35. fejezet :))

Gondoltátok volna hogy ilyen gyorsan hozom?? Mert én nemXD De leültem ide elkezdtem írni és csak jöttek a mondatok eghymás után, aztán feltűnt hogy végeztem XD :)) Bocsi a hibákért, és mondom, hogy ez az uccsó rész a Spanyolos nyaralásból, utána még három négy fejezetet tervezek, aztán az első résznek vége, majd jön a második rész ;)
Megérdemlek 10 komit a hazatérésem örömére?? *-* (L) :P :$

Beszélgetések

(Kristen szemszöge)

Az utcáról beszűrődő autózajokra és gyerekek kiabálására ébredtem fel. Kellett nekünk nyitva hagyni az ablakot tegnap este! -  A fejemre akartam húzni a párnát, de észrevettem hogy nincs a fejem alatt semmi. Összeráncolt homlokkal emelkedtem fel egy kicsit, és akkor láttam meg, hogy Robert kisajátította magának, mindkét párnát. Majdnem elnevettem magam. Ilyet még sosem csinált. Igazából, még csak forgolódni, se nagyon szokott , nemhogy párnákat lopkodni. Biztos nem aludt nyugodtan az éjjel. Ahogy jobban megnéztem őt láttam rajta, hogy nincs takarója, azt meg nyilván én csórtam el, viszont felvett egy alsónadrágot. Igyekeztem kiverni egyenlőre a fejemből az éjjeli szeretkezésünket, nem akartam korán reggel leteperni.

  Kimásztam az ágyból, felvettem a bugyimat, meg Rob ingjét – nem tehettem róla imádtam az illatát – majd kihajoltam az ablakon, hogy körülnézzek. Éppen egy kisebb családot figyeltem amint elmegy az ablak alatt, és akkor mordult meg a gyomrom.

  Bementem hát a fürdőbe hogy lezuhanyozzak, majd felvettem a bikinimet, meg egy rövidgatyát egy spagetti pántos felsővel, megfésülködtem, és írtam egy üzenetet Robnak egy cetlire, hogy hová mentem. Tudtam, hogy nem mostanában fog felkelni, mert még kilenc óra se volt, és nagyon mélyen aludt. Biztos sokat járt az agya éjjel, és nehezen tudott elaludni.

Egy sóhajtás kíséretében, leszakítottam róla a szememet és belelépve a papucsomba kimentem a szobából. Nem zártam rá az ajtót, mert nem volt pótkulcs és amúgy is nemsokára visszajövök.

- Kristen. – hallottam meg a nevemet egy erőtlen hangon. Megfordultam, és nagy meglepetésemre Victoria állt a lépcső korlátjánál. Kicsit bennem is volt valami düh, de én nem akartam vitatkozni vele. nem is nézett ki úgy, mint aki veszekedni akarna. Pont úgy festett, mint Emily, mikor másnapos volt. Gubancos haj, elfolyt smink, nyúzott arc, zilált ruházat.

- Szia, Vic. – köszöntem rá közelebb lépve hozzá. – Öhm… most jöttél meg? – Ez hülye kérdés volt nyilvánvaló hogy most ért ide.

- Ja. – túrt kócos hajába. – Csodálkozom, hogy még beszélsz velem.

- Ugyan már. – legyintettem egyszerűnek hangozva. – Én is voltam már részeg, nekem nem kell magyarázkodnod…

- Tök hülye voltam, és bunkó. – panaszkodott és a cipőjét bámultam. – Sétát terveztünk estére, én meg leléptem. Szörnyen érzem magam!

- Majd sétálunk ma este. – vigasztaltam. – Én nem haragszom rád. Viszont az öcséd…

- juj ne is mond… - fogta a fejét. – Odabent van?

- Igen. Alszik.

- Beszélnem kell vele, minél előbb! – határozott. – Minden oka megvolt rá, hogy üvöltözzön velem. És csodálkoztam hogy csak azt tette, és nem vágott pofon vagy valami… mert megérdemeltem volna.

- Vic! – szakítottam félbe. – Rob soha nem bántana téged. A nővére vagy és csak is azért kiabált veled, mert halálra aggódta magát!

