunk le az ágyra. A stúdióban, nem éreztem, hogy túl fárasztó lett volna a munka, de most hogy hazajöttünk, eléggé bágyadtnak éreztem magam, és Robert lapos pislogása is azt mutatta, hogy ő is így van ezzel.

- Tényleg újra vissza kell rázódni. – bólogattam lassan. – most szundíthatnánk egyet, és halaszthatnánk estére azt a gyakorlást.

- A számból vetted ki a szót. – ásította Robert, és kézen fogva engem, húzott fel a szobába, ám alig értünk el a lépcső feléig mikor Emily nyitott be az ajtón. Ő ellenben velünk, vidám volt és aktív.

- Sziasztok! – integetett lelkesen, és ledobta a szekrényre a kis retiküljét. – Milyen volt az első forgatási nap?

- Nem rossz. – ingattam a fejem. – És te, hogy érezted magad Jesse-vel?

- Ó, jól! – bólogatott vidoran. – Elkísértem, az egyik forgatására, aztán elvitt ebédelni.

- Az klassz. – mosolygott rá Robert.

- Igen, mi most viszont ledőlnénk, egy kicsit aludni. – mondtam felfelé intve.

- Nyugodtan, én DVD-zek. – vigyorgott ránk, és már be is szökdelt a nappaliba. Lehet, hogy csak magunkhoz képest látom, így de tényleg mintha túlpörgött volna egy kissé.

  Robbal folytattuk az utunkat a szobánkig. Ott kibújtunk a kényelmetlen farmerekből, és cipőkből, és bebújtunk az ágyba. Rob hátulról karolt át felvettük a szokásos pózunkat az alváshoz.

- De jó így! – sóhajtottam fel, jólesően és még sorosabban bújtam hozzá.

- Az bizony. – Robert adott egy csókot a nyakamra, majd az arcomra is, aztán mikor felé fordultam az ajkamra is, aztán visszadőltünk a párnánkra. – Szeretlek!

- Ahogy én is téged! – súgtam vissza, és az ezt követő percben, magába szippantott az álomvilág.

Simogatásokra, és egy édes kuncogásra ébredtem fel. A szobában sötét volt, csak a folyosó lámpafénye szűrődött be a szobába, a félig nyitott ajtón keresztül. Robert az ágy mellett guggolt, és próbált ébresztgetni.

 - Ébredj, kész a vacsora. – suttogta, egy apró puszi után.

- Vacsora… - ízlelgettem a szót, és kissé feljebb ültem az ágyban. – Mennyi az idő?

- Este nyolc múlt. – felelte Rob. – Na, gyere, finom lasagne-t csináltam.

- Nyami. – ásítottam, aztán nagy nehezen kimásztam a meleg paplan alól, hogy kövessem Szerelmemet lefelé a lépcsőn az étkezőbe. Az említett vacsoránk finom illata belengte az egész helységet, és a gyomrom reagált is rájuk.

- Emily? – kérdeztem, mikor láttam, hogy Rob csak két tányért tesz ki.

- Kiírta a hűtőre, hogy Jesse-vel vacsorázik. – mosolygott Szerelmem, és leült ő is a saját helyére. – Szedj magadnak!

- Sülve főve együtt vannak. – kuncogtam, miközben teljesítettem, Rob kérését. – Összeillenek.

- Szerintem is. – osztotta a véleményemet. – Úgy néz ki, Emily leküzdötte a gátlásait…

- nem mindet. – mormogtam, bekapva az első ínycsiklandó falatot. Rob nagyon finomat csinált!

- Nem? – ráncolta a homlokát az előző kijelentésemre.

- Nem. – bólintottam jelentőségteljesen. – Még mindig nem merne szeretkezni vele…

- Áh, értem. – értette meg hirtelen. – Pedig Jesse rendes fickó, szerintem biztos nem lenne semmi baj belőle.

- Szerintem se, de tudod Emily még bizonytalan. – nyámmogtam. – Ha én is az után a dolog után ismertelek volna meg, én is bizonytalanabb lennék.

- Sajnálom szegényt. – húzta el a száját Rob, aztán ő is bekapott egy falatot. – De gondolod, hogy sikerül majd egyszer…?

- Persze! – vigyorogtam el magam. – Emily hamarosan meg fog törni, úgy vettem ki a szavaiból, hogy nagyon bízik Jesse-ben.

- Igen, úgy látszik. – mosolygott ő is. – Na, milyen lett? – bökött a tányérom felé, a villájával.

- Nagyon fincsi! – bólogattam. – Köszi!

- Nincs mit. – vont vállat. – Vacsora után gyakorlunk, akkor?

- Igen-igen! – nevettem. – Te milyen közös vonásokat látsz bennem, és Bellában?

- Hm… - elgondolkodott egy pillanatra. – Ott van, például amit mondtál, hogy nem szeretitek, a nagy sminkelést, meg a kiöltözést. Mindketten irtóztok a magas sarkútól.

 Ezen nevetnem kellett.

- Mindketten kedvesek és szeretni valóak vagytok, ja és mérhetetlenül szerények. – folytatta. – Na meg barna a hajatok.

- Ennyi elég? – húztam fel a szemöldököm.

- Persze! – bólintott rá. – Én is alig találtam pár közös dolgot magunkban Edwarddal, de azokra építek. Te is próbálj így.

- Igyekszem. – Az agyamban feljegyeztem mindent, amit mondott.

- És, ha forgatunk, ürítsd ki a fejed, és képzeld magad a történetbe, ez nagyon be szokott jönni. – ajánlotta.

- Ez nem lesz egyszerű, mivel egy csomó ember körülöttünk téblábol, és árgus szemekkel figyel.  –forgattam a szememet.

- Könnyebb, mint gondolnád. – mutatott rám Robert hatalmas vigyorral.

A vacsora többi felét hasonló csevegéssel fogyasztottuk el, aztán elmosogattunk, majd hoztuk a szöveget, és nekiálltunk a gyakorlásunknak. Igyekeztem, úgy tenni, ahogy Robert tanácsolta, és azt hiszem nagyjából sikerült is. Így kettesben persze sokkal könnyebb volt eljátszani ezeket a részleteket, pláne hogy a szobában hulla csend volt és senki nem zaklatott a beállásokkal, meg persze kamerák, se voltak sehol.

- A szakítós jelenet, még így se a kedvencem. – sóhajtotta Rob, miközben lapozva egyet az említett jelenethez ért. – Fura lesz eljátszani, hogy szakítani akarok veled, holott eszem ágában sincs.

- Reméltem is. – kuncogtam fel.

- Fogalmam sincs Edward hogy volt erre képes, ráadásul úgy hogy még szerette is Bellát. – csóválta a fejét.

- Mazochista oroszlán, emlékszel? –ugrattam, mire felnevetett.

- Igen emlékszem.

Addig játszottuk a jeleneteket, mígnem eljött a tíz óra, és újra elálmosodtunk. Robet megdicsért, hogy szuperül csináltam, aztán elindultunk felfelé, az emeletre, hogy lezuhanyozzunk, aztán ágyba bújjunk.

- Nem jössz? – állt meg a fürdőajtóban Rob, miután fogat mostunk, de én még mindig a tükör előtt álltam, és néztem ki a fejemből.

- De, csak azt reméltem, hogy Em hazaér, mire aludni megyünk. – rángattam a vállam, és leoltva a villanyt követtem Szívemet a hálónkba.

- Biztos ott alszik. – vélekedett. – Ne törd a fejed, és állítsd be az ébresztőt.

Csak nevettem, és a kezembe vettem a telefonomat.

- Oké.

Miután kész voltam az ébresztővel, bemásztam Rob mellé az ágyba, hogy ismét álomra hajtsuk a fejünket.

*

 

 Másnap reggel, nekem pattant ki előbb a szemem, ráadásul, még az ébresztés előtt tíz perccel. Nem tudom mire ébredtem fel, de mivel visszaaludni nem tudtam, otthagytam az édesen szuszogó Robertemet, és átmentem, a fürdőbe, kicsit rendbe szedtem magam, aztán levánszorogtam, hogy lefőzzek egy kis kávét. Ahogy leértem az utolsó lépcsőfokról, nyílott az ajtó, és a barátnőm lépett be rajta.

- Jó reggelt! – üdvözölt vidáman, és villámgyorsan iderohant, hogy a nyakamba ugorjon. – Kris!

- Irigyellek, hogy korán reggel ilyen lelkes vagy. – kuncogtam, miközben visszaöleltem.

- Annyira… boldog vagyok! – ujjongott, elengedve. – Megtört a jég. Sikerült! Most már teljes mértékig bízok Jesse-ben!

 Eltátottam a számat. Érdekes hogy pont tegnap beszéltünk erről Robbal, és meg is történt. Lehet, hogy éppen akkor… Na, jó Kristen ez egy kicsit durva! – kiáltottam magamra gondolatban.

- Úgy érted, hogy… hogy megtörtént? – puhatolóztam egy fél mosollyal, hátha csak félreértek valamit.

- Igen, úgy! – Hangja több oktávval megugrott, miközben beszélt.