- Tudom… - nyöszörögte. – Minél több emlék ugrik, be annál pocsékabbul leszek. Borzalmas hogy így kellett látnod.

- Tudom, hogy nem ilyen vagy, ne érezd emiatt rosszul magad!

- Na és Emily! – Elgyötörten nézett el a barátnőm szobája felé. – Így kellett megismernie! Szépen lejárattam magam… De ott volt, nem? Mert már nem tudom…

- Öö… nem Emily nem volt ott. – ráncoltam a homlokomat.

- De azért gondolom hallott róla… - húzta el a száját, de azért megkönnyebbült látszott rajta.

- Igen. – bólintottam lassan.

- Ez klassz. – sóhajtott fel.

- És Eric-kel minden rendben? – Hallottam meg a saját hangomat. – Azt mondtad együtt vagytok, ugye, nem vesztetek össze?

- Nem. – felelte tömören, aztán ismét sóhajtott egyet. – Na, én bemegyek a szobámba, lezuhanyozok, rendezem magam… Ti lementek a partra?

- Ha Rob felébred, biztos lemegyünk. – bólogattam.

- Akkor odalent találkozunk. – Megeresztett egy halvány mosolyt, aztán lassan elindult a szobájának ajtaja felé. – Hát szia!

- Helló! – intettem egyet, aztán lesiettem a lépcsőn.

Vic, nagyon megbánta, amit tett. Látszott rajta, hogy még annál is rosszabbul érzi magát, amit mondott. Szereti Robertet, a nővére, és minden áron jóvá akarja majd tenni a tegnap estét, és tudom hogy Robot nem lehet könnyen meggyőzni, ahogy engem sem, de remélem hogy sikerül Vic-nek. Kedves lány, és nem szeretném, ha rosszban lenne a barátommal. Szurkolok neki!

  Szedtem magamnak egy kis müzlit, öntöttem rá, tejet, és útközben még elvettem egy pohár ásványvizet a pultról. kiszemeltem magamnak egy asztalt és helyet foglaltam ott. Már éhen haltam, de rögtön az első kanál müzli után, eszembe jutott valami, vagyis inkább valaki. A bátyám. Én szörnyen tapló voltam vele a telefonban, és az óta, nem is beszéltem vele. Nyilván megbántottam, hisz olyan érzékeny, még egy kis szurkálódástól is durcás lesz. 

  Nagy levegőt vettem, és előhalásztam a telefonomat, hogy kikeressem Cameron számát.

  Úgy dobogott a szívem, miközben a csöngéseket hallgattam, mintha célja volna, hogy kiszakítsa a bordáimat. Már éppen azon voltam hogy leteszem, mert kezdtem dühös lenni, amiért már megint nem veszi fel, de aztán beleszólt.

- Szia Kris! – hangja kedves volt, és természetes. Semmi dühöt nem hallottam benne, és ettől csak még nagyobb lett a bűntudatom.

- Szia, Cam! – köszöntem én is és nagyot nyeltem. – Csak azért hívlak, mert… igazából elég rosszul érzem magam.

- Rosszul vagy? – kapott a szavamon. – Ugye… ugye nem vagy terhes és nem azt akarod hogy én mondjam meg anyáéknak??

- Jaj, nem dehogyis! – tiltakoztam gyorsan. Honnan jutott ilyesmi eszébe. – Erről szó sincs. Csak azt akarom mondani hogy… sajnálom.

- Micsodát? – Most tényleg ennyire amnéziás vagy csak megjátssza?

- Hát a múltkorit, mikor olyan hülyén viselkedtem veled. – kanalammal zavartan kevergetni kezdtem a müzli darabokat a tejben.

- Ja hogy arról van szó! – esett le neki. – Értem… Semmi baj húgi! – tudtam, hogy igazából bántotta a dolog, csak nem akarja hogy bűntudatom legyen.

- Engem tényleg bánt, Cameron, és tudom hogy megbántottalak. – folytattam azért. – Tényleg nagyon sajnálom, ne haragudj!

- Tényleg semmi gond, Kris! – kuncogott fel. – Megértelek… de apa is megbánta amit tett és ő is szeretné ha megbocsátanál.

- Tudom… - sóhajtottam. – De ez nem olyan könnyű.

- Gondolom… - hümmögte. – Tényleg nem volt szép tőle, hogy ilyeneket vágott a fejedhez/fejetekhez.

- hát nem! – helyeseltem. – Remélem megérted és ő is hogy kell egy kis idő.

- Én igen, ő meg majd kiderül. – felelte.

- Akkor jóban vagyunk? – kérdeztem vörösödve, és örültem hogy nem látja.

- Sosem voltunk rosszban Kris. – nevetett. – Csak akkor, mikor elcsórtam a barbie-dat és kinyírtam a roboitommal, de az is csak egy hétig tartott.

- Igen, utána vettél nekem új babát. – nevettem fel én is az emlékek hatására. – De kicsik voltunk.

- Azok.

- Most mennem kell. – mondtam neki. – Még beszélünk.

- Rendben. – egyezett bele.

- Akkor szia… ja és – szóltam még gyorsan mielőtt leteszi. – mond meg apának, hogy jól vagyok, és hogy időre van szükségem. De nem utálom.

- megmondom. – válaszolta, és hallottam hogy mosolyog. – Szeretlek, húgi!

- Én is szeretlek, bátyó! – mosolyodtam el, aztán elköszöntük, és letettük, hogy már könnyebb szívvel folytathassam a reggelimet.

(Robert szemszöge)

 Nagyon rosszul aludtam az éjjel. Alig aludtam egyhuzamban pár órácskát. Az éjjel többi idejét, azzal töltöttem, hogy vagy a plafont bámultam, vagy kijárkáltam a mosdóba, függetlenül attól hogy kellett-e vécére mennem vagy sem. Az egyik ilyen alkalommal lezuhanyoztam, de utána se tudtam visszaaludni. Örültem, hogy Kristen azért tudott pihenni, és hogy nem ébredt fel rám.

  Reggel olyan kótyagosan ébredtem meg, kilenc után mint aki másnapos, pedig nem ittam egy korty alkoholt se mostanában. A nyakam begörcsölt, mert mint kiderül, két nagy párnán aludtam. De hogy került hozzám a másik? Elvettem kristentől éjszaka? Szegénynek meg nem volt párnája. Fogalmam sem volt mi jött rám, igazából ilyen még nem fordult elő velem. Ráadásul kristen nem volt az ágyban…

  Már kezdtem idegeskedni hogy hová mehetett, mikor észrevettem. az éjjeli szekrényemen Kristen üzenetét.

Éhes voltam, úgyhogy nélküled mentem le reggelizni, de remélem visszaérek, mielőtt felébredsz. J Szeretlek és sietek!

Kris

     Elmosolyodtam a kis cetlin és sóhajtva mentem ki a mosdóba, arcot mosni, meg elvégezni a reggeli szükségleteimet, aztán csináltam valami elviselhető frizurát a fejemen lévő madárfészekből, majd magamra kapta egy pólót, meg egy fürdőgatyát. Előhalászva a papucsomat beleléptem, és rázárva az ajtót elindultam lefelé az ebédlőbe. Odabent azonnal őt kezdtem keresni a tekintetemmel miközben a svédasztal felé vettem az irányt. Meg is találtam Szerelmemet amint egy hátsó asztalnál ücsörög és épen zsebre teszi a telefonját. Valamin nagyon mosolygott, és elbűvölő volt.

  Vettem egy pirítóst, megkentem lekvárral, aztán felkapva még egy bögre kávét megcéloztam az ő asztalát.

- Jó reggelt szép hölgy! – köszöntöttem színészi udvariassággal és letettem a tálcámat vele szemben. – Leülhetek?

 Felemelte rám a fejét és szép szeme felcsillant mikor találkozott a tekintetünk.

- Persze! – vigyorgott én pedig leültem a székre, és azonnal áthajoltam asztal fölött, hogy csókot nyomjak kívánatos ajkaira.

- Már fel is keltél? – jött a kérdés csodálkozva.