- Istenem, ez csodálatos!  - most én öleltem őt magamhoz. – Örülök, neki, hogy megtörtél!

- én is! – vigyorgott, mint a tejbe tök. – Jesse nagyon figyelmes volt, és gyengéd és…

- Tudod, mit a részletek azok legyenek a tiétek. – tanácsoltam mielőtt még jobban belemerülne. – Gratulálok!

- Köszi! – mosolygott még mindig. – Jesse most ment munkába, ezért jöttem ilyen korán, viszont, kávét nem ittunk.

- Akkor iszol velünk, most akarok főzni. – mutattam a konyha felé, és folytattam is az utamat oda.

- Ti nem mentek dolgozni? – kérdezte meglepetten.

- De Robert is mindjárt kel. – válaszoltam mosolyogva, újra magam előtt látba Rob békés arcát. – Valamiért kinyílott a szemem, aztán ki voltam éhezve a koffeinre.

 Gyorsan megpakoltam a kávéfőzőt, de mire beindítottam Rob, már álom szemekkel nézett ránk a konyhaajtóból.

- Sziasztok. – köszörülte meg a torkát, és ledobta magát az egyik székre, majd maga elé vette az újságot, amit Emily hozott be az előbb.

- Jó reggelt. – viszonoztuk a köszönését. – Mindjárt kész a kávé. Jó lesz a müzli reggelire?

- Persze, csak ne abból a teljes kiőrlésű magvas izéből, mint a múltkor. – fintorgott Szerelmem, és erre felkuncogtam. Annyak tényleg elég rossz íze volt.

- Az az enyém, és nagyon egészséges, ráadásul nem hízol meg tőle. – Kelt kedvenc reggelije védelmére barátnőm.

- Ezeknek nem is állítottam az ellenkezőjét, csak azt mondtam, hogy szar. – nevetett Rob is. – De ha neked ízlik akkor…

- Ízlik! – vágta rá Em, és bár kételkedtem a szavában, nem szóltam rá semmit.

- Mindegy, a múltkor is csak azért az volt reggelire, mert nem volt itthon más. – vonogattam a vállamat, és mivel kész lett a kávé, mindenkinek töltöttem, addig Emily nekiállt megcsinálni a két adag müzlit.

- Te nem eszel? – kérdezte Rob összeráncolt homlokkal. Emily kissé elpirult, de ezt csak én vettem észre.

- Nem, már reggeliztem Jesse-nél. – rázta a fejét mosolyogva és nyakon öntötte tejjel a hivatalosan is egészségtelen müzlinket. – De nektek jó étvágyat, én azt hiszem, bemegyek tévézni. – azzal kirakta az asztalra a tányérokat, majd átsietett a nappaliba. Vigyorogva vettem elő két kanalat, aztán leültem a reggelimhez.

- Emily ilyen korán eljött? – húzta fel a szemöldökét Szerelmem.

- Igen, Jesse-nek forgatásra kellett mennie korán. – Akaratlanul is ráragadt a mosoly az arcomra.

- Áh, világos… Te minek örülsz ennyire?

- Ja, semmi csak… - a nappali felé néztem, aztán lehalkítottam a hangomat. – Emlékszel miről beszéltünk tegnap este a vacsoránál? Emilyről meg a gátlásáról?

 Bólintott, hogy emlékszik.

- Hát sikerült leküzdeniük Em gátlását. – fogalmaztam meg a legdiszkrétebben a dolgot.

- Tényleg? – nézett nagyon Rob, és még rágni is elfelejtett. – Ez klassz!

- Igen határozottan. – helyeseltem, nyámmogva. – Emily azt mondta, hogy Jesse nagyon figyelmes volt vele, és hogy nem volt semmi baj.

- Jesse szereti őt. – mondta természetes hangnemmel. – Vigyázni akar rá, ahogy én is rád.

- És én ezért mennyire hálás vagyok neked. – megajándékoztam egy hálás mosollyal és áthajolva az asztal fölött kapott egy csókot, ami kicsit el is húzódott.

 A reggelink maradékát gyorsan behabzsoltuk, aztán mivel Em megígérte, hogy elmosogat, lévén, hogy úgysincs más dolga mára, csak magunkra kaptuk a ruháinkat és kissé rendbe szedtük magunkat. Most nem voltunk késésben, még volt negyed óránk hogy odaérjünk, úgyhogy még indulás előtt meg is tudtam etetni Holly-t.

Minden esetre örültem, hogy jövő héten az esti részeket forgatjuk a szabadban, így csak délutánra kell bemenni. És még valamikor anyáékhoz is el kéne repülni…