- Ja… - mormoltam, beleharapva a pirítósba. – megfájdult a nyakam… Te tudod, hogy került hozzám a te párnád?

Erre elnevette magát.

- Fogalmam sincs, én is csak reggel vettem észre hogy elloptad. – rázta a fejét.

- Bocsi. – bűnbánó akartam lenni, de nem tudtam elfojtani a vigyoromat.

- Semmi baj, én meg az egész takarót sajátítottam ki úgyhogyí kvittek vagyunk. – vont vállat édesen vigyorogva. – És mod csak jól aludtál?

- fogjuk rá. – húztam el a sztámat.

- Biztos kibékültök Rob! – fogta meg az asztalon fekvő kezemet, s a hangja olyan magabiztos volt, hogy tényleg hinni akartam neki. Csak tudnám miért ilyen biztos magában…

- Igen… biztos. – ingattam a fejemet. Én viszont bizonytalan voltam.

- Ismerem a nővéredet. – folytatta. – nem elég jól, de annyira igen, hogy tudjam, hogy imád téged, és megbánt mindent amit tehnap mondot neked…

- Mitől vagy ilyen biztos benne? – néztem a szemébe, de ő lesütötte az övét, amit bántam. Imádtam elveszni a tekintetében…

- Nem tudom… - feltűnően gyorsan vágta rá ezt a két szót. Gyanút fogtam… - Talán… emberismeret. – tette hozzá.

- Tudsz valamit amit én nem? – kérdeztem, és éreztem ahogy ráncokba szalad a homlokom.

- Mit tudnék? – Most végre újból rám nézett. – Nem sok mindentörténik ennyire reggel…

- Biztos, hogy nem titkolsz előlem valamit? – kérdeztem meg még utoljára.

- Biztos. – bólintott, és mivel nem tudtam rájönni miért van ez a hülye érzésem, inkább igyekeztem nem törődni vele.

- Lemenjünk a partra reggeli után? – vetettem fel csakhogy tereljem a témát.

- Lemehetünk. – bólogatott lelkesen. Tudtam, hogy imád lejárni a strandra. – Én már e is fejeztem. – Letettem a kanalát, és megvárta, míg én is végzek, majd mindketten, kézen fogta indultunk fel a szobába hogy összeszedjük a holmikat. Éppen felértünk a lépcső tetejére, mikor ajtócsapódást hallottunk, majd egy zár kattanását. Mindketten odafordítottuk a fejünket, és hirtelen a keserűség újra fellobbant bennem tegnap óta először. Victoria állt a szobája ajtajában, és kulccsal a kezében minket nézett bizonytalanul. Látszott rajta, hogy fáradt, a szeme alatt lila karikák húzódtak, de már lefürdött, és megfésülködött, sőt már bikiniben, és egy nyári ruhában volt vállán a strandtáskájával. Nagyot sóhajtottunk.

- Jó reggelt! – köszönt gyenge hangon, de elég hangosan ahhoz hogy meghalljam. Mozdulni még mindig nem mozdult onnan, viszont lehajtotta a fejét hogy a papucsát fixírozza.

- Bemegyek a holmiért. – suttogta Kris, és végigsimított a karomon. Mosolygott. Tudtam, hogy tud valamit! – Beszéljétek meg! – Azzal már el is sietett a szobánk felé. Csak az ajtócsukódást hallottam utána, mert újra Vic felé fordultam. Felemelte a fejét, és a következő pillanatban már felém futott, hogy a nyakamba vesse magát.

- Istenem ne haragudj!! – kérlelt, remegő hangon és úgy szorított, amennyire csak tudott. Visszaöleltem és magamba szívtam a szokásos parfümjét. – Annyira hülye voltam, és részeg, nagyon részeg!

 Végre elengedett, hogy kapjak levegőt, és hátrébb lépve láttam, hogy könnyes a szeme.

- Rob, még sosem voltam részeg! – toppantott. – Nem ismerek magamra! Még mindig nem tudom elhinni, hogy miért ittam ennyit! Csak a pia beszélt belőlem, és tudom, hogy szörnyen viselkedtem. Ahogy ma reggel visszaemlékeztem, majdnem elhánytam magam. Hidd el, hogy hogy nem beszélnék így veled soha és nem is fogok többet, eskü!

- Vic…

- És, és most kiabálj velem! – folytatta meg se hallva a hangomat. – Kérlek, ordibálj még velem. Megérdemlem, esküszöm meg is üthetsz!

- Vic! – ez már rosszallás volt. Dehogy ütöm meg! Sose ütöttem meg!

- Jó értem nem akarsz itt mindenki előtt kiabálni velem…  - vakargatta meg a fejét. – Menjünk be hozzám!

- Victoria, nem fogfok kiabálni veled. – szögeztem le határozottan. – Már megtettem tegnap este, és látszólag hatott…

- Hatott… ja. – elvörösödött és megint a földet tüntette ki figyelmével.

- Nem szívom vissza azt hogy rosszul esett ahogy tegnap viselkedtél, és azt sem hogy megijesztettél nem csak engem, de a többieket is. – mutattam fel a mutatóujjamat. – De azt hiszem hibákat mindenki követ el, és te még így is csak az elején vagy úgyhogy ennyi még belefér.

 Rám kapta a fejét.

- Megbocsátasz? – pislogott rám.

- Hát persze. – bólintottam, és elmosolyodtam. – A nővérem vagy, Vic.

- Te meg az én öcsikém! – újra megölelt, már kevésbé csontropogtatóan, mint az előbb, de azért elég szorosan. – Szeretlek!

- Én is téged. – dörzsölgettem meg a hátát aztán eltoltam magamtól, hogy lássam könnyes szemét. – Mehetünk le a partra?

- Mehetünk. – helyeselt boldog mosollyal.

- Szólok Kristennek, és indulhatunk. – mosolyogtam. – Ő tudott valamiről egyébként?

- Nem tudom, hogy mondta-e neked, de reggel összefutottunk és váltottunk pár szót. – vallotta be. – De biztos elmondta volna, csak meg akarta várni, míg rendeződünk.

- Igen. – vigyorodtam el. Kristen - Kristen.

- Mi lenne, ha találkoznánk lent a parton? – vetette fel. – Elhívnám Eric-et is ha nem baj…

- Szóval együtt vagytok? – ez már majdnem kijelentésnek hangzott.

- Együtt. – Úgy tűnt boldog, hogy ez a helyzet. Hát, ha így érez…

- Hívd csak, de nem szívom vissza, hogy zabos vagyok rá. – figyelmeztettem.

- Jó csak kérlek, ne legyél bunkó vele, oké? – könyörgött. – Inkább ne szólj hozzá akkor.

- Nyugi, minden oké lesz. – nyugtattam meg, mire még utoljára megölelt aztán lesietett a lépcsőn, én pedig benyitottam a szobánkba.

  Kristen a hálóban ücsörgött azt ágyon a strand cuccok már a lábánál várakoztak ő pedig egy katalógust lapozatott. Hihetetlen ez a csaj!

- Indulunk! – szóltam neki belépve a cuccokért. Felpattant és vigyorogva nézett rám.

- Megbeszéltétek??

- Meg. – bólintottam, mire most ő részesített egy igen kellemes ölelésben.

- Tudtam én!

- Persze hogy tudtad! – nevettem fel mikor elhúzódott. – Beszéltél reggel Vic-kel nem?

Elpirult és ezt imádtam nála.

- Igen, de nem akartam, hogy ti beszéljétek meg és ne én közvetítsek. – vallotta be. – Ne haragudj, hogy nem mondtam el…

Megfogtam és felemeltem az állát, hogy rám nézzen.

- Szeretlek! – suttogtam, és lágyan megcsókoltam az ajkát. Ő ugyanilyen gyengéden csókolt vissza aztán, elszakadtunk egymástól nagy nehezen.

- Én is szeretlek. – súgta vissza, és egy utolsó apró puszi után felkaptam a napernyőt, ő a táskát, és összefonva elindultunk, ki a szobából, hogy folytathassuk ezt a csodás nyaralást